2024. április 19. péntek, Emma napja
Bárki lehet főszereplő
Révay András
2020.09.23 11:43
Meghallgatást, szereplőválogatást, színházi szóval castingot hirdet az Erkel színház felnőttek és gyerekek számára is! Novembertől ugyanis újra látható lesz a „Puskás, a musical” - a korábbitól eltérően kettős szereposztással - és az új szereplők kiválogatására tartanak nyílt castingot a főszerepekre!

Az Erkel Színházba naponta számtalanszor érkeznek a kérdések - mondta Szabó László, az előadás producere - hogy mikor játsszuk végre újra a Puskást? A jegyeket az augusztusi előbemutatókra szinte azonnal elkapkodták. Akik akkor látták a musicalt, nagyon szeretnék újra megnézni, akik pedig még nem látták, a siker hallatán már alig várják, hogy láthassák. A „Puskás, a musical” egy-egy előadását mintegy 200 fős alkotógárda készíti, őket, különösen a színészeket és a táncosokat nem egyszerű összeegyeztetni. Ám annyira szeretjük a produkciót, hogy nem kérdés, hogy mindannyian újra játszani szeretnénk: novemberben visszatér a színpadra a Puskás, a musical.

 A darabot az előbemutatókon egy szereposztással játszották. Most Szente Vajk, a darab szerzője és rendezője a főszerepek duplázására, Túri Lajos Péter, a musical koreográfusa pedig a táncos szerepekre keres a nyílt castingon új művészeket. A válogatás során gyerekszereplőket is keres a produkció, lányokat és fiúkat egyaránt, köztük olyanokat is, akik énekelni és táncolni is jól tudnak. Az előadás ugyanis követi az „Aranycsapat” legfontosabb tagjainak életét, kezdve a gyerekkortól egészen a világhírig és ezekben a részekben a gyerekszereplők is komoly feladatot kapnak. A „Puskás, a musical” számára folyamatosan keresik az új tehetségeket.

 Az előadás ugyanis kiváló lehetőség arra, hogy akár olyan színészek, akik még kevésbé ismertek, de akár azok is, akiket már jól ismer a közönség, más oldalukról is megmutathassák magukat. A darab főszerepei pedig – követve a kor eseményeit, amelyben játszódnak - igazán alkalmasak arra, hogy velük energiát, elhivatottságot sugározzanak az alakokat életre keltő művészek. A rendezők komplex szerepeket kínálnak: Puskás, Bozsik, Czibor, Klára, Erzsébet és Vörös elvtárs megjelenítése egyaránt lehetővé teszi, hogy ének-, tánc és színésztudásukat is magas fokon jeleníthessék meg az új szereposztásban bemutatkozó művészek!

 Jelentkezni a casting@puskasmusical.hu email címen rövid szöveges bemutatkozással lehet! A jelentkezők közül a meghallgatásra kiválasztottakat írásban értesítik. A jelentkezés nem jelent automatikus behívást a meghallgatásra és nem kötelező hanganyagokat csatolni az emailhez! A casting részletei, a letölthető zenei alapokkal és kottákkal a https://puskasmusical.hu/hu/tartalom/casting weboldalon megtalálhatóak.

A jelentkezési határidő: 2020. szeptember 29.

Kapcsolódó témák