Spanyolország egy mesés hagyományokkal és fiesztákkal teli ország, csodás tájakkal, lenyűgöző tengerpartokkal, ahol egész évben kellemes idő várja a látogatót, a világon egyedülálló gasztronómiája pedig önmagában is vonzónak számít. Ennek a gasztronómiának az egyik leghangsúlyosabb része a tapa, és a tapas-kóstolásnál kevés finomabb és szórakoztatóbb spanyol szokás létezik. Ezek a kis ételfalatkák mára olyan híressé váltak, hogy a spanyolországi utazás során mindenki egészen biztosan elsők között tanulja meg a „tapa” szót (aminek valójában a többes száma a tapas). De mi is az a tapas? Tulajdonképpen étvágygerjesztő falatka, amit sör, bor vagy spanyol almabor mellé fogyasztanak. Léteznek hideg és meleg tapasok, ropogós bagetten vagy éppen agyagedénykében kínált változatok, és sok vendéglátóhelynek van saját tapas-különlegessége is. Noha eredetileg arra szolgáltak, hogy meghozzák az ember étvágyát az ebéd vagy a vacsora előtt, néhány tapas megkóstolása után a főétel bizony könnyen feledésbe is merülhet.
Ezen a napon, június 15-én a világ számos országában a tapast ünneplik, nem túlzás azt mondani, hogy a spanyol gasztronómia zászlóshajójának számít – mondta el a bemutatón őxcellenciája, José Ángel López Jorrin, Spanyolország budapesti nagykövete. A tapason keresztül megismerhető egész Spanyolország. Az elmúlt évben az ország hetvenötmillió turistát fogadott, és több mint tíz százalékuk kifejezetten azért jött, hogy finom falatokat egyen, jó borokat igyon. Ez szinte azt jelenti, hogy majdnem egész Magyarország Spanyolországba ment enni és inni! Ebben az évben még tízmillióval több turistára számítanak. A tapas már önmagában egy életforma is, a francia gasztronómiai kánon egy változata, ahol nem a második illetve harmadik étel a főfogás. A tapas kreativitást, rugalmasságot jelent, megkönnyíti az emberek közötti informális kommunikációt. Ahogy a művészeti alkotásokra mondjuk, hogy a képeket meg kell csodálni, úgy igaz, hogy a tapast meg kell kóstolni!
A tapas története rendkívül sokszínű, számos legenda kering vele kapcsolatban. Az egyik ilyen a 13. században élt X. (Bölcs) Alfonz spanyol királyhoz kötődik, akinek orvosi előírásra naponta néhány pohár bort kellett innia. Hogy elkerülje az alkohol nem kívánt hatását, ezért úgy rendelkezett, hogy minden pohár bor mellé hozzanak neki egy kis ennivalót is. Egy másik, még érdekesebb legenda XIII. Alfonz története, aki egy dél-spanyolországi útja során a vihar elöl betért egy fogadóba. Ott viszont, hogy a feltámadt szél port, rovarokat ne sodorjon a király italába, a leleményes fogadós minden poharat letakart egy sonkaszelettel. Talán a név is innen származhat, „fedve” ugyanis spanyolul „tapada”. Akárhogy is volt, a tapas azóta nagyon sokak szívét meghódította. Lényege a társaság, az étel és az élet együttes élvezete.
A bemutatóra Madrid régió egyik legnevesebb szakácsa, Javi Estévez érkezett Budapestre. Tapasaival már elnyerte a Madridi Nemzetközi Gasztronómiai Kongresszus első díját. Az ő meghatározása szerint a tapas olyan étel, amit két- három falattal meg lehet enni, legfeljebb egy kisvilla vagy kiskanál kell hozzá. Spanyolországban megszámlálhatatlan fajta tapast készítenek, nem túlzás azt állítani, annyi féle létezik, ahányat a szakács el tud képzelni! Az ízeket illetően pedig nincsenek határok. A földrajzi régiók sem alkotnak választóvonalat. A tapasok ára is változó. Egyes helyeken külön kell őket rendelni, míg másutt a falatkák az ital mellé járnak. Ebben az esetben a ház választja ki a tapast; gyakran valamilyen tradicionális falatkát vagy a napi ajánlatot kínálják. Egy jó tanács: az utazó ne elégedjen meg egyetlen hellyel, a legjobb bárról-bárra járni és egy kicsit mindenbe belekóstolni. A tapaszozó helyek általában az óvárosban találhatóak, ha pedig a jó idő engedi, az utcákban már távolról látszanak a teraszokon ücsörgő helyiek.
Néhány tapast Javi Estévez a bemutató meghívott vendégei előtt is elkészített. Az egyikhez például felmelegített La Mancha-i sajtot tejszínnel elkeverve kerámia tálkába öntött, hagyta kihűlni, sütőben megsütött koktélparadicsomokat helyezett rá, ám most magyaros díszítésként kaporral színesítve. Következett a szardella, mely Spanyolországban a tapas hagyományos részének számít, hozzá pár pirított kenyérszeletke teszi az egészet ropogóssá. Végül extra szűz olívaolajjal meglocsolva kerül a vendég elé. Tipikus spanyol étel a krokett, alapanyaga a langyos Bechamel mártás és a prézli, ízét a sonka adja meg, felvágott metélőhagymával díszítik. Kimondottan madridi karakterű tapa a húsleves zöldségekkel felfőzött, felaprított húsából készül. A spanyolok ezt „levetett ruhának” hívják. Tortilla lapra halmozva, ebben a kivételes esetben magyar füstölt hasaalja szalonnával, reszelt lilahagymával ízesítve, lime lével tette pikánssá. Koriander levelekkel díszítve kapták a vendégek.
A Tapas Világnapja alkalmából rendezett bemutató meghívott vendégei tizenhatféle tapast kóstolhattak, így mindenki megtalálhatta a neki leginkább tetszőt. A számos érdekesség közül a többségnek különösen három tetszett. A fehér kerámia csészécskében, kis pirított kenyér kíséretében tálalt Brulée de foie de pato, a kacsamájas brulée, vajjal, tojással, fehér borral készített kacsamáj-krém volt, vékony cukorgrill lemezkével fedve, napraforgó és búzavirág szirmokkal díszítve. A Gambas con quinoa, egyik részét garnéla alkotta. Benne a quinoa viszont nálunk most kezd ismertté válni, ázsiai növény – a spenótfélék közé tartozik – csak a magját fogyasztják. A Navajas con salsa verde alapja a késkagyló vagy bicskakagyló. Elkészítése rendkívül egyszerű, a spanyol nagyvárosokban és a partvidéken talán pont ezért is olyan népszerű. A vaslapon sült változathoz hasonlóan, a fehérborban párolt kagyló is gyakori a tapasokban. A bemutatón zöldmártással került az asztalra.
Az Újlipótváros, a pesti Duna part és a hajókkal érkező külföldiek régóta kedvelt pihenő és találkozóhely volt a Dunapark Kávéház. A Szent István park oldalában álló épület földszintjén 1938-ban megnyitott, idén 88 éves intézmény hatalmas, világos belső tereivel, földig érő ablakaival és gazdag történelmi múltjával a fővárosi kávéházi kultúra kiemelkedő helyszíne volt. Ott abban a házban is, de a Pozsonyi úton és tágabb környékén igen sok híres művész lakott, ők valamennyien megfordultak a kávéházban, helyet foglaltak asztalainál. Nincs ez másként napjainkban sem, ám most egy ideig nélkülözni leszünk kénytelenek.
Bár az étterem 1894 óta áll, mai nevét csak 1910 óta viseli. Nem árulunk el titkot azzal, hogy e 116 év alatt gyakran keresték fel a társadalmi hierarchia igen magas fokán álló hazai és külföldi személyek. Jártak itt uralkodók és egyházi méltóságok, államfők és világsztár művészek, a szellemi élet meghatározó alakjai. Történetében voltak prosperáló időszakok és hullámvölgyek, jelenleg – bátran mondhatjuk – reneszánszát éli. Sok esetben a ritka vendégeknek külön, számukra összeállított menüsorok készültek, olyan fogásokkal, amelyek akkor még nem szerepeltek a nagyközönség számára elérhető kínálatban. A Gundel célja ma az, hogy ezeket az emlékeket ne vitrinekben őrizze, hanem megkóstolható történetként adja tovább.
Új színfolttal gazdagodott Újpest, és a Szent István tér környéke. A tér és az azonos nevű utca sarkán – alaposan átalakítva – megnyílt a Központ bisztró, melynek sokoldalúságát az is mutatja, hogy a nevéhez még két szó csatlakozik: kávézó bár. Arra pedig, hogy az átalakítás nem csak látszólagos, hanem igazi változást is eredményez, az üzemeltető a garancia. A vendégek valószínűleg nem figyelnek fel rá, de a „szakmában” fontos jel, hogy a hely az Eventrend Group üzemeltetésében működik tovább. A cégcsoport a magas kategóriájú – Gundel, New York, Centrál kávéház - működtetéséről ismert, mégis különösen fontos számára, hogy új minőséget, új gondolkodásmódot mutasson meg. Velük most most egy más irány is hangsúlyt kap: a kiváló minőségű, mégis elérhető árú, városi hétköznapokra hangolt vendéglátás.
Rövid próba után kiderült, hogy még az olaszul tudók között sem érti mindenki pontosan a feliratot egy Szt. István körúti üzlet homlokzatán. Pedig érdemes megjegyezni, hogy ott, közel a Margit hídhoz, egy világbajnok dolgozik és az is világbajnok, ami kikerül a keze alól. A Forni Di Napoli ajtaján belépve Itáliába érkezik a látogató és túl azon, hogy valódi, hamisítatlan olasz ízek várják, az étel, amit a tányérjára tesznek, bizonyítottan a világ legjobbja! Ha pizzáról van szó – mert az már a feliratról is kiderül - mondhatjuk: na jó, az olaszoknak könnyű. Ám nem csekély meglepetésünkre, azt is gyorsan megtudjuk: a pizzakészítés világbajnoka magyar, a világbajnok pizza Budapesten készül!
Lassan megszokjuk már, hogy kedvenc édességeink elkészítői minden évben összemérik tudásukat. Nagy érdeklődés kíséri a Magyar Cukrász Ipartestület torta, fagylalt, bejgli versenyeit, most pedig – ahogy a naptárra nézünk- eljött az ideje a szaloncukrok versenyének. Meg is történt. Az Év Szaloncukrát idén ismét rekord számú nevezés után, 24 gyártó 165 szaloncukra közül választották ki. A nevezésre minden gyártó, kicsi és nagy egyaránt lehetőséget kapott. A verseny 8 kategóriájában összesen közel 200 kóstoló döntött a díjazottakról, rájuk 12 000 szaloncukor várt! Az eredmény kihirdetésének a Magyar Színház adott otthont – nem véletlenül.
