2024. június 19. szerda, Gyárfás napja
Ez nem egy drága fesztivál
Révay András
2018.09.18 22:11
Néhány évi kényszerű szünet után ismét megrendezik az ország legnagyobb pörköltfőző fesztiválját szeptember 21-23. között Budapesten, a Népligetben. A rendezvény érdekessége, hogy 22-én, szombaton csatlakozik hozzá a Millenárison a Rockfesztivál is.

 „Nincs új a Nap alatt” – kezdte a fesztivál bemutatását az eredeti rendezvény ötletgazdája, Gál Gábor a HungaryCard tulajdonosa. Némi szünet közbeiktatásával ugyanazt szeretnénk folytatni, mint amit „egy évezreddel ezelőtt” 1999-ben elkezdtünk. Akkor a neve még Első Budapesti Pörköltfőző Verseny és Fesztivál volt, és a XVIII. kerületben, a Bókay kertben tartottuk. Később összesen még kilenc alkalommal kerül rá sor és egyenként mintegy hatvanezer ember látogatta! Volt benne polgármesterek főzőversenye, sőt „Honanyák”, képviselő asszonyok főzőversenye is. Majd átköltözött a Népligetbe, oda, ahol a mostani rendezvényt is szervezzük. Itt már százezer fölé nőtt a vendégek száma, hat színpadon zajlottak a programok, így minden zenei stílus rajongói megtalálhatták a számukra kedveset, a klasszikus jazz-től a pop-ig. A cél továbbra is megmaradt: különleges zenei „csodákat” próbálunk megjelentetni

Aki ott volt a korábbi SzeptEmberFeszt rendezvényein, emlékezhet rá, itt óriási pörköltfőző versenyek zajlottak, még óriásibb bográcsok érkeztek, ismert séfek álltak melléjük. Erre most 22-én, szombaton kerül majd sor. A Népligetben már grillbajnokság is volt, ez az idén még nem, de a jövő évi programban már ismét szerepelni fog. Helyette viszont megrendezik az „Első Országos Pedálos Moszkvics és Lada Találkozót”, a gyerekek kisautóinak versenyét. Most más partnere lesz az eseménynek, a második Rockfesztivál. Budapest legnagyobb rock eseménye Zuglóba, a Millenáris Velodrom területére költözik. Szeptember 22-re sok híres zenekar fogadta el a meghívást: 14 órakor a Clapton Mánia, 16 órakor Charlie nagykoncert, hat órakor Gesarol, este nyolckor P. Mobil nagykoncert várja majd a látogatókat. Mindezekkel párhuzamosan, délután fél 2-től kezdődően, a Legenda Sörkert kisszínpadán négy másik zenekar műsorára kerül sor

A rendezvény főtámogatója a Legenda Sörfőzde tulajdonosa, Olasz Kovács József előbb a sörről beszélt. Akkor kezdett sört főzni, amikor Magyarországon nem volt még felső erjesztésű sör. Ők voltak az elsők, akik angol, amerikai, belga jellegű söröket készítettek. Divatot teremtettek ezzel. Most, hogy bekapcsolódott a két fesztivál szervezésébe, fontos tényként hangsúlyozta, ezek a fesztálok mások lesznek, mint a több hazai fesztivál – áraikat tekintve bizonyosan. A legdrágább ételt 1200 forintért, a máshol 1500 forintba kerülő sört itt hatszázért lehet majd megkapni! További érdekesség, hogy az ételt – italt nem pénzért adják. A fizetőeszköz a darabonként 300 forintba kerülő „Sastojás” lesz. Az oka nem a feltűnőség keresése, ennél sokkal prózaibb. A sörfőzdének csak három, NAV által elfogadott pénztárgépe van, ott hosszú sorok állnának a blokkokért. A gépeknél a pénzpótlót lehet megvenni és azzal bármelyik elárusító helyen fizetni lehet. Ez nagy segítség, mert legalább 120 gasztronómiai cég lesz jelen. A rendezvény első napján, pénteken a cégek nagy része bizonyos termékeket féláron ad majd, hogy a nyugdíjasoknak és a diákoknak kedvezzen. Akinek a rendezvény végén maradt Sastojás, azt december 31-ig a hat Legenda üzlet bármelyikében felhasználhatja.

 

Kapcsolódó témák

A járvány miatt sajnos tavaly elmaradt 23. Zsidó Kulturális Fesztivált az idén bepótolják. Az augusztus 22. és 30. között mindjárt öt helyszínen futó nagyszabású eseménysorozat szerves részét képezi Budapest művészeti és kulturális életének. Jelmondata: az „Éljük át újra!”, magában hordozza annak kívánságát, hogy újra megélhessük az együvé tartozás örömét a zenében, irodalomban és a társművészetekben. A fesztivál feladata, hogy felmutassa a magyar és zsidó kultúra legszebb kincseit, azokat az örökbecsű művészi alkotásokat, melyek meghatározzák Magyarország és a Kárpát-medence kulturális arculatát – hangzott el a programsorozatot bemutató sajtótájékoztatón a felújított Rumbach utcai zsinagógában.

Rendhagyó módon, a Liszt Ferenc Repülőtér SkyCourt Konferencia Központjában tartották a XIII. Budapesti Cirkuszfesztivál tájékoztatatóját – és a szervezőknek erre jó oka volt. A rendezvényt a Fesztiválon majd fellépő, fiatal kínai cirkuszművészek érkezéséhez igazították.

Magyarország egyik legnagyobb, összművészeti rendezvényét június 21. és 24. között tartják Tatán. A 25. évébe lépett Víz, Zene, Virág Fesztivál családi fesztiválnak is mondja önmagát, de több fontos gondolat hirdetését is felvállalja. A címében mindjárt hármat, ám az idén ezek mellé még egy negyedik – legalább annyira lényeges – is társul.

A franchise rendszerben működő népszerű borkereskedés, a Borháló, már harmadik éve kizárólagos beszállítója a „Sziget” nyári rendezvényeinek. Az ő boraikat vásárolhatja a fogyasztó a VOLT, a Balaton Sound, a Sziget, a B. my Lake, az EFOTT és a Strand Fesztivál rendezvényein, ez pedig hatalmas felelősséget ró a kereskedésre. Az elmúlt két év tapasztalatai után az idén a Mátrai borvidék feltörekvő pincészetére, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtokra esett a választásuk, velük építettek ki együttműködést.

Elképesztő bőségű, szinte felmérhetetlen gazdagságú programmal várja vendégeit az idén 25 éves Sziget Fesztivál. Az érdeklődésre jellemző, hogy az augusztus 8-tól 15-ig tartó rendezvényre az ötnapos bérletek már el is fogytak és a Diákprogram keretében vásárolható jegyekből is alig van már!