
A Duo Bora néven ismert Szántó Boglárka és Prosek Veronika duója már szerepelt a Richter Flórián Cirkuszban és a Szarvasi Vízi Színházban, most trapéz-műsorszámukat mutatták be a húsvéti műsorban. A cirkusz társulatának tagját, az orosz Vladimir Erofeevet a görgőegyensúly művészét - aki vendégművészként fellépett már a Budapesti Operettszínház Carmen című musicaljében és a Cirkuszhercegnő című operettben is - szintén vastappsal jutalmazta a közönség. Az állatszámok között lovakkal is találkozhattak a nézők a Bátorság és Vitézség című számban, amelyben Andrej Asztafjev vezetésével a tatár kultúra elevenedik meg. A műsor különlegessége, hogy csak ezen a héten láthatók közös műsorszámokban Magyarország vidéki cirkuszművészeti csapatainak fiataljai a profi művészekkel együtt.

Április 4-én a szolnoki New Step Fitness tagjai mutatkoztak be nagy sikerrel. Maródi Bogi lengőrúd számával, Dancz Boglárka szövetszalagon végzett „tissue” számmal bizonyította tehetségét a porondon. Április 5-én, vasárnap a Pápai Cirkuszművészeti Egyesület ifjú artistaművészei léptek a porondra. A Pitonok Trió tagjai hajlékony akrobata „kaucsuk” számmal, Ihász Bojána és Orovecz Gréta pedig karika számmal debütált. Igazi világszenzáció! Hatalmas ovációval fogadta a közönség a kínai Jiangsu Acrobatic Troupe formabontó akrobatikus produkcióját, amelyben a művészek egyedi módon kapcsolják össze az ugródeszkát, a gumiasztalt és a billenő platformot. A produkció világpremierje a spanyol Gironai Arany Elefánt Nemzetközi Cirkuszfesztiválon volt március első napjaiban, ahonnan egyenesen Budapestre érkezett a 13 fős kínai artistacsoport. Etiópiából jöttek az Ase Brothers művészei, akik az „ikária” műfajában, amelyben az „emelő” artista (trükkmester) a hátán fekve, lábaival dobálja és pörgeti a „repülő” társát. kivételes technikai tudásukat bemutatva ejtik ámulatba a nézőket.

Visszatérő vendége cirkuszunknak az orosz Artem Sherstobitov, aki a pálcákon egyensúlyozó számában a koncentrációt és a bátorságot testesíti meg, valamint az azerbajdzsáni Samir Abasov, aki bravúros kecsességgel Tertja egyensúlyban az egyre billenékenyebb tárgyakat a szájában tartott tőrön. Porondra lép a Kubai Nemzeti Cirkusziskolában végzett kézegyensúlyozó Nirio Rodriguez Tejeda, akinek a produkciójában tökéletesen ötvöződik az erő, a precizitás és a hajlékonyság. Oroszországból érkezik Mihail Ermakov, aki Kutyaiskola című világhírű játékos produkciójában sok vidám pillanatot tartogat a közönség számára. Mgli-4) artyn Chabry belga művész, gyorsöltöző száma a jelmezek káprázatos egymásutánjából teremti meg az elegancia, az illúzió és az átváltozás varázslatos atmoszféráját. A Ringlispíl című előadás Fekete Péter, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója rendezésében április 12-ig tekinthető meg!