2024. október 9. szerda, Dénes napja
Kassa és környéke ismét vonzó
Révay András
2024.04.13 11:34
Magyarországon egyáltalán nem, Kassán és környékén annál jobban ismert figura, a gyerekeknek pecsétgyűjtésre magyarul is alkalmas látogatói útlevelet osztogató Haravara. Ő várta a meghívott vendégeket a Szlovák Köztársaság Kulturális Intézetében, Budapesten, a Rákóczi úton. A találkozó témája a Kassai Régió idegenforgalmi nevezetességeinek, a kínálat legújabb elemeinek bemutatása volt.

Ennek a területnek az egyik legnagyobb előnye, hogy még nem túlzsúfolt, még nem érezhetők itt a tömegturizmus negatívumai. Más, mint a Tátra. Igaz, a turisták száma már növekszik, lassan ott tartanak, mint a járvány előtt, a 2019-es évadban. Ma már napi hét autóbuszjárat indul Budapestről Kassára. A városon kívül a szlovákiai Tokaj területén például valóban a fák koronájába épített lombkorona házakban lakhat a vendég.  Ötben csak kényelmes szállás, kettőben viszont szauna és pezsgőfürdő is várja az érkezőket. A zempléni Nagymihályban kisvasút viszi – nemcsak a városban, de a környéken is – az utasait. Szlovákiában a kilátó sem 20 centiméter magas. Kluknón elkészült a napelemekkel felszerelt, 35 méteres Green Point kilátó, éjszaka világít és kerékpártöltők is csatlakozhatnak hozzá.

A 2024-es nyári évadban a legnagyobb vonzerő valószínűleg az Imrikfalvi (Dedinky) Geravy libegő lesz. Ez Szlovákia egyetlen, működőképes, együléses libegője. A közel két kilométer hosszú, 221 méter magasságban futó, egyszerre 133 ember szállítására képes libegő még 1970-ben épült. Negyven évig működött, évente mintegy tizenötezer embert szállított. Elhasználódása miatt 2012-ben bezárták, most felújítva, májustól már egész évben nyitva lesz. Az ökoturizmus fellendítését célozza néhány másik lehetőség is. Ilyen például a Sajórédén (Rejdová) megnyitott új élmény tanösvény, a Harcos útja a káposztafalvi (Hrabušice) elvarázsolt rengetegben, vagy egy felújított katonai bunker, a Schulerloch UŽ 6, Iglón. A Bodrog folyón pedig csónak és sporteszköz kölcsönző nyílt.

Az Európai örökség címet 2022-ben négy gömöri szakrális műemlék nyerte el. A Gótikus út mentén mind a négy műemlék templom megtalálható: Csetnek, Pelsőc, Martonháza, és Gecelháza területén. A „Virtuális Templomi Idegenvezetők” program interaktív módon, szöveges, és fényképes történeteken keresztül mutatja be ezeket a templomokat azoknak, akik személyesen nem tudnak ide ellátogatni. Három nyelven szolgáltat információkat. Ezzel párhuzamosan viszont megindult egy másik kezdeményezés, hogy állandó idegenvezetők is működjenek a Gótikus út Csetneki körútjához tartozó templomokban, a nyári turistaszezonban. Ők mutatják be a templomok történésekben gazdag, mozgalmas múltját.

Kassáról ma már joggal mondják, hogy az „Élő város”. Utcáit az építészeti és művészeti stílusok sokfélesége teszi érdekessé. A köztereken sok jelentős műalkotás található - bár igaz, hogy olykor kissé elrejtve. A nyári turisztikai szezon közeledtével színes programokkal várja a városba látogatni vágyókat. A művészeti és történelmi kiállítások, tárlatvezetések, az élményszerű ismerkedések a tudománnyal és a technológiával, egész évben vonzzák a turistákat. A Kelet-szlovákiai Galéria az ország legrégebbi regionális galériája. Modern helyiségeiben, a Hlavná utcában (Főutca) vagy a Szent Erzsébet székesegyház melletti Alžbetina utca 22. szám alatti épületben található kiállítóterekben rendszeresen bemutatja az új és a már ismert művészeket. Gyűjteménye ma már több mint 7000 művet számlál.

A Kelet-szlovákiai Múzeum több mint 150 éve a város történelmének, regionális kultúrájának, kézművességének és természeti kincseinek kiállítási központja. Erre a célra kialakított épületében egy titokzatos páncélterem nehéz ajtajai mögött található a Kassai Aranykincs néven ismert, 2920 aranyérméből, három arany medálból és egy 2,14 méter hosszú, reneszánsz láncból álló gyűjtemény. Mérete és egyedisége miatt népszerű, évente több ezer látogatót vonz a múzeumba. Az idén ráadásul három művészettörténeti témájú kiállítással rukkolnak elő. Az Élmény gótika, a Reneszánsz szalon és az Élmény barokk kiállítások Szlovákia egész területéről származó egyedi kiállítási tárgyak gyűjteményébe, vagy a korabeli zenével kiegészített video vetítésekbe engednek betekintést.

A Béke Maraton téren (Námestie maratónu mieru) a Divízió épületében a gyermeklátogatók kedvence a „Kárpátok természete” kiállítás. A Kárpátalja növény-, állat- és ásványvilágának sokszínűségét mutatja be, a vakok és gyengén látók számára tapintható elemekkel is ki egészítve. A Miklós-börtön teli kínzókamrákat mutat, amelyhez a hóhérlakás, a mesterségek háza meg a hóhérbástya is tartozik. Rákóczi háza, (II. Rákóczi Ferenc emlékháza) hű másolata a törökországi Rodostóban lévő eredeti házának. Itt szeptember 21-én egész napos Rákóczi Királyi Esküvő rendezvényt tartanak Charlotte Amalia és II. Rákóczi Ferenc házasságkötésének 330. évfordulója alkalmából. Az eseményt a múzeum hagyományként szeretne meghonosítani. Témája a fejedelem személyiségét emeli ki, aki a két nemzet a szlovák és a magyar közötti kapcsolat szimbóluma.

A Fő utca közepén található Szlovák Műszaki Múzeum gazdag programot kínál a látogatóknak. Közvetlenül a földszint alatt egy bányaalagút másolatával, az emeleten pedig egy planetáriummal. A látogatók így megismerhetik a téli és nyári égbolt csillagainak mitológiai történeteit, vagy az olyan ritka berendezéseket, bányagépeket, mint például egy kanál rakodó vagy egy egykarú fúrógép A Repülőmúzeumban egy kormányzati különgépet és annak pilótafülkéjét, katonai repülőgépeket, helikoptereket, egy érdekes vadászgépet és egy vadászbombázót vehetnek közelről szemügyre. A két hangár, tele régi kerékpárokkal, motorkerékpárokkal, személygépkocsikkal és teherautókkal nosztalgikus élményt nyújt.

Az irodalom kedvelőit a Mäsiarska utcán tálalható Márai Sándor-emlékkiállítás várja. Ő az, aki időtálló regényeivel szülővárosát, Kassát a nemzetközi irodalmi köztudatba emelte. Ott, ahol, ahol élt és dolgozott, a látogatók megtekinthetik kéziratait, fényképeit és más személyes tárgyait. Az életérő| alkotott képet feleségének, Lolának és öccsének, a világhírű filmrendező Radványi Gézának a történetei teszik teljessé. A látogatást sokan a Márai bisztróban fejezik be, ahol megkóstolhatják a nem kevésbé híres a „Márai palacsintát” is. A kassai múzeumok és galériák éjszakája során, 2024. május 18-án huszadik alkalommal láthatják a kivilágított történelmi belvárost, és még előtte, május 4-én, egyéves rekonstrukció után felavatják az éneklő szökőkutat a Fő utcai parkban.

Kapcsolódó témák