2024. április 20. szombat, Tivadar és Odett napja
Furmint-február
Révay András
2015.02.10 18:19
Egy tálban olajbogyó, mellette felkarikázott szezámmagos kifliszeletek várták a látogatókat a Borháló-csoport Reitter Ferenc utcai üzletében, a frissen érkezett új borok – no meg a régi kedvencek - kóstolójára.

 A találkozónak a rendezők adhattak volna más nevet is, mert a vevők számára újnak számító borok mellé egy újszerű csomagolást is kitaláltak: Bor hálóban, a Borhálóban – lehetett volna az egyik elnevezés. Ráadásul joggal, amint azt Kozma Róbert az angyalföldi üzlet vezetője a helyszínen be is mutatta. Ám a középpontban ezúttal más állt, nem a csomagolás. Pedig – ha a csomagolást tekintjük – volt egy másik új ötlet is, de arra később még visszatérünk. Nagyon sok bortermelő, borkereskedő számára a február a Furminttal kapcsolódik össze, nem véletlenül. Ez a bor testesebb, nem olyan gyümölcsös, mint a többi fehérborok, a legkeményebb téli hónaphoz ez a fajta illik a legjobban.

 Megtréfálta a kóstolóra érkezőket a bor, ami elsőként került a poharakba. Ravasz egy ital! Kezdetben a Somló-hegy jegyeit mutatja, pedig a szőlőnek nincs köze ehhez a tájhoz – csak a termelőnek!  Radics Barnabás Somlón született, van is ott birtoka, bort is készít az apai, nagyapai szőlőkben. Ám ez a bor, a 2011-es „Felső Magyarországi Furmint” (helyesebb lett volna: „Felső-magyarországi Furmint”), nem onnan származik. Van egy birtoka Rátka községben is, a Tokaj-Hegyalján. Somlói létére nagy Tokaj rajongó lett. Szeret kísérletezni. Az a Furmint, ami ilyen nagy, kétliteres palackozásban csak a Borhálónál kapható, fele részben oxidatív, fele részben reduktív eljárással készült. Ennek köszönhető, hogy aki megkóstolja, nem Tokajra tippelne az első kortyok után. A könnyedsége miatt inkább Észak-Balaton környékén keresgélne. A „Furmint-február” okán a Borháló szaküzleteiben most 20 % kedvezménnyel kapható.

A kedvezmény ebben a hónapban a Pazar Furmintra is vonatkozik, mely ugyancsak Radics Barnabás bora, szintén Tokajból. A neve illik rá, kitűnő illatával hívja fel magára a figyelmet. A Furmint különleges fajta. Sokrétűsége újból és újból meglepi, elkápráztatja készítőjét és fogyasztóját egyaránt. Ennek a bornak Rátka község Isten-hegy dűlőjében termett, később szüretelt, magasabb cukortartalmú, nem Botrytises szőlő adta az alapját. Új fahordóban érlelve, természetes úton nyerte el finom, egyedi, elegáns jellegét, aranysárga színét. Utána másfél évig még palackban pihent, érlelődött. Valóban pazar – olvashatjuk róla a palack címkéjén, és megkóstolva, csak egyetérthetünk a megállapítással.

A korábban már említett, másik csomagolási ötlet a Font pincészet roséjára vonatkozik. Ez adhatta volna a találkozó harmadik nevét, mondjuk így: „Egy zsák bor a borzsákban”. Az egyre inkább elterjedőben lévő „dobozos” borok, a „bag in box” csomagolás mellett most kezd felbukkanni ez az új, zsákos megoldás. A háromliteres, a dobozhoz hasonlóan csappal ellátott zsákban friss, üde, gyümölcsös, „jól iható”, 2014-es Kunsági Kékfrankos Rosé rejtőzik. A nagyobbrészt Soltvadkert határában húzódó birtokon gazdálkodó pincészetben apa és fia, Font Sándor és Font Gábor, nemzetközi borversenyeken is magas díjjal jutalmazott borokat készítenek. A rosék sorát a Borhálónál, a szintén kétliteres palackozásban kapható Merlot – Kékfrankos cuvée, a Rékavár rosé gazdagítja még, a szekszárdi Wekler pincészetből.

Az újdonságok mellett szerepeltek a bemutatón olyan borok is, melyek már hosszabb idő óta a fogyasztók kedvenceivé váltak. „Magnum” palackban mindkettő csak a Borháló szaküzleteiben kapható. A villányi Polgár pincészet már évtizedek óta ott van a hazai bortermelés legjobbjai között. A Serum címkéjét, de magát a bort is a Borhálóval közösen tervezték. Ez egy 2013-as Cabernet Franc és Syrah cuvée. Hasonló minőségű, mint a nagyon hamar elfogyott 2012-es évjárat volt, alkoholtartalma egy kicsit magasabb. A másik pedig Szőke Mátyásnak a 2012-es Legendárium-a. Erre is igaz, hogy az előző, 2011-es palackozás már jóval Karácsony előtt elfogyott. Összetétele 60 %-a barikolt Merlot és 40 %-a Kékfrankos. A bort – minősége jogán – bátran odatehetnénk a hétdecis palackban lényegesen drágábban árult borok mellé. Itt sokkal kedvezőbb áron kapható a Furmint-február ideje alatt.

www.borhalo.com

Kapcsolódó témák