A megoldás: Kamocsay Ákos és a Hilltop Neszmély. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „Borászportrék” találkozó sorozatának legutóbbi vendégeként nemcsak borkészítési filozófiájának lényegét osztotta meg a hallgatósággal, de betekintést engedett a sikeres életpálya titkaiba is. Megtudtuk tőle, hogy bár édesapja borfelvásárló volt, jó borok tehát mindig voltak otthon, kezdetben ő nem szerette a bort! Székesfehérváron éltek, ott akkor négy középiskola működött – de egyikhez sem volt kedve. A különböző kirándulások során viszont megtetszett neki Budapest és – hogy ide jöhessen – inkább a budafoki Borgazdasági Technikumot választotta. Ott pedig megszerette a szakmát. Az érettségin már elhivatott borásznak érezte magát, így indult a pálya. Az iskolaválasztás nem tudatos döntés volt, inkább csak szerencsés – emlékezett vissza a kezdetekre Kamocsay Ákos – de a szerencse végigkísért.
Vándormadár típus vagyok – folytatta tréfálkozva a visszaemlékezést – életemben összesen két munkahelyem volt. Az egyik a Móri Állami Gazdaság, ahol 23 évet dolgoztam, a másik a saját vállalkozásom, ennek is már 27. éve. Érettségi után a Kertészeti Egyetem következett, kötelező szakmai gyakorlatát Móron töltöttem és diploma után az igazgató visszahívott. Végigjártam a szamárlétrát, 1970-től kezdődően technológus lettem, később már főborász. Ott ért a rendszerváltás, 1993 áprilisában jöttem el onnan - nem egészen magamtól. Abban az időben már igen sok bort exportáltunk a Gazdaságból Angliába. Sokaknak érdeke volt, hogy a Gazdaság rosszul menjen és olcsón hozzájuthassanak. Az évi egymillió palackos virágzó angol exportunkkal „beletenyereltünk” a bukásra játszó privatizációs suskus darázsfészkébe.
Néhány ottani munkatársammal megalapítottuk saját vállalkozásunkat. Megtaláltuk gyönyörű helyen, a neszmélyi Meleges hegy tetején egy kis szövetkezet borászatát, eladó volt és senkinek nem kellett! Magyarország leghosszabb Duna-panorámája terül el alattunk. A borászatnak volt tízezer hektoliter befogadására elegendő acéltartálya, nekünk ez pont jól jött, 1993. augusztus 10-én kibéreltük a borászatot, vettünk hozzá Bécsben még némi felszerelést és szüret után teleraktuk a tartályokat csodálatosan jó borokkal. Megint szerencsém volt, a 93-as év nagyszerű borokat adott. A privatizációs csatározásoknak sajnos a Móri borvidék itta meg a levét, a gazdaság „két szék közül a pad alá esett”. Megvette egy németországi ukrán, aki leszerelte a palackozót és kivitte Ukrajnába. A szőlőültetvényeket kiadták egyéves bérletbe a helyi gazdáknak – a 600 hektárnyi szőlő mind tönkrement.
Angliába az akkori ÁGKER kereskedelmi irodáján keresztül szállítottuk a bort. Amikor az tönkrement, az egyik munkatárs Interconsult néven vitte tovább, saját borainkat is ő adta el. Mi viszont – 1997 táján - a beruházásunk vége felé jártunk, elkészült az étterem is a kis panzióval, akkor adtuk neki a Hilltop nevet, hiszen a hegy tetején van. Azóta pedig már az egész cégünk ezt a nevet viseli. A sikerek is ekkor kezdtek jönni. Angliában 1997-ben „Az év borásza” lettem, ismét csak – részben – a szerencsének köszönhetően. Ott akkor divat volt a borfogyasztás, óriási volt a választék, nekünk is jó boraink szerepeltek. A rendszerváltás okán odafigyeltek ránk, előtérbe kerültek az innen származó borok. Én letten az első kelet-európai borász, aki ezt a címet elnyerhette, ez pedig a cégünknek is roppant sokat számított. Ennek volt köszönhető, hogy a Cserszegi Fűszeresre Magyarországon is felfigyeltek. Angliában 1998-ban 7500 bor közül az év fehérbora lett. Később ugyan nem ezen a néven vált ismertté, Woodcutters wine (Favágók bora) volt a neve, mert eleinte sokan emlegették úgy is, hogy az a kimondhatatlan nevű magyar bor! Idehaza a Hilltop borok, mint „szoktató” borok lettek népszerűek. Elfogadható áron, izgalmas, friss, gyümölcsös borok voltak, Az volt a célunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük az aromavilágot, ami szőlőben megterem. A kevésbé borértők számára bevezetésként szolgáltak. A technológiát ennek rendeltük alá és szigorú, következetes munkával, megalkuvás nélkül meg is valósítottuk.
Eleinte saját szőlőnk sem volt, vásároltunk, szinte az egész országból. A jó szőlőért viszont mindig harc folyt a piacon, ezért elkezdtünk telepíteni és ma már 400 hektárnyi szőlőnk van. Ahogy fokozatosan termőre fordultak a területek, úgy alakítottuk ki a jó minőségű, prémium borcsaládjainkat, ezek testesek, vastagok érleltebbek, de továbbra is gyümölcsösek. Amikor – 1999-ben – megválasztottak „Az év bortermelőjének” elég nagy vitát kavart, hogy szabad-e nagyüzemi borászt ezzel kitüntetni, de mi később is bizonyítottuk, hogy nem került méltatlan helyre a díj. Termékpiramisunk is ezt igazolja. Az áraink nem a legmagasabbak, a Hilltop borcsalád a középkategóriába tartozik és a prémium minőségűek sem sokkal drágábbak. Ma 4,5 – 5 millió palack bort készítünk egy évben, ezek között a legmagasabb minőségűek 30-40 ezer palackot tesznek ki.
Magyarországon nincs fizetőképes kereslet ilyen mennyiségű drágább borra, az exportpiacon pedig a magyar borok sajnos még nem eléggé elismertek! Most a termelésünk fele itthon, másik fele külföldön talál gazdára. A világban, máshol nem azt nézik, hogy melyik pincészet, melyik gazda csinálta a bort, hanem, hogy hol terem a szőlő! Nálunk – főleg a magas minőségű boroknál – még sokáig komoly szerepe lesz a borásznak, a borászatnak, miközben kezdenek tért hódítani a címkéken a fantázia nevek is. Mi például az IHLET Cuvée hátcímkéjén némi titokba is beavatjuk a fogyasztót. Ez áll rajta: „A borász figyeli a természetet, szemmel tartja az ízek, aromák fejlődését, a savak játékait. Kedvenc fajtájának évjáratonkénti alakulását és megjelenik mindig egy vágy…de jó lenne, ha ilyen lenne. Nos, az idén gondos válogatás, nagyszerű szőlőfajták és hozzáértő borászati munka eredményeként kellemes, ízgazdag, intenzív illatú, gyümölcsös, telt, testes bor született, mely a Neszmélyi borvidék jellegzetességeit hordozza.”
Az évek alatt nagyon sok újdonságot vezettünk be Magyarországon. ezeket nem mi találtuk ki, figyeltük, mi történik külföldön. Az egyik ilyen volt a „bag in box” – a dobozban forgalmazott bor, ami idehaza óriási ellenérzést váltott ki. Lassan megismertettük a közönséggel, hogy ez ugyanaz a bor, mint a palackban, csak 4 palacknyi van benne, tehát gazdaságosabb, jól hűthető, nem kell dugókat húzni. Rá is jöttek az emberek mennyire praktikus, vásárolják – szinte már mindenki készít ilyet. Mi most műanyag zsákokban fogjuk forgalmazni a borainkat, olyan lesz, mint a kenguru erszénye, megtakarítható vele a papírdoboz. Sajnos csökken nálunk a borfogyasztás, de új ötletekkel talán megnyerhetők a fiatalok. Divat lett viszont a gyöngyözőbor, mi is készítjük, az országban a legkorszerűbb gép nálunk van hozzá. Mindezek mellett a legfontosabb mégis, hogy a magyar boroknak külföldön is rangot adhassunk. Bármerre járok, azt látom, a boraink nincsenek versenyben. Nem tudom megmondani, mit tegyünk, de hogy valamit nem jól csinálunk, az biztos!
