Érdemes egy pillantást vetnünk a tavalyi eredménylistára. A díjat 2014-ben a Koch Pincészet kapta, a második helyezett a Frittmann Borászat, a III. a Béres Szőlőbirtok és Pincészet lett. A vándordíjat idén a Frittmann Borászat nyerte el, a II. helyezett a Béres Szőlőbirtok és Pincészet, a III. a Csányi Pincészet lett, őket oklevéllel díjazták. Pusztán már ennyiből is leszűrhetjük, hogy a sikerhez az egyenletes teljesítmény, a magas színvonalú munka vezet, az értékelés pedig körültekintő és alapos. Korábban a díjat megkapták már olyan nagynevű pincészetek, mint például a Hilltop Neszmély, a Bock, a Vylyan vagy a Thummerer. A választás menete áttekinthető. A címet kiíró szervezetek felkérik a díjra méltónak tartott pincészeteket, hogy pályázzanak a cím elnyerésére. A pályázók listáját a szervezők megküldik a kiíró szervezet tagjainak. A szavazásra felkértek a magadott értékelési szempontok alapján rangsort állítanak fel és a szavazólapot zárt borítékban visszaküldik a szervezőknek. A szavazatokat zsűri összesíti.
Idén, a pályázat kezdetén a szervezők 185 szavazólapot küldtek ki - mondta el a díj átadásakor Nyikos István, a Bacchus Art Stúdió vezetője. Az elbírálás komolyságát talán az is mutatja, hogy a pályázók a pályázati anyagot a saját honlapjukra is felteszik, ott bárki megtekintheti. Bemutatja a munkát, ami a pincészetben zajlik és bizonyossá válik általa, hogy a díj nem egy személynek, hanem a kollektíva teljesítményének szól. Azért különleges, és értékes, mert egyben utat is mutat. Ismerteti az elképzeléseket a jövőről, a tervekről. Az elbírálásnál szempont – mások mellett – a pincészet megjelenése, környezetének esztétikája. A technológia, a tisztaság, a kulturált munkakörülmények, a hazai és a nemzetközi szakmai kapcsolatok. Fontos a pincészet borainak minősége, a választék piaci aktualitása, termékeinek jelenléte a belföldi és a külföldi piacon. Az általuk bejelentett és használt márkanevek száma, népszerűsége, ötletessége, a részvétel a helyi, országos, nemzetközi borversenyeken és az elért eredmények.
Példaértékű ez a díj azért is – hangsúlyozta Gál Péter miniszteri biztos, az eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár – mert nemcsak egy kollektíva munkáját, hanem egy családi összefogással épült kivételes teljesítményű pincészet tevékenységét is dicséri. Az eredményük annál is inkább figyelemre méltó, mert bizony nem mindig a legkedvezőbb körülmények között dolgoztak, ennek ellenére példát tudtak mutatni a közvetlen és a tágabb környezetüknek is. Évek óta bizonyítják, hogy Magyarország minden borvidékén lehet jó borokat készíteni. Érdemes tehát vállalkozni – akár a családoknak is közösen – mert a hozzáértő, tisztességes munka erkölcsi és anyagi sikerei nem maradnak el.
A Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke – Font Sándor – aki maga is soltvadkerti polgár, arra emlékeztetett, hogy amikor a kilencvenes évek elején a Frittmann testvérek új stílust igyekeztek meghonosítani a borászatban, kicsit távolról figyelte őket mindenki, hogy na, most mi lesz? Annyi történt, hogy először utat mutattak a helyi borászoknak – nem csekély konoksággal – bebizonyították, hogy az Alföldön is lehet magas minőségű bort előállítani és az igazán kényes ízlésű fogyasztók asztalára tenni. Ma már követői vannak itt a környéken ennek a konokságnak. Ők kapták meg először az Alföldön „Az év borásza” címet és most ehhez társul „Az év pincészete” kitüntetés is. Az utóbbi 20-25 évben Frittmannék mindig előttünk járnak és ez nemcsak a soltvadkertieket húzza maga után, hanem az egész alföldi borászatot is! Munkájuk kihatással van a teljes Kunsági Borvidékre.
Egy tíz évvel ezelőtti helyi újságból az derül ki, hogy ezen a környéken négyszázán vágnák ki szőlőültetvényüket – emlékezett vissza Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Soltvadkerten háromszázharminc hektárra kértek kivágási támogatást, ez az itteni terület több mint tíz százalékát teszi ki. Egy évvel később a vadkerti újság viszont arról számolt be, hogy ezüstérmet nyert a Frittmann testvérek Cabernet Sauvignon bora a világ egyik legrangosabb borversenyén, Brüsszelben. Tanulság ebből, hogy milyen gyorsan változhat egy történet. Ha nincsenek igazi értékek, nincs kitartás, nincs erő, könnyen elsodródhatunk, könnyen sodródhat rossz irányba egy közösség. A Frittmann testvérek akkor kezdtek vállalkozásba, amikor megkezdődött a magyar borászat újkori vesszőfutása. Amikor pusztulásra ítélték a tagjaiknak korábban szép jövedelmet nyújtó szakszövetkezeteket. Nem maradt más, csak a józanész és a tenni akarás – őket ez vezérelte. Két testvér, két család közös küzdelmének eredményeként ma egy jól felépített, virágzó vállalkozást látunk.
Egészen más dologra hívta fel a figyelmet Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke. Egy díj odaítélésekor feltételeket szabnak a díjat megteremtők. Ezzel a céljuk, hogy értéket mutató példát állítsanak a többi, ugyanezen területen dolgozó elé. Az odaítéléskor sok objektív feltételt vesznek figyelembe, ami nagyon sok szubjektív elemmel is keveredhet. Ez utóbbiból érdemes kettőt kiemelni. Az egyik az összefogás. Itt a két testvér mellett a két feleség is harmóniában, barátságban él, sőt, már a gyerekeknek is részük van az eredményekben, sikerekben. A másik tényező pedig a tevékenységük a közjóért. Sokat tesznek a városért, a környéken dolgozó többi szőlőtermelőért, de ott vannak és fontos feladatokat vállalnak a helyi és országos szakmai szervezetekben is. Bátran megállapítható róluk, hogy a munka során nemcsak a saját hasznukat nézik, hanem a közösségét is. Napjainkban ez a magatartás különösen fontos és követésre méltó.
Soltvadkert a bor és a fagylalt fővárosa – jelentette ki Lehoczki Ferenc, a város polgármestere a díjátadó ünnepségen. Ez az ország legnagyobb hegyközsége is egyben – tette még hozzá, majd Kazinczyt- idézte: „Jót, s jól, ebben áll a nagy titok.” A Frittmann testvérek munkájában ez a gondolat testesül meg már több mint egy évszázad óta, hiszen a kezdetek a nagyszülőkig nyúlnak vissza. Őket is ez vezérelte. Ennek az eredményét látjuk az utóbbi években a sok különféle díjban, amit elnyertek idehaza és külföldön is. Náluk valóban mindenki a legjobb teljesítményét nyújtja. A két testvér, István és János, a feleségeik és a gyerekek, de áll mindez a borászat dolgozóira is.
A hagyomány szerint a nyertes Madarassy István szobrászművész „Szőlőműves” szobrát kapja meg, de az vándordíj. Egy évig birtokolhatja mindössze. Örökre megtarthatják viszont a művész kisplasztikáját ugyanerről a szoborról és természetesen az eredményt igazoló oklevelet is. Mindkettő valóban az egész kollektívának szól – erősítette meg Frittmann János az elismerés átvételekor. Mi csak folytattuk azt, amit a szülők, nagyszülők elkezdtek, ragaszkodtunk a hagyományokhoz. Látszik ez a művelésbe volt szőlőfajtáknál is. Olyan borokat akartunk készíteni, amiket szívesen fogyasztunk. A bor legfőbb rendeltetése teljesül be, ha szívesen megisszák. A régiónak és a magyar borászatnak egyik legnagyobb értéke, hogy rendkívül zamatos szőleink vannak, ezekből finom borokat lehet készíteni. Ezt szeretnénk mindenkinek az asztalára tenni. Volt, aki annak idején megmosolygott minket, ez ma már megváltozott. Szeretünk itt élni és kívánjuk a környező borászoknak, hogy hasonlóan sikeresek legyenek!
