Ha külföldieket kérdezünk a magyar borról, akkor a tokaji aszú után másodikként legtöbbször a bikavért említik. Nemcsak a határainkon túl, hanem itthon is ismertnek számít ez a borfajta, amely annak is köszönheti népszerűségét, hogy ételek széles körével párosítható. Az elnevezés „jogosultságáért” két városunk is csatázik, mondhatni párbajozik egymással: Eger és Szekszárd. Idehaza az Egri Bikavér megnevezés vált ismertebbé, azt viszont nem csak a külföldiek, de a magyarok többsége sem nagyon tudja; a név inkább Szekszárdhoz köthető. Bár a legenda szerint a törökök gondolták, hogy az egri várvédők, hogy erősebbek legyenek, bikavért isznak – ez sajnos csak szép mese marad. A vörösbor abban az időben minálunk még nem létezett! Akkor hát honnan a név? Szekszárd költője, Garay János alkotta meg 1846-ban, „Szegzárdi bordal” című versében, imígyen:
A rendelkezésre álló történelmi források is azt mutatják, hogy ugyan Szekszárdon bukkant fel elsőként a kifejezés, de használata a mély színű bor általános megnevezésére korlátozódott. A viták ma már háttérbe szorultak, mindkét borvidék termelői elfogadják a névhasználat feltételeit.
A bikavér csak a két hazai borvidéken, Szekszárdon és Egerben készíthető. Bár a termőtájak adottságai eltérnek egymástól, abban osztozik az egri és a szekszárdi bikavér, hogy legalább négyféle szőlőfajtából készül, és több, egymásra épülő minőségi kategóriában jelenik meg. A bortípus presztízsének emelésén sokat dolgoznak mindkét borvidék vezető termelői, akik hisznek ebben a történelmi borkategóriában, és úgy vélik, ez a kékfrankosra épülő, komoly, de mégsem túl nehéz vörösbor megfelel a mai kor fogyasztói igényeinek. Az évről évre alakuló munka eredményét az egriek és a szekszárdiak idén is közösen mutatják be Budapesten, az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kóstolóján. A folyamatos együttgondolkodás és összefogás a garancia arra, hogy a bikavérek végre a méltó helyükre kerülhessenek.
A külföldi fogyasztók legtöbbször a magyar éttermekben találkoznak a borfajtával, így az ottani sommelier-k a márka nagyköveteiként azon dolgoznak, hogy nemzetközi szinten is újra elismertté tegyék a bikavéreket. Ha a legjobb budapesti éttermek sommelier-it kérdezzük, azt említik, hogy a betérő vendégek általában nosztalgiával emlegetik a „Bull’s blood”-ot, ám kevesen választják ajánlás nélkül. A megfelelő tudású szakember ugyanakkor meg tudja győzni őket arról, hogy tegyenek egy próbát a borral. Többen megerősítik, hogy mennyire fontos szerepet játszik a vendégek döntésében az ár. Szerencsére a bikavér 3-4 eurós poharankénti árat a vendégek nem élik meg kockázatként, és az így kapott élményt még nagyobbnak érzik.
A házasítás a bor kékfrankos alapja miatt általában jól párosítható ételekkel, ami ugyancsak a pozitív élményt erősíti. Változatos fogások ajánlhatóak a bikavérhez a vörös húsok közül a mangalica- és vaddisznószűz, borjú és bárányfartő is szerepel a javasolt alapanyagok között. Ezek mellé sütőtököt, zöldlencsét, édesburgonya-pürét, kápiapaprika-krémet és ördögszekérgombát is párosíthatnak a konyhák. Jól látszik, hogy a séfeknek is széles mozgásteret ad, ha ehhez a bortípushoz főzhetnek. Ha pedig mi magunk is megkeresnénk, hogy melyik egri vagy szekszárdi bikavért szerezzük be a következő vacsoránkhoz, érdemes idén is ellátogatni a Corinthia Hotel Báltermébe 2018. március 2-án, az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajra. Itt személyesen is meggyőződhet arról mindenki, hogy milyen borokat készített az előzetes kóstolók után kiválasztott harminchárom egri és szekszárdi pince.