A magyar Szépművészeti Múzeum őrzi az európai kontinens egyik legjelentősebb spanyol festészeti gyűjteményét. Spanyolországon kívül Európában a legtöbb, öt darab saját kezű El Greco-festmény található nálunk. A Szépművészetiben látható művek mellett a tárlatra most több mint negyven magán- és közgyűjtemény, például a madridi Museo Nacional del Prado és a Museo Nacional Thyssen-Bornemisza, a toledói Museo del Greco, a párizsi Musée du Louvre, a londoni National Gallery és a washingtoni National Gallery of Art kölcsönzött alkotásokat. A nagyszabású bemutatóra olyan kiemelkedő művek érkeznek Budapestre, mint például a Szent Sebestyén a palenciai katedrálisból, a Krisztus megkeresztelése a madridi Pradóból, a Laokoón a washingtoni National Gallery of Artból.
El Greco ma a múzeumi világ egyik állócsillaga. Nem mindig volt így, mert ezt a fantasztikus mestert élete végén szinte elfelejtették és később újra fel kellett fedezni - mondta el róla dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Volt ebben szerepe az egyik legjelentősebb magyar műgyűjtőnek, Nemes Marcellnek is, az ő gyűjteményében Rembrandt és mások mellett 12 El Greco kép is helyet kapott. Amikor 1914-ben pénzügyi zavarba került, felajánlotta megvételre a magyar államnak – nem éltek a lehetőséggel. A gyűjteményt Párizsban árverezték el közülük egy most – állandó letétben – visszakerült a Szépművészeti Múzeumba, Így az itteni képek száma már hatra emelkedett. Ez a kiállítás áttekinti az életmű egészét.
A kezdetben még bizánci hatást mutató művektől, a késői főművekig, minden teremben fantasztikus alkotásokat láthatunk. Köszönhető ez elsősorban dr. Leticia Ruiz Gomez asszonynak, aki a spanyolországi Patrimonio Nacional Királyi Gyűjtemények igazgatója és ennek a budapesti kiállításnak a kurátora, az El Greco életmű katalógus szerzője. Az ő véleménye szerint Greco az egész művészettörténet egyik legmeglepőbb pályaívét mutatta be és bontakoztatta ki a pályafutása alatt. Több mint ötven éven keresztül volt jelen a bizánci, a velencei, a római és a spanyol festészeti iskolákban. Bejárta egész Itáliát, hogy a reneszánsz nyugati festészettel megismerkedjen. Nagy utazása végül Spanyolországban ért véget. Itt nem sikerült II. Fülöp kegyeit elnyernie, Greco legfőbb megrendelője az egyház lett.
Nem véletlen, hogy a kiállítást idősebb Szent Jakab zarándok apostol ábrázolása nyitja meg. Nagyon jól bemutatja, hogy Greco egész Európát átszelő utazásai és a spanyol kötődése milyen szimbiózisban állnak művészetével. Bátran elmondhatjuk, hogy minden idők egyik legzavarbaejtőbb és legrendkívülibb pályafutásának tanúi lehetünk. Személyisége lebilincselő. Azt mondják róla: Picassót leszámítva nem létezik más olyan művész a világon, aki képes lett volna egy festészeti nyelvezetből kiindulva, oly mértékig elsajátítani annak minden jellegzetességét, hogy átalakítsa és végül egy teljesen egyedi, sajátos, új stílust hozzon létre. A tárlat időrendben vezeti végig a nézőt azokon a földrajzi helyeken, művészeti központokon, ahol a mester megfordult.
Hét, tematikus és kronologikus fonalat követő szekcióban mutatja be a kiállított műveket, azzal a szándékkal, hogy általuk, valamint a fal- és szekciószövegek, képfeliratok, audiovizuális eszközök segítségével a látogatók behatóan megismerkedhessenek a spanyol-krétai mester egyedülálló munkásságával. Életművének egy fontos fejezete a világi portrék készítése, melyek a kor toledói társadalmát mutatják most be számunkra. Élethűen és nagyon közeli ábrázolásokon láthatjuk a szenteket is, őket mindig sajátos, egyéni vonásokkal ruházza fel. Ezt leginkább az apostolok ábrázolásában figyelhetjük meg. Szent Pált például az egyik képén tudósként jelenítette meg, a szent attribútumát pedig – a kardot – a háttérben helyezte el. Az arc ábrázolása annyira karakteres, eleven, hogy több kutató is felvetette: lehetséges, hogy önarcképről van szó!
A másik nagyon fontos szekció a Szent Ferenc ábrázolások bemutatása. Miután Greco letelepedett Toledóban, felismerte a hódolatra, tiszteletadásra alkalmas képek iránti keresletet és megpróbálta ezt az igényt kielégíteni. Az általa megteremtett új Szent Ferenc ikonográfia kiválóan alkalmas volt az imádság és a bűnbánat gyakorlására. Az 1595-ben festett képén Ferencet erőteljes megvilágításban, sötét háttér előtt látjuk, a szent előtt a meditációhoz szükséges két tárgyat, a koponyát és a keresztet helyezte el. A koponya éles rajzolatú és aprólékosan kidolgozott. Bár a feszület ugyanaz, amit már több festményén is láthatunk, Krisztus alakja másként jelenik meg rajta. El Greco egyéni leleménye, hogy ezúttal realista módon, színekkel ábrázolta a Megváltó szobrocskáját.
Fontos részét képezik az életműnek a Jézus ábrázolások. A kiállításon sok nagyszerű kép látható ebben a témában. Jól mutatja a budapesti kiállítás nemzetközi rangját és külön figyelmet érdemel az 1577-79 között festett Krisztus feltámadása. Greco Toledóba érkezésének kezdetén az első megbízások egyike volt a Santo Domingo el Antiguo rendház új templomába kért oltárkép. Ezt a művet mindmáig az eredeti rendeltetési helyén, a rendház templomában őrzik és soha korábban el nem hagyhatta Toledó városát. Ez az első alkalom, hogy bárhol máshol is látható! A képmező felső részét Krisztus nyugodt és méltóságteljes alakja uralja. El Greco belekomponálta a festménybe a fehér ruhát viselő ismert helyi szent, Ildefonzt alakját is.
A kiállításnak talán mégis a leginkább megkerülhetetlen műve az állandóan idehaza látható Bűnbánó Magdolna. Ez a múzeum legkeresettebb festménye, azt is tanúsítja, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum – ha őt kérik – hasonlóan nagylelkűen fogadja a külföldi múzeumok megkereséseit. Elmondhatjuk róla, hogy Mária Magdolna alakja itt az egyik legtökéletesebb megtestesítője a keresztény ikonográfiának. Ábrázolása a tridenti zsinatot követően vált különösen kedveltté. Greco számos Magdolna képe közül ez kötődik legszorosabban a velencei festészethez és Tiziano művészetéhez. A fedetlen keblű alak beállítása, jobb kezének – sokak által megmagyarázhatatlannak tartott – jellegzetesen összeillesztett ujjai tizianói mintát követnek. A fény és a felhők mintha formai párbeszédet folytatnának a figurával, ezt a fogást Greco a későbbiekben is gyakran alkalmazta.
Élete legutolsó szakaszában a görög festő mindinkább befelé fordult. Ekkor alkotta meg élete legszemélyesebb, leglíraibb és legnyugtalanítóbb műveit, melyeket a következő századokban teljes értetlenség övezett. Az őrület termékeinek, egy bizarr különc eltévelyedésének vélték őket, melyek majd a 19. század végétől a modern művészetet átformáló avantgárd mozgalmak előképeivé váltak. Az életműben egyedülálló alkotása a görög mitológia nevezetes témáját, Laokoón és két fia halálát dolgozza fel. Az emberi testeket az anatómiai ismeretek birtokában, mégis víziószerűen jelenítette meg. Az alakok egymást kiegészítő beállításai a klasszikus szobrászatból származnak, de mégis jelentősen eltérnek a Vatikáni Múzeumban látható Laokoón-szoborcsoportétól. Az i.e. 2. században keletkezett eredeti művet 1506-ba találták meg Rómában, El Greco az utazása során láthatta.
