2020. június 6. szombat, Norbert, Cintia és Norman napja
Virtuózok
Révay András
2014.09.26 20:07
Különleges komolyzenei tehetségkutató műsor indul a televízióban. Olyan ifjú, olykor egészen fiatal művészek versenyét láthatjuk október 17-től az M1-en, akik kiválóan játszanak valamilyen klasszikus zenei hangszeren vagy a klasszikus ének műfajában nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

A televíziós műsor péntek esténként lesz látható az M1-en. A fiatalok három korcsoportban 6 – 13, 14 – 19, valamint 20 és 24 év közöttiek versenyeznek a legkülönbözőbb hangszerekkel, az énekesek a hangjukkal. A májusban meghirdetett előzetes válogatásra kétezernél is többen jelentkeztek, a legtöbbjük zongorista és hegedűs. Közülük kategóriánként harmincan jutottak el a televíziós szereplésig. Később majd a szakmai zsűri döntése alapján 9-9 versenyző kerül a középdöntőbe. Itt újra egyéni produkcióval bizonyíthatnak a színpadon, de ebben a fordulóban már a Virtuózok Kamarazenekar tagjai kísérik őket. Korcsoportonként hárman szerepelnek a döntőben, itt a zsűri választ ki 1-1 győztest. A Fináléban a három korcsoportgyőztes küzd egymással - a nézők kegyeiért. Itt ugyanis már nem a zsűri, hanem a nézők szavazata dönt, ők határozzák meg a műsor fődíjasát.

Soha korábban ilyen komolyzenei tehetségkutató műsor nem volt Magyarországon, és nagyon valószínű, hogy a világon sem készítettek hasonlót. Az ifjú tehetségek előadásait neves művészekből és szakértőkből álló zsűri értékeli, melynek tagjai: Szenthelyi Miklós hegedűművész, Kesselyák Gergely karmester, Batta András zenetörténész, Miklósa Erika operaénekes és Némethy Attila zongoraművész. A műsorvezetők Varga Edit és Bősze Ádám lesznek. A műsor célja a tehetségkutatás mellett, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét a nézőkkel. A műsor fővédnökségét nem kisebb szaktekintély vállalta, mint a Bécsi Állami Operaházat csaknem két évtizeden át vezető Ioan Holender.

Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas – joggal mondhatjuk: világhírű - operaénekesnő nem a szokványos módon indult a pályán. Bár a hangjára már gimnazista korában felfigyeltek, mégis a Testnevelési Egyetemről „ugrott” az Operába. Minden idők legfiatalabbjaként, 19 évesen szerződtették a Magyar Állami Operaházba. Pontosan tudja ezért, hogy milyen fontos a mentor, a támogató szerepe és amikor csak teheti maga is segít fiatal tehetségeket. Ezt a versenyt azért tartja fontosnak, mert rengeteg fiatalt ismerhet meg, kiknek a következő lépésükhöz talán hasznos tanácsot adhat.

A versenyen induló fiatalok elé dr. Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi rektora, példaképként Dohnányi Ernőt állította. Ő volt az, aki minden olyan erény birtokában volt, amit egy muzsikusnak tudni kell. A „virtuoz” szó ugyanis erényt jelent. Egy igazi tanárnak nincs annál nagyobb öröme, mint fiatal tehetségeket hallgatni, felismerni, pályára állítani. Megrendítő érzés, amikor – például a Zeneakadémián – megjelenik egy kis géniusz, akire rácsodálkozunk: honnan tudja, honnan kapta azt, ami másnak nincs. Ilyenkor az ember úgy érzi: van még valaki fölöttünk!

Szenthelyi Miklós, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar megalapítója, 1978 óta vezeti az egyetemen a különleges tehetségek osztályát. Szerinte a virtuozitásról nagyon sok embernek az önmutogatás jut eszébe. Pedig ez sokkal inkább egy összetett fogalom: valakinek a mesterségbeli tudása és a belső igénye annyira erős, hogy ezáltal páratlan, csodálatra méltó produkciót tud létrehozni. Magyarországot gyakran mondják zenei nagyhatalomnak. Ez a műsor nyilvánvalóan fényes bizonyítéka lesz ennek, mert olyan mennyiségű és minőségű tehetségek jelennek meg, akik az állítást az egész világ előtt igazolják!

Egykor szintén a különleges tehetségek osztályába járt Némethy Attila. Zongoraművészként Európa szinte valamennyi országában játszott, több mesterkurzust tartott itthon és külföldön. Világszerte vesz részt zenei versenyek zsűrijének munkájában. Itthon olyan formában szeretné elmondani a véleményét a fellépőkről, hogy azt a gyerekek, de a nézők is megértsék. Ez a verseny arra is jó lesz, hogy megmutassa, a komolyzene jó, befogadható. Talán közelebb hozza azokhoz az emberekhez, akik eddig elmentek mellette. Az élet szerves része, jobbak, nemesebbek leszünk általa.

Kesselyák Gergely karmester rendszeresen vezényli az ország vezető szimfonikus zenekarait. Az ő véleménye szerint a mai világban sportolni „trendi”. Az u.n. könnyűzenében otthon lenni „trendi”. A komolyzenében otthon lenni nem „trendi”. Ez az egyik nagy adóssága a világunknak és egyben az egyik nagy baj is. A zenészeknek talán a legfontosabb dolguk, hogy ezen próbáljanak változtatni, mert a komolyzene nem arra rendeltetett, hogy rétegműfaj legyen. Újra el kell vinni az emberekhez, mert ezzel a világot visszajuttatjuk természetes folyásához.

 Komolyzenei műsor és tehetségkutató eddig nem nagyon találkozott egymással – állapította meg dr. Vadász Gergely, a műsor egyik producere. A tehetségkutató olyan nyelv, amit az olyan ember is ért, aki nem a komolyzenével tölti az idejét. Ma ez divat, sok emberhez lehet kulcs. Hozzásegíthet, hogy minél több ember értse, amit hall. Izgalmas köntösbe csomagolva, hiteles módon szólaltat meg remekműveket. Már most, több mint egy televíziós műsor, hiszen a hozzá tartozó mobilapplikácó már elindult. Az on-line felületeken máris több like-ja van, mint olyan más televíziós műsornak, ami tizenhat éve megy! Van még egy fontos üzenete: a klasszikus zenében a tehetség nagyon lényeges, de a befektetett munka nélkül nem tud érvényre jutni! Ma ennek a világnak az egyik legnagyobb hazugsága, hogy jó helyen kell lenni jó időben és az élet megoldódik magától. Nem! Mi abban hiszünk, hogy hinned kell, dolgoznod kell, kitartóan. Itt olyan gyerekek sorakoznak majd egymás után, akik bizonyítják: a klasszikus zenével töltött idő nemcsak akkor eredményes, ha világsztárrá lesznek. Aki valamilyen szinten közel kerül egy hangszerhez, jobb ember lesz tőle, teljesebb életet él, jobban fogja érteni a saját érzelmeit és másokét is.

Nyitrai Kata, az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztője megerősítette, hogy a Virtuózok ugyan verseny is, ám ezen túlmutató célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon a tehetséges fiataloknak. Az ifjú muzsikusok pályáját a verseny után is követni és támogatni fogják. Ugyanakkor a decemberben záruló műsor 3 korcsoport-nyertese saját lemezfelvételt és amerikai fellépést nyer: a legjobbak a New York-i Avery Fisher Hall, a torontói Roy Thomson Hall, illetve a Miami-i Kravis Center színpadára léphetnek. A fináléban legjobbnak választott abszolút fődíjas az amerikai fellépésen és a lemezszerződésen túl 12 millió forintot, azaz havi 1 millió forintot nyer, amit zenei karrierjére fordíthat. További különdíjakat ajánlott fel az UNICEF és Maxim Vengerov, Rost Andrea, az Artportal, a Magyar Állami Operaház és az MR Együttesek.

www.virtuozok.hu

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Városlátogatások Firenze
FirenzeAz Arno folyó partján fekvő, történelmi emlékekben bővelkedő, reneszánsz várost egy blog keretei között bemutatni, lehetetlen vállalkozás. Az ókori rómaiak által alapított település műemlékeit megcsodálni több napot is igénybe vesz. A toszkán fővárost a „középkor Athénja”-ként is emlegetik.Nézzünk meg néhány érdekességet.Tudtátok, hogy a város felett egy titkos folyosó kanyarog, melyet Giorgio Vasari épített meg Cosimo de’ Medici toszkán nagyherceg megbízásából.  Ma Vasari folyosóként emlegetik. A közel egy km. hosszú járat egy-két emelet magasságban kanyarog a város felett. A Palazzo Vecchioból indul, ahol a Mediciek kormányzati hivatalai működtek, és az Uffizin át a folyó túloldalán álló pompás Pitti-palotáig vezet, ami a család otthona volt. A legenda szerint Cosimo nagyherceg a folyosót arra is használta, hogy személyesen kémlelje ki az utca hangulatát, illetve egyes házak belsejébe is betekinthessen onnan. A titkos járat elhalad a Santa Felicita-templom homlokzata előtt is. Egy innen nyíló erkélyen át a hercegi család az egyházi szertartásokon is részt vehetett, anélkül, hogy az alattvalókkal elvegyült volna.A folyosó, Firenze legöregebb hídja, a Ponte Vecchio (Öreg híd) fölött is áthalad. Ennek a láthatatlan folyosónak köszönhetjük a híd aranyműveseit. Korábban ugyanis mészárosok birtokolták, akik az állati hulladékot közvetlenül a folyóba dobták. Mikor azonban Cosimo megépíttette a folyosót, nem kívánta szagolni a rohadó hús bűzét. Kiadta a mészárosok útját, és a helyükre ékszer kereskedőket költöztetett. Az ékszerüzletek azóta is a híd jellegzetességei közé tartoznak.Firenze legismertebb műemlékei Uffizi képtárA Mediciek által alapított képtár nemcsak Olaszország, hanem az egész világ egyik legértékesebb és leggazdagabb gyűjteménye. Az elnevezés "irodákat", "hivatalokat" jelent, mivel a XVI század végén, amikor elkészült az U-alakú épület, a földszinten helyezkedtek el Toszkán Nagyhercegség hivatalai. Az első emeleten kaptak helyet a Mediciek udvari művészeinek a műhelyei, a legfelső szinten pedig a család gyűjteményei. Itt őrzik Botticelli két remekművét a Vénusz születését és a Tavaszt, itt láthatjuk Michelangelo festményét a Tondo Donit, Tizianótól az Urbinoi Vénuszt, Leonardo da Vincitől pedig a Három királyok imádását és az Angyali üdvözletet, hogy csak legismertebbeket említsem. A képtár valahol a turistaáradat mögött található.Piazza della SignoriaA Városháza tere, amelyen a legfontosabb események zajlottak a középkortól kezdve. Itt fogadták a város előkelő vendégeit, itt tartották évszázadokon keresztül Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent János tiszteletére rendezett látványosságokat és itt végezték ki 1498 májusában eretnekként Savonarolát. aki letartóztatásáig a perjeli tisztet is betöltötte. A teret díszítő gyönyörű szobrok közül a Neptun szobor és szökőkút nem nyerte el a firenzeiek tetszését, túlságosan aránytalannak, ormótlannak tekintették a város lakói a művet, s éppen ezért azonnal a "Biancone", névvel illették, amelyet talán  "Nagy fehér szörnyűségként" lehetne lefordítani. Nem aratott túlságosan nagy elismerést a Hercules szobor sem, Baccio Bandinelli alkotása. A Városháza homlokzatán oroszlánt ábrázoló szobrot láthatunk mivel Firenze címerállata az oroszlán. A neve Marzocco. Marsnak, a háború istenének a nevéből származik az elnevezés, s a középkorban a Városháza mögötti épületekben éppen ezért oroszlánokat őriztek.A Városháza mellett találjuk, a szabadtéri szoborgyűjteménnyel díszített, gótikus stílusú Loggia dei Lanzi-t a tér egyik legjellegzetesebb épületét. Itt láthatjuk Benvenuto Cellini bronzból készült Perseus szobrát és Giambologna remekművét, a Szabin nők elrablását.Santa Maria Novella-bazilikaSanta Maria Novella-bazilika Firenze első gótikus temploma és egyben első bazilikája. 1279-ben kezdték el építeni és valamikor a 14. század közepén készültek el vele. A fehér és zöld márvánnyal burkolt külső falak számos fontos műalkotást rejtenek.Itt látható „Keresztelő Szent János élete” freskók, melyek a város akkori polgárait és szokásaikat lehet felfedezni. A templom további híressége a Spanyol-kápolna freskói, melyen az agarakként ábrázolt dominikánusok terelik az „elveszett bárányokat”. A bazilikához szorosan kapcsolódik két irodalmi alak, Dante és Boccaccio. Míg a Strozzi-kápolna 14. századi freskóját Dante „Isteni színjátéka” ihlette, addig a Filippo Strozzi-kápolna maga szolgált Boccaccio „Dekameronjának” első színhelyéül.A firenzei Dóm                                                                                       A firenzei Dóm, vagy hivatalos nevén a Santa Maria del Fiore (“virágos” Szűz Mária templom), Firenze egyik legtöbbet fényképezett, s legismertebb műemléke. 1296 szeptember 8-án rakták le a katedrális alapkövét, de az építkezés hosszan elhúzódott, több mint százötven évig tart. Ma is az egyik legnagyobb templom az egész világon. Ma sincs ennél magasabb épület Firenzében, a kupola kilátóteraszáról  csodaszép körpanoráma nyílik a városra, s a Firenze környéki dombokra.Firenzei képek:Nézzünk meg egy videót a városról:https://www.youtube.com/watch?v=-gxBIzaNfIw                                                                                                     By vinpet /forrás: internet/
Egy nap a városban Élet a járvány után - Önmaguktól függő mikroközösségek
Egyéni tragédiák ezrei zajlanak éppen ezekben a percekben, és szörnyű helyzetbe kerülnek emberek. És noha nagyon együttérzek velük, most mégis a vállalkozásokról szeretnék írni a járvány kapcsán, azoknak is csak egyetlen fajtájáról, ahol elég nagy a baj, pedig nem szabadna így lennie. És nem is kerülne sokba kimenteni őket. Definiáljuk a Pusztítás / Kieső Bevétel arányt: azt fejezi ki, hogy egységnyi pénzmegvonás mekkora negatív hatást képes kiváltani Budapesten, vagy méginkább a város kulturális szövetén. Az arány akkor nagy, ha a negatív hatás jelentős, már nagyon kis kieső bevétel esetén is. Vannak helyek, ahonnan hiányzó egymillió forintot meg sem érezni, máshol emiatt be kell zárni egy ikonikus térnek, ami a tulajdonosa személyes csődje miatt potenciálisan sosem nyithat meg újra. A két hely, amiről most írni szeretnék, mindenképp a legnagyobb Pusztítás / Kieső bevétel arányt felmutatni képes intézmények között van. 2020 márciusa előtt nem lehetett sejteni, hogy kétfelé lehet csoportosítani a vendégekkel dolgozó helyeket. Ma már annyira  tudjuk ezt, hogy csak ez látszik: az egyik csoportba tartozók átvészelhetik a kormány járványintézkedéseit, a másikuk nem. Egyikük meg tudja - vagy inkább: meg akarja - tartani a dolgozóit a veszteséges időkben is, a másikuk úgy hajítja ki őket egy perc alatt, mint a sicc. Kiugrott a nyúl a bokorból: akinek a profit az első, azoknak van tartaléka, nagy részük a dolgozókat is simán cserélgetik, ha kell. Hozzá is szoktak, tegyük hozzá. Akiknek a profit mindig is másodlagos volt, mert egyszerűen pontosan azt és úgy szerették csinálni, amit és ahogyan csináltak, és a bevételek csak fenntartották ezt a szeretetteljes tevékenységet - jó termék esetén meg még azért nyereséget is termeltek persze -, vagyis sokkal emberibb módon közelítették meg az egészet, azok most lehet, hogy végleg eltűnnek a városból. Most derül ki két dolog: az egyik, hogy mennyire hajszálon függnek Budapest legizgalmasabb helyei, a másik, hogy van-e értelme szoros kulturális közösségeket létrehozni. Mint írtam, két hely van, amik legjobban szíven ütöttek ebben az értelemben, amik nélkül Budapest nem lenne ugyanaz. Ha voltál már ott, tudod, ha nem voltál, hidd el. Olyan izgalmas pontjai a városnak, amikre ha véletlenül rábukkansz, nem hiszed el, hogyan lehet ilyen szenzációs szingularitás mellett csak úgy elsétálni, és miért nem voltál eddig itt. Nem a látvány, nem a hatszáz éves barikolt szesz, nem az élére vasalt profizmus, hanem valami egészen más. Az egyik ilyen szingularitás nekem a Jedermann. Hans Van Vliet, a Magyarországon élő holland zenész 2010-ben alapította azzal a céllal, hogy a nevéhez hűen - jeder Mann (oder Frau, teszem hozzá) - a város mindenféle embert bevonzó jazz-klubja legyen, ahol éjfélkor is lehet reggelit kérni, a hátszín meg kétezer forint akkor, amikor már mindenhol máshol hirtelenjében steak-szakértő pincérek kínálták kétszer ennyiért, és Wahorn András igyekszik szabályok nélküli zenét játszani. Mivel Hans gyakorlott klubmegálmodó - nevéhez köthető a budapesti Sixtus kápolna, a Pótkulcs, az Ötödik bejáró, a Castro, az Ellátó, a Jelen vagy a Most -, így pontosan tudta, mit akar, és hogy azt hogyan éri el. Tudta, hogyan lehet a város különös arcait egy helyre hívni. Egyébként 1990-ben jött Budapestre, három hétre, de megismerkedett a későbbi feleségével a másodikon. Azóta itt él, és azóta vendéglát. A Jedermann tényleg olyan hely, hogy ha koncert van, akkor minden asztalnál egymástól tökéletesen különböző ember ül. Életkorban 18-80, társadalmi státuszban anarchista programozótól öltönyös üzletemberig, mindenki. Ha sosem tudtad elképzelni, hogy valaha egyedül jársz majd kocsmába, és egyedül nézegeted az arcokat, és elegyedsz szóba velük, belépve erre a helyre akkor is azt mondod, hogy “ja, de, mégis el tudom”. Az egyik sarokban ülve, az asztali lámpa sárgás fényével az arcomon, a jazzt hallgatva a végtelenségig tudom fürkészni az embereket, akik éppolyan változatosak, amilyeneknek gyerekként elképzelted, csak épp elhitette veled a közélet meg a tévé, hogy nem így van. A másik nagyon különleges hely, ami egyike Budapest legfontosabb kulturális intézményeinek, és máris élő történelemnek számít: a Nyitott Műhely.  A Nyitott Műhely művészkörökben fogalom. Ha itt most elkezdeném bemutatni Finta Lacit, a hely gazdáját, akinek a pincéjének fenntartásához Esterházy Péter is utalt minden hónapban egy összeget, egy könyv telne be. Ennyire ismert személy ő az irodalmi, meg aztán a zenész, építész, film, képzőművész körökben. Egyszerűen azért, mert 2000-ben megnyitotta ezt az ideális helyen lévő befogadó teret. A Déli pályaudvar közel van, mégis, a pince annak szintjétől picit magasabban, eldugottabb helyen. Ha először mész be ide, nem igazán tudod, mi ez. Az illatok alapján, a kilincseket lenyomva, a régi deszkákból tákolt polcok között nagypapám műhelye ugrik be. Ott van a levegőben nem csak az eszközök, olajok, ottfelejtett tonnányi felhalmozat szaga, de hangulatában is, az ajtók közé benézve, a látványt befogadva is egyértelműen műhely-érzésünk van. Különös véletlen, hogy ez tényleg egy bőrös műhelynek nyitott, 20 évvel ezelőtt. Véletlen, mert  egyáltalán nem szolgált szinte egy percig sem bőrösműhelyként, lévén a barátokkal megült megnyitóbulin máris lefoglalták a képzőművész ismerősök, hogy itt bizony ők kiállítanak majd. Úgyhogy kiállítás lett, az első a több százból, ami azóta volt itt. De vannak itt koncertek, beszélgetések, filmklub és mindenféle kulturális esemény, minden héten több is. Én Török András új Budapest-könyvének elő-bemutatóján vettem itt részt, meghívott vendégként. Laci közben le is költözött ide. Reggel felkel, kinyitja az ajtót, és az nyitva van, amíg este le nem fekszik. Előfordul simán, hogy lemész, leülsz az egyik kávézóasztalhoz, de nem jön senki. Egyszerűen azért, mert nincs is ott senki! Laci elment valahová, és nem zárta be az ajtót, mert az nem illik a helyhez. Nyitott Műhely. Ha ott van, megkínál a levesből, amit főzött, ott hátul. Ha nincs, akkor megvárhatod. De a legkülönlegesebb a sarokban található, máig működőképes, és rendben tartott bőrösműhely (a lenti képen balra). A sarok, ami miatt az egész helyet megnyitották, hogy itt majd műhelymunka lesz, diákokkal, szabadon, beszélgetve. Ott lógnak a bőrök, és várják, hogy egy nap majd Lacinak megint lesz ideje bőrözni, kiállítani, ezzel foglalkozni. Mintha csak úgy alakult volna, tiszta véletlenségből, hogy Lacit istennek sem hagyják dolgozni a művészek, mert mindig újabb és újabb jelentkezik be, hogy itt adná elő magát. Persze azért nem ez a helyzet, Finta László élvezi a munkáját. Biztosan élvezi, hogy szeretik, hogy felfirkálnak róla valami frappáns mondatot a falra, hogy ez tölti ki az életét, annyira, hogy családot sem alapított, a hagyományos értelemben vett magánéletet sem alakított ki magának a Nyitott Műhelyben élve. Mindkét helyre igaz, a Nyitott Műhelyre és a Jedermannra is, hogy a bevételük zérusra esett vissza a járvány miatt. A kormány segítsége, ami abból állt, hogy bizonyos adóterheken valamennyit enyhített, nem sokat segített volna akkor sem, ha hiány nélkül megkaphatják, hiszen a számlák ugyanúgy jöttek, ahogy előtte. Egy nem változott, és ezt mi is észrevettük a saját háztartásunkban: a közüzemi, biztosítási számlák, tagdíjak, bérleti díjak megállíthatatlanul és változás nélkül jönnek, ezeknek a helyeknek pedig ez havi több százezer forint. A másik probléma, hogy egy ilyen családias helyen az alkalmazottak is szinte családtagok. Nem kérdés, hogy küzdenek értük, nem kérdés, hogy ki akarják bekkelni velük a járvány utánig, ez nem olyan “lecseréllek valaki másra, ha akarlak”, vagy “menj haza, éld túl, aztán legfeljebb visszajössz legatyásodva, hitelekkel” dolog. Csakhogy a kormány segítsége, a mi adónk segítsége erre a helyzetre előírta, hogy olyan helyeknek jár a bértámogatás, amik 15-50%-os visszaesést éltek meg a járvány miatt. 50%-nál nagyobb visszaesés felett nem segítenek, nem szállnak be az alkalmazottak bérébe, hogy ottmaradjanak, aki nem képes a korábbi bevétel felét előteremteni, az heroikusan ugyan megpróbálhatja ott tartani az embereket, de saját zsebből ez nem nagyon tartható sokáig. Miért nincs bevétel? Mert egy kulturális tér, ahol egyébként van vendéglátás, hogyan szállítana házhoz ételt? Persze, lehetne, és persze, van, aki igénybe is veszi a dolgot, szolidaritásból. De ki viszi házhoz a kiállítást, a koncertet? Anélkül mit ér egy rántotta, vagy egy tojásos nokedli? Nem enni járunk oda, és nem a szomszédból, hogy beugorjuk érte, ez nem megoldás. Voltak tartalékok, minimális tartalékok, amik mára elfogytak. Mondanom sem kell, ezek a helyek nem épp a maximális profitra hajtanak, inkább hasonlítanak a nonprofit helyekhez, mecenatúrákhoz: ha minden számla ki van fizetve, mindenki megkapta a pénzét, és a tulajdonosnak is maradt miből boltba menni, akkor az már jó. Most lehet azt mondani, hogy “ez egy kegyetlen világ, tessék beállni a sorba”, meg “úgy kell nekik”, de a helyzet az, hogy sem a Nyitott Műhely, sem a Jedermann nem lenne ilyen, ha a profit elsődleges lenne. Nem is léteznének. Nem csak azért, mert nagyobb profit esetén nem kapnánk olcsón steak-et a jazz-műsor mellé, vagy mert nem bírnánk ki egy magasabb belépődíjat az önkéntes adományok helyett, hanem mert minden megváltozna. Mélyen ott van a helyek genetikai kódjában az, hogy a közösség, ami a jelenlétével fenntartja, az család. És adnak pénzt, de nem azért, mert ez a gerince a kapcsolatnak. Ahogy a családtagunknak is adunk, úgy adunk ide is, és ezért cserébe egy családi vacsorán, családi beszélgetésen, családi koncerten ülünk, és így viszonyulunk mindenki másra is a helyszínen. Úgy adjuk a pénzt, mint ahogy a családi rendezvény előtt összedobjuk a rendezvény árát: igazából jólesik. Ez egy nyitott család, bárki bármikor csatlakozhat. És most az egyik családtag bajba került, és a családnak kell kihúzni a bajból, különben nincs több családi rendezvény. A Jedermannban most örökbe lehet fogadni helyeket, és terveznek valami webshop-szerűséget is. A Nyitott Műhely is a törzsvendégek segítségére számít, hogy kifizesse a számlákat. Ez most a teszt: elég erős-e ez a közösség ahhoz, hogy tényleg családnak lehessen nevezni? Vagy csak a jókedv, szórakozás, kulturális rendezvények iránti érdeklődés tartotta össze? Vagy valami mélyebb, emberek közötti erő, ami nem hagyja az intézményt eltűnni? Ha ezek a helyek most megmenekülnek, az mindennél erősebbé teszi őket. Akkor megmutatják, hogy érdemes családi közösségeket létrehozni, mert az erősebb háló, mint a nagy profit. Megmutatja, hogy ha itt ezentúl jönnek-mennek a járványok, akkor csak erre lehet számítani: a családra. Ha pedig elbuknak, akkor a nagyobb tőke köré gyűlő helyek erősödnek, valamint mindenkor a kormány segélycsomagjának kialakításától függ, hogy egy hely élhet-e, vagy nem. Képzeljétek el, milyen fontos kérdés ez. Ez dönti el, hogy milyen lesz Budapest a jövőben, hogy luxussátrakba térünk majd be minden sarkon, amiket egy perc alatt össze lehet pakolni, és máshol felverni, vagy megerősödnek a hagyományra, gyökerekre épülő közösségi terek, amiket fenntartják azok, akik szeretik, hogy vannak.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!