Erről az országról számos meghökkentő dolgot sorolhatunk fel. Különlegessége a sokszínűség. Négy egymástól jól elkülöníthető, mégis szoros egységet alkotó területből áll. Nyelvhasználata szerint: a német, az olasz, a francia - no meg az „eredeti”-nek tekinthető rétoromán adja a fő részeket, melyek megjelennek nemcsak a nyelvben, hanem a kultúrában és természetesen a gasztronómiában is. Bár a földrajzkönyvek azt írják, hogy területe csak 41 285 km2, Svájc Európa legnagyobb állama – lehetne! Amennyiben a hegyek felszínét lesimítva, síkban terítenénk ki! Az országban 1161 hegycsúcs nyúlik háromezer méter fölé, és közülük 48 négyezer méternél is magasabb. Az „Európa teteje” kifejezés ezért tökéletesen helytálló. Ez az ország a csokoládé, a sajtok, a márkás órák hazája, de leginkább mégis örökös semlegességét irigyeljük, tudva, hogy itt 1847 óta nem volt háború!
A most megjelent útikönyvben persze mindezekről szó van – és még sokkal többről is. Böngészgetve a 35 térképet és a 700 fényképet, élvezettel forgathatják a „fotelturisták”, de hasznos azoknak is, akik a segítségével kívánják megtervezni, összeállítani utazásuk programját. Ez utóbbihoz komoly szakmai támogatást is kapnak. A Svájci Idegenforgalmi Hivatalban 2015-ben kidolgozták a Svájci Nagy Túra ajánlatát. Ez az út 1600 kilométeren át kanyarog 44 látványos helyszínt és vonzó kirándulási célpontot köt össze Svájc leglenyűgözőbb útvonalai mentén. A könyv ennek ismertetésével kezdődik, a hátsó borítón külön térkép mutatja a túra útvonalát és a részletes leírásoknál a Grand Tour piros jelvénye jelzi a kapcsolatot. Másik erénye a könyvnek, hogy kifejezetten a magyar turisták számára készült. Azt a hagyományos útvonalat járja be, amelyet a magyar turisták – Ausztria felöl belépve – általában követni szoktak. Így 6-9 nap alatt felkereshető az ország minden fontosabb látnivalója és egy ilyen út a rendkívül gazdag földrajzi, természeti, etnikai, történelmi és kulturális szépségeket, gasztronómiai, borászati különlegességeket egy közös élménykoszorúba fonja.
A 9+1 számozott fejezetben részletes tájékoztatást találunk az egyes tájegységekről. A megkülönböztetést azt indokolja, hogy a tizedik nem Svájc, de nem is Ausztria. A fejezet Lichtensteinről szól. Érkezhetnénk Svájcba repülővel vagy vonattal, de a könyv írója, Wierdl Viktor tanácsát követve - autóval vagy busszal utazva - könnyen eljutunk a Rajna mentén az óragyártásáról híres Schaffhausenig. Onnan pedig tovább, egyre csak tovább. Az egyes helyszínek leírása annyira pontos, hogy még a gyalogos sétákra vonatkozóan is tartalmaz ajánlást. Minden fejezetben – olykor többször is – találunk gyakorlati jó tanácsokat. Ezekből megtudjuk, hol, hogyan, milyen engedményeket kaphatunk, milyen rendezvényekkel találkozhatunk. Hogyan érdemes felöltözni, ha a célunk „Európa teteje”, a Jungfraujoch meglátogatása és milyen információkat gyűjtsünk be indulás előtt. A könyv szerzőjének igen alapos helyismeretéről árulkodik. Svájc köztudomásúan nem olcsó ország. Aki mégsem jut el oda - lapozgatva ezt az útikönyvet - mégis úgy érezheti, hogy szinte ott van az egyes helyszíneken.
A tájegységek ismertetése után néhány fejezet önálló témaköröket tárgyal. Ilyenek a hegyi túrák, ahol az útvonalak leírása mellett lényeges, akár életmentő tanácsokat is olvashatunk. Nem hiányoznak a könyvből a fontos síterepek jellemzői és az érdekességek a svájci vasutakról. Pontosságuk közmondásos. Azt tartják róluk: ha ott egy vonat késik, akkor vagy az óra nem svájci vagy a vonat! A Glacier Express pedig a leglassúbb európai gyorsvasút, ötszáz és 2200 méter magasság között ingázva, a 297 kilométert hét óra alatt teszi meg. Hanem a látvány! Olyan úton halad, amit az UNESCO a Világörökség részének nyilvánított. Útközben viszont a svájci ételkülönlegességekkel is alkalom nyílik ismerkedni – melyeknek a könyv is külön fejezetet szentel. Végül pedig az elengedhetetlen „Hasznos tudnivalók ABC-je” és pontos térképrészletek egymásutánja zárja a sort.
Ez a történet így, persze nem lehetséges. Valamiképp viszont mégis. Összevonva egy alkalomra, két könyv bemutatására került sor a nemrég létrejött KAS Kiadóban. Iványi Gábor és Scheer Róbert könyvei két különböző témáról szólnak, de valahogy mégis olyan érzésünk támad; nem véletlenül tették egymás mellé a kettőt. Iványi Gábor frissen megjelent kötetének a „Miért vagytok kegyetlenek?” csak az alcíme, de sajnos igaz mindarra, ami vele, körülötte történik. Scheer Róbert nem is a saját történetét meséli el, ám már az első fejezetének címe is mellbevágó: „Hol voltál, Isten?”
Egyedül vagyunk-e a világmindenségben? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, napjainkban pedig egyre többször kerül szóba. A vélemények megoszlanak. Az amerikai Harvard Egyetem elismert asztrofizikusa, a Csillagászati Tanszék korábbi vezető professzora eddig már kilenc könyvet írt a témában. Az Agave Kiadónál most megjelent legújabb, a „Csillagok között” komoly visszhangot keltett a tudományos világban. Új kérdéseket tesz fel, némelyikre választ is ad, miközben bebizonyítja, hogy túlélésünk kulcsa a természettudományos kíváncsiságunkban rejlik.
Szinetár Miklós legújabb könyvét nem elég egyszer elolvasni. Lehet, de nem elég! Az alcíme: „Önéletrajz-szerűség és egyebek” szerint talán a szerző maga is bizonytalan volt, hogyan tudná a legjobban megragadni, összefoglalni a lényeget. Legyünk merészek és a következő kiadásoknál javasoljuk neki az Ön- helyett a MIéletrajz megnevezést! Mert ebben a kötetben benne vagyunk valamennyien. Elsőbben is Szinetár Miklós maga, rengeteg művész, a munkatársai, és bizony mi, az olvasói, akik a leírtaknak – az 1957-től a rendszerváltásig terjedő időszaknak - már tanúi voltunk, vagyunk.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
