2020. március 31. kedd, Árpád és Benő napja
Élvezet- és szenvedélytörténet
Révay András
2019.06.15 20:19
Jól illeszkedik az időszaki kiállítások sorozatába a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum „Füstölgéseink” címmel megnyílt legújabb kiállítása. A kávé története, a sör története után a dohányzás történetét mutatja be – kortárs alkotásokkal együtt. November 10-ig, keddtől vasárnapig látogatható.

 Ez a kiállítás jó helyen nyílt és jó időben - állapította meg róla Zeke Gyula író, történész. Jó helyen, mert az Újvilágból fél évezrede érkezett dohányt, a dohányzás szokását mindig is eleven kapcsolat fűzte a kereskedelemhez. A vendéglátással pedig oly szorosan ölelkezett, mint a füst a lélekkel, amely nélkül nem érdemes elképzelni a testet. Jó időben is nyílt, mármint a saját története idejében. A ma látogatójának nem nehéz emléklékezni arra, hogy a szülei és kortársai füstjében nevelkedtek, amelyből bőven jutott a munkahelyekre is, nem beszélve az utcákról, hivatalokról, a piacokról és a pályaudvarokról, a lelátókról és a koncertekről, ezek mind cigarettafüstben úsztak. A különböző közösségi életterek füstmentesítése Magyarországon nagyjából a nyolcvanas évek óta zajlik. Lassú, de biztosan előrehaladó folyamat, amely a zárt vendégterek dohányzási tilalmát előíró 2011/41. törvénycikkel vált visszafordíthatatlanná.

A magánélet tereiben is jól érzékelhető módon csökken a füst. Egyre kevesebben és kevesebbszer gyújtanak rá a lakásukban, átalakuló-félben van a dohányzás íratlan szabályrendszere is. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, egy baráti vendégség alkalmával keveseknek jutott eszébe, hogy vendéglátóiknál a rágyújthatás ténye vagy a lakáson belőli helye felől érdeklődjenek. Ma ezt szinte mindenki megteszi! Egy Írországban járt turistacsoport tagjai elmondták, már egyetlen dohányboltot sem találtak és a csoportból mindössze ketten dohányoztak, a többiektől mindig félrevonulva. Magyarországon a XVIII. század eleje óta szinte minden felnőtt férfi dohányzott – aki tehette – a tömegesebb női dohányzás a több téren zajló egyenjogosulási törekvések egyik főbb pontjaként, a múlt század húszas éveiben tört utat magának. A harmincas években a villamos belső terében vagy csak a peronon való füstölés volt vitakérdés, Így meg kell állapítanunk, hogy a társadalom többségének tüdejét átitató szivar- és cigarettafüstnek gyors visszavonulót fújtak.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum dohányzástörténeti kiállítása több évszázados, össztársadalmi méretű szenvedély végidején tárja elénk egy gazdag kultúra és szokásrend tárgyait és képeit. Történeti értelemben – témáját tekintve - nem az első ugyan, hiszen 1989-ben a múzeum már otthont adott egy hasonló tárlatnak és az érdeklődők 1996-ban is megtekinthettek egy kiállítást, az Egri Dohánygyár százéves fennállásának alkalmából nyílt meg. Tény, hogy mindkettő Vörösváry László felbecsülhetetlen értékű gyűjteményén alapult és a mostani – mindezek mellett - a hazai galéria kultúrában páratlan tekintélyre szert tett Első Magyar Látványtár nemrég véget ért kiállítási anyagát értelmezi újra. A gyűjtemény ápolása és elénk tárása a galéria-tulajdonos fiú, Vörösváry Ákos érdeme, a tablók gazdag összefoglalói a tárgy iránt végtelenül elkötelezett gyűjtő, Hornyák Balázs, megjelenő-félben levő kötetéből valók.

A kiállítás színvonala garanciát jelenthet arra nézve, hogy közönségét nem csupán a dohányosok máig kitartó, utóvéd csapatai adják. Az orvosnak, a politikusnak vagy a szociális gondozónak dolga megítélni, hogy sorsunkra nézve mi a jó vagy mi a rossz, a muzeológus, a társadalomtörténész és az író azonban nem tehet ilyet. Figyelnie kell csupán és elmondani, bemutatni a történeteket – jelen esetben a hazai dohányzás történetét – ami kiadósrésze volt az életünknek, és egy ideig még az is marad. Mert a dohányzás nem csupán kórtörténet és rettegés, hogy kit visz el a cipekedésbe soha bele nem fáradó betegség – és nemcsak állami bevétel forrása. Tárgy- és képkultúra is, emberi viszonylatok színtere, valamint élvezet- és szenvedélytörténet is. Dohányfüstünk egyféle tűnődés közege, lebegő előleg a nem evilágból! Nem kevesen talán épp ezért ragaszkodnak hozzá!


 

Kapcsolódó témák

Ne lepődjön meg senki, aki a cím olvastán egy szót sem ért! Bár bizonyára vannak, akik értik, de errefelé nincsenek túl sokan. Pedig egyszerű. A négy szó jelentése: 1 – 2 - 3 – 4 – csakhogy törökül! Az ok pedig, hogy erről szó esik, egy érdekes új tanfolyam, a Budapesti Török Kulturális Intézet, a Yunus Emre Enstitüsü szervezésében.

Van egy szálloda Budapest belvárosában, amelyik egy időben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy helikopter leszállópálya volt a tetején. Aki viszont a járdán megy el előtte, más érdekességekre is felfigyelhet. Nem egy épületből áll, első pillanatban is markáns különbözőségek láthatók. Mindezek ellenére a homlokzat mégis harmonikus, még egy emléktábla is díszíti.

Megújult arculattal, új programokkal és egy új műsorral jelentkezik a huszonkilenc éves Magyar Menedzserszövetség. Az Év Menedzsere díjat – már 25. alkalommal - nagyszabású gálaesten adták át idén és határozottan körvonalazódó terveik vannak 2020-ra is.

A két állítás látszólag ellentmond egymásnak, ám a történelem teremthet olyan helyzetet, ahol ez a kijelentés mégis igaz lehet. Az Alföldön, Budapesttől mindössze 76 kilométer távolságra, Cegléd és Nagykőrös között fekvő Nyársapát esetében éppen egy ilyennel találkozunk. A honfoglalás korából nincsenek rá vonatkoztatható adatok. Első írásos említésétől, 1367-től, önálló községgé válásáig, 1954-ig, legalább kilenc birtokosa volt, a Clarissa apácáktól a Rákócziakig.

Szokatlan, de roppant érdekes film bemutatóját tartották Budapesten, a XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központjában. Témája – anélkül, hogy látták volna – ismerős minden olyan család számára, ahol „tizenéves” korú gyermek él. Napjaink egyik nagyon nagy problémájáról, a fiatalok drogfogyasztásáról szól.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!