Idén a – bátran mondhatjuk – különleges körülmények dacára sem szakadt meg a 280 éves hagyomány. A harangszó és a vírus ugyan függetlenek egymástól, megkondulását a járvány nem veszélyeztette, de a szőlősgazdák sem adták meg magukat. Pénteken hajnalban – ahogy szokás – lemetszették a kiválasztott szőlőhajtásokat a kőszegi dűlőkben, „jövést”, új hajtást hoztak be. A város egyedülálló kincsének Jurisics téri ünnepségén most nem volt tömeg, de az UNESCO-védettségű hagyományban szereplő minden csoport képviseltette magát. A 11 órai harangszó végén a Kőszegi Fúvósok egy tagja, Nyul Krisztián, a Tábornokház erkélyén trombitálva fogadta a várból érkező, a nevezetes könyvet hozó menetet. Az eredeti, 18. századi könyv már betelt, a jelenlegi, melyet 1991 óta vezetnek, Kőszeg német testvérvárosa, Vaihingen an der Enz ajándéka. A rajzokhoz szöveges rész is tartozik, rögzítve a szüret kezdetét, a must fokát, az előző évi bor minőségét.
Amint a trombita elhallgatott Básthy Béla polgármester lépett a téren felállított mikrofonhoz. Köszöntötte – az érthető okból kevés számú megjelenteket, és németül is üdvözletét küldte a testvérvárosoknak. A polgármester kiemelte: kezdetben szükség volt arra, hogy április 24-én, Szent Györgykor – annak idején a hegybíró választásának napján – a Kálvária alól és a többi városi dűlőből behozzák a szőlőhajtásokat. Ezek testesítették meg a város megélhetését és bár a borászat a fő bevételi forrást jelentette, mégsem egy hordó, hanem a szőlő jelenik meg a városháza előtt. A szőlő az a misztikus növény, mely velünk van a jó és a rossz napjainkon is. Idézte Jézus egyik tanítását, aki az Utolsó Vacsorán magát szőlőtőnek, követőit vesszőknek, az Atyát gazdának nevezte. Feltette a kérdést: mi a jövő, de még fontosabb, hogyan lesz jövő? Kifejtette: jövőnk akkor lesz, ha tiszteljük és megtartjuk a hagyományt, a világot fenntartó rendet, a természet és benne az ember harmóniáját!
A Szőlőtermelők és Borértékesítők Szövetkezetének elnöke Láng József megerősítette: A szőlő mindig a jövőbe vetett hitet mutatja, a hajtások az új élet kezdetét jelzik. Bemutatta a polgármesternek az idei hajtásokat, melyekről megállapítható, hogy a szőlő jól telelt. A Kékfrankoson már a fürtkezdemények is láthatók. Az előző évi, a 2019-es évjáratról pedig elmondta: meleg nyár volt, korai szüretet tartottak, ugyan jó minőségű szőlő termett és ebből jó bor készült, de lényegesen kevesebb volt a mennyisége, mint 2018-ban. Majd a szőlészek-borászok nevében engedélyt kért a polgármestertől a szőlőhajtások bejegyzésére. Az idén először fordult elő, hogy az Önkormányzatnak is van nemrég telepített, négyezer tő, saját szőlője, ahonnan szintén szép Furmint hajtások érkeztek.
Németh János tanár úr ott a téren, nyomban nekifogott a hajtások lerajzolásának. A festőművész-rajztanár már harminc esztendeje rajzolja be a hajtásokat a könyvbe, a bejegyzés 1740 óta élő, az ábrázolás sorrendjét, a rajzok méretét szigorúan meghatározó szabályai szerint. Az UNESCO-védettség jegyzékébe való bekerülésnek feltétele volt az ünnepség lefolyásának rögzítése. Ennek megfelelően a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes párosa – Nagy Evelin és B. Szabó Dominik – is bemutatott egy helyi motívumokra épülő táncot. Ők a valóságban is egy párt alkotnak, közös fellépésükkel tehát nem veszélyeztették egészségüket. Őket követően Nagy László, Adjon az Isten című versét Füzi Hanna mondta el, majd Kamper Natália borkirálynő Szabó Lőrincz, a rügyekhez szóló szavait idézve fogalmazta meg üdvözletét, végül az országos versenyeken is elismert Kumánovich testvérek, Kata, Kristóf és Kinga, horvát nyelvű dalokat adtak elő. Az ünnepség a hajtások református, evangélikus és római katolikus szertartás szerinti megáldásával zárult.
(Fotók: Ohr Tibor, Kampits László)
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
