Szolgál a könyv még egy másik garanciával is. Arra nézve, hogy alapos és helytálló ismeretekkel gazdagodunk, jó előjel, hogy nem egy, hanem négy szerzője is van. Mindegyik kitűnő ismerője egy-egy témakörnek és az évek, évtizedek alatt felhalmozott tapasztalataikat osztják meg az olvasóval. A Hibernia Kiadó vezetője, Marton Jenő bevezetőben elmondta, ez már a nyolcadik, Csehországgal foglalkozó könyve a Kiadónak, ami önmagában is jelzi, hogy még mindig lehet érdekeset, újat mondani erről az országról. Aki pedig már legalább egyszer járt arra, egyet fog érteni azzal, hogy az ott élők közvetlensége, természetessége, bennünket azonnal megfoghat. Hozzánk képest kicsit nyugodtabbak, felesleges dolgokon nem pörlekednek, sok szempontból „görögös” nyugalom van bennük.
Megerősítette ezt Kocsis Péter is, aki kezdetben nem volt hivatásos író. A munkája szólította 1996-ban Csehországba és tíz évig Prágában élt, így biztonsággal állíthatja: ma azt a Prágát látjuk, amilyen az 1800-as évek végén lehetett. A kis utcák apró épületeit is helyreállították. Csaposként kezdte, később kulturális diplomata lett, a Paprika TV csehországi igazgatója volt. Írásból, fordításból később sem tudott megélni ezért még szakácsként is dolgozott az elmúlt húsz évben, mert az utóbbi tízet már nem Prágában, hanem Český Krumlovban töltötte. Ma is ott él. Egyetért azzal is, hogy Csehországban sok olyan „polgári” légkörű város van, mint Prága, ugyanolyan szellemi élet zajlik bennük. Az ő lakhelye is az egyik „varázsos” helyszín, Prága mellett ez az egyik leglátogatottabb, ma már itt is nagyon sok a turista. Érdemes ezért a környékén is körülnézni, eltölteni pár napot. Az úti célok kiválasztásában igen jó segítséget nyújt ez a könyv, mert fejezetekre tagolva mutatja be Csehország különböző tájait.
Dél-Csehországban például, ahol Český Krumlov is megtalálható, a város környéke szinte még felfedezetlen. Még nincs tömegturizmus. Itt van az osztrák határhoz nem messze fekvő kisváros, Vyšší Brod, az egyik legnagyobb kolostor-épületegyüttessel, közelében a XIII. században alapított Rožmberk nad Vltavou, gyönyörű várával és festői környezetével, a nyáron strandolni vágyókat pedig a „cseh Balatonként” is említhető Lipnói-tó várja. Ez Csehország legnagyobb mesterséges tava, a Moldva folyón emelt gát mögött 48,5 km2 területű a víztükör. No és persze errefelé van Csehország legnagyobb kiterjedésű, talán legfestőibb hegyvidéke a Šumava. Legértékesebb részei 1991 óta Nemzeti Parkként védettek. Közkedvelt kirándulóhelyei a gleccsertavak. A turistautak hossza meghaladja a kétezer kilométert. Végül nem feledkezhetünk meg a huszita háborúk idejéről nevezetes Táborról és környékéről sem. A várost a Jan Žižka vezette husziták alapították 1420-ban.
Csehország hozzánk legközelebbeső területe, Morvaország, az egyik legváltozatosabb, legszínesebb térség. Világörökségi helyszínek, barokk építészeti remekművek, különleges, népi hagyományokat őrző régiók és az egykori Nagymorva Birodalom emlékei mind megtalálhatók errefelé. Turisztikai szempontból az egyik legfontosabb városa Kroměřiž, kulturális-építészeti értékekben kiemelkedően gazdag. A vidék Athénja-ként is emlegetik. Az Érseki Kastély és csodaszép parkja egyaránt szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. Olomouc városát mi Olmütznek ismerjük, tudjuk róla, hogy 1849-ben itt tartották fogva Batthyány Lajost és sok más magyar foglyot. Azt viszont már kevésbé, hogy Prága után itt található a legnagyobb, egybefüggő műemléki terület, történelmi épületek, templomok, szökőkutak és szobrok sokasága bűvöli el a látogatókat.
Egy ilyen könyvvel kapcsolatban jogosan vetődhet fel egy másik kérdés: mivel tud többet, mit tud, amit nem tud az Internet? Ilyenkor nem szabad szem elöl téveszteni, hogy az Internet nem teljesen megbízható, nem szabad mindent elhinni, amit ott találunk. A könyv pedig hiteles összefoglalója egy sereg ismeretnek, mert a szerzők a helyszíni tapasztalataikat írták le. Vonatkozik ez például a cseh gasztronómiára, mert nem elég azt tudni, hogy az országban 480 (!) kisebb-nagyobb sörfőzde van – szinte minden kisvárosnak van, olykor több főzdéje is – ezek látogatott, jó kedélyű helyek. A kisüzemi főzdék söreit nem lehet az egész országban kapni, tehát oda kell menni! A csehországi jövedelmekhez képest olcsó a közlekedés, a szállás, az éttermi árak, ezért a családok hétvégén felkerekednek, és ez serkenti, fejleszti a vendéglátóipart. Egy apró, inkább falu, mint kisvárosban is megél 8-10 söröző, étterem. Ha pedig valaki már ott van egy helyen, megnézi az érdekességeket, még a környéken is.
Csehországot - a sörei mellett - műemlékei, természeti értékei miatt is érdemes felkeresni. Magyarországhoz képest – sajnos – turista szemmel vonzóbb. Itt az egész országra kiterjedő háború kétszáz éve nem volt! A várak, kastélyok, templomok, kolostorok állapota kitűnő, a berendezést nem hordták szét, inkább védték, felújították. Az ország sokoldalú élményben részesíti látogatóit. A hagyományos cseh ételek, sajtok mellett – általánosságban – a konyha is modernebb lett és ezen a téren is előrébb tartanak, mint nálunk. Komolyabb a hal- és a gombafogyasztás, roppant kedvelt a rántott sajt, többféle sajtból is készítik. A pecsenye kacsa, Pečená kachna, általában ¼ vagy ½ kacsát takar. Hozzá vörös és fehér párolt káposztát, azaz dušené bílé a červené zelí-t, no meg kenyér knédlit tálalnak, megöntözve a sült kacsa szaftjával. Viszont a hagyományhűséget jelzi például az almás rétes, ami nem kifejezetten cseh, inkább Monarchia-béli süteménynek mondható, és amiről mi valahogy megfeledkeztünk. Ott viszont lépten-nyomon kapható. A könyvben mindezekről részletes tájékoztatást találunk és elegendő mindössze tíz percet lapozgatni benne, hogy eljussunk a kívánságig: érdemes volna talán – legalább egy részét – személyesen is megtapasztalni!
Egyedül vagyunk-e a világmindenségben? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, napjainkban pedig egyre többször kerül szóba. A vélemények megoszlanak. Az amerikai Harvard Egyetem elismert asztrofizikusa, a Csillagászati Tanszék korábbi vezető professzora eddig már kilenc könyvet írt a témában. Az Agave Kiadónál most megjelent legújabb, a „Csillagok között” komoly visszhangot keltett a tudományos világban. Új kérdéseket tesz fel, némelyikre választ is ad, miközben bebizonyítja, hogy túlélésünk kulcsa a természettudományos kíváncsiságunkban rejlik.
Szinetár Miklós legújabb könyvét nem elég egyszer elolvasni. Lehet, de nem elég! Az alcíme: „Önéletrajz-szerűség és egyebek” szerint talán a szerző maga is bizonytalan volt, hogyan tudná a legjobban megragadni, összefoglalni a lényeget. Legyünk merészek és a következő kiadásoknál javasoljuk neki az Ön- helyett a MIéletrajz megnevezést! Mert ebben a kötetben benne vagyunk valamennyien. Elsőbben is Szinetár Miklós maga, rengeteg művész, a munkatársai, és bizony mi, az olvasói, akik a leírtaknak – az 1957-től a rendszerváltásig terjedő időszaknak - már tanúi voltunk, vagyunk.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.