Ha megállítunk az utcán tíz embert, közülük legalább kilenc tudja, ki volt Papp László. De az is lehet, hogy mind a tíz. Ugyanezen tíz ember közül viszont vajon hányan tudják, ki volt Jekelfalussy Piller György? Esetleg a sportágat meg tudnák nevezni, amelyben kétszeres olimpiai és hatszoros Európa-bajnok volt? Hányan emlékeznek párját ritkító bravúrjára, amikor – az aktív sportolástól már visszavonulva – a budapesti Európa-bajnokságon, 1933-ban, a nézőtérről állt fel, kapcsolódott be a versenybe és legyőzte minden ellenfelét. Piller György 1899-ben, Egerben született. Pécsen hadapródiskolát végzett, 1917-ben avatták zászlóssá. Harcolt az első, majd a második világháborúban is, fokozatosan emelkedve a ranglétrán. Sporttehetsége a két háború között, a húszas években bontakozott ki. Kiváló vívó lett, előbb a tőr, majd a kard lett a fegyvere. Az 1932. évi, Los Angeles-i olimpián kardvívásban egyéni és csapatversenyben is olimpiai bajnok lett. Az 1930-as évek elején a németes hangzású Piller mellé vette fel édesanyja leánykori nevét és lett Jekelfalussy Piller György. A II. Világháború után idehaza edző és a magyar vívó válogatott szövetségi kapitánya volt. A Melbourne-i olimpiáról nem tért haza, 1960-ban az Egyesült Államokban halt meg.
Hagyatéka, ennek a kiállításnak az anyaga kalandos úron került hozzánk, árulta el dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. Jekelfalussy Piller György azokat az emléktárgyakat, amiket nem tudott magával vinni, 1956-ban Békéscsabán egy rokoni családnál elrejtette. Később ezek – az ezredforduló táján - egy régiségkereskedőhöz kerültek, majd fokozatosan szétszóródtak. Néhány magánszemély tevékenységének köszönhetően jutottak vissza a Hadtörténeti Intézetbe. Máday Norbert gyűjtő az elmúlt években tizenkét különböző gyűjtőtől vásárolt az örökséghez kapcsolható tárgyakat, fotókat, dokumentumokat, kitüntetéséket. Az Amerikába került emléktárgyak egy részét Hámori Jenő 2001-ben, másik részét Matavovszki Ádám 2015-ben juttatta el dr. Nagy Gergely útján adományként a Múzeumba.
Az emberek között húzódó válaszfalakat legjobban a személyes találkozás során lehet lebontani és erre a sport minden másnál alkalmasabb – mondta Varga Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a kiállítás megnyitásakor. A sport ugyanis az emberiség legfontosabb értékeire hívja fel a figyelmet: a szolidaritásra, a másik ember elfogadására és tiszteletére. A sport nem csak életforma. Családjaink szempontjából is érték, mert egymás védelmére, egészséges életmódra szoktat. Közösségünket, a Magyar Honvédséget tekintve pedig építő és megtartó erő. Megtanítja: szabadnak lenni azt jelenti, hogy a magam szabadságával úgy élek, hogy abból jó származzék! Következésképpen, szabadnak lenni azt jelenti, hogy egy ember helyes lelkiismerettel, felelősségtudattal él mások között. Ebben a szellemben nevelkedett Jekelfalussy Piller György, az olimpiai bajnok, többszörös Európa-bajnok sportoló.
Amikor az olimpiai győzelmek után visszavonult a versenysporttól, a Ludovika Akadémián, mint vezető sporttanár kezdett dolgozni. Itt érett meg benne az ifjúsági sport szemléletének egy új módja, amelyben többről van szó, mint életprogramról. Amely szerint csak munkával, tanulással és önneveléssel lehet kibontakoztatni az egyéniséget. A sport valójában szobrász, mert egész életünket alakítja, formálja. Hozzájárul emberségünkhöz. Ezekhez a célkitűzésekhez akkor is hű maradt, amikor a tanítást átmenetileg abbahagyta. A Testőrségnél szolgált 1933-tól 1937-ig, ezt követően pedig előbb csapatszolgálatban került, majd 1939-től 44-ig a M. kir. Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémián tanított harcászatot, hadseregszervezést – no és persze vívást.
A háború a csatatérre szólította, zászlóaljparancsnok volt. Szolgált a keleti hadszíntéren, a harcok vége Stájerországban érte, itt esett szovjet fogságba. Szerencséje volt. A kelenföldi vasútállomáson Péter Gábor, akkori rendőr vezérőrnagy és egy szovjet alezredes, felismerték a kardvívó olimpiai bajnokot és leparancsolták a hadifogoly vonatról. A tényleges katonai szolgálatból 1946-ban elbocsátották, visszatérhetett ifjúságnevelő elképzeléseihez. A Vasas, a Vörös Meteor – és még néhány másik sportegyesület edzője lett, majd pedig a vívóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozhatott. Munkájának színvonalát mi sem jelzi jobban, mint hogy három egymást követő olimpián, 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban magyar kardvívó állhatott a dobogó legmagasabb fokán az egyéni- és a csapatversenyekben egyaránt. Emlékét most ez a kiállítás eleveníti fel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
