2024. október 5. szombat, Aurél és Galina napja
Kettő az ezerből
Révay András
2021.11.11 17:49
Ahogy mondani szokták, két legyet ütött egy csapásra az 1000 Út Utazási Iroda, amikor a járvány utáni első találkozóra hívta a szakmai sajtó képviselőit. A találkozó nem az addig megszokott helyszínen volt, hanem az Iroda legújabb szállodájában, a VI. kerületi Csengeri utcában, a szeptemberben megnyitott UP Hotel Budapest-ben. Az este során a meghívottak az új hotel kínálata mellett Dubai nevezetességeivel és az utazás lehetőségeivel ismerkedhettek meg.

 Dubai, mint turisztikai célpont bemutatását szokatlan megállapítással kezdte Kovács Krisztina, a Dubai Turisztikai Hivatal magyarországi képviselője. Azt tapasztalta, hogy Dubai eléggé megosztó desztináció - kicsit New Yorkra hasonlít - vagy nagyon lehet szeretni, vagy nagyon nem. Története érdekes, 1833 körül volt, amikor a jelenleg uralkodó sejk elődei megérkeztek erre a területre és úgy 1910-20-ig a fő tevékenységük az igazgyöngyhalászat volt. Ám amikor a japánok a mesterséges gyöngytenyésztést kifejlesztették, csökkent a jelentősége. A kereskedelem váltotta fel, egészen 1966-ig, amikor is olajat találtak a területen. Az óriási fellendülés ekkor kezdődött. Az Egyesült Arab Emirátusok – mint szövetség az idén ötvenéves. A kezdeti – nagyjából húszezerre tehető – népesség helyén ma kétszáz különböző nemzetiség él együtt – a legnagyobb békességben.

 Dubai a második legnagyobb emirátus, hárommilliónál több lakója van, de csak 15 % a valóban helyi lakos, mindenki más munkavállaló. Dubai állampolgárságot kapni nem lehet. Mivel az olajtartalék talán még húsz évre elegendő, igyekeznek más bevételek után nézni. Az első helyen a turizmus áll. Rengeteg a látnivaló, gyönyörű tengerpartja van, a víz tiszta, átlátszó, sok a kiépített strand. Noha muszlim ország, a turistákra nem vonatkoznak az ismert, szigorú öltözködési szabályok. Számtalan kulturális programot, kiállítást, koncertet, fesztivált kínálnak, egy kellemes nyaraláshoz mindent nyújtani képesek, az egész család részére. Nem hiányoznak a sivatagi szafarik sem, melynek végén vacsorával egybekötött műsor is van. Az ára 150-160 dirham, 1 Dh értéke jelenleg 85 Ft körül van.

Felújítják a történelmi városrészt, rengeteg múzeumot építettek. Rövidesen megnyílik a jövő múzeuma , melyet kívülről a sejk egyik verse díszít. Itt épült – búvárok számára - a világ egyetlen beltéri medencéje, ami 60 méter mély. Az óriáskerék a kétszerese a londoninak, 40 kabinja van és 40 perc alatt tesz meg egy fordulatot. A gasztronómia kedvelői sem csalódnak, több mint 6000 étterem működik. A sok nemzetiség elhozta a saját konyháját, fűszereit is. A repülőút odáig öt és fél óra, már több légitársaság is működtet Budapestről közvetlen járatot. Az év 365 napjából 360 napsütéses! Jelenleg a világ 4. leglátogatottabb városa, de a sejk szeretné felhozni az első helyre! Minden szempontból biztonságos, az átoltottság hetvenszázalékos, minden oltástípust elfogadnak, de a belépéshez friss, negatív PCR teszt is kell.

Október elsején nyílt és március végéig lesz nyitva az EXPO, a városból metróvonal visz hozzá. Három jelszó köré épült, Fenntarthatóság, Mobilitás, Lehetőségek. Összesen 192 országnak van külön –pavilonja. A hatvan éven felülieknek és a 18 év alattiaknak ingyenes a belépés. Mindenkinek javasolják, hogy töltsön le egy applikációt. Van benne GPS térkép, mutatja, hol állunk, milyen útvonalon juthatunk el egy pavilonhoz, a belépéshez időpontot is lehet foglalni. A látogató előre döntse el, miket szeretne megnézni, másként elvész az ideje. Téved, aki azt gondolja, hogy az EXPO főleg üzleti rendezvény és nem a közönségnek szól. Bármilyen életkorú, érdeklődésű látogató talál magának látnivalót. A pavilonokra jellemző, hogy látványosan, sok digitális technikával dolgoznak. Minden országnak van saját nemzeti napja, amikor az érdeklődés előterébe kerül, a magyar paviloné – mely az első 15 díjnyertes épület között van - március 18. lesz. Kizárólag fából épült, volt is kezdetben gond vele a tűzvédelmi előírások miatt. Tematikájában Magyarország gyógy- és termálvizeire helyezi a hangsúlyt.

Az 1000 Út Utazási Iroda az év hátralévő 2 hónapjára, valamint a jövő évre máris több vonzó programot kínál. A Dubaji Világkiállításra november 17. és április 20. között 7 éjszakás útjaikat 4-5 csillagos szállodai elhelyezéssel, svédasztalos reggelivel, egynapos ajándék expóbelépővel és szintén ajándék Frame-belépővel, magyar nyelvű idegenvezetéssel szervezik. Van egy út, kifejezetten a magyar nemzeti napra is. A hatéjszakás utakat Cooky, az ismert, francia származású, magyar műsorvezető kíséretében ajánlják. Ennek során az utasok ellátogatnak a Burdzs Kalifába, sivatagi szafarin vesznek részt és a tradicionális, valamint a modern Dubaji, továbbá Abu Dhabi és Sardzsa megtekintése mellett az expóra is ellátogatnak. Az iroda novemberi és decemberi körutazásai között szerepel Kolumbia-Ecuador, a Namíbia-Botswana-Zimbabwe, a Tanzánia-Zanzibár és az Ománi Szultánság is. Januári-februári kínálatukban van Chile és Argentína, Uganda, Indonézia, Mexikó, Jakutföld, Kuba és a fekete fáraók sivatagi birodalma, Szudán.

Hogy mindezt lássuk, el is kell oda jutni és ennek lehetőségeit Szép Andrea, a Flydubai képviselője ismertette. Szeptember 30. óta heti 4 járat közlekedik hazánk és Dubai között, az 54 gépes flottából a Budapest–Dubai útvonalon Boeing 737 Max 8-asok repülnek. A Flydubai társaságot sokan low cost légitársaságként ismerték, de inkább hibridnek nevezhető. A business osztályokon meleg ételt szolgálnak fel, 10 darab, ággyá alakítható flatbed ülés kínál nyugalmat, és mivel a gép általában esti órákban indul, nagyon kényelmesen lehet eltölteni az 5 és fél órát. Egyre több helyre lehet eljutni a társasággal. Kiváló csatlakozást nyújt a Maldív-szigetekre, de Sharm el Sheikre és Zanzibárra is. Több európai város mellett 35 másik helyszínre is repülnek járataik. A turista osztályon 156 utas fér el, rendkívül kényelmes üléseken, ezeket kézzel állítható fejtámlákkal, valamint az üléstámlába szerelt érintőképernyővel látták el. A Flydubai összes jegyára tartalmaz egy egész napos, ingyenes belépőjegyet az EXPO-ra és Covid-biztosítás is jár vele! Nagyon jó az együttműködésük az Ermirates légitársasággal, segítségükkel még másik 68 célpont érhető el.

A programok ismertetése után került sor a szálloda bemutatására. A hely kiválasztása nem volt véletlen. A Hunyadi tér egyik oldalán álló, XIX. századi, egykori nyomdaépület komoly ipartörténeti értékkel bír. Felújításakor fontosnak tartották a külső megjelenés megtartását, belül pedig a különleges vasbeton szerkezetekre ügyeltek. A környezete a régi Pest hangulatát idézi, ott a Hunyadi piac, sétálva 5 perc az Andrássy útig és az Oktogon sincs sokkal messzebb. A szállodából kilépve, szinte azonnal a belváros forgatagában találja magát az utazó. Jelenleg az épület négy emeletén működnek, az 5. és 6. emelet megnyitása tavaszra várható. Két konferenciaterem már van, de rövidesen nyílik majd a harmadik is. Az igazgató, Hupuczi Renáta elmondta, szeptember 1-én nyitottak, felszerelésük a legmodernebb.

A szálloda 152 szobája a modernitás és a praktikum jegyében készült. Okoseszközökkel és megoldásokkal várják a vendégeket, jelentősen egyszerűsítve így a tennivalókat a hotelben. Telefont hiába is keresnének vendégek, minden szobában állandó töltőn álló tablet van, ezzel tudják a kapcsolatot tartani a recepcióval, de egy sereg más feladatra is alkalmas. Szobakulcsot, sem kap a vendég. Ha van okostelefonja, azzal tudja az ajtót kinyitni. Akinek nincs ilyen, annak adnak szobakártyát. A telefon feltöltéséhez nem kell zsinór, indukciós töltő van minden ágy mellett. Az alapkategóriájú smart-szoba ára – nyitó kedvezménnyel – 90 euró éjszakánként. A belső udvarra néző, csendes, superior szoba „nyitott fürdőszobás”. A szállodából már ma sem hiányzik a wellness-részleg és a fitneszterem sem.

Kapcsolódó témák