Beérkezve Bukharába, mindjárt az elején meglepő látvány fogad, jelezve, hogy modern korunk hatása már itt is érezhető. Persze a régi korok emlékei is azonnal szembetűnőek. A Nagy minaret tornya szinte mindenhonnan látható. Bukhara ősi oktatási központ, az elmúlt két és félezer évben errefelé igen sokféle – azeri, türk, tatár, ujgur - nép megfordult. Lakóinak többsége ma a perzsához hasonló tadzsik nyelvet beszéli, az üzbég csak a második legyakoribban használt nyelv. Napjainkban igen jóhírű orvostudományi egyeteme van. Előtte – utalva a gyökerekre – Avicenna szobra áll. Ismerkedésünk a várossal egy bőséges, igen jóízű vacsorával kezdődött és aznapra már csak a pihenő maradt.
Mint annyi más helyen a világon, a legfontosabb itt is az Ark, az erőd. A falain belüli óváros egész területe az UNESCO Világörökség része. Méretének arányait jól mutatja a csoportokat szállító golfkocsi, mely jelzi, hogy az út egy részét majd nem kell gyalog megtenni. Az Ark helyén már az arabok hódítása előtt is erőd állt. Sokáig itt élt a kán, csak a szovjethatalom megérkezése elől menekült Afganisztánba. Amit ma látunk az XVI. századi és még régebbi alapokra épült. A falból kiálló gerendáknak külön szerepük van. Nem a támadókat segítik a megmászásban, hanem földrengés alkalmával rugalmasabbak, mint az égetett tégla vagy az agyag, felfogják és átveszik, csillapítják a mozgásokat.
Az erődön belül az egyik legérdekesebb épület a Szamanidák mauzóleuma. Valószínűleg a 800-as évek végén, égetett téglából épült, mégis díszes, itt-ott perzsával keveredő zoroasztrikus emlékeket mutat. Azért menekült meg, mert sokáig sár borította, Dzsingisz kán nem tudta leromboltatni. Lehetséges, hogy ez Közép-Ázsia legöregebb épülete, de dokumentum nem maradt fenn róla. Belső tere, mivel állandóan jó megvilágítást kap, igen látványos, az egész elmélyülést, csendet, nyugalmat sugall. Mivel nem iszlám emlékhely, nem Mekka felé tájolt, a négy fala a négy égtáj felé áll, akár iránytű helyett is megteszi.
A közelben emelkedik a Bolo-Haouz mecset Buhara egyik legismertebb és leglátogatottabb mecsete. A XVIII. században építették. Errefelé ez az egyetlen máig megmaradt, eredeti műemlék. Érdekessége, hogy nevét nem vallási megfontolásból kapta. Mivel mindig nagyon sokan látogatták, közvetlen közelében egy nagy, nyolcszögletű víztárolót (haouz) alakítottak ki. Nemcsak a hívők tisztálkodására szolgált, itt volt az egyik legfontosabb ivóvízforrás is a városban. Ezt őrzi a mecset neve. A turisták által látogatható, az iszlám előírásainak betartásával. Rövidnadrágban a férfiak sem mehetnek be, kapnak egy kendőt, amivel eltakarják a térdüket, hölgyeknél a vállak sem lehetnek fedetlenek.
A régi korok építészeinek volt érzékük a látvány iránt. Van egy épület-komplexum, melynek kiterjedése akkora, hogy nehéz volna egyben bemutatni, de részleteiben érdemes. Ez a Po-i-Kalan (Kalyan) mecset, a hozzá tartozó medresze, tehát az iskola, és a Kalan Minaret. Van egy pont, ahonnan majdnem mindhármat jegyszerre lehet jól fényképezni. A mecset építése 1121-ben kezdődött, de Dzsingisz kán leromboltatta és csak néhány száz évvel később épülhetett újjá. A minaret viszont annyira elkápráztatta a nagy kánt, hogy annak megkegyelmezett. Teljes egészében égetett téglákból épült, magassága 46 méter. Ma a város egyik meghatározó nevezetességeként ismert.
Az erődön belül múzeumot is találunk. Benne kapott helyet a Vámbéry Ármin emlékszoba. A világhírű magyar orientalista (1832-1913) kolduló dervisnek öltözve járta be Közép- és Belső-Ázsiát. Érettségije sem volt, egyetemi tanulmányokat sosem végzett, végül mégis a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett, számos külföldi tudományos társaság is tiszteletbeli tagjává választotta. Már egészen fiatalon több nyelven beszélt, ennek vándorlásai alkalmával igen jó hasznát vette. Az emlékszoba tele van ajándékokkal, amiket a különböző útjain kapott. Ezek során megismerkedett több magas állású vezetővel, ott is és Európa számos országában is nagyra értékelték nyelvészeti és történészi felfedezéseit.
Egy másik múzeumban az Aral-tó tragikus sorsára vonatkozóan találkozunk megdöbbentő adatokkal. Az Amu-darja folyó sorsa is szomorú, de még inkább az Aral-tengeré, mely régen a folyótól nyerte a vizét. Az egykor szinte tenger méretű tó 60 év alatt majdnem teljesen eltűnt, kiszáradt. No de nem magától, hiszen 1960-ban még a Föld negyedik legnagyobb tava volt. A környéken élők rizs-, gyapot- és gyümölcstermelésének fokozására már a XIX. században csatornák épültek a Szir-darja és az Amu-darja folyók vizének felhasználására. Káros hatásuk hamar megmutatkozott, ennek ellenére a II. Világháború után a csatornarendszer kiépítése folytatódott. Ma már az Amu-darja folyó nem jut el az egykori tó pereméig, annak keleti része pedig olyannyira kiszáradt, hogy Aral-kum sivatagnak hívják!
Az erőd területén belüli barangolásunk végeztével jutottak szerephez a golfkocsik. Gyalogolás helyett velük kerestünk fel két másik érdekes helyszínt a várfalakon kívül. A Selyemút mentén fennmaradt településeken máig sokan foglalkoznak selyemfeldolgozással. A szőnyegszövő üzemben még most is kézzel készülnek a csodálatos darabok – persze nem mind selyemből. A gyapjúszőnyegeknél nem mindegy, hogy a teve melyik testtájáról származik a szőr. Természetes anyagokkal színezik, a kurkumától sárga, a gránátalmától vörös lesz a szál. A szőnyeg minősége az 1 cm2-re jutó csomók számától függ. A legolcsóbbnál 110, a közepesnél 220, a különleges minőségnél az akár 320 is lehet. A minták motívumai a XII. századig vezethetők vissza, van olyan szőnyeg is, amelyiknek a két oldalán eltérő a minta. A bemutatón kiválasztott darabok helyben meg is vásárolhatók.
Az UNESCO-díjat is elnyert késmanufaktúra Sayfullo Ikramov kovácsmester birodalma. Itt minden darab a híres damaszkuszi módszerrel készül, 20-25 vasréteget, köztük titánt is kovácsol egybe. A konyhaitól kezdve, a vadászcélokra is alkalmas pengék látványnak sem utolsók, a titántartalmúakat köszörülni sem kell – önélezők – de valóban borotva élesek, még az ollók is. Érdemes megjegyezni, hogy a mester rendszeresen látogat Magyarországra. Minden évben, augusztus 20-án, a Budai várban tartott „Mesterségek Ünnepe” kiállítói között találkozhatunk vele és vásárolni is lehet a valóban különleges készítményeiből.
(Folytatjuk)
(A szerző az 1000 Út szervezésében járt a helyszínen, a képek saját felvételei.)
