2020. április 10. péntek, Zsolt napja
Kariokának lenni jó! – I. rész Irány Rió!
Révay András
2019.03.09 20:23
Persze azért, hogy egyetérthessünk ezzel az állítással, tudnunk kellene azt is, ki az, mi az a karioka? Megmagyarázni nem is egyszerű, mert a szót használják az egyes emberre, de sokkal inkább egy stílust, egy életérzést fejez ki. A brazíliai indiánok nyelvén nem is egy, hanem két szó: cari, azt jelenti fehér, az oca pedig ház. A szószerinti fordítás viszont nem fedi a valóságot, szóval a dolog ennél bonyolultabb. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a kifejezés emberre is vonatkozhat, de akkor különösen jó lenne tudni, hogyan válhat belőlünk is karioka?

Csak egy módon, el kell utazni Rio de Janeiróba! A régi bölcs mondás szerint, az ezermérföldes út is az első lépéssel kezdődik, nálunk ez az első lépés: Ferihegy. A KLM járata reggel 6.30-kor indul Amsterdamba, onnan 8.50-kor tovább Rióba. Egyszerű. A kora hajnali útkezdés kényelmetlenségét enyhítheti egy jó szolgáltatás Ferihegyen, a Master Card Lounge. Aki teheti – a feltételeknek megfelel – kellemesen, ingyen megreggelizve, kényelmesen eltöltheti ott a várakozás idejét. Bíztunk is ebben többen is, ám sajnos nem így történt. Megnyitása óta sokan panaszkodtak erre a helyre és ennek jogosságát személyes tapasztalat is megerősítette. Azt viszont eddig kevesen tették szóvá, hogy a hely igénybevételére jogosultak jelentős hányadának, egy ügyes húzással lehetetlenné teszik a Lounge látogatását. A 2-es terminálon reggel öt óra előtt már néhány ezer utas mozog, ám a Lounge csak 5.30-tól 19.30-ig fogad látogatókat. Már önmagában az is botrányos, hogy így sokakat kizárnak a szolgáltatásból, de 2019. február 24-én még ezen is túltettek. A várakozókhoz 5.27-kor odajött egy ifjú hölgy és nem is túl udvariasan közölte: ma egyáltalán nem nyitnak ki. Miközben körülöttük minden zavartalanul működött, náluk – úgymond – nincs áram. A bejárat fölött, belül viszont jól láthatóan égett a lámpa! Hogy a kieső szolgáltatásért a repülőtéren máshol valami kárpótlást nyújtanának, arról szó sem lehet, mert intézkedésre jogosult vezető reggel nyolc előtt ide be nem jön, és az sem számít, hogy közvetlenül mellettük, a hasonló ellátást nyújtó SkyCourt 4.30-tól 21 óráig működik. Őket az áramszünet sem érinti!

 A repülőút viszont egy kellemes meglepetéssel kezdődött. Az indulás előtti napon a KLM e-mail üzenetet küldött, melyben lehetőséget kínált a beszállókártyák otthoni előállítására, kinyomtatására, az ülőhelyek ingyenes (!) kiválasztására, a Budapest – Amsterdam és az Amsterdam – Rio de Janeiro útvonalra egyaránt. Amsterdamba a gép húsz perccel hamarább érkezett. A Schiphol repülőtér óriási, de az átszállás, az útlevél ellenőrzéssel együtt gyors és egyszerű. Persze egy minimális angol nyelvtudás elengedhetetlen. Rióig a távolság 9723 kilométer, a tervezett repülési idő 11 óra. A gép nagy, az ülések kényelmesek. Ellentétben a LOT New York-i járatán tavaly tapasztaltakkal (http://www.utazonet.hu/amerika-%E2%80%93-a-megunhatatlan-%E2%80%93-i.-resz--alom-helyett-remalom-c731.html) a WC tiszta és itt működnek az üléstámlába épített TV-k. Mindegyikhez USB csatlakozó is tartozik, ha a saját készülékemet használni akarom. Ingyen WiFi is van.

A fedélzeti étkezéstől – tudjuk – elhízni senki nem fog, de az ebéd ízére, változatosságára panasz nem lehet. A sajtos, diós, kevert zöldsalátához olasz balzsamecetet adtak. A burgonyapürével, almás vöröskáposztával tálalt marhahúsgolyók csomagolásán felsorolják az étel allergéntartalmát, a zsemléhez sajt, vaj társul, a sort répatorta zárta. A különféle üdítők mellett gin, whisky, Heineken sör, vörös- és fehérbor, kávé az italválaszték. Ez utóbbiak az étkezési időn kívül is kérhetők. Öt órakor kellemes, frissítő olasz ananászsaláta, Margarita pizza érkezett, karamellával díszített vanília mousse kíséretében. Az allergéneket itt is megadták. A visszaúton a KLM figyelme még arra is kiterjedt, hogy a várakozási idő alatt egyszer csak e-mail üzenetet küldtek a telefonomra – valószínűleg minden érintett utaséra – mely szerint a budapesti járat a korábban közöltektől eltérően nem a 61, hanem majd a 66-os kaputól indul.

 Érkezés Rióba helyi idő szerint 18:15-kor, a tervezetténél most is húsz perccel korábban. Magyarországon ekkor már 22:15 volt. Az útlevél ellenőrzés itt is gyors, de a repülőtér hatalmas. A mozgójárdák használatával is majdnem fél órába tart kijutni a belső területről az utasokra várakozókhoz. A HAVAS Creative Tours utazási iroda kocsijával a repülőtértől – mely, mint kiderült egy szigeten van – a szállodáig negyven perc az út, ilyenkor már itt is este van. Fáradtság ide vagy oda, az ember nem állja meg, hogy mihelyst lerakta a csomagját, ki nem menjen a nyüzsgő, élettel teli utcára. A hőmérséklet 31 C fok – elvégre Rióban nyár van, az egyenlítőtől délre, a déli félgömbön vagyunk! A szállodával pont szemben egy áruház még nyitva van, távolabbra menni, este sétálni a frissen érkezett még nem mer. Rióról, a közbiztonságról annyi riasztó hír terjeng, hogy az első gondolat: jobb az óvatosság! Itt most mindjárt bocsássuk előre, hogy e beszámoló szerzőjének a teljes egy hét alatt, a legcsekélyebb kellemetlensége sem volt, sehol az egész városban, sőt, nem is látott ilyesmit!

Mint másnap – már napfénynél – egy bátrabb séta során percek alatt kiderült: a szállodától kétsaroknyi, úgy ötpercnyi távolságra, a téren, ahol az egyik metróállomás is van, folyamatosan rendőrök tartózkodnak, autójuk is készenlétben áll és járőrökkel máshol is gyakran lehet találkozni. Persze néhány elővigyázatossági rendszabályt ajánlatos betartani. A fényképezőgép ne lógjon a nyakunkban, jobb azt zsebre tenni vagy a telefont használni erre a célra. Néhány nap után a figyelmes szemlélőnek feltűnik, hogy ékszert az itteni nők sem nagyon viselnek, még jegygyűrűt is csak elvétve. Ritkaság a karóra is, tíz ember közül jó, ha kettőn látni. Bár erre többen is azt a magyarázatot adták, hogy nem is annyira biztonsági okai vannak, mindinkább kimegy a divatból. A telefon pótolja. Az ékszerek hiánya viszont egyértelműen a megtámadottság esélyét csökkenti.

(folytatjuk)

(A szerző a HAVAS Creative Tours támogatásával járt a helyszínen)

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!