
Az Év Pálinkás Bonbonja verseny célja a Hungarikum magyar pálinka, mint nemzeti italunk, és a kiváló minőségi csokoládék közös élvezeti értékeinek népszerűsítése. További cél a hazai kézműves csokoládés műhelyek, cukrászüzemek, édesipari termékeket is előállító vendéglátóhelyek, és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködésének előmozdítása. Mindezeken túlmenően pedig azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk – mint ahogyan azt a közelmúltban lezajlott bejgli verseny is bizonyítja – az ilyen rendezvény erős serkentő hatással van a szakma képviselőire. Újdonságokkal rukkolnak ki, a nyertesek elismertsége jelentősen megnő, ez utóbbi tény pedig a vásárlóik számának növekedésében is megmutatkozik.

Az első alkalommal tavaly hirdetett versenyre 107 nevezés érkezett, ez felülmúlta a szervezők számításait. A krémtöltelékkel (trüffel, ganache, marcipán, karamell, gyümölcs, réteges, egyéb) készült pálinkás bonbon kategóriába 66 mintával neveztek, míg a meggypálinkával (bármilyen fajtájú nemes meggy, vagy vadmeggy) készült bonbon esetében 41 nevezés érkezett. Veszely Attila zsűrielnök szerint fontos, hogy 2024-ben egy új versenykiírással tovább emeljék a szintet. Ezzel ismét komoly kihívások elé állítják az indulókat: Két új kategóriát is meghatároztak. Lesz egy mindenmentes kategória, illetve szintén új kategóriaként az oktatási intézmények jelentkezését is várják azért, hogy a különféle szakmai képzésekben résztvevő cukrász tanulók is megmérettethessék magukat egy-egy rangos versenyen.

A versenyre idehaza és a határon túl, olyan működő, (adószámmal bíró) vállalkozók, vállalkozások, mint kézműves csokoládé műhelyek, cukrászüzemek, vendéglátóhelyi cukrászok, chef-ek, és egyéb édesipari termékeket előállítók, oktatóhelyek jelentkezhetnek, akik minőségi alapanyagokból készített termékeikben a 2008. évi LXXIII. számú pálinka törvényben rögzített kereskedelmi célú pálinkafőzdék pálinkáit használják fel. Nevezési időszak: 2024. február 1. (csütörtök) és 2024. április 12. (péntek) 18.00 óra között. A termék beérkezési határideje: 2024. április 17. szerda, 12.00 óra. Egy versenyző tetszőleges számú tétellel indulhat! Az zsűrizés időpontja: 2024. április 18. csütörtök, az eredmények kihirdetése 2024. május 18-án, szombaton történik majd.

Nevezni a www.gyulaipalinkafesztival.hu honlapon, a Bonbonverseny menüpontban letölthető „Vállalkozás” és „Termék” regisztrációs lapok kitöltésével, és elküldésével lehet. Minden bonbon fajtához külön-külön kell „Termék Regisztrációs Lap”-ot beküldeni, melyeken fel kell tüntetni a felhasznált gyümölcspálinka fajtáját, gyártóját, a cukrásztermék összetevőit, illetve egy rövid gyártói receptúrát, gyártástechnológiai elemeket. A zsűri ezek alapján tudja majd értékelni az ötlet eredetiségét és megvalósítását. Minden nevezett termékből legalább 20 db bonbont kell a zsűrizéshez beküldeni! Az elmúlt évben érkezett ajánlások, és kérések alapján a versenyre jelentkezők az idén már négy kategóriában mérhetik össze képességeiket.

A versenyművek minőségi csokoládé (ét, tej, ruby, fehér, illetve ezek kombinációja), és hozzá bármilyen típusú gyümölcspálinka felhasználásával készülhetnek. Az első kategóriában szerepelnek a krémtöltelékkel (trüffel, ganache, marcipán, karamell, gyümölcs, réteges, egyéb) készült kézműves pálinkás bonbonok 8-12 gramm súllyal. A Gyulai Pálinkafesztiválon 2024-ben az „év gyümölcse” a birs, így a második kategóriába a bármilyen fajtájú nemes birs, vagy vadbirs pálinkával és 8-12 gramm súllyal készült kézműves bonbonok kerülnek. A harmadik kategóriát a „Mindenmentes” cukor-, glutén-, tejtermék-, tojásmentesen készült, IR-barát, és vegán kézműves pálinkás bonbonok alkotják, ugyancsak 8-12 gramm súllyal. Végül az oktatási intézményekben a legkülönbözőbb képzésben résztvevő cukrász tanulók által készített (az 1-3 kategóriában felsorolt bármely típusú) kézműves 8-12 gramm súlyú bonbon jelenti a negyedik kategóriát.

A zsűriben kiváló, nemzetközileg is elismert cukrászmesterek, csokoládémesterek, édesipari és pálinkás szakemberek vesznek részt, akik garantálják a verseny kiemelkedő szakmai hitelességét. A zsűri elnöke: Veszely Attila mestercukrász, csokoládémester, nemzetközi csokoládébíráló. Versenyigazgató: Fabulya Attila okleveles pálinkabíráló, sommelier, dipWSET nemzetközi párlatszakértő. A zsűri a nemzetközi versenyeken is alkalmazott szempontok alapján bírálja, és pontozza a termékeket. A főbb szempontok: megjelenés-esztétika; szerkezeti felépítés; külső és beltartalmi értékek; krémesség – fűszerek - alkohol komplexitása; kreativitás – egyediség; összbenyomás - harmónia. Minden mintát legalább hárman kóstolnak, egymástól függetlenül, majd kötelesek egyetértésre jutni. A mintákat 50 pontos rendszerben értékelik, szöveges értékelést is adnak róluk. A versenyzők az eredményhirdetést követő 15 napon belül kapják meg a bírálati lapot, benne a pontozás szöveges értékelésével. A pontszámok alapján a bonbonok arany, ezüst, bronz minősítésben részesülhetnek.
Negyvenegy év tapasztalat, tíz év szakértő üzemeltetés és több tonna gondosan előkészített hal – ennyit már elmondhatunk a bejelentés előtt, miszerint az Evezős Sörkert idén is kaput nyit. A legendás római-parti helyszín nem csupán gasztronómiai megálló, hanem egyfajta „társasági kikötő”, ahol a street food minősége, a nosztalgikus koncertek és a kutyabarát vendéglátás kéz a kézben jár.
De a válogatás már elkezdődött. A Magyar Cukrász Ipartestület a huszadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Az idei versenyre minden eddiginél nagyobb számú – összesen 60 – tortát neveztek a cukrászok, így az Ipartestület - az objektív zsűrizés érdekében - két elődöntőt szervezett. A 20. alkalom a rekordszámú nevezésen túl amiatt is különleges lett, hogy idén határokon átívelővé vált a verseny. Egy székelyföldi nevezés is érkezett!
Az Újlipótváros, a pesti Duna part és a hajókkal érkező külföldiek régóta kedvelt pihenő és találkozóhely volt a Dunapark Kávéház. A Szent István park oldalában álló épület földszintjén 1938-ban megnyitott, idén 88 éves intézmény hatalmas, világos belső tereivel, földig érő ablakaival és gazdag történelmi múltjával a fővárosi kávéházi kultúra kiemelkedő helyszíne volt. Ott abban a házban is, de a Pozsonyi úton és tágabb környékén igen sok híres művész lakott, ők valamennyien megfordultak a kávéházban, helyet foglaltak asztalainál. Nincs ez másként napjainkban sem, ám most egy ideig nélkülözni leszünk kénytelenek.
Bár az étterem 1894 óta áll, mai nevét csak 1910 óta viseli. Nem árulunk el titkot azzal, hogy e 116 év alatt gyakran keresték fel a társadalmi hierarchia igen magas fokán álló hazai és külföldi személyek. Jártak itt uralkodók és egyházi méltóságok, államfők és világsztár művészek, a szellemi élet meghatározó alakjai. Történetében voltak prosperáló időszakok és hullámvölgyek, jelenleg – bátran mondhatjuk – reneszánszát éli. Sok esetben a ritka vendégeknek külön, számukra összeállított menüsorok készültek, olyan fogásokkal, amelyek akkor még nem szerepeltek a nagyközönség számára elérhető kínálatban. A Gundel célja ma az, hogy ezeket az emlékeket ne vitrinekben őrizze, hanem megkóstolható történetként adja tovább.
Új színfolttal gazdagodott Újpest, és a Szent István tér környéke. A tér és az azonos nevű utca sarkán – alaposan átalakítva – megnyílt a Központ bisztró, melynek sokoldalúságát az is mutatja, hogy a nevéhez még két szó csatlakozik: kávézó bár. Arra pedig, hogy az átalakítás nem csak látszólagos, hanem igazi változást is eredményez, az üzemeltető a garancia. A vendégek valószínűleg nem figyelnek fel rá, de a „szakmában” fontos jel, hogy a hely az Eventrend Group üzemeltetésében működik tovább. A cégcsoport a magas kategóriájú – Gundel, New York, Centrál kávéház - működtetéséről ismert, mégis különösen fontos számára, hogy új minőséget, új gondolkodásmódot mutasson meg. Velük most most egy más irány is hangsúlyt kap: a kiváló minőségű, mégis elérhető árú, városi hétköznapokra hangolt vendéglátás.