2025. december 5. péntek, Vilma napja

Azt már évezredek óta tudjuk – és bizonyára rengetegen tapasztalják napjainkban is, hogy az időjárás hatással van az egészségi állapotunkra. Már ötezer évvel ezelőttről is fennmaradtak olyan orvosi előírások, melyek figyelembe vették az időjárási változásokat! Ismerünk ilyen feljegyzéseket az ősi Kínából, csakúgy, mint az arab Avicennától, a kérdéssel Hippokratész is foglalkozott. Az amerikai hadseregnél 1820-ban Fleming rendelt el meteorológiai megfigyeléseket. Magyarországon az első jelentős orvosmeteorológiai feljegyzéseket egy Borsod vármegyei főorvos, Benkő Sámuel készítette, nagyjából ugyanebben az időben. A Nemzetközi Biometeorológiai Társaság 1956-ban alakult meg Párizsban.

Néhány héttel ezelőtt, 2023. október 5-től kezdődően a Magyar Honvédség mintegy hetven katonája egy korábban nem létezett, új karjelzést kezdett el viselni. Azt akarták kifejezni vele, hogy ők most már egy csapatot alkotnak. Különféle alakulatoktól érkeztek a Balaton partjára, hogy együtt dolgozzanak egy olyan feladaton, ami nemcsak a magyar hadtörténetben, de világviszonylatban is egyedülálló eredményt hozott. Ám amíg a végeredményig eljuthattak, annak előtte évek teltek el.

2023.08.23 17:15

Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján. Az eljárást három éve alkalmazzák egy kutatási program keretében, és eddig 70 beteg látását sikerült megmenteni. Most bárki jelentkezhet az ingyenes, úgynevezett femtoszekundum lézeres glaukóma műtétre, aki elmúlt 40 éves, magyar állampolgár, enyhe látótér károsodása és diagnosztizált látóidegfő-kimélyülése van, de eddig nem kezelték műtéti úton a betegségét.

Magyarországon szerencsére igen nagy azoknak a száma, akik fontosnak tartják az állatvédelmet, az állatok jóllétét. Az online felületeken ötmillió fölé tehető az állatvédelmi szervezetek követőbázisa. Az egyik elkötelezett támogató a Netfone Telecom, létrehozta a Pettel programot, melyet éppen a Noé Állatotthonban mutatták be a meghívott vendégeknek. Aki előfizet a mobilcég legújabb szolgáltatására, a nehéz sorsú állatokat segítheti rendszeres havi támogatással.

Minden szülő átélte már azt a pillanatot, amikor észrevette, hogy beteg a gyerek, de hirtelenjében nem tudta, mit is tegyen legelőbb? Ebben a helyzetben nyújt azonnali segítséget egy új telefonos applikáció, a „Semmelweis HELP”. Amint azt a neve is elárulja a Semmelweis Egyetem munkatársai készítették és az egész világon mindenki, aki magyarul tud, használhatja!