2020. április 7. kedd, Herman napja
Legendaképző ereje volt
Révay András
2016.08.23 21:58
Hírnevéhez méltó érdeklődés mellett, családtagjai, sportvezetők, sok száz tisztelője jelenlétében avatták fel a sportlegenda, Papp László szobrát Budapesten a XIII. kerületben, azon a téren, ami rövidesen az ő nevét fogja viselni.

Az ünnepség aktualitását az adta, hogy Papp László az első olimpiai aranyérmét Londonban, 1948 augusztusában szerezte, és ebben az évben emlékezünk születésének. 90. évfordulójára is. A világon az első ökölvívó volt, aki egymást követően háromszor nyerte el az olimpiai aranyérmet: 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbournben. Összesen 95 alkalommal képviselte Magyarországot nemzetközi versenyeken. Az ellenfeleit többségében kiütéssel, vagy nagy fölénnyel verte. Ő volt az első magyar profi ökölvívó is, huszonkilenc így vívott mérkőzésből huszonhetet megnyert, csak kettő végződött döntetlennel. Profiként sem győzték le soha! 1964 után edző lett, majd 1992-ben boksziskolát nyitott. 2003. október 16-án hunyt el Budapesten. Az ünnepség az életpálya csúcspontjait felelevenítő film részleteivel kezdődött, majd a kerület polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

 Most, amikor szobrot állítunk Papp Lászlónak, érdemes végiggondolni, hogy a gyermek- és az ifjúkor mily meghatározó az ember életében – hangsúlyozta dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. Sokan gondolják, hogy ismertsége miatt elegendő csak a nevét kiejteni, mindenki tisztában van a dicsőséggel, amit ő a hazának szerzett. Mi mégis azt mondjuk, a köszönetet, elismerést nem lehet elégszer kifejezni! Ha lehet valakit győzelemközpontú személyiségnek nevezni – Papp László azt volt. Arról sem lehet sok vita, hogy ő mindenestől közénk, angyalföldiekhez tartozott. Még ha az egész ország magáénak is vallja. Amikor szülei összeházasodtak, a Visegrádi utcában laktak, 1932-ben költöztek a Fóti út, ma Kassák Lajos utca 48-ba, ahol ifjúságát töltötte. Itt járt templomba, iskolába. A Fóti út nem az ájtatos lelkek vidéke volt, a verekedések nem voltak ritkák, de itt szívta magába a szolidaritás eszméjét is, ami végigkísérte életét. Az egyszerű emberek példaképet láttak benne. Azt, hogy a melós is képes felemelkedni!

 Papp László úgy emlékezett, hogy a Fóti úton, ahol szüleinkkel éltünk, szegények voltunk, de sosem éheztünk. A szülők viszont ismerték a nyomort ezért mindent megtettek, hogy fiúk többre vigye. Három utat láttak előtte: sikeres zenész, futballista vagy bokszoló legyen. Lacit a foci érdekelte jobban. Hegedülni is taníttatták és ott is tehetségesnek bizonyult. Az ökölvívást hamar kizárták a lehetőségek közül, mert tízévesen egy balesetben eltört a csuklója. Amikor édesapja 1937-ben tüdőgyulladásban meghalt, az ígéretes zenei karriernek és vége szakadt. A boksztól is hamar elvették a kedvét. Akkor úgy gondolták: ha jön a gyerek, először el kell verni. Ha visszajön, lehet belőle bokszoló, ha nem, nem kár érte. Papp Laci nem ment vissza, maradt a foci. Viszont 17 évesen, 1943-ban besorozták leventének, vonatra rakták, küldték a fontra. Még édesanyjától sem tudott elbúcsúzni. Alig úszta meg a vonatot telibe találó bombát! Fogságba esett, megszökött. Hazatérve vagonrakodóként alkalmi munkás lett. Ekkor hívták a Vasutas Sportegyesületbe bokszolni. Édesanyja persze tiltotta. Ám jött – 1945. október 6-án - a nevezetes csepeli Bicsák Gyula elleni mérkőzés. Egy pillanat alatt sztár lett.

 Karrierje során a kétszáz amatőr mérkőzésből 191-et nyert meg, de soha nem hordta fenn az orrát. Ami mondanivalója volt a világnak, azt sportteljesítményével üzente meg. Edzőjével Adler Zsigmonddal sokat gondolkodtak azon, hogy profiként is érdemes megmutatni képességeit. De azt el sem tudták képzelni, hogy ezt ne magyar állampolgárként tegye. Visszautasított minden ajánlatot 1956-ban. A képmutatás, a kicsinyes egyéni bosszú és a politika játszmák együttese okozta, hogy nem lehetett profi világbajnok – és ezt soha nem tudta feldolgozni. A profi világszövetség 65. születésnapján mégis egy világbajnoki övvel ajándékozta meg! Ellenfelei is becsülték sportszerűségéért, ő az ökölvívó világ legnagyobb úriembere – mondták róla. No persze még azt is, hogy „Az ilyen pap áldást osztó kezétől ments meg uram minket!”

 Az emberi irigység, rosszindulat mégis kikezdte. A Hofi Géza által évekkel ezelőtt kifigurázott helyzet sajnos igaz, erősítette meg a bajnok fia, ifj. Papp László. Mivel nem volt meg az előírt iskolai végzettsége, a „Hivatal” korlátolt képviselői nem akartak neki edzői engedélyt adni. Ő viszont nem volt hajlandó beülni az iskolapadba, megtanulni a gumiszőnyeg kémiai összetételét és a kötelező ideológiai tárgyakat. Hofi mondta el egy műsorában, hogy a papírt szerzett, de komolyan vehető sporttevékenységet felmutatni nem tudó edző jelölteket sorba kell állítani. Papp Laci elmegy előttük és mindegyiknél üt egyet. Aki lefekszik – az halott. Aki állva marad – az edző! A képtelen helyezet – talán épp a humor mindent megoldó hatására végül rendeződött, megadták neki a mesteredzői címet, nevelhette a fiatalokat – egészen az olimpiai aranyéremig!

 A most felavatott szobor – Lelkes Márk szobrászművész alkotása – a bajnok számára otthonos helyre, de az ő színvonalához méltó környezetbe került. A Kassák Lajos utca és a Huba utca találkozásánál a tér sokáig csak egy parkoló volt. A helyén kialakított 650 m2 új intenzív zöldterület a XIII. Kerületi Önkormányzat mintegy százmillió forintos beruházásának köszönhetően reprezentatív pihenőtérré vált. Az Idősek Klubja előtt, a Karmelita templom mellett, ahová egykor a hívő Papp László is gyakran járt, részben szakrális tér alakult ki, melyet vízfelület és növények sora gazdagít. A területen 12 padot helyeztek ki és megújult a közvilágítás, 6 platánfát, 1482 talajtakaró cserjét és 1405 évelő növényt ültettek. A zöldfelület és a gyepszőnyeg önözéséről automata öntözőhálózat gondoskodik. A helyszínen két vízarchitektúra létesült. Az egyik csiszolt gránit, melyen a lefolyó vízfilm alkot csobogó és csillogó felületet. A másikban mészkő kockákon áttörő párafelület díszíti és hűsíti a teret. A szoboravató ünnepség végén Papp János színművész, Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi című versét mondta el, mely ismerve az életpályát különösen jól illett a legendás bajnokról szóló megemlékezéshez.

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!