Ez a kiállítás egy nagyon sok éve dédelgetett álom, ami most végre magvalósult – mondta el a sajtóbemutatón dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Nem csak nálunk ritkaság, hiszen Gauguin-életműkiállítást - mielőtt ez a mostani létrejött - nem nagyon szoktak rendezni Európában máshol sem, mert ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Nem akármilyen műtárgyakról van szó: a saját gyűjteményünkből itt van a Fekete sertések, amely kiemelkedő darabja a fantasztikus tahiti teremnek, és ehhez társul az a négy kontinensről érkezett csodálatos műtárgyegyüttes. Megbecsülni sem tudnám, hogy ha ezeket külön-külön kellene végigjárni az egyes múzeumokban, mekkora vagyon volna hozzá szükséges. De ez a képvagyon most itt van egy helyen, és valóban négy hónapig láthatják a látogatók. Nagyon kemény munka után vagyunk, de azt gondolom, megérte, mert egy olyannal ajándékozhattuk meg a Szépművészeti Múzeumot a 120. születésnapja alkalmából – és általa Budapestet meg az országot – amely valóban világra szóló!
Három alapja volt ennek a munkának emelte ki Geskó Judit a kiállítás kurátora. Az egyik a saját gyűjteményünk: 32 Gauguin-munkát őrzünk. Ebből két festményt – a Téli táj című impresszionista munkát, a Tate-tel párhuzamosan a világon először, ez a múzeum vásárolta meg. A két festmény mellett két csodás monotípiánk van a híres műgyűjtő, Majovszky Pál adományából, és 28 sokszorosított grafikánk, köztük a világhírű, sárga papírra nyomtatott Volpini-sorozat, Paul Gauguin első grafikai sorozata, amelyet 1889-ben alkotott. A 11 darab kanárisárga papírra nyomtatott, cinklemezre készített litográfiából álló mappa a modern grafika történetének egyik legfontosabb mérföldköve. A másik alappillér a nemzetközi összefogás, amelyre építeni lehetett. Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, pontosan tudják, milyen érzékeny téma Gauguin élete, különösen az 1891 utáni, csendes-óceáni szigetekhez kötődő korszaka kapcsán.
A kiállítás figyelemmel kíséri Gauguin alkotói útkeresését. A posztimpresszionista mester művei mellett a látogatók találkozhatnak az elődök és kortársak, Gustave Courbet, Camille Pissarro, Claude Monet, Edouard Manet, Paul Cezanne, Vincent van Gogh, Émile Bernard, Paul Sérusier alkotásaival is. A tárlat amellett, hogy átfogó képet kíván adni az életműről, a francia mestert az emberi és művészi kapcsolatok hálózatán keresztül is bemutatja. Nem csupán Gauguin művészi pályájának fontos állomásait követi végig, hanem felvonultatja azokat a kortárs művészeket, írókat, kritikusokat és gondolkodókat is, akik hatással voltak rá, illetve akiknek gondolkodását és művészetét Gauguin inspirálta. Műveik révén kirajzolódik az a szellemi és művészeti közeg, amelyből a posztimpresszionizmus és a szimbolizmus új formanyelve megszületett.
Jó példa erre a kiállítás címét adó mű, a Bonjour Monsieur Gauguin. Közvetlenül mellette látható a Gustave Courbet által festett kép, a Bonjour Monsieur Courbet. A megörökített jelent valóban megtörtént, 1854 júniusában. A festőt meghívta a vagyonos műgyűjtő, Alfred Bruyas – a kép az ő megrendelésére készült – és aki udvariassága jeléül az érkező vendége elé siet. Courbet extravagáns módon, ingújban-kamáslival, vándorbottal érkezik, látszik, hogy könnyedén azonosul az örök vándor, a társadalom, a művészvilág kitaszítottja alakjával. Bruyas Courbet mecénása, elkötelezett támogatója volt. A kép, az életből ellesett pillanat jól mutatja a kettőjük között fennálló szilárd, szellemi szövetséget.
A kiállítás egyik központi kérdése: hogyan alakult Gauguin művészete a franciaországi évektől a Martinique-i utazáson át Tahitiig. Kiemelt szerepet kap a japán művészet, Pissarro, Cezanne és Rembrandt hatása, valamint a Van Goghgal való kapcsolat; a Gauguin műveiben megjelenő egzotikus tájak, emberábrázolások és mítoszok pedig egy új, személyes és szimbolikus művészi világ kialakulását jelzik. Cezanne Csendélet gyümölcsöstállal c. képén azok a jellegzetes, párhuzamos ecsetvonások jelennek meg, melyek rabul ejtik a szintetizmus felé tartó úton még analitikusan gondolkodó Gauguint. A tárlat az igen széleskörű nemzetközi művészi kapcsolatok bemutatásával Gauguin életművét nem elszigetelt jelenségként, hanem a modern művészet kialakulásának egyik meghatározó forrásaként láttatja.
A rendezői gondolat ívét 15 nagy szekció és 9 kisebb kiállításrész rajzolja ki, amelyek Gauguin művészetét kapcsolatok és művészi párbeszédek hálózatában mutatják be, és egymásra épülve vezetik végig a látogatót a pálya meghatározó találkozásain, helyszínein és témáin. Pissarro, Cezanne, Van Gogh és Émile Bemard művein keresztül követhető nyomon az impresszionista kiindulóponttól a szintetizmus és szimbolizmus kialakulásáig vezető út. Bretagne, a Szerelem erdeje és a fürdőzők témája, Martinique, majd a Van Goghgal közösen töltött Arles-i időszak egyaránt önálló állomásként jelenik meg. Tahiti a történet egyik meghatározó fejezete, ahol a táj, az emberábrázolás, a mítosz és az identitás kérdései új képi világban bontakoznak ki.
A látogatók számára feltárul, miként alakult ki az a festői nyelv, amely elszakadt a naturalizmustól, majd az impresszionista festészettől is, és amelyben a forma, a szín, a zeneiség, a mítosz és a szimbólum egységbe rendeződik. A bemutatón olyan, a festő életművét meghatározó alkotásokkal találkozhatnak a látogatók, mint a párizsi Musée d’Orsay-ból kölcsönzött Tahiti nők, a londoni Tate-ből a Faa Iheihe (Tahiti pásztorai), a New York-i The Metropolitan Museum of Artból érkezett Két tahiti nő és a Los Angeles-i Hammer Museum Bonjour Monsieur Gauguin című festménye, amely egyben a kiállítás címét is adta. De látható a New York-i MoMA-ból A Hold és a Föld (Hina tefatou); a washingtoni National Gallery of Artból A fürdőzők vagy a koppenhágai Museum Ordrupgaardból a Fiatal lány arcképe. Vaïte (Jeanne) Goupil című portré is.
A magyar közönség ezen a tárlaton láthatja első alkalommal Rippl-Rónai József, Paul Gauguin profilból című, 1894 körül készített alkotását, amelyet 2026-ban vásárolt meg a múzeum. A kiállítás a Szépművészeti Múzeum több mint két évtizedes, nemzetközileg elismert impresszionista és posztimpresszionista kiállítássorozatának (Monet, Van Gogh, Cezanne- kiállítások, Renoir) szerves folytatása. Ezek a kiállítások a 19. század művészetét korszerű művészettörténeti megközelítéssel, erős tudományos háttérrel, ugyanakkor a széles közönség számára is befogadható módon mutatták be. A Gauguin-kiállítás ezt a több mint két évtizedes szakmai és kiállításszervezési hagyományt viszi tovább. A koncepció nemzetközi alapkutatásokra támaszkodik: egyes egységeibe amerikai, brit, francia, német és spanyol művészettörténeti, valamint antropológiai kutatások eredményei épülnek be.
