A zajos belvárostól távol, a tengerparthoz közel eső, elegáns Avenida das Américas-on, a Barra da Tijuca negyedben található HAVAS Creative Tours utazási iroda 1989-ben jött létre, Rio de Janeiróban. Tulajdonosa, Franciso Havas, bár Brazíliában, São Paolóban született, kitűnően beszél magyarul. Ez érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy anyai nagyszülei 1922-ben érkeztek Brazíliába, hozták magukkal a kislányukat is. Francisco édesapja, Havas László - bátor ember lehetett - 1926-ban, 19 évesen, egyedül jött Dél-Amerikába! A történet további részét már könnyű kitalálni. Havas úr saját irodája megnyitása előtt az idegenforgalom több, különböző területén dolgozott, egyebek mellett például a Brazil Turisztikai Hivatalnál is. Most saját cégénél különleges érdeklődéssel figyeli a magyar turizmus helyzetének változásait, olyannyira, hogy hivatalos képviselete is van Magyarországon és jelenleg közel húsz magyar utazásszervező irodával áll közvetlen kapcsolatban.
A brazíliai HAVAS Creative Tours DMC idén ünnepli megalakulásának 34. évfordulóját, ez idő alatt Brazília egyik vezető beutazatójává vált és Magyarországon is stabilan megvetette a lábát - hívta fel az eseményre lapunk figyelmét Sárdi Rezső, aki több, mint 15 éve képviseli az irodát a magyar és a kelet-európai piacon. Néhány kedvezőtlen év után a turizmus fellendülőben van. Brazília a következő hónapokra 40%-os forgalomnövekedéssel számol az előző évhez képest. Ez 1,8 millióval több ülőhelyet jelent a bejövő repülőgépeken. A számok még így is 18%-kal elmaradnak a 2019-es értékektől. A nemzetközi piac minden szegmense jelentős növekedést mutat a 2022-es évhez viszonyítva. Kiemelkedik az USA, onnan eddig már négyszázezerrel több foglalás történt. Sao Paulo, Rio de Janeiro és Brazília város légi utasforgalmának mutatói is jelentősen emelkedtek 2022-höz viszonyítva.
A forgalom növelése érdekében a város is sokat tesz. Rio de Janeiróval szemben, a Baia deGuanabara-öbölben egy kis sziget van: „Isla Fiscal” a vámsziget. Korábban a patkányok szigete volt a neve, ott működött a birodalom akkori fővárosának kikötőjét kiszolgáló Pénzügyőrség hivatala. Az épület – mely az egész szigetet elfoglalja - elkészítéséről és annak stílusáról a döntést II. Pedro császár hozta meg. Azt mondta: „A sziget kényes eset, méltó egy ragyogó ékszerhez.” Így egy részben gótikus, részben provencei stílusú palota mellett döntöttek, Adolfo del Vecchio mérnök tervezte. Az építkezés 1881. november 16-án kezdődött és az épületet 1889. április 27-én, a császár jelenlétében avatták fel. A természetesség látszatának megőrzése miatt a palotát kókuszpálmákkal ültették körbe.
Bár a palota valóban szép lett, a császárnak nem hozott szerencsét. Ez volt a színhelye II. Pedro brazil császár utolsó gálabáljának, őt a köztársaságiak az esemény után hat nappal megbuktatták. Az 1893. szeptember 6-án Rióban kitört haditengerészeti lázadás során a sziget a kormányhoz hű erők kezén maradt. A tüzérségi párbaj következtében a Palacio Ilha Fiscal épületében súlyos károk keletkeztek. Mivel a helyreállítási költségek tetemesek voltak, sokáig semmi nem történt, csak 1913-ban kezdtek néhány hivatali helységet működőképessé tenni. A haditengerészet 2006-ban vette gondjaiba a palotát, nemrég ismét nekiláttak és másfél év alatt felújították. Eredeti formájában július 8-tól fogadja a látogatókat, mint a város legújabb látnivalója. Ma vezetett túrákon tekinthető meg, amelyek Rióból, a Praça XV. de Novembro (November 15-e tér) melletti kikötőből indulnak.