A szeptember 26-án bemutatott „Honolulu Star – avagy Jó éjszakát Fülig Jimmy” című zenés vígjátékot a József Attila és Balázs Béla-díjas Tasnádi István mintegy négy-öt regényből – köztük a Piszkos Fred… - és hozzá még Rejtő más színdarabjaiból gyúrta össze és hozta létre a feszített tempójú, kortárs, színpadi adaptációt. Bár a kés nem „kissé hajlott”, hanem egyenes és nem is „valami matrózban”, hanem a hajó szállásmesterében (Fila Balázs) lelt ideiglenes nyugalmat, ezt a soron következő előadásokon a bizonyára jól szórakozó fiatalabb korosztály nem fogja észrevenni. Az idősebbek pedig inkább a malájjal való találkozásra és az ugyancsak örökértékűvé vált „nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani” mondatot megelőző jelenetre lennének kíváncsiak, de az sajnos elmarad. Lássuk be: színpadon szinte lehetetlen volna rekonstruálni! Viszont később jócskán kapunk kárpótlást érte.
A cselekmény fő szálát a továbbiakban is Fülig Jimmy (Lukács Dániel) egyre lehetetlenebbé váló helyzete alkotja, merthogy neki két állást is be kell tölteni. A könyv és a darab időrendje szerint a kezdetet megelőzően a kocsmai verekedésben nem csak a késhasználatban jeleskedik. A történet poénja, hogy miután Fülig Jimmy a verekedés során leüti Wilson Hutchins amerikai kazánfűtőt és a spanyol pincért José Pombiót, ezért a hajónak nélkülük kell elindulni. Jimmy maga veszi át mindkét munkát a dupla bér reményében. Így a történet jelentős részében nappal pincérként, éjszaka pedig fűtőként dolgozik a hajón. Egy idő után viszont kiütközik rajta a krónikus alváshiány minden tünete, könnyű elképzelni, hogy ebből hány kacagtató bonyodalom származik.
Mindezt tetőzi még a tény; a hajó utasai közül szinte senki sem az, akinek mondja magát. Kétes ügyletek, rejtélyes alkuk és egy nagy értékeket rejtő aktatáska körül bonyolódnak a szálak, kikötői vagányok és látszólagos arisztokraták találkoznak a fedélzeten. Egy idő után felbukkan a raktárban megbújt potyautas, maga Piszkos Fred (Zöld Csaba) is, hogy a saját hasznára aknázza ki a lehetőségeket. Ebben határozott sikerrel jár és hogy mindeközben megiszik egy-két korsó rumot is – hát az igazán természetes. Lassan teljesen átveszi az irányítást a hajón, az egyre álmatagabbá váló pincér miatt feltámadt gyanút is képes eloszlatni egy rá jellemző agyafúrt ötlettel, miközben a vígjátékokban kötelezően előjövő szerelmi szál őt sem hagyja érintetlenül. Ám ez teljes egészében majd csak végül érvényesül.
Bár a színlap nem emeli ki, a színpadon zenés vígjáték zajlik. A zeneszerző Monori András, a dalszövegek írója Tasnádi István. A humoros jelenetek egyik forrása, hogy az utasok szórakoztatására szerződtetett Dolly Sisters művészcsoport két tagja, Dolly és Molly együtt nem látható. Szabó Emília kitűnő alakításában, mindig csak Dolly van jelen, Molly különböző ürügyekkel a kabinban marad. Ezt persze nem lehet túl sokáig folytatni, a kapitány végül elunja és pénztárcába vágó, igen kemény rendszabályok érvényesítésével fenyegetődzve kikényszeríti a duó fellépését. Itt már sejteni lehet, hogy a megoldás nem lesz hétköznapi. Most sem leplezzük le a turpisságot – bizonyára elegendő alaposabban megnézni a kettőst ábrázoló képet.
A fordulatos cselekmény bőven ad elehetőséget az átmenetileg erősödni látszó feszültség enyhítésére. Zenés vígjátékokban ennek a legjobb eszköze néhány látványos táncjelenet. A közönséget magával ragadó ritmusú a Charleston, de még inkább a tömeges aluszékonyság megjelenésének indokául feltételezett álomkór okozója, az Afrikában – főleg a Szaharától délre fekvő területeken - gyakori cecelégy elleni vadászat táncos megelevenítése számíthat komoly közönségsikerre. A rendező, Lengyel Ferenc a darabról azt mondta: „Szeretnénk, ha a nézőtérről mindenki egy picit könnyebb szívvel és széles mosollyal lépne ki az utcára.” Erről az előadás a fülbemászó zenével, Gyulai Júlia pörgős koreográfiáival, Ádám Péter díszleteivel és Lengyel Adél jelmezeinek színes látványvilágával egészen bizonyosan gondoskodik.
