Jelen volt a könyv bemutatóján őexcellenciája Maria José Teixeira de Morais Pires, Portugália magyarországi nagykövete, aki mindjárt ez elején egy kevéssé ismert érdekességre hívta fel a figyelmet. A XVIII. században, 1755-ben egy hatalmas földrengés óriási pusztítást okozott a városban. A földrengést követő tűzvész és szökőár, csaknem az egész várost a földdel tette egyelővé. Élt ott ekkor egy magyar építész, a pozsonyi születésű Mardel Károly. Idehaza valószínűleg nem sokan ismerik a nevét. Az akkori portugál miniszterelnök, Pombal márki felkérésére meghatározó tagja lett a várost újjáépítő csapatnak, számos – igen fontos - épületet ő tervezett. Ilyen volt például a miniszterelnök nyári palotája és a város víztározója is, aminek a mintáját egy akkor Magyarországon már létező víztározó szolgáltatta. Az általa használt építészeti megoldást a mai napig „magyar stílus”-nak nevezik Portugáliában.
Joaquim F. L. Pimpão úr, a követség kereskedelmi tanácsosa azt emelte ki, hogy a Lisszabonba irányuló turistaforgalom az utolsó tíz évben 14 százalékkal növekedett, a repülőtéren évente 25 millió ember fordul meg. A magyarul kitűnően beszélő tanácsos elmondta, igen fontos, hogy a turizmus mindinkább demokratikusabbá vált. Többen és egyre olcsóbban utazunk, az embereknek lehetőségük van közvetlenül megismerni egymást a különböző országokban. A Portugáliába látogatók hamar felfedezik, hogy itt a foci mellett a jó vörösbor is legalább olyan fontos. Ide akár egy hétvégére is érdemes eljönni, egy jó meccs kedvéért, és ha már itt vagyunk, meg kell kóstolni az ételeket, mert a portugálok szeretik és értékelni is tudják az ízletes, bőséges érkezést!
Ennek a könyvnek az egyik legfőbb erénye, hogy a tények mögött egy kicsit a mai valóságot is bemutatja. A lehetőségekhez képest az adatok is aktuálisak benne. Lisszabon kapuja a Praça do Comércio, a Kereskedelem tere, melyet sokan Európa egyik leglátványosabb díszterének tartanak. Az északkeleti sarkában három alig ismert, de roppant izgalmas intézmény található. A Lisszaboni Történeti Központban főként a földrengés rendkívül érzékletes bemutatója érdekes. Néhány méterrel odébb áll egy valóságos „sörszentély”! A Sörmúzeum, ahol a teraszon egyszerre hatszáz vendég is helyet foglalhat. Bemutatják a sörfőzés 6000 éves történetét és működő sörfőzde is van benne. A sörhöz helyben, folyamatosan frissen sütött tőkehalkrokettet is felszolgálnak – jól lehet inni rá! A tér másik sarkán a város legrégebbi, 1782-ben nyitott kávézója áll. A mai nevén Café Martinho da Arcada arról is híres, hogy itt a steak-et krémes kávémártással szervírozzák és különféle borokat is lehet hozzá kóstolni.
Virtuális ízelítőnek talán ennyi is elég annak bemutatására, mennyire hasznos, az utazót szinte kézen fogva vezető társ lehet ez a könyv. Amint azt a címe is jelzi, nemcsak a főváros, a külvárosok, hanem – kicsit tágabban értelmezett – környezete is megismerhető belőle. Tizennégy fejezetre oszlik, először is bemutatja a 12 legfontosabb látnivalót azok számára, akiknek rövidre szabott az idejük. Ellátogathatunk a segítségével Lisszabontól északra és délre, még a híres kegyhelyre, Fátimára is. A második betű nem tévedés a helyiek á-val írják. Az útikönyvek – általában – ritkán szoktak a külvárosokkal foglalkozni. Itt ennek határozottan célja van. Valószínűleg sehol máshol a világon nem fordul elő, hogy egy idegen országban egy futballstadion előtt két magyarnak is szobra álljon. Mielőtt bárki azt mondaná: Puskás – annyi elárulható, ő nincs ott. De aki odamegy, megtudhatja azt is: mi is az a máig ható „Guttmann átok”?
A fővárostól nem túl messze, délnyugatra, nevezetes várost találunk, a „kéttavaszú” Estorilt. Egykor külföldi királyok is lakták és 1949 -1959 között itt élt a Horthy család is. Lakóházuk, a Villa Ramuntch megtekinthető. Egy kicsit tovább, Cascais már másról nevezetes. Érdekes természeti képződmény, a „Pokol szája” látható itt, a tenger által kivájt, többméteres alagút, ahol a bezúduló víz furcsa hangokat gerjeszt. Megtekintésekor a turisták többségének is kinyílik a szája, a közelében egy remek söröző áll. Lisszabontól mindössze 30 kilométerre, de már nem a tengerparton épült Sintra, a mesekönyvszerű város. Vonattal egyszerűen, Lisszabon kártyával ingyen elérhető. Aki viszont a várost a legszebb pontról szeretné megtekinteni, egy autóbusszal felmehet a X. században épített mór vár megmaradt falaihoz. Csodás a panoráma!
Lisszabontól délre, a Tejo folyó másik partján fekszik Almada városa. A 82 méteres talapzaton álló 28 méter magas Krisztus szobor, szinte már fő jelképpé vált. Kicsit távolabb, a Sado folyó torkolatánál másik kedves várost találunk. Setúbal egyik nevezetessége a klarissza nővérek 1490-ben alapított kolostortemploma. Látványos a templom déli homlokzata, de legnagyobb értéke az apszis belső kialakítása, a belső falakat díszítő kékzománc csempeképek. Le sem tagadhatnánk, hogy a könyv kifejezetten magyaroknak szól, hiszen külön fejezet foglalkozik a híres portugál gasztronómiával. Gyakran használt jelmondatuk: az „Áruld el mit eszel és megmondom ki vagy” jól tükrözi, hogy szerintük az étkezési szokások hatással vannak a különböző népek karakterére. Úgy tartják, a portugálok étkezési szokásaiknak köszönhetik jó tulajdonságaikat! A könyvben igazán étvágygerjesztő leírást kapunk az ételekről, de nem marad el a borok és sörök lényeglátó ismertetése sem.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
