Ilyen borválogatásra az Accor csoporthoz tartozó Mercure és Novotel szállodák történtében már nem először kerül sor, bátran nevezhetnénk akár hagyományosnak is, ha a körülmények nem változnának. A szervezők igyekeznek mindig valami új ötlettel előállni. Talán ez is magyarázza a tényt, hogy a meghívottak soha ilyen nagy létszámban nem voltak még jelen a korábbi rendezvényeken, mint most. Az ötletet az 1911-ben Hotel Palace-ként megnyílt, mai nevén Novotel Budapest Centrum-ban működő Palace Regionális Étterem koncepciójának újragondolása adta, amely tiszteli a hagyományokat, de minden porcikájában megfelel a mai világ kihívásainak is. Az elmúlt év végétől egy sikeres koncepcióváltást követően az étterem Regionális Magyar Konyhával várja vendégeit.
Részben a sok vendég is indokolta, de ettől függetlenül is kedves ötlet volt a rendezőktől az „elektronikus hoppmester”! Az est hivatalos kezdete előtti időben a terembe lépők nevét egy kivetítőn jelenítették meg, a regisztrációnál ugyanis, a kitűzők átvételekor kiderült, ki érkezett. A többi név sem tűnt el, rendszertelen időközönként mindegyik keresztülúszott a képernyőn. Az egyre nagyobb érdeklődésre tekintettel, a korábbi helyszínek – mint amilyen például a Mercure Budapest Korona szálló is volt – kicsinek bizonyultak. Ezért a rendezők úgy döntöttek, ha megújul a helyszín, újuljon meg maga a borválogatás módja is. A manapság oly népszerű fesztiválok hangulatát ötvözték a borok tesztelésével, így jött létre a borfesztivál helyett a sokkal kifejezőbb TESTIVAL!
Míg korábban a zsűrizésre felkért vendégek terített asztal mellett kóstolhatták a borokat és egyénileg tableteken szavazhattak, most ez is megváltozott. A versenyre kiválasztott száznegyven bort a régiók szerint csoportosították. A vendégek így a Novotel Budapest City nagy kongresszusi termében, körben felállított állomásokon, egyetlen helyszínen, kényelmes sétával bejárhatták Magyarország összes borvidékét, mind a hat borrégióját, kezdve az Alföldtől, Egeren át, folytatva Észak-Pannóniával, majd a Balatont bebarangolva, végül pedig a Dél-Dunántúlt, Szekszárddal és Villánnyal. Azért a szervezésben volt egy kis csalafintaság is. Tokaj régiónkat kezdetben még elrejtették. Csak az est végén nyitották meg a közönség előtt, hogy az édes borokat a különleges desszertek társaságában élvezhessék. Az ételek, hasonlóan a borokhoz – szintén Magyarország régióit elevenítették meg. Minden állomásnál egy jellegzetes, de különleges fogást párosítottak a borokhoz.
Tartozunk az igazságnak annyival, hogy elmondjuk: a meghívott vendégek nem juthattak ingyen a kiváló ételekhez és italokhoz. A finomságokért meg kellett dolgozniuk! Már az érkezésükkor szétosztottak mindenkit a hat borrégió között, azzal a kéréssel, hogy a kóstolást ott kezdjék. Ezúttal nem egy-egy tabletet kaptak kézbe, hanem az állomásokon felállított nagy érintőképernyőn lehetett behívni a kóstolt bor számát – csak a számát és nevét, a termelőt nem - és egy csúszka mozgatásával szavazni rá 1és 10 pont között. Mivel a száznegyven bor régiónként csoportosítva is bőséges választékot kínált, arra senki nem vállalkozhatott, hogy az „ő régiójában” mindent végigkóstoljon. Ám, mivel jócskán volt vendég, a nagy számok törvénye alapján biztos, hogy minden borra juthatott elegendő pontozó.
A vakkóstolás lezajlása után természeten most is, mint korábban máskor, lehetőség volt arra, hogy a közönség megismerje, hányas számú palackban, kinek, melyik bora rejtőzött, és kedvére visszakóstolhatta bárki mindazokat a borokat, melyek felkeltették érdeklődését – ha még emlékezett a számra! No és persze korlátlanul kalandozhattak az összes többi régió kínálatában is. Igaz, ez utóbbi kitérőre a vakkóstolás idején is lehetőség volt és jegyzetet készíteni sem volt tilos a kedvencek kiválogatásához. A nehéz munkában megfáradt vendégsereg számára este fél 9-től Fábian Juli & Zoohacker adott koncertet, tovább fokozva a már amúgy is jó hangulatot.