2024. október 5. szombat, Aurél és Galina napja
Náluk már tavasz van
Révay András
2018.09.10 23:11
Nem nézték el a naptárt, nem is tévedtek, pusztán csak előrelátó gondoskodással szeretnének az utazók kedvébe járni. Hogy könnyebbé tegyék a tervezést. Ebből a megfontolásból mutatta be már most a 2018 őszi – téli és a 2019 téli – tavaszi időszakra szóló katalógusát az 1000 Út Utazási Iroda.

Ötven úti célra, kilencven oldalon, száz időpontot ajánlanak egzotikus útjaikra és ebből az egyetlen mondatból is látható, hogy – némi malíciával szólva – könnyítésről nemigen beszélhetünk. Ámbár, ha jobban meggondoljuk, ugyanakkor Mozart, Szöktetés a szerájból vígoperájából is énekelhetnénk együtt a Szelim basának szóló kvartettet, mely szerint: „Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés…” A katalógus fedőlapján joggal áll címként a mondat: „Élmények világszerte” és ez nem túlzás. Amerika, Ázsia, Afrika, Európa, Ausztrália legkülönbözőbb tájaira kínálnak utat úgy, hogy – igénytől függően – a pénztárcánkat sem kell az utolsó fillérig kiüríteni. Hiszik vagy sem, százötvenezer forint alatt is van kínálat!

 Nálunk fontos a minőség, hangsúlyozta a katalógus bemutatásakor az iroda tulajdonosa, Ermilov Oleg. Az egzotikus utak szervezését négy évvel ezelőtt kezdték és leszűrve a tapasztalatokat szándékosan kis, kilenctől legfeljebb 22 személyig terjedő csoportos utak szervezését vállalják. Mivel mindig van elég jelentkező, bátran jelenthetik ki, hogy garantáltan el is indulnak a meghirdetett utak. A szállodai szobák minőségét előzetesen ellenőrzik, egészen olyan mélységig, hogy például a Maldív – vagy a Seychelle- szigeteken egyes szállodákban biztosan van-e többszemélyes, családi szoba. Amit ajánlanak, azért felelősséget vállalnak – beleértve a most meghirdetett árakat is! A másik fontos szempont, hogy a csoportok mellett mindig van magyar kísérő.

 A körutazások kifejezetten élménydúsak. Az Iroda csoportot kísérő munkatársa jól ismeri a helyszínt, a szokásos „turistalátványosságok” mellett oda is elkalauzolja az utasokat, ami a megszokott látványlistákon nem szerepel, mégis nagyon érdekes. Egy távoli, idegen országban a helyi nyelvet nem beszélő ember nagyon elveszettnek érezheti magát, ezért a vezető feladata, hogy reggeltől estig gondoskodjon érdekfeszítő programokról. A szállodák nevét előre megadják a csoportok tagjainak, így mindenki maga ellenőrizheti a weboldalon, hogy mire számíthat. Olvashatók ott más utasok véleményei még a csoportkísérőről is. Lehetőség van arra, hogy a kínált program előtt lehessen érkezni és utána még maradni – ha tetszik. A programot mindig fűszerezik valami különlegességgel, amit nem fakultatív – külön fizetendő – eseményként nyújtanak, és – ha lehet – igyekeznek olyan időpontra tenni, ami egybeesik valami helyi, különleges rendezvénnyel.

Tavaly kezdtek először szilveszteri utakat szervezni, idén már tizenhárom csoport indítását tervezik. A klasszikusnak számító Szentpétervár és Moszkva mellett köszönthetjük az újévet New Yorkban, Barcelonában, de – tengerparti pihenéssel összekötve – számításba jöhet Dubai, Kenya, Srí Lanka, Vietnámban Phu Quoc szigete vagy akár Costa Rica. Ez utóbbi programban a repülőgép mellett hajó és ökrös szekér is szerepel a közlekedési eszközök között. A cukornádföldről ugyanis ez utóbbival lehet eljutni a kakaóültetvényre, ahol az is kiderül, hogyan lesz a kakaóbabból finom csokoládé? Aki viszont a Szilvesztert Rio de Janeiróban kívánja tölteni, előtte mégy egy kétnapos kirándulást is tesz majd a Világörökség helyszíneinek listáján szereplő Iguazu-vízeséshez, meglátogatva annak brazil és argentin oldalát is.

Az 1000 Út iroda tevékenységének bővülését jelzik az utak, melyek az idén először kerültek bele a katalógusba. Az afrikai utazások kínálata az most Marokkóval bővült, ahol a nyolcnapos körutazás során az Atlanti-óceántól a királyi városokig, minden fontos helyszínt, beleértve nyolc várost is - felkeresnek. Bekerült a sorba Libanon, és bármennyire is meglepő, már foglalások is vannak erre az útra. Persze érthető, mert természeti szépségei mellett, a környező országokhoz képest itt várják a legkülönlegesebb gasztronómiai élmények az érkezőt.  Ugyancsak először szerepel Vulcanus atlanti birodalma, a Kanári-szigeteken, ahol egész napos túrára invitálják az utazókat a Ruta de los Volcanes vulkáni vonulatain keresztül, a ma is aktív vulkánok között.

 Most tessék meglepődni! El lehet menni Észak-Koreába is! A tizenkét napos „Egy félsziget – két ország” elnevezésű út Pekingben kezdődik, mert Phenjan csak onnan érhető el. Az első éjszakát mindenki Pekingben tölti. Észak-Koreáról azt tartják: addig kell megnézni, amíg lehet! A szinte elkerülhetetlen egyesülés után ott is minden meg fog változni. Most viszont még belefér a programba a 38. szélességi fokon a demilitarizált övezet felkeresése és – egyebek mellett – egy buddhista templom is. Phenjanból ismét vissza kell repülni Pekingbe, onnan pedig már Szöul lehet az irány. Amint az várható is: ez egy teljesen más világ. Itt a program része egy street food kóstoló csakúgy, mint néhány világörökségi helyszín, királyi palotakomplexum. Nem akármilyen élmény lesz a demilitarizált övezet másikoldalának megtekintése sem.

Bőven kínál lehetőséget az 1000 Út azoknak is, akik csoport helyett inkább az egyéni üdülést kedvelik. Bali, Dubai, a Maldív-szigetek jöhet szóba, hogy csak néhányat említsünk. A legfontosabb szempont itt is a minőséggarancia, no meg az, hogy nincsenek rejtett költségek és magyar kísérő ilyenkor is rendelkezésre áll – a háttérben, ha kell. Dubaiban „gyermekbarát” szállodát is kínálnak az őszi és a tavaszi szünetre. Mauritiuson viszont az Ambre Mauritius csak felnőtteket fogadó, tengerparti üdülőközpont, az éttermekben a helyi éttelekkel is meg lehet ismerkedni. Golfpálya is van. Ugyancsak 18 éven felülieket fogad az ötcsillagos Paradise Cove Boutique Hotel, így lehet tökéletes helyszíne a romantikára vágyóknak vagy a nászutas pároknak.

www.1000ut.hu

Kapcsolódó témák