Van egy szálloda Budapest belvárosában, amelyik egy időben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy helikopter leszállópálya volt a tetején. Aki viszont a járdán megy el előtte, más érdekességekre is felfigyelhet. Nem egy épületből áll, első pillanatban is markáns különbözőségek láthatók. Mindezek ellenére a homlokzat mégis harmonikus, még egy emléktábla is díszíti.
Jól illeszkedik az időszaki kiállítások sorozatába a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum „Füstölgéseink” címmel megnyílt legújabb kiállítása. A kávé története, a sör története után a dohányzás történetét mutatja be – kortárs alkotásokkal együtt. November 10-ig, keddtől vasárnapig látogatható.
Megújult arculattal, új programokkal és egy új műsorral jelentkezik a huszonkilenc éves Magyar Menedzserszövetség. Az Év Menedzsere díjat – már 25. alkalommal - nagyszabású gálaesten adták át idén és határozottan körvonalazódó terveik vannak 2020-ra is.
A két állítás látszólag ellentmond egymásnak, ám a történelem teremthet olyan helyzetet, ahol ez a kijelentés mégis igaz lehet. Az Alföldön, Budapesttől mindössze 76 kilométer távolságra, Cegléd és Nagykőrös között fekvő Nyársapát esetében éppen egy ilyennel találkozunk. A honfoglalás korából nincsenek rá vonatkoztatható adatok. Első írásos említésétől, 1367-től, önálló községgé válásáig, 1954-ig, legalább kilenc birtokosa volt, a Clarissa apácáktól a Rákócziakig.
Szokatlan, de roppant érdekes film bemutatóját tartották Budapesten, a XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központjában. Témája – anélkül, hogy látták volna – ismerős minden olyan család számára, ahol „tizenéves” korú gyermek él. Napjaink egyik nagyon nagy problémájáról, a fiatalok drogfogyasztásáról szól.