2024. október 14. hétfő, Helén és Heléna napja
Találkozzunk Kukkóniában!
Révay András
2021.09.16 19:18
Téved, aki azt gondolná, Kukkónia sehol sincs vagy esetleg valahol Kukutyin környékén helyezkedik el és ugyancsak a zabhegyezéshez van köze. Nagyon is létező, 1615 négyzetkilométernyi terület, Európa legnagyobb szárazföldi szigete, közvetlenül határos Magyarországgal! Merrefelé? Komárom és Pozsony között. Így már bizonyára könnyebb kitalálni, a Csallóközről van szó.

A mesék, vizek és naplementék otthona e hármas névre erősen rá is szolgál. Közismertebb nevének eredete a Honfoglalás körüli időkig vezet vissza. Tudjuk, akkor sok területet a birtokló család nevével jelöltek. Ez a vidék a Csölle családé volt, az változott az évszázadok alatt Csalló-vá és maradt meg napjainkig. A kukkónia inkább már a mondák világához tartozik. A tatárjárás korában az itt élők egy békafaj, a Vöröshasú unka kukk-kukk hangját utánozva figyelmeztették egymást az ellenség közeledtére – mondta el Nagy Iván a Csallóközi Múzeum igazgatója. De kötődik egy másik, sokkal szebb mese is a Duna által szigetekbe szabdalt tájhoz, ahol a regék tanúsága szerint aranyhajú tündérek éltek. Dudaszóval kísért történetéből kiderült: Itt élt tündértársai között Tündér Ilona, az ő hajukból hullott az arany a Dunába – és valóban. Néhány évszázadig családok éltek itt aranymosásból. Ma már csak egy falu, Aranyos neve őrzi ezt a mesét.

Csallóköz a turisták számára a lehetőségek szigete – emelte ki Koller Ingrid, a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség igazgatónője. Ez Szlovákia legszárazabb, legmelegebb vidéke. A 84 kilométer hosszú, 14 kilométer széles szigeten 225 ezren élnek, de évente sokkal több turista látogatja. Termálvizekben igen gazdag a terület, számos, híres termálfürdő található errefelé. Az érdeklődés irántuk igen nagy volt, a járvány persze ebben is visszaesést hozott, de az idén már ismét fellendülés tapasztalható. Segítséget jelent, hogy a 168 kilométer hosszú, Duna-menti nemzetközi kerékpárút (Donauradwerg), Kukkónián is keresztülvezet, országúti kerékpárverseny és családi bringatúrák színhelyéül is szolgál. Az erre karikázók Kukkónia márkanévvel ellátott, egészséges élelmiszerek gazdag kínálatából is válogathatnak.

 Somogyi Gábor, a Szlovák Élményfürdők, Termálfürdők és Uszodák Szövetségének elnöke a sokféle, helyben termő finomságra és a természeti szépségekre épülő idegenforgalmi kínálatra, a sport-, wellness- és gasztroturizmus lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Szerinte itt a víz is aranyból van, legalább is, ami az értékességét illeti. A járvány előtt évente mintegy kétmillió vendég fordult meg errefelé – sajnos az érkező magyarok száma igen alacsony volt. Mivel a terület valóban nagyon közel van, az utazás egyszerű, érdemes lenne a hétvégi vagy az egyhetes, pihenést szolgáló programok tervezésekor figyelembe venni. Aki a vadregényes tájakat szerei, azok számára ott van a „Kis Csallóköznek” nevezett terület, ahol szinte háborítatlan vadonnal, őserdővel találkozhatunk. A régióban a sport és a gasztronómia is fontos szerepet játszik.

A Csallóközben öt fürdő várja a vendégeket: Nagymegyer, Dunaszerdahely, Komárom, Somorja és Nyárasd területén. Közülük az első négy egész évben nyitva van. A felsorolásból kiemelkedik a Thermal Corvinus Nagymegyer, évente 414 ezer látogató kereste fel. A 80 hektáros parkerdőben létesült fürdőben 13 – élményelemekkel is felszerelt – medence áll a vendégek rendelkezésére, bennük a víz hőfoka 25-38° között változik. Utána a második legnagyobb a dunaszerdahelyi Thermálpark. Itt a 18 hektáron tíz úszásra és pihenésre alkalmas medence kapott helyet. A 39 fokos termálvíz jó hatással van a mozgásszervi megbetegedésekre. A legkisebbek számára a gyerekmedencében is van csúszda, a nagyobbakat hét csúszdát indító csúszdatorony várja.

 A Pozsonytól 41 kilométerre fekvő község, Diósförgepatony nevét valószínűleg csak igen kevesen hallották idehaza, pedig két dologról is híres. A Malkia Park olyan állatoknak nyújt menedéket, akiket rossz körülmények között tartottak cirkuszokban, állatkertekben vagy magánembereknél. Most 170 állat él itt a természetes életteréhez leginkább hasonlító területen, ahol közvetlenül megfigyelhetők. Egyes fajtákat a látogatók állatsimogatókban etethetnek is. A község közelében épült fel a SLOVAKIA RING motorsportközpont. Professzionális minőségű versenypályán és gokart pályán kínál lehetőséget helyszínen bérelt sportautóval a vezetésre, részvételre vezetéstechnikai gyakorlatokon. Tartozik hozzá a modern Ring Hotel, ami vállalti rendezvények, esküvők helyszínéül is szolgálhat. Az aranyhajú tündérek földje tehát valóban kitűnő lehetőség akár az egynapos, akár a hosszabb kirándulásokra.

Kapcsolódó témák