A versenyre három kategóriában lehetett nevezni. Az „A” kategória, a cukrászdák, fagylaltozók versenye kétfordulós volt. Ebben a kategóriában olyan fagylaltokkal indulhattak, amelyek természetes alap- és járulékos anyagokkal, természetes állomány javítóval készülnek. Az „M” Mentes kategória is a cukrászdák, fagylaltozók versenye volt és ugyancsak kétfordulós. A fagylaltok nem tartalmazhattak hozzáadott: cukrot, glutént, laktózt, tejfehérjét és kényelmi (előkészített, félkész) termékeket. Cukor helyett édesítőszerek használhatók: xilit (nyírfacukor), eritrit, stevia (szteviol-glikozid), maltit (maltitol). Ebben a kategóriában minden induló csak egy fagylaltot nevezhetett a versenyre. A harmadik, a „C” Céges kategória az alapanyaggyártók, forgalmazók versenye, csak egyfordulós volt.
Az Ipartestület 1998 óta szervezi meg ezt a verseny – emlékezett vissza - Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Célkitűzésünk az elmúlt években mindig teljesült, egyre jobb minőségű fagylaltokat hoztak a versenyzők. Az idén már 74-et neveztek be. Ráadásul azt tapasztaljuk, hogy a verseny folyamatosan erősödik, egyre jobb fagylaltokat tesznek a zsűri elé! A díszítések is mindinkább szebbek, a nem ehető dolgok eltűntek a fagylaltokról. A verseny első fordulója az ország négy régiójában zajlott. Az 1. Régió: Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém megye volt, a második: Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye. A 3. Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, míg végül a 4. Régióban indulók Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megye versenyzői közül kerültek ki.
Felemelő érzés volt – mondta el a szakmai zsűri elnöke, Szűcs Árpád, járni az országot és végigkóstolni a jobbnál jobb fagylaltokat. A régiós versenyek legjobbjai kerültek be az országos döntőbe. A zsűrizés teljes folyamatában egyetlen szót kerestünk, az pedig nem más, mint az egyensúly! Egyensúlyba kell hozni a nyersanyagokat, az összetevőket, az állagokat és a textúrákat valamint a fagylalthoz készült dekorációt. Ez évről-évre egyre jobban sikerül. Változatlanul azt javasoljuk, hogy a legmodernebb anyagokat és technológiákat mindenki folyamatosan építse bele a munkájába. A zsűri több tagja nagyon korán kelt, hogy lássa, a versenyzők hogyan dolgoznak az előkészületek során, jövőre ez már a pontokba is bele fog számítani. Fontos ugyanis, hogy ne csak a végtermék legyen tökéletes, hanem a mögötte lévő munka is!
A szakmai szervezetek zsűrije nevében Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének alapító elnöke megerősítette, olyan kreációkat kóstoltak, melyek látványban és ízben egyaránt különleges élményt jelentettek. Szakmai szemmel is vizsgálta a fagylaltokat és több olyat is talált, melyeket nagyon szívesen felvenne a protokoll rendezvények vendéglátása során felhasználtak közé. Mindegyikre joggal lehetünk büszkék, ráadásul igen különleges, nem hétköznapi és egyáltalán nem szokványos alapanyagokat, kifejezetten tetszetős dekorációkat fedezett fel a versenyművekben. Mindenki, aki részt vett és valamilyen helyezést ért el ezen a versenyen roppant figyelemre méltó teljesítményt nyújtott.
Az eredményhirdetés a Közönségdíj átadásával kezdődött, melyet a Komáromban működő IREKS-Stamag Kft., Benkő Péter által készített BELLA SERRATA fagylaltja nyert. A Szakmai szervezetek különdíját a MOGYORÓ YUZU MÁLNA fagylalt – Marsa Éva Heléna cukrász, a nagykőrösi Vanília & Gelarto cukrászda kapta. Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend különdíja Balatongyörökre, a Promenád Kávéházba került, nyertesét a TRÓPUSI ÉDENKERT fagylaltot Vadócz Jenő készítette. Az első helyezettek, az aranyérmesek sorát a „Céges, mentes” kategória nyitotta, az érmet a RIBIZLIS MÁKFAGYLALT-ért Cseri Róbert, a budapesti KEN Carpathia Kft. vihette haza. A már nem mentes, „Céges” kategóriában Debrecenből a SZILVÁS MANDULA ROPOGÓS GRANOLÁVAL Rétfalvi Attila – Master Martini Kft. - diadalmaskodott.
A cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenyében az „M-Mentes” kategória legjobbjának járó aranyérem Balatonmáriafürdőn a Pingvin Fagylaltozó és Cukrászdának jutott, a SZILVÁS FEKETE TEA fagylalt készítője Wilheim Dávid révén. Az ÉV FAGYLALTJA kitüntető cím viselésével járó aranyérem és a vándorkupa birtoklásának joga 2022-ben Balatonfüred kedvelt Füredi Fagyizó nevű cukrászdáját és benne Dobó Norbertet illeti meg a SZŐKE ZSERBÓ fagylalt elkészítéséért. Ő két évvel ezelőtt már birtokolta a kupát. Lapunk kérdésére válaszolva elmondta: „nagyon szeretjük a sütemények között a zserbót, a barackot és a diót, ezekből kívántuk a fagylaltot a saját képünkre formálni. Csempésztünk bele egy kis pekándiót, egy pici maracuját tettünk a baracklekvárba, a klasszikus csokoládé helyett karamellizált fehér csokoládét használtunk. Figyelembe vettük a számításokat, hogyan lehet kiegyensúlyozni a zsír-, szárazanyag-, gyümölcstartalmat, kísérleteztünk, végül megkaptuk a végleges – immáron győztesnek nevezhető formát.
Negyvenegy év tapasztalat, tíz év szakértő üzemeltetés és több tonna gondosan előkészített hal – ennyit már elmondhatunk a bejelentés előtt, miszerint az Evezős Sörkert idén is kaput nyit. A legendás római-parti helyszín nem csupán gasztronómiai megálló, hanem egyfajta „társasági kikötő”, ahol a street food minősége, a nosztalgikus koncertek és a kutyabarát vendéglátás kéz a kézben jár.
De a válogatás már elkezdődött. A Magyar Cukrász Ipartestület a huszadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Az idei versenyre minden eddiginél nagyobb számú – összesen 60 – tortát neveztek a cukrászok, így az Ipartestület - az objektív zsűrizés érdekében - két elődöntőt szervezett. A 20. alkalom a rekordszámú nevezésen túl amiatt is különleges lett, hogy idén határokon átívelővé vált a verseny. Egy székelyföldi nevezés is érkezett!
Az Újlipótváros, a pesti Duna part és a hajókkal érkező külföldiek régóta kedvelt pihenő és találkozóhely volt a Dunapark Kávéház. A Szent István park oldalában álló épület földszintjén 1938-ban megnyitott, idén 88 éves intézmény hatalmas, világos belső tereivel, földig érő ablakaival és gazdag történelmi múltjával a fővárosi kávéházi kultúra kiemelkedő helyszíne volt. Ott abban a házban is, de a Pozsonyi úton és tágabb környékén igen sok híres művész lakott, ők valamennyien megfordultak a kávéházban, helyet foglaltak asztalainál. Nincs ez másként napjainkban sem, ám most egy ideig nélkülözni leszünk kénytelenek.
Bár az étterem 1894 óta áll, mai nevét csak 1910 óta viseli. Nem árulunk el titkot azzal, hogy e 116 év alatt gyakran keresték fel a társadalmi hierarchia igen magas fokán álló hazai és külföldi személyek. Jártak itt uralkodók és egyházi méltóságok, államfők és világsztár művészek, a szellemi élet meghatározó alakjai. Történetében voltak prosperáló időszakok és hullámvölgyek, jelenleg – bátran mondhatjuk – reneszánszát éli. Sok esetben a ritka vendégeknek külön, számukra összeállított menüsorok készültek, olyan fogásokkal, amelyek akkor még nem szerepeltek a nagyközönség számára elérhető kínálatban. A Gundel célja ma az, hogy ezeket az emlékeket ne vitrinekben őrizze, hanem megkóstolható történetként adja tovább.
Új színfolttal gazdagodott Újpest, és a Szent István tér környéke. A tér és az azonos nevű utca sarkán – alaposan átalakítva – megnyílt a Központ bisztró, melynek sokoldalúságát az is mutatja, hogy a nevéhez még két szó csatlakozik: kávézó bár. Arra pedig, hogy az átalakítás nem csak látszólagos, hanem igazi változást is eredményez, az üzemeltető a garancia. A vendégek valószínűleg nem figyelnek fel rá, de a „szakmában” fontos jel, hogy a hely az Eventrend Group üzemeltetésében működik tovább. A cégcsoport a magas kategóriájú – Gundel, New York, Centrál kávéház - működtetéséről ismert, mégis különösen fontos számára, hogy új minőséget, új gondolkodásmódot mutasson meg. Velük most most egy más irány is hangsúlyt kap: a kiváló minőségű, mégis elérhető árú, városi hétköznapokra hangolt vendéglátás.