Mindjárt elöljáróban meg kell mondanunk, hogy erre a tortára most még várnunk kell – de valami már elkezdődött! A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat kért az Ipartestület. Idén az új, kreatív ötletek mellett, olyan specialitásokkal is lehetett nevezni, amik már korábban bizonyítottak a cukrászdákban, és megfeleltek az idei versenykiírásnak. Ennek ugyanis újdonsága volt, hogy a következő nemzeti értékekből és hungarikumokból összeállított alapanyagkosárból legalább egyet fel kellett használni a benevezett tortáknál. Ezek: az újfehértói fürtös meggy, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, a tokaji aszú, a magyar akácméz és a különböző gyógynövények (pl. kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring, vagy kakukkfű).
Egy fontos lépés már megtörtént – mondta el Selmeczi László, a Magyar Cukrász Ipartestület egyik társelnöke – befejeződött az előválogatás. Héttagú zsűri válogatta a tortákat, közöttük volt a tavalyi győztes, Karikó Orsolya is. Meghatározták, melyik jutott tovább a döntőbe. Az idén történt először, hogy kötelező volt hungarikumot felhasználni. Sokan választották az akácmézet, a bátrabbak a fűszerpaprikához is hozzá mertek nyúlni és néhányan több megadott anyagot is használtak. A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni a versenyzőknek. Fontos megjegyezni, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával idén is megrendezi a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt.
Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület másik társelnöke szerint idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a cukrászok. A versenyre az egész országból, összesen 35 torta nevezése érkezett. Érdekesség, hogy bár a választható alapanyagok közül csak egyet volt kötelező felhasználni, sok versenyző akár két-három összetevőt is kombinált a tortájában. A kötelező elemek és a gyümölcsök mellett idén több tortában megjelent a tejbegríz és a sajt, a választható gyógynövények közül pedig szinte mindegyiket használták a versenyzők. Annyi biztonsággal megállapítható, hogy - teljesen függetlenül a végeredménytől - mindenkinek előnyére válik, ha a felkészülés során új eljárásokkal próbálkozik, új ízeket fedez fel.
A zsűri elnöke, a szombathelyi Mészáros Gábor úgy érzi, mintha már egy kis klub alakulna a rendszeres versenyzők között. Jó ötletnek tartja a hungarikumok bevonását a cukrászatba. Példa erre a mézes tészta, mely megmutatta, hogy egy viszonylag elfelejtett, nem is igazán cukrászsüteményt, hogyan tudunk visszaemelni a mai cukrászat világába. Nagyon sok jó tortát kóstolhattak most meg, ezért javasolja: örömmel látná, ha ezek a versenymunkák megjelennének a cukrászdák pultjain is. Hiszen akik indultak, ebbe óriási energiát fektettek, igazán érdemes volna megmutatni eredményeiket a vendégeknek is. Rengeteg jó ötlet született és a pirospaprikát, a levendulát sajnos nagyon ritkán látjuk cukrászdákban. Kiderült az is: fontos szerep jutott a bátorságnak. Van, akinél kicsit kevés volt, másoknál inkább sok, de itt is igaz a mondás, a kevesebb néha több!
Egy másik zsűritag, Gerő Eszter a zsűrizés módjáról szólva elmondta, minden tortáról írásos véleményt adtak. A zsűri tagjai nem beszélhették meg a tapasztalataikat, mindenki a saját véleményét írta le, ezért előfordult, hogy ugyanarról a süteményről két teljesen ellentétes álláspontra derült fény! Azt tanácsolta a résztvevőknek, ha ilyet kaptak, akkor inkább a saját elképzelésükhöz ragaszkodjanak mindazok, akik a döntőbe kerülve ismét bemutathatják a tortájukat. Legyenek magabiztosak abban, hogy szerintük ez a jobb és hajlandók kitenni a saját üzletének pultjára is. Igaz ugyan az is, hogy úgy érezték, néhány esetben a megadott 40 százalékos arány nem pontosan érvényesült. Ezért javasolta: ilyen kritika láttán inkább számolják át újból a receptjeiket!
Ellentétben az elmúlt évekkel, a zsűri az idén nem öt, hanem hat tortát juttatott a döntőbe. A Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjére júniusban kerül sor. Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd. A jelenlegi elődöntő végén nem állapítottak meg rangsort, a torták nevét abc sorrendben közölték.
Ezek a torták – és készítőik - jutottak a döntőbe:
CSERSZEGI FŰSZERES-MANDULÁS TORTA – Németh Béla – Sütibolt, Keszthely
MANDULA KAJSZI – Sztaracsek Ádám – Jánoska Cukrászda, Komárom
MERENGŐ – Szabóné Tarján Barbara – Nonna Desszertbár, Szada
SPICCES FÜGE RESPEKTUS – Lakatos Pál – Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós
TIHANYI ECHO – Antipina Iuliia – Cakes & More by Garannikova, BudapestBudapest szívében, a pesti Dunakorzó egyik leglátogatottabb pontján horgonyzó Spoon The Boat nem egy mindennapi folyami gőzös. A 2000-es évek elején feltűnt, kifejezetten vendéglátásra és prémium rendezvényekre tervezett modern állóhajó mára a fővárosi látkép elválaszthatatlan részévé vált. Megalkotásának fő célja az volt, hogy a nemzetközi igényeknek megfelelően, olyan exkluzív állóhajó-éttermet és rendezvényközpontot hozzanak létre, amely maximálisan kihasználja a világörökségi panorámát. Ráadásul ne csupán egy panorámás étterem legyen a Dunán, hanem az a hely, ahol a legkönnyebb szerelembe esni Budapesttel. A Vigadó térnél, közvetlenül az InterContinental szállodával szemben és a Lánchíd lábánál elhelyezkedő 75 méter hosszú, 1600 négyzetméteres hajó most teljesen új, átfogó koncepcióval születik újjá.
Amikor a világhírű irodalom, a társadalmi felelősségvállalás és a legmagasabb szintű cukrászművészet találkozik, valami egészen különleges születik Budapest szívében. Nobel-díjat kapott két asztal a Centrál kávéházban. Azt, hogy ebben a kávéházban különleges irodalom órák folynak középiskolásoknak, szerencsére már sokan tudják. Most olyan kulturális programot indítanak, amely a magyar irodalom két Nobel-díjas alkotójára, Kertész Imrére és Krasznahorkai Lászlóra épít. Az élményalapú irodalomórák személyessé teszik az életműveket – történelmi kávéházi környezetben, gasztronómiának sem fordítva hátat. Mivel pedig Nobel-díjat fényképen is ritkán lát az egyszerű ember, egy-egy asztal üveg alatt olyan dekorációt kapott, ahol a legfontosabb látnivalók megtekinthetők.
Negyvenegy év tapasztalat, tíz év szakértő üzemeltetés és több tonna gondosan előkészített hal – ennyit már elmondhatunk a bejelentés előtt, miszerint az Evezős Sörkert idén is kaput nyit. A legendás római-parti helyszín nem csupán gasztronómiai megálló, hanem egyfajta „társasági kikötő”, ahol a street food minősége, a nosztalgikus koncertek és a kutyabarát vendéglátás kéz a kézben jár.
De a válogatás már elkezdődött. A Magyar Cukrász Ipartestület a huszadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Az idei versenyre minden eddiginél nagyobb számú – összesen 60 – tortát neveztek a cukrászok, így az Ipartestület - az objektív zsűrizés érdekében - két elődöntőt szervezett. A 20. alkalom a rekordszámú nevezésen túl amiatt is különleges lett, hogy idén határokon átívelővé vált a verseny. Egy székelyföldi nevezés is érkezett!
Az Újlipótváros, a pesti Duna part és a hajókkal érkező külföldiek régóta kedvelt pihenő és találkozóhely volt a Dunapark Kávéház. A Szent István park oldalában álló épület földszintjén 1938-ban megnyitott, idén 88 éves intézmény hatalmas, világos belső tereivel, földig érő ablakaival és gazdag történelmi múltjával a fővárosi kávéházi kultúra kiemelkedő helyszíne volt. Ott abban a házban is, de a Pozsonyi úton és tágabb környékén igen sok híres művész lakott, ők valamennyien megfordultak a kávéházban, helyet foglaltak asztalainál. Nincs ez másként napjainkban sem, ám most egy ideig nélkülözni leszünk kénytelenek.