2025. május 12. hétfő, Pongrác és Gyöngy napja
Mesebeli, ám nagyon is valóságos ország – III. rész
Révay András
2025.05.11 16:43
Indiában az emberek nyugodtak. A külföldivel szemben barátságosak. Ha olyan helyen vagyunk, amit ők is látogatnak, gyakran kérik: készíthessenek velünk közös, családi fényképet. Ki tudja, miért? Azt sem bánják, ha mi fényképezzük őket. Szinte hihetetlen, de az utcákon nem látunk fegyvert. A rendőröknél sincs más, csak egy apró adó-vevő! Állítólag ez összefügg az 1948-ban hivatalosan eltörölt, de a közgondolkodásban mai napig élő, folyamatosan változó kasztrendszerrel – bár helyesebb a kaszt szó helyett az osztályt használni. Szabályainak betartása a neveltetés része, az alacsonyabb, a magasabb osztályút feltétlenül tiszteli. Az egyenruhások, katonák, rendőrök a második osztályba tartoznak, az egyéb többség pusztán a szavuknak is engedelmeskedik.

Ez a nyugodtság valószínűleg összefügg a buddhista filozófiával, a belenyugvással. Ennek kapcsán viszont nem feledkezhetünk meg ugyanezen filozófia egyik központi eleméről, a lélekvándorlásról – és ami vele összefügg, az élet-halál, test-lélek kérdéséről. Indiában nem találunk hindu temetőt. Nincs! A halottakat elhamvasztják, ám a hamvakat senki nem viszi haza kis urnában, többé azzal nem törődnek. Valamelyik folyóba szórják, a legszegényebbekét elviszi a szél. A test tisztelete a halál pillanatában véget ér. Minek is, hiszen mire eltemetnék, a lelke már rég újjászületett egy másik testben. Ám a gazdagabbak megtehetik, hogy előre kijelölik hamvasztásuk helyét és majd annak megtörténte után, oda csodálatos emlékművet építenek a rokonok. Az egyik legszebb Jodhpuban a Jaswant Thada, II. Jaswant Singh maharadzsa gyönyörű márvány emlékhelye.

Ebben a hatalmas országban sok vallás képviselői férnek meg egymással. Ranakpurban áll például egy káprázatosan szép templomegyüttes, talán a legszebb Dzsain templom Indiában. Ez az ősi vallás a hinduizmusból vált ki, úgy 2500 évvel ezelőtt. Kialakulása bizonytalan. Teremtés mítosza nincs, a világ mindig volt, lesz. Híveinek le kell mondaniuk a vagyonukról és szüzességi fogadalmat tesznek. Feladatuk: „tanulj, hogy a legjobb képességeid szerint élj és szerezz végtelen tudást.” Vegetáriánusok, de a gyökereket nem eszik, mert az a növény életét veszélyeztetné. A templomba csak zokniban vagy mezítláb lehet belépni, műanyagot bevinni nem szabad! A fényképezést is csak néhány ponton engedik. A 29 terem mennyezetét összesen 1444 faragott márványoszlop tatja, közöttük nincs két egyforma.

Az út következő állomása Uidapur, sokak szerint India legromantikusabb települése. Szokták a Kelet Velencéjének is nevezni. A várost hét, egymással összekapcsolt tó veszi körül, a legnagyobbat - 1362-től kezdve - kisebb patakokból terelték össze. A 8,5 méter mély Pichola tó körüli szállodák a májusi 40 C fokban a vagyonosabbak pihenését szolgálják, a partján épült palotaegyüttesben viszont még laknak az egykori radzs leszármazottai. A látogatható részekben fényűző gazdagság tárul a turisták szeme elé. A város közvetlen közelében emelkedő Aravalli-hegység egész Indiában a leggazdagabb drágakövekben, ezért itt az ékszerkészítés, nemesfém feldolgozás színvonala igen magas – és ez a kastély termeiben is jól látható. A tóban emelkedő kis sziget a pihenés, kávézás népszerű helyszíne.

Amikor felkeressük a város erődjét, egy érdekes – és valljuk be – igen meglepő ismerettel leszünk gazdagabbak. A harci elefánt az 1600 as években nagyon fontos ostromló állat volt. A hím elefántok súlya eléri az öt tonnát. Ha a hindu-mogul háborúk idején szokásos fa várkapunak nekimegy, néhány támadás után az beszakad. Ezért a védők 15-20 centis, kifelé álló szegeket raktak a kapukba. Az elefántnak nagyon jó a hallása, az ormányával pedig öt kilométerről is megérzi a szagokat. A látása viszont nem olyan tökéletes, ezért - ha a hajtója ezt kívánja - nekimegy a kapunak. Ám, ha az első elefánt fejét a szöget megböködik, infrahangon jelez a társainak, mi nem is halljuk. Azonnal leadja a többinek, hogy ide ne gyertek, ezek után a többi harci elefántot már nem lehet a kapu megtámadására kényszeríteni.

Az utolsó helyszínt, amit még Rajasthanban meglátogattunk, nyugodtan nevezhetünk rejtett kincsnek is. A Sas Bahu nevű, tehát ikertemplomok vannak még Indiában máshol is, itt a bejáratánál a tábla elárulja, hogy a XI. század elején épültek. A két szó „anyóst” és „menyt” jelent. Az ikertemplomok nem állnak egyedül, mindet még több kisebb veszi körül. Alkotóiknak elképesztő művészi, kőfaragó tudásáról tesznek tanúbizonyságot, mindegyik egy külön kis csoda. Érdemes körüljárni és alaposan szemügyre venni az összes apró részletet. Hindu szentélyek, belsejüket a hindu istenségek, Brahma, Visnu, Siva, Ráma képei és bámulatosan finom faragások díszítik. A templomok külső falain a Rámájana eposz – olykor több mint pajzán – jelenetei is életre kelnek.

Udaipurból egy rövid, alig egyórás repülőút után érkezünk a 30 millió lakosú Mumbaiba - régen Bombay néven ismertük. Az elindulás előtt gondosan vizsgáljuk át a csomagunkat, mert a városba még a gépre feladott bőröndben sem vihető be alkoholos italt tartalmazó, felbontott üveg! Minden csomagot átvilágítanak érkezéskor is. Az ilyen helyekre utazók viszont jól tudják, hogy akik étkezés előtt vagy után elfogyasztanak 3-4 cl pálinkát, esetleg whiskyt, azok kevésbé kapnak gyomorrontást, ezért szinte mindenkinél van. A robbanásszerű ütemben épülő város még hordozza a múlt emlékeit. Az egyik ilyen az 1888-ban elkészült Viktória pályaudvar, melynek neve ma már Chhatrapati Shivaji, hiszen nem más, mint a britek uralmának eltörölhetetlen nyoma. Az épület impozáns, a világ 100 legszebb pályaudvara között tartják nyilván, így tehát méltán a Világörökség része.

Annak jelét, hogy India fejlődik, épül, minden városban látni lehet, a legjobban talán mégis Mumbaiban. Készülnek a metróvonalak a föld alatt, de a föld felett még inkább. Úgy a második emelet magasságában futó, oszlopokon nyugvó síneken. Az új lakóházakra felnézni is szédítő, miközben a tövükben ott van a 125 évnél is régebben működő kézi mosoda, a Dhobi Ghat. A világ legnagyobb szabadtéri mosodája. A várost – és egymást - különböző szinteken elkerülő autópályák oszlopai is a tengeröbölben, partközelben állnak. A minden irányba való terjeszkedést indokolja, hogy ez India legnépesebb városa és egyben pénzügyi fővárosa is. Itt él egész Ázsia legtöbb milliárdosa! Az ugyancsak jól látható nyomortanyák ezreiben lakók számát felbecsülni se próbálják.

A turisták ide mégsem ezekért jönnek. Úgy egyórai hajóúttal érhető el az Elefánt-sziget, melyen páratlan látványosság vár: barlangoknak egész sora, kialakításuk korát a IV.-VI. századra teszik. Itt minden Siva istenről szól, a szobrok, domborművek az ő különböző megjelenéseit mutatják. Valamennyit a sziklafalból faragták ki, nem úgy szállították ide, az elkészülésük helyén maradtak. A bejárathoz közeliek sajnos sérültek, a portugálok ágyúval lőttek célba rájuk. A legfontosabb közülük a Trimurti, a három arc, Siva tulajdonságait mutatja. Az egyik a vad és félelmetes, kígyófejjel és koponyával díszített. A másik a Nagy Istennő, gyönyörű, kedves nőies. A középső: bonyolult fejdísszel, amely az abszolút tudást szimbolizálja. A legfelsőbb alapelvet, amely magában egyesíti a férfi és a női princípium kettősségeinek fúzióját.

Utunk végén búcsúzzunk Indiától egy kedves, barátságos istennel. Szobra szinte mindenhol látható, kapható. A Ganésa, egy négykezű ifjú, fontos a hindu emberek életében. Gyönyörű ruhákba öltöztetik, körmeit kilakkozzák. A ruházata élénk, színes, millió flitterrel, és ami a legkülönlegesebb: elefánt feje van. Története a hindu istenek egymás közötti háborúskodásáig nyúlik. Párváti akkor szülte, amikor a férje, Siva nem volt otthon. Hosszú távolléte után hazatérve, a fiát nem ismerte meg. Letépte a fejét, de amint kiderült a tévedése, gyorsan egy kéznél levő elefánt fejével pótolta. Ganésa szerencsehozó, békés természetű, mosolygó, a tudományoknak és a művészeteknek is védnöke. A kapuk fölé szokták tenni, ő az embereket védő isten. Hozzon szerencsét az olvasónak!

(A szerző a Fehérvár Travel szervezésében járt a helyszíneken)   

Kapcsolódó témák