2020. április 4. szombat, Izidor napja
A sport, érték
Révay András
2016.04.19 14:42
Fontos kiállítás nyílt meg Budapesten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Segít bennünket abban, hogy ne merülhessen feledésbe egy kitűnő sportember és katona emléke.

 Ha megállítunk az utcán tíz embert, közülük legalább kilenc tudja, ki volt Papp László. De az is lehet, hogy mind a tíz. Ugyanezen tíz ember közül viszont vajon hányan tudják, ki volt Jekelfalussy Piller György? Esetleg a sportágat meg tudnák nevezni, amelyben kétszeres olimpiai és hatszoros Európa-bajnok volt? Hányan emlékeznek párját ritkító bravúrjára, amikor – az aktív sportolástól már visszavonulva – a budapesti Európa-bajnokságon, 1933-ban, a nézőtérről állt fel, kapcsolódott be a versenybe és legyőzte minden ellenfelét. Piller György 1899-ben, Egerben született. Pécsen hadapródiskolát végzett, 1917-ben avatták zászlóssá. Harcolt az első, majd a második világháborúban is, fokozatosan emelkedve a ranglétrán. Sporttehetsége a két háború között, a húszas években bontakozott ki. Kiváló vívó lett, előbb a tőr, majd a kard lett a fegyvere. Az 1932. évi, Los Angeles-i olimpián kardvívásban egyéni és csapatversenyben is olimpiai bajnok lett. Az 1930-as évek elején a németes hangzású Piller mellé vette fel édesanyja leánykori nevét és lett Jekelfalussy Piller György. A II. Világháború után idehaza edző és a magyar vívó válogatott szövetségi kapitánya volt. A Melbourne-i olimpiáról nem tért haza, 1960-ban az Egyesült Államokban halt meg.

 Hagyatéka, ennek a kiállításnak az anyaga kalandos úron került hozzánk, árulta el dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. Jekelfalussy Piller György azokat az emléktárgyakat, amiket nem tudott magával vinni, 1956-ban Békéscsabán egy rokoni családnál elrejtette. Később ezek – az ezredforduló táján - egy régiségkereskedőhöz kerültek, majd fokozatosan szétszóródtak. Néhány magánszemély tevékenységének köszönhetően jutottak vissza a Hadtörténeti Intézetbe. Máday Norbert gyűjtő az elmúlt években tizenkét különböző gyűjtőtől vásárolt az örökséghez kapcsolható tárgyakat, fotókat, dokumentumokat, kitüntetéséket. Az Amerikába került emléktárgyak egy részét Hámori Jenő 2001-ben, másik részét Matavovszki Ádám 2015-ben juttatta el dr. Nagy Gergely útján adományként a Múzeumba.

 Az emberek között húzódó válaszfalakat legjobban a személyes találkozás során lehet lebontani és erre a sport minden másnál alkalmasabb – mondta Varga Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a kiállítás megnyitásakor. A sport ugyanis az emberiség legfontosabb értékeire hívja fel a figyelmet: a szolidaritásra, a másik ember elfogadására és tiszteletére. A sport nem csak életforma. Családjaink szempontjából is érték, mert egymás védelmére, egészséges életmódra szoktat. Közösségünket, a Magyar Honvédséget tekintve pedig építő és megtartó erő. Megtanítja: szabadnak lenni azt jelenti, hogy a magam szabadságával úgy élek, hogy abból jó származzék! Következésképpen, szabadnak lenni azt jelenti, hogy egy ember helyes lelkiismerettel, felelősségtudattal él mások között. Ebben a szellemben nevelkedett Jekelfalussy Piller György, az olimpiai bajnok, többszörös Európa-bajnok sportoló.

 Amikor az olimpiai győzelmek után visszavonult a versenysporttól, a Ludovika Akadémián, mint vezető sporttanár kezdett dolgozni. Itt érett meg benne az ifjúsági sport szemléletének egy új módja, amelyben többről van szó, mint életprogramról. Amely szerint csak munkával, tanulással és önneveléssel lehet kibontakoztatni az egyéniséget. A sport valójában szobrász, mert egész életünket alakítja, formálja. Hozzájárul emberségünkhöz. Ezekhez a célkitűzésekhez akkor is hű maradt, amikor a tanítást átmenetileg abbahagyta. A Testőrségnél szolgált 1933-tól 1937-ig, ezt követően pedig előbb csapatszolgálatban került, majd 1939-től 44-ig a M. kir. Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémián tanított harcászatot, hadseregszervezést – no és persze vívást.

 A háború a csatatérre szólította, zászlóaljparancsnok volt. Szolgált a keleti hadszíntéren, a harcok vége Stájerországban érte, itt esett szovjet fogságba. Szerencséje volt. A kelenföldi vasútállomáson Péter Gábor, akkori rendőr vezérőrnagy és egy szovjet alezredes, felismerték a kardvívó olimpiai bajnokot és leparancsolták a hadifogoly vonatról. A tényleges katonai szolgálatból 1946-ban elbocsátották, visszatérhetett ifjúságnevelő elképzeléseihez. A Vasas, a Vörös Meteor – és még néhány másik sportegyesület edzője lett, majd pedig a vívóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozhatott. Munkájának színvonalát mi sem jelzi jobban, mint hogy három egymást követő olimpián, 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban magyar kardvívó állhatott a dobogó legmagasabb fokán az egyéni- és a csapatversenyekben egyaránt. Emlékét most ez a kiállítás eleveníti fel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!