2020. március 31. kedd, Árpád és Benő napja
Egy évszázadnál hosszabb történet
Révay András
2015.01.26 17:43
Bár a „Holokauszt Év” hivatalosan már véget ért, az emlékezések sora még nem. Az Örkény Könyvesbolt 2015. évi programjának első rendezvénye, egy új könyv bemutatása is ebbe a sorba illeszkedik.

Az évek múlásával a holokauszt-túlélők száma egyre fogy. Ma már szinte csak azok vannak életben, akik nagyon fiatalon, olykor még gyerekként kerültek a haláltáborok poklába. Bernáth László tizenöt éves volt akkor, most, nyolcvanöt évesen, „Beszélgetés a halott apámmal” című könyvében egy sajátos műfaj megteremtésére vállalkozott. Az 1896-ban, tehát az édesapa születésével kezdődő, és így valóban egy évszázadnál hosszabb történet regényes krónikájában egy nem hétköznapi egyéniség cseppet sem átlagos sorsa tárul fel az olvasó előtt. Bár a Kertész Imre által megírt „Sorstalanság” párhuzamos élménye olykor visszaköszön ebben a könyvben is, ez mégis más. Érdekes fikció, hogy azon túlmenően, amikor az apa „elmondja” a fiúnak, mi történt a háború előtt, később a fiú meséli el nem létező apjának a saját életét, a lágerből való megmenekülése után.

A könyv bemutatásakor Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett a szerzővel. Kettőjük társalgásából kiderült: bohém, világfi, a futballtól az éjszakai életig minden iránt érdeklődő ember élete zajlik a lapokon. Majdnem a kalandorságig gazdag pályafutásából a könyvbe nem is fért bele minden, ezért nem teljesen realista, inkább „tapintatos” mű született, kicsit az anya oldalára billentve a képzeletbeli mérleget. Ez az apa a végtelenségig praktikus ember volt, mindent úgy közelített meg, miként lehet azt a legegyszerűbben megoldani. A fiú, a könyv szerzője, Bernáth László e látásmódnak köszönheti az életét. Az apa, lehet, hogy csak megérezve vagy talán felismerve a munkatáborok német logikáját, azon a bizonyos Auschwitz-i szelektáláson kihasználva a fia nyurga testalkatát, a valódi 15 helyett tizenhét évesnek mondta őt. Így – munkaképesnek nyilvánítva - maga mellett tarthatta, nem került a többi gyerekkel együtt azonnal a gázba. Önmagát sajnos nem tudta megmenteni, a flekktífusz végzett vele a láger felszabadulása előtt néhány héttel.

Az apa és fia párbeszédében a könyv első harmadában az apját faggató fiú inkább visszahúzódik és az apának nyílik tér arra, hogy a saját élete első évtizedeit, elsősorban a fiatalságát bemutassa. A könyv gerincét egy átvezető fejezet adja. A közös sorsélmény, a deportálás eseményeit beszélik meg egymással, roppant feszült pozícióban. Hiszen a fiú innen, evilágból, múlttudattal, utóélet tudattal beszél, míg az apának nincsenek ismeretei arról, mi minden ment végbe később. Eleinte itt is még az apáé a főszerep, ám folyamatosan átveszi a beszélgetés irányítását a fiú. Stílusbravúr a társalgás során egy 1945-ben meghalt embernek megmagyarázni, mi a televízió vagy a laptop. A könyv harmadik részében pedig már szükségképpen túlsúlyba kerül az utóbbi évtizedeket felnőttként megélő fiú mondandója. Közben pedig elég bátor ahhoz is, hogy kimondja az igazat a mostanában rehabilitálni próbált Csendőrségről, Horthyról, 1956 októberének kezdődő zsidóellenes megnyilvánulásairól. A könyv nagyjából másfél évig készült, erről a benne itt-ott felelhető átfedések tanúskodnak. Olykor a szerző memóriája is megbicsaklik. A Volkswagent például nem a háború után – mint írja - hanem már 1937-ben elkezdték gyártani (217. old.) és a „holokauszt” szó eredeti jelentésének magyarázata sem teljesen pontos (63.old.). Mégis, az apa nyelvhasználata mozgékonyabb, mint a fiúé. Más élménykörökből indul ki. A központi kérdést, a lágeréletet sikerült lefojtva, valamilyen felülemelkedéssel kezelni. A megrendülés csak akkor következik be, amikor a szerzőnek feleségével és lányával történt – már sokkal későbbi - auschwitzi látogatásáról esik szó. Egy emlék felidézésekor. A német katonák ugyanis rengeteg fényképet készítettek a lágerben. Ezekből ott sok ma is látható, kinagyítva, kiállítva. Az egyiken magyar anyák, kisgyerekek várakoznak a gázkamra előtt. Nyugodtan, békésen, hiszen fogalmuk sem volt arról, mi vár rájuk!

A kiadó képviselője, Faragó György véleménye szerint ennek a könyvnek a felhasználásával jól lehetne történelem órát tartani. Életképeket ad a két világháború közötti időszakról. Olvasmányos, betekintést enged az akkor élt családok mindennapjaiba. Ebben segít az események képeslapszerű ábrázolása. Epizódokban, melyeknek nincs összefüggő menete. Ugyanez áll a XX. és XXI. század fordulójának történetére, amikor a problémákról ugyan esik szó, de kiérezhető, hogy a szerző szívesebben lépne túl rajtuk. Nem akar neki „nagy feneket keríteni”. Talán azért, mert ha az ember őszintén magába néz, tudja, hogy a múltra csak részleteiben emlékezik. Ám vannak emlékek, melyeket nem szabad megengedni, hogy végleg, örökre feledésbe merüljenek!

                         Bernáth László
                         BESZÉLGETÉS A HALOTT APÁMMAL
                         Coldwell Art Bt. Kiadó 2014
                         ISBN 978-615-5156-30-4
                         Goldbox Nyomdaipari Bt.
Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!