2019. szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina és Dorián napja
Legendaképző ereje volt
Révay András
2016.08.23 21:58
Hírnevéhez méltó érdeklődés mellett, családtagjai, sportvezetők, sok száz tisztelője jelenlétében avatták fel a sportlegenda, Papp László szobrát Budapesten a XIII. kerületben, azon a téren, ami rövidesen az ő nevét fogja viselni.

Az ünnepség aktualitását az adta, hogy Papp László az első olimpiai aranyérmét Londonban, 1948 augusztusában szerezte, és ebben az évben emlékezünk születésének. 90. évfordulójára is. A világon az első ökölvívó volt, aki egymást követően háromszor nyerte el az olimpiai aranyérmet: 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbournben. Összesen 95 alkalommal képviselte Magyarországot nemzetközi versenyeken. Az ellenfeleit többségében kiütéssel, vagy nagy fölénnyel verte. Ő volt az első magyar profi ökölvívó is, huszonkilenc így vívott mérkőzésből huszonhetet megnyert, csak kettő végződött döntetlennel. Profiként sem győzték le soha! 1964 után edző lett, majd 1992-ben boksziskolát nyitott. 2003. október 16-án hunyt el Budapesten. Az ünnepség az életpálya csúcspontjait felelevenítő film részleteivel kezdődött, majd a kerület polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

 Most, amikor szobrot állítunk Papp Lászlónak, érdemes végiggondolni, hogy a gyermek- és az ifjúkor mily meghatározó az ember életében – hangsúlyozta dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. Sokan gondolják, hogy ismertsége miatt elegendő csak a nevét kiejteni, mindenki tisztában van a dicsőséggel, amit ő a hazának szerzett. Mi mégis azt mondjuk, a köszönetet, elismerést nem lehet elégszer kifejezni! Ha lehet valakit győzelemközpontú személyiségnek nevezni – Papp László azt volt. Arról sem lehet sok vita, hogy ő mindenestől közénk, angyalföldiekhez tartozott. Még ha az egész ország magáénak is vallja. Amikor szülei összeházasodtak, a Visegrádi utcában laktak, 1932-ben költöztek a Fóti út, ma Kassák Lajos utca 48-ba, ahol ifjúságát töltötte. Itt járt templomba, iskolába. A Fóti út nem az ájtatos lelkek vidéke volt, a verekedések nem voltak ritkák, de itt szívta magába a szolidaritás eszméjét is, ami végigkísérte életét. Az egyszerű emberek példaképet láttak benne. Azt, hogy a melós is képes felemelkedni!

 Papp László úgy emlékezett, hogy a Fóti úton, ahol szüleinkkel éltünk, szegények voltunk, de sosem éheztünk. A szülők viszont ismerték a nyomort ezért mindent megtettek, hogy fiúk többre vigye. Három utat láttak előtte: sikeres zenész, futballista vagy bokszoló legyen. Lacit a foci érdekelte jobban. Hegedülni is taníttatták és ott is tehetségesnek bizonyult. Az ökölvívást hamar kizárták a lehetőségek közül, mert tízévesen egy balesetben eltört a csuklója. Amikor édesapja 1937-ben tüdőgyulladásban meghalt, az ígéretes zenei karriernek és vége szakadt. A boksztól is hamar elvették a kedvét. Akkor úgy gondolták: ha jön a gyerek, először el kell verni. Ha visszajön, lehet belőle bokszoló, ha nem, nem kár érte. Papp Laci nem ment vissza, maradt a foci. Viszont 17 évesen, 1943-ban besorozták leventének, vonatra rakták, küldték a fontra. Még édesanyjától sem tudott elbúcsúzni. Alig úszta meg a vonatot telibe találó bombát! Fogságba esett, megszökött. Hazatérve vagonrakodóként alkalmi munkás lett. Ekkor hívták a Vasutas Sportegyesületbe bokszolni. Édesanyja persze tiltotta. Ám jött – 1945. október 6-án - a nevezetes csepeli Bicsák Gyula elleni mérkőzés. Egy pillanat alatt sztár lett.

 Karrierje során a kétszáz amatőr mérkőzésből 191-et nyert meg, de soha nem hordta fenn az orrát. Ami mondanivalója volt a világnak, azt sportteljesítményével üzente meg. Edzőjével Adler Zsigmonddal sokat gondolkodtak azon, hogy profiként is érdemes megmutatni képességeit. De azt el sem tudták képzelni, hogy ezt ne magyar állampolgárként tegye. Visszautasított minden ajánlatot 1956-ban. A képmutatás, a kicsinyes egyéni bosszú és a politika játszmák együttese okozta, hogy nem lehetett profi világbajnok – és ezt soha nem tudta feldolgozni. A profi világszövetség 65. születésnapján mégis egy világbajnoki övvel ajándékozta meg! Ellenfelei is becsülték sportszerűségéért, ő az ökölvívó világ legnagyobb úriembere – mondták róla. No persze még azt is, hogy „Az ilyen pap áldást osztó kezétől ments meg uram minket!”

 Az emberi irigység, rosszindulat mégis kikezdte. A Hofi Géza által évekkel ezelőtt kifigurázott helyzet sajnos igaz, erősítette meg a bajnok fia, ifj. Papp László. Mivel nem volt meg az előírt iskolai végzettsége, a „Hivatal” korlátolt képviselői nem akartak neki edzői engedélyt adni. Ő viszont nem volt hajlandó beülni az iskolapadba, megtanulni a gumiszőnyeg kémiai összetételét és a kötelező ideológiai tárgyakat. Hofi mondta el egy műsorában, hogy a papírt szerzett, de komolyan vehető sporttevékenységet felmutatni nem tudó edző jelölteket sorba kell állítani. Papp Laci elmegy előttük és mindegyiknél üt egyet. Aki lefekszik – az halott. Aki állva marad – az edző! A képtelen helyezet – talán épp a humor mindent megoldó hatására végül rendeződött, megadták neki a mesteredzői címet, nevelhette a fiatalokat – egészen az olimpiai aranyéremig!

 A most felavatott szobor – Lelkes Márk szobrászművész alkotása – a bajnok számára otthonos helyre, de az ő színvonalához méltó környezetbe került. A Kassák Lajos utca és a Huba utca találkozásánál a tér sokáig csak egy parkoló volt. A helyén kialakított 650 m2 új intenzív zöldterület a XIII. Kerületi Önkormányzat mintegy százmillió forintos beruházásának köszönhetően reprezentatív pihenőtérré vált. Az Idősek Klubja előtt, a Karmelita templom mellett, ahová egykor a hívő Papp László is gyakran járt, részben szakrális tér alakult ki, melyet vízfelület és növények sora gazdagít. A területen 12 padot helyeztek ki és megújult a közvilágítás, 6 platánfát, 1482 talajtakaró cserjét és 1405 évelő növényt ültettek. A zöldfelület és a gyepszőnyeg önözéséről automata öntözőhálózat gondoskodik. A helyszínen két vízarchitektúra létesült. Az egyik csiszolt gránit, melyen a lefolyó vízfilm alkot csobogó és csillogó felületet. A másikban mészkő kockákon áttörő párafelület díszíti és hűsíti a teret. A szoboravató ünnepség végén Papp János színművész, Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi című versét mondta el, mely ismerve az életpályát különösen jól illett a legendás bajnokról szóló megemlékezéshez.

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Városlátogatások A Neretva folyó völgyében
Egy nap a városban Milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?
Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek. Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is. Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült) De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát. Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten? P+Roller Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban. A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat. Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő. Gyorsaság Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani. Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet. Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk. Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen. 5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel. Súly és térfogat Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok. 12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele. Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől. A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni. Életérzés Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá. Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat. A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni. Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe. Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.
Egy nap a városban Tévedtem, EZ Budapest legfélelmetesebb aluljárója
Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet. Tévedtem. Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség. Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem. Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva: Egy nagyon hosszú lyukat: Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső. Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek. Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám. A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben. Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!