Bevezetőként persze nem árt egy kis névmagyarázat. A szálloda közvetlenül a tengerparton áll, Abu Dabbab az öböl neve, a gazdag tengeri élővilágra utal, nem érdemtelenül. A Malikia pedig a Szaud-Arábiában élő tulajdonos családi neve. A hegyek kikötője elnevezés viszont sokkal régebbi, a későbbiekben még visszatérünk rá. Az utazás kezdete nem volt teljesen zökkenőmentes. A Smart Wings Boeing 737-800 gépébe a beszállás pontosan kezdődött, noha akkor még folyt a tankolás. Az indulás viszont 16.50 helyett 17.45-re tolódott, a rossz idő miatt, amint azt a kapitánytól megtudtuk. Az utasok fedélzeti ellátásáról inkább ne beszéljünk, még vizet is csak poharanként kaphattak. Felejtsük el! A lényeg, hogy 22.45-re már a szállodában voltunk.
A szálloda vezérigazgatója, Nagy El Shaer úr nem magyar, bár a neve alapján első pillanatban azt gondolnánk. Találkozásunkkor viszont nem csak a nevéről beszélgettünk. Elmondta, a megnyitás - 2007 óta - a színvonal megőrzése érdekében minden évben végeznek valamilyen felújítást. A 348 szobában, telt ház esetén – ami a nyár folyamán szinte állandó – 1150 vendéget képesek fogadni, kiszolgálásukat háromszáz dolgozó végzi. Kifejezetten családi szállodának nevezik magukat. A beszélgetésünk idején, augusztus második felében is még 172 különböző korú gyerek volt a szállodában. Számukra gyerekklub működik, gyümölcsleveket, csokoládét kínálva az apróbbaknak-nagyobbaknak. Jelenlétük nem zavaró, a nagy területen épült hotelnek van kizárólag felnőttek számára fenntartott része is.
A gyerekek szeretete látszik a felszereltségen, a gyermekmedencék, csúszdák, játékok, mennyiségén, de ami ennél sokkal fontosabb, a személyzet viselkedésén is. Nem egyszerűen alkalmazottak, inkább a család tagjai, akik olyan kiszolgálást nyújtanak, melynek során a vendég úgy érzi, ez az én szállodám. „Nekem pedig ez az én ideám” - hangsúlyozta az igazgató - és még hozzátette: a vendég nagyon fontos fogalom az arabok életében, a házigazdának mindent meg kell tennie, hogy a vendége azt érezze, ez az én házam. A szakácsok, az éttermi felszolgálók, a szobákat takarítók, mellett külön csapat gondoskodik a szórakoztatásról, nagy figyelmet fordítva a gyerekekre. A délelőtti habágyúnak mindig nagy sikere van, még a nem éppen gyerekek is odaszaladnak.
Ezek után talán nem meglepő, hogy igen sok a visszatérő vendég. Más egyiptomi szállodákban is megszokott, hogy törzsvendégeiknek emléket állítanak, egy-egy pálmafa tövében, a parkban. Itt sincs ez másként. Ez a szálloda főleg a cseh, lengyel, német és olasz vendégek kedvence – azért a magyarok sem hiányoznak. A felnőttek számára - kicsit távolabb a szobákat magukba foglaló épületektől – kapott helyet a színpad ahol minden este változatos műsort kínálnak. Kezdve mondjuk a fakírtól, folytatva a kabarétréfákkal, melyet az angolul nem tudók is megértenek. Minden kedden például „Oriental show” van, szerdán pedig egy kobra a főszereplő! A vendégek szórakoztatása napközben sem szünetel, ebben viszont az a különleges, hogy a foglalkozásokat vezetők között különféle nemzetiségű, európai fiatalok találhatók, akik így könnyen magukkal tudják hívni a napozóágyakon heverőket.
Az egyiptomi nyaralás, szerencsére igen sokak számára, nem csak strandolásból áll. Minden utazási iroda helyi idegenvezetői különféle kirándulásokat is kínálnak. Bár közvetlenül a szálloda előtti vizek is bővelkednek halakban, egy kellemes, délutáni hajókirándulással el lehet jutni a Vörös-tenger távolabbi részére, ahol a partközelitől eltérő élővilággal találkozhatunk. A szervezők minden részletre figyelnek, a hajóról a vízbe szálló utasok – ha kérik – mentőmellényt kaphatnak és a vízben is kísérők vigyáznak a biztonságukra. Ügyelnek arra, hogy senki ne „kalandozzon” el, mindenki visszatérjen a hajóra, ha valaki túlságosan elfáradt volna az úszkálásban, motorcsónak is rendelkezésére áll. Két különleges helyszín felkeresése után bőséges és igen ízletes vacsorát is tálalnak a hajón.
Két hétbe bőven belefér egy szárazföldi kirándulás is, több lehetőség közül választhatunk. A szállodából autóbusszal könnyen el lehet jutni egy háromezer éves múltra visszatekintő városba. Al Quisir története regényes. Nevének jelentése: „rövid”, ugyanis Hatsepszut királynő azért építette, mert Thébából a legrövidebb úton itt lehetett elérni a tengert. Ő pedig nagyon szeretett a tengerben fürdeni. A Vörös-tenger legfontosabb kikötője lett, innen indultak a zarándokok Mekkába. Volt itt gabonaraktár, „teveparkoló” az érkezők, távozók számára. Ugyanis nem lehetett csak úgy jönni-menni. Az indulás előtt, a visszaérkezés után, egyaránt 60 napot kellett itt eltölteni. Ezalatt kiderült, van-e az utazónak valamilyen betegsége – a járványok kialakulását próbálták így megakadályozni – 3000 évvel ezelőtt!
A város később sem veszített jelentőségéből. Egyiptom a mai napig híres arról, hogy ebben az országban a különböző vallások gyakorlói jól megférnek egymással. Létszámában a muszlim a legnagyobb, mecsetekkel, minaretekkel mindenhol találkozhatunk. Csak azt kell betartani, hogy egyetlen épület sem lehet magasabb Isten házánál, a minaret csúcsánál. Nem túl messze a minarettől itt is van keresztény templom. Még az olaszok építették, katolikusnak. Azóta viszont történt némi változás, jelenleg ortodox keresztényeké. Náluk hagyomány, hogy a gyerekek jobb csuklójára belül - a katolikustól eltérő - ortodox keresztet tetoválták. Így lehetett megkülönböztetni a muszlimoktól, ők nem mehettek be a mecsetekbe. Ma már nem kötelező. A helybeliek azzal tréfálkoznak, hogy míg a muszlimok igen, ők viszont nem válhatnak el – és mostanában ezért csökken a létszámuk! Szép templomukat érdemes meglátogatni.
(A szerző a Kartago Tours szervezésében járt a helyszínen, a képek saját felvételei.)
