2024. április 19. péntek, Emma napja

Húsz éven át nagy szeretettel várt rendezvénye volt az autós és a borász társadalomnak, a Magyar Borok Útja Rallye. Ilyenkor mintegy száz autó – egyenként legalább két-három utassal – vágott neki több száz kilométernek, hogy bizonyítsa: az autó és a bor igenis jól megfér egymás mellett! Az idén új kistestvér született.

Augusztus utolsó hétvégéjén indul majd el a hagyományos Magyar Borok Útja Rallye, de ez már a huszadik lesz a sorban! Nem véletlen tehát, ha a készülődés a megszokottnál is nagyobb a szervezők körében. Igaz, néhány dolog még titok, de van, amiről már beszámolhatunk olvasóinknak.

Augusztus 28-án, péntek reggel zúgni kezdenek a motorok, és útjára indul a jubileumi, 20. Magyar Borok Útja Rallye. A száz autóból álló mezőny a Városligetből vág neki a közel 1000 kilométeres távnak. A hazai turizmust, borokat és a közlekedésbiztonságot népszerűsítő háromnapos bortúra idén a Tokaji, Egri és Mátrai Borvidéket fogja bejárni.