
Azt azért nem mondjuk, hogy egyáltalán nem volt érdemes kijönni. Mindjárt a lakóautók tengerének elején rábukkanhattunk egy érdekességre. A VANGO Kft. lakóautó bérbeadással és értékesítéssel foglalkozik. Ők hoztak egy vízi e-biciklit, ami hidrofoil megoldással, már az indulásnál fennmarad, lebeg a víz tetején. Az utas ráül, elkezdi tekerni a pedált, ezzel meghajt hátul egy propellert. Van benne egy elektromos motor, az is mindjárt elindul. A hátsó 2 m széles, az első 1 m széles hidrofoil szárny a sebesség hatására kiemeli a gépet a víz felszínére. Úgy, 15 km/óra sebességgel tud a vízen haladni. Legfeljebb 3 órán keresztül bírja az akkumulátor, a terheléstől, tehát az utas súlyától függően. Ha van tartalék akkumulátor, akkor egy mozdulattal ki lehet cserélni, otthon feltölthetők. A használatához a Balatonon engedély nem kell.

A Székelyföld pavilon egyszerű szépségével vonta magára a figyelmet. Három székely megye, Kovászna, Hargita és Maros megye mutatta be a maga erősségét. Kovászna megyéből a gyógyvizeket, a nemesi szálláshelyeket, Hargita megye - jövőre lesz Európa gasztro-régiója - a gasztronómiai élményeket és Szépvíz Huszár Múzeumát, Maros megye pedig szintén a szálláshelyeit, a kastélyait és a látványosságait kínálta. Aki a természetet akarja megismerni, arra a Szent Anna tótól elkezdve a tornyai büdös barlangig rengeteg látnivaló vár. A Hargita túra útvonalain ezek mind megtekinthetők. A gyógykezelésekre vágyóknak: a Székelyföld mofettái messze földön híresek, Kovászna fürdőváros, de ott van akár a szentimrei Büdösfürdő is. Növekedőben van a vallásturizmus. Aki vallásturisztikai célpontokat szeretne látogatni, vagy zarándokútvonalakat bejárni, annak feltöltődőben van a Peregrinus internetes felület, ott minden információt megkap.

Kevés stabilabb pontja van a kiállítók között az Utazás Kiállításnak, mint a Hungary Card. Bizony, 2009 óta vagyunk résztvevői – mondta el Gál Gábor, a cég tulajdonosa. Volt már 200 m2-es standunk, 30 fős személyzettel, de hát az idők megváltoztak. Tavaly nálunk is nagy átalakulás volt, digitálissá és 365 napossá vált a kártya. A tulajdonosok hozzászoktak a jól bevált kártyáikhoz, a plasztiklaphoz, a szelvényfüzethez, a katalógushoz. Most elég elővenni az okostelefont. Szerepel a terveink között, hogy megjelenjünk a határon túl is, de ez még sok egyeztetést igényel. A legfontosabb, hogy idehaza a kártyával igen komoly megtakarítás érhető el. Új kapcsolatunk például a Budapesti Operettszínház. Most még 10% kedvezményt ad, de tárgyalunk az 50 %-ról. A pápai Várkertfürdő, 50 %-os kedvezményt ad, csakúgy, mint a makóiak. Tagnak lenni egyszerű. A www.hungarycard.hu oldalon megvásárolható a kártya. előnye, hogy nem csak egy ember használhatja, a kártyaszám birtokában akár az egész család letöltheti. Csak ara kell figyelni, hogy vannak helyek, ahol a lehetséges belépés számát meghatározzák. Mehet – mondjuk – egyszerre 4 ember vagy kétszer ketten. De például a Déri Múzeum Debrecenben - ahol a híres Munkácsy-Trilógia áll – féláru jegyet és korlátlan számú belépést ad a kártyára.

Ugandában még bíznak az Utazás Kiállításban! Ki hinné, hogy már 2006-ban is itt voltak. Az ország bizony nem túl ismert a magyar utazók körében, pedig dúskál a látnivalókban. Nevezik „Afrika Parkjának” is és aki már látta, mind egyetért ezzel. A gyönyörű táj, az ugandai kultúra, a vadvilág, a vízesések csalogatják az utazókat. Uganda trópusi ország az időjárása szép, száraz, tél nincs. Kultúrája roppant gazdag, több mint ötven nyelvet beszélnek az országban. A hivatalos nyelv az angol, de minden régiónak van saját, egységes nyelve és természetesen megvannak a finomságaik, nemcsak étel, ital is! Állatvilága híres, az afrikai „öt nagy”: az elefánt, az orrszarvú, a kafferbivaly, az oroszlán és a leopárd – mind látható a szafarikon, no és ki ne jönne szívesen egy őserdei gorillakövetésre? A vízivilág is csodálatos. A Viktória-tó a világ második legnagyobb édesvizű tava – innen ered a Fehér-Nílus, mely Egyiptomig fut le. Érdemes tehát Ugandába látogatni!

Igazi meglepetés, hogy az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részén található Utah Állam önállóan vett részt a kiállításon, Először voltak jelen. Odahaza az állami és a nemzeti parkokról, a természeti adottságairól híres. A sziklamászásától a hegyi kerékpározásig, rengeteg kültéri hobbi tevékenységre alkalmas hely. Az egyik nemzeti parkot az egész világ ismeri! Ez a Monument Walley. A vörös sziklák a cowboy filmek elmaradhatatlan szereplő voltak. A főváros Salt Lake City, a kirándulásokat innen érdemes kezdeni. Itt van a Természettudományi Múzeum, ahol előre megismerkedhetünk, a természet szépségeivel, az indián kultúrával. Összesen 8 elismert indián törzs él az államban, a legnagyobb és legismertebb a Navaho. Különleges, mások által alig ismert nyelvük miatt, ők a II. Világháborúban váltak rendkívül fontossá! A Nagy Sóstó olyan, mint a Holt-tenger Izraelben. Lehet benne fürdeni, de nincs élővilága, kivéve egyet. Ez egy apró rák, van, ahol kifejezetten tenyésztik. Néhány helyen rózsaszínné változik tőle a tó a vize. Leszűrik és élelmiszerekben felhasználják. A híres mormon templom felújítása jövőre befejeződik, akkor egy fél évig a nem mormonok is látogathatják majd. A világhírű kórus külön koncertteremben énekel, őket minden vasárnap reggel 9-kor, ingyen, bárki meghallgathatja.

Szicília az egyetlen olyan hely, Olaszországban, ahol egész évben meleg van. Lent, a déli csücskében, Szirakúzától kicsit északra van Nodo, Cataniától sincs messze, onnan körülbelül másfél óra alatt elérhető. Ez még nem olyan felfedezett része Szicíliának. Itt még látjuk az igazi Szicília lelassult, nyugalmas életét, amiben - hogyha odamegy valaki - akkor teljesen elfelejti ezt a mai rohanásos világot. Az emberek nyugodtan esznek, nem kapkodnak, élvezik a napsütést és a háborítatlan természet szépségét. Minden olyan, mint amilyet a régi filmekben láttunk. Az itt termett cseresznye nagyon híres, és általában is a gyümölcsök, zöldségfélék egészen más ízűek, mint az északi részeken, mert a jellegzetes szicíliai földből valók. Az étkezésekben itt is a tészták a legfontosabbak, de sok a halas különlegesség. A legérdekesebb mégis a padlizsán, ami errefelé nagyon jellemző, ugyanúgy megcsinálják lasagnában is. Ha az árakat nézzük - a vidék előnye – itt olcsóbb az élet, mint a nagyvárosokban. Tökéletes hely egy kellemes, pihentető szabadság eltöltésére.

Egyiptom viszont kifejezetten kedvenc helye a magyar turistáknak. Az egyiptomi pavilonban azt is megtudtuk: Egyiptom jó helyen van, a Föld középpontjában! Repülőgéppel Európa bármely részéről, három-négy óra múlva Egyiptomban lehetünk. Az országban 27 nemzetközi repülőtér van, amely a régió minden centiméterét lefedi. Az egyre növekvő turistaforgalom hatására megkönnyítették a vízum beszerzését. Az egyiptomi külügyminisztérium elindított egy online portált, amely lehetővé teszi, hogy 88 különböző országból az utazó online igényelhesse vízumát. Európai szemmel nézve itt még télen is csodálatos tavaszunk van. A szórakozásra, felfrissülésre, a búvárkodás, golf, wellness és gyógyfürdők, orvosi turizmus, minden rendelkezésre áll. A sok látnivaló közül most kiemelkedik, a Nagy Egyiptomi Múzeum, amely 2025. november 25-én nyílt meg. Komoly fejlesztések folynak Alexandriában, a kormány százmillió dollárt fektetett be! Ez az egész ókori világ egyik legjelentősebb metropolisza, Nagy Sándor alapította. Ma már saját repülőtere van. Kiváló lehetőség egy Kairó – Alexandria – El Alamein körút, ez utóbbi a II. Világháború legnagyobb afrikai csatájának színhelye volt, az emlékhelyeket gondozzák.

Az A-épület egy másik pontján ugyancsak kellemes meglepetés fogadta a látogatót. Már név is sokat ígérő: Rimóczi-Art Csokoládé Grillázs Szalon. Végig pillantva a kínálaton a „művész” megjelöléssel egyetérthetünk. Bár számos Hungexpo rendezvényen vették már részt, az Utazás Kiállításon korábban még nem voltak. Lajosmizsén van a műhelyük, és most nemrég nyitottak mellette egy csokoládé grillázs bemutatótermet, ahol csoportokat fogadnak, édes élményeket nyújtanak az odalátogatóknak. Most is több százféle terméket hoztak, aszaltgyümölcsös grillázslapokat készítenek, ezek glutén és laktózmentesek. A Maci csokoládét is újraélesztették, maradt a régi mogyorós csokoládé, csak nem tortabevonattal, hanem tejcsokoládéval alkották meg. Hoztak csokigyurmát a gyerekeknek, csokiszivart, csokielemet, vagy ha valaki a retro terméket szereti, akkor csokoládékazettát, ceruzával is kiegészítve. Itt minden ritkaságnak számít, mert máshol nem nagyon találhatóak. Valódi kézműves, kreatív műhelyben készülnek. Igaz, ma már a grillázst sem sokan ismerik. Ez nem más, mint karamellizált cukor, amibe különböző olajosmagokat tesznek. Legtöbbször diót, szezámmagot, mogyorót, mandulát, de Rimóczi mester személyes kedvence a mákos grillázs. Aki kóstolt ezekből, édes emlékekkel távozott az Utazás Kiállításról.