Hiába őrködik oroszlán a bejáratnál, fején a magas, fehér sapka mutatja, csöppet sincs harcias hangulatban. Mögötte, az épületben pedig – a nevéhez illően – valódi, békebeli hangulat fogadja a belépőt. Valami olyan, ami a XIX. század fordulóján volt uralkodó a Császárváros vagy Budapest cukrászdáiban.

Negyvenhárom pincészet és mintegy háromszor annyi különféle pezsgő adott egymásnak – és a közönségnek – találkozót a Hotel Corinthia báltermében. Mindazok, akik a szakmai titkokban is elmélyedni kívántak, mesterkurzusokon frissíthették fel tudásukat.

A Hungarikum Szövetség tagjainak száma kettővel gyarapodott. Önmagában ez a tény még egy rövid hírnél többet nem érdemelne, ám az új tagok a magyar gasztronómia olyan értékeit képviselik, melyek – joggal mondhatjuk – világszerte híresek. A külföldi, ha hozzánk jön, először ezeket szeretné enni!

A teára mostanság sokan úgy tekintenek, hogy az „unalmas” ital. Idős hölgyek teadélutánjaira való, egyébként pedig csak a betegek és a gyerekek fogyasztják. Lehet, hogy ez a nézet rövidesen felülvizsgálatra szorul.

A külföldről több-kevesebb rendszerességgel Magyarországra látogatók számára gyakran okoz gondot, hogy találjanak egy olyan éttermet, ahol az üzletfelekkel, de akár a rokonokkal, barátokkal is nyugodtan találkozhatnak. Nos, nekünk sikerült. Bizonyára lesznek, akiknek segít, ha tapasztalatainkat közreadjuk.