Változnak a szakaszhatárok a BKV-nál

Utazonet.hu - 2012. január 2. 11:26

A változás az éves összvonalas Budapest-bérletet nem érinti, mivel azok a közigazgatási határon kívül is érvényesek

 

Január első napjáttól változnak a BKV-jegyek és -bérletek esetében az érvényességi határok, az árak azonban a Fővárosi Közgyűlés határozatának értelmében nem módosulnak.

A BKV tájékoztatása szerint a 2012-es évszámmal ellátott Budapest-bérletek és Budapest-jegyek a főváros közigazgatási határán kívül eső első megálló helyett Budapest közigazgatási határáig vagy az azon belüli utolsó megállóhelyig érvényesek. 

Ugyanakkor, mivel a fővárossal határos településekre érvényes agglomerációs helyi bérletek és a Budapest-bérletek között legfeljebb egy megállóköz lehet, január 1-jétől az utolsó budapesti és az első agglomerációs megálló közti szakaszra érvényesnek fogadja el a BKV, ha valaki mind a két bérlettel rendelkezik. Így nem fordulhat elő, hogy az utas e két megálló között az érvényes két bérlet birtokában is jegy váltására kényszerüljön.

A változás az éves összvonalas Budapest-bérletet nem érinti, mivel azok a közigazgatási határon kívül is érvényesek, és ugyanígy nem vonatkozik a változás a környéki bérletekre sem.


Péntek
többnyire napos
9, 21
Szombat
részben napos
13, 25
Vasárnap
derült ég
14, 29
Hétfő
felhős
15, 25

Hirdetés

Hirdetés

Get Adobe Flash player

Hirdetés

Get Adobe Flash player