2024. április 16. kedd, Csongor és Joachim napja

Mindkét világháború valamennyi áldozata előtt tisztelgő emlékművet avattak Budapesten, a XIII. kerületben, az I. Világháború befejezésére emlékezve. Miért csak most? A XIII. kerületet, mint közigazgatási egységet, 1938-ban hozták létre, korábban nem létezett. Ekkorra már – szerte az országban - régen befejeződött a „Nagy Háború” emlékműveinek felállítása, az utána következő években pedig a téma, különböző okokból, de sosem volt „aktuális”.

Halálának harmadik évfordulóját megelőző napon, 2018. október 5-én felavatták Göncz Árpád szobrát Budapesten a XIII. kerületben, az Árpád-híd metróállomás mellett, annak észak-pesti oldalán. A területet tavaly szeptemberben hivatalosan is Göncz Árpád Városközpontnak nevezték el. A szobor most további lehetőséget nyújt arra, hogy méltó emlékhellyé váljon, őrizze az államfőnek, mint történelmi személyiségnek az emlékét.

Budapest Főváros XIII. kerülte 2013 óta ítéli oda a XIII. kerületi Építészeti-díjat. A díj a kerület közigazgatási területén, az elmúlt harminc évben megépült és használatbavételi engedélyt kapott, kiemelkedő építészeti színvonalú épületek tervezőinek elismerésére szolgál. Odaítélésről a Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásbizottság dönt.

Az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa Jehudi Menuhin kezdeményezésére, 1975-ben A Zene Világnapja rangjára emelte október elsejét. Ezt az alkalmat választotta Budapest Főváros XIII. Kerületének Önkormányzata, hogy emléktáblát avasson a kétszeres Kossuth-, valamint Liszt Ferenc-díjas, világhírű zongoraművész, karmester és zeneszerző, Kocsis Zoltán tiszteletére.

Meglehetősen nehéz újat mutatni akkor, ha egy eseményre már a tizenhatodik alkalommal kerül sor. Pedig Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata és a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. – évente ismétlődően - már a tizenhatodik alkalommal rendezte meg az egynyári virágok bemutatóját a Gyöngyösi sétányon. Az adatokból kiderült, hogy bár a bemutató itt volt, a virágos felületek a kerületben mindenhol megújultak.