2020. január 29. szerda, Adél napja
A helytállásról és a hősiességről
Révay András
2016.05.25 00:36
Hosszú és igen alapos előkészületek után megnyílt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb állandó kiállítása. Mint arról a nyitás előtti munkák ismertetésekor olvasóinknak már beszámoltunk (http://www.utazonet.hu/hazaviheto-kiallitas-c504.html), a két emeletre kiterjedően, tíz teremben látható gyűjtemény a háború kitöréséhez vezető úttal kezdődően, a tragikus befejeződésig, a teljes időszakot felöleli.

 Ez a kiállítás a helytállásról és a hősiességről szól - mondta dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, a megnyitó ünnepségen. Az utóbbi harminc évben ebben a házban ilyen léptékű kiállítás még nem volt. Sokan, sokáig, szívvel – lélekkel dolgoztak rajta, hogy létrejöhessen. Meg kell adnunk a tiszteletet azoknak, akik abban a háborúban a kötelességüket teljesítették, mert csak így számíthatunk arra, hogy mindig lesznek közöttünk olyanok, akik ezt a példát követni fogják. Ma már másként tekintünk erre a háborúra és ennek bizonyítéka az is, hogy a kiállítás megnyitásán jelen van számos ország diplomáciai vagy más magas rangú képviselője. Olyanok, akiknek katonái egykor egymás mellett vagy éppen egymás ellen harcoltak és haltak meg.

Az első világháború a világtörténelem addigi legpusztítóbb háborúja volt - állapította meg Varga Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes. Megszűnt a határ front és hátország között, ez a világégés mindenki háborúja lett. Más-más módon, de kivette belőle a részét az első vonalban harcoló katona, a vasutas, a postás, az orvos, a művész, de a hátország féri és női társadalma is. Ugyanakkor az addig ismert világ legjobban dokumentált háborúja is lett. Nekünk, magyaroknak, máig fájó sebeket hagyott hátra, de – talán éppen ezért – a társadalom büszkeségtől átitatva őrizte meg a háború ereklyéit. Így vagyunk képesek most méltó emléket állítani mindazon hősöknek, akiknek a hazaszeretet nem csupán ékes szavakat, hanem hűséget és a nemzetért való bátor kiállást jelentett. Köszönet illeti azokat, akik magángyűjteményük darabjait, vagy féltett családi emlékeiket ajándékozták a múzeumnak, hogy ezen a kiállításon bemutathatók legyenek.

Az első világháború Európa és a világ közös tragédiája, idehaza pedig szinte minden magyar család tragédiája is – emelte ki az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán. Lezárult történelem, változtatni nem lehet rajta. Ugyanakkor nem valamiféle fátum, valamiféle végzet vagy történelmi szükségszerűség volt a „Nagy Háború”, hanem emberi döntések, bűnök és hibák szorosan egybekapcsolódó láncolata. Mert a történelmet – minden híresztelés ellenére – a benne élők alakítják! A szarajevói merényletet emberek tervezték, a hadüzeneteket emberek küldték, a harcokat emberek vívták és irányították, a hamis békét is emberek diktálták. Mégis – hol van az az ember, aki el tudna számolni ennyi élettel? Kevesen látták előre, hogy ez a háború miként változtatja meg a harcok természetét, mint jelenik meg a gépi háború, hogy a hadviselést tömegtermeléssé alakítsa. A ma emberét, a kiállítás látogatóját már bizonyosan meglepi, hogy a géppisztoly például már ebben a háborúban megjelent!

Kevesen látták előre, miként vész oda Európa jó ügyekért lelkesedni és hazájáért tenni kész ifjúságának egy jelentős része. Senki sem tudta, hogy milyen beláthatatlan következményekkel jár majd a háború. Miként tűnnek el sok évszázados országok, szűnnek meg évszázados monarchiák, törnek darabokra évezrede együtt élő térségek, hogyan juthatnak önállósághoz nemzeti önrendelkezéshez addig nem önálló államiságban élő nemzetek? Senki sem tudta, hogy az a háború miként engedi ki a palackból azon ordas eszmék szellemét, melyek a totális zsarnokság évszázadává változtatták a XX. századot. Száz esztendő múlt el. Ez olyan idő, amit az emberi emlékezet még befogni képes. A mi gyermekkorunkban még éltek az első világháború tanúi. Idős nagyapák voltak azok az egykori fiúk, akik sok hónap vagy év frontszolgálatot verekedtek végig, nagyanyák azok a lányok, akik hazavárták őket. Kevesen ismerték ezeket a többnyire szerény körülmények között élő öregeket és csak ritkán kerülhetett szóba a történetük.

 Kevesen ismerték, hogy ők min mentek keresztül a haza szolgálatában. Mit álltak ki a lengyel mocsarakban, a Kárpátok hegyei között, Doberdo sziklarengetegében, az Adria hullámain, a Szamár-sziget, és Szibéria fogolytáboraiban. Mind otthagytak egy darabot az életükből. Sok-sok száz vagy akár ezer napot – és milyen napokat? Otthagyták bajtársaikat, és amit hazahoztak, azok életre szóló testi és lelki sebek voltak, olyanok, melyek még őket is túlélték. Mit álltak ki az asszonyok, akiknek a férfiak helyett is helyt kellett állniuk, nemcsak a családban, hanem még a gazdaságban, a munkában is. Voltak azután, akik haza tudtak térni, voltak, akiket vártak és voltak, akiket nem. Az a néhány év örökre megváltoztatta az emberek, a családok, egész nemzetek életét. Ma már törvények védik az elesett katonák sírjait, saját katonáinkét és többiekét is, hiszen békében, egymás mellett nyugszanak. Szlovénok, magyarok, osztrákok, németek, oroszok, lengyelek. Az otthonuktól messze nyugvó hősök hazatértek, eltűnt családtagokról sorsáról lehetett az internet segítségével bizonyosságot szerezni, megdöbbentő találkozásokra kerülhetett sor.

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeuma az ország leglátogatottabb, legnépszerűbb múzeumai közé tartozik. A rendelkezésre álló erőforrásokat és a muzeológia legújabb eredményeit jól felhasználva, sokat tesznek közös múltunk feltárása, közzététele érdekében. Mindezek mellett kutató műhely is, ahol a magyar és az egyetemes hadtörténet tudományát magas szinten művelik. Ez a kiállítás is jól mutatja, mennyire felkészült az itt dolgozó közösség. A XXI. századi eszközöket úgy használják, hogy velük korszerű tartalmat közvetítenek, hozzáértően és emberségesen beszélnek a Nagy Háborúról. Ez pedig nem is olyan egyszerű. Egyszerre kell kerülni a hamis moziszerű katonaromantikát, közben pedig megmutatni a gyászt, a hiányt és tudatosítani honvédeink tiszteletre méltó helytállását, hősiességét. Beszélnünk kell a haza védelmének kötelességéről, de a családok lemondásáról és áldozatáról, katonáink küzdelméről, a fogság nyomoráról, a halálról, a veszteségről. Hagyni, hogy a történelem szóljon hozzánk!

(www.militaria.hu

Kapcsolódó témák

A Koreai Köztársaságban az utolsó évtizedekben lezajló fejlődés a művészetben is jól nyomon követhető. Ez látható azon a tizenkét koreai kortárs képzőművész alkotásait felvonultató tárlaton is, a mi március 12-ig ingyenesen megtekinthető a budapesti Koreai Kulturális Központban.

Ez a látszólag feloldhatatlan ellentmondás egy készülő szenzációt takar. A Magyar Állami Operaház valódi sztárparádéval viszi színre Lee Hall és Elton John, „Billy Elliot – a Musical” című világhírű darabját az Erkel Színházban, július 29-én.

A tizennyolcadik esztendejébe lépett Valentin-napi Páros Teniszkupa a rendszerében és – részben – a versenyzők személyében is megújult. Szellemében nem. Továbbra is teljesíti régi célját, hogy közel hozzon egymáshoz embereket.

A XIII. kerületben élő fiatal festőművész-tanár, Esse Bánki Ákos, a RaM Colosseum fennállása óta már másodszor állít ki az épület aulájában. Nagy erejű, expresszív munkáinak az első alkalommal is sikere volt, most az elmúlt három évben született művekből látható válogatás.

Puccini, Bohémélet című operáját 1937 óta ugyanabban a rendezésben láthatja a magyar közönség. Február 19-én új felfogásban mutatja be az Erkel Színház. Az előadás érdekessége, hogy ez a modern változat egyáltalán nem idegen a mű eredeti, 1896-ban megfogalmazott szellemiségétől.

Blog ajánló
Egy nap a városban Munkába menet az utcán fotózol mindenféle alakzatot, a következő nap művészettörténeti kontextusba helyezik, amit csinálsz
Talán emlékeztek, hogy milyen kalandos magán-tárlatvezetésen vettem részt nemrég. Sebestyén Sára egy eladó lakás miatt keresett meg, amiről az Én Menő Lakásom blogunkon olvasott, végül meghívást kaptam az otthonukba, amit szintén segítettünk árulni. A bejárás nem volt mindennapi: a falakon lógó fényképeket néztük végig, mert Sára a gyermekei nevelése közben is imádott fotózni - azzal, ami kézügyben volt, a mobiljával. A képek pedig azért voltak kinyomtatva, mert szülővárosában már volt egy kiállítása, Élek címmel. A cím kettős jelentésű, ugyanis a képeken általában erős kontraszttal különféle anyagvégződések, falrészletek, árnyékok, éles szélű tárgyak látszódnak, a körülöttünk lévő valóság olyan apró részletei, amik önmagukban szépek, önmagukban arányosak, harmonikusak. Múlt héten már a Fugában is megnyílt Sára önálló kiállítása, szintén Élek címmel. Sára 50. születésnapján a képek egy nagyon különleges helyre kerültek. A Fuga ugyanis építészeti központ, az itteni kiállítások jellemzően olyan műalkotásokra reflektálnak, amik önmagukban, épített voltukban számítanak alkotásnak, a róluk készült fotó csak hűen bemutatja azok jellegét, látványát, formáit. Sára esetében azonban a képek elkészülte AZ alkotó folyamat, maguk az épített környezet alkotásai, művészeti jelentőségei itt háttérbe szorulnak, nem is látszódnak. A tárlatot Szöllősi-Nagy András nyitotta meg, és méltatta Sára munkáit. Sőt, elemezte. Sőt, behelyezte azt a művészettörténet világában egy meghatározható pontra, mert ez valahol hard edge, de az élek mégsem annyira élesek - lévén a valóság adja a szabálytalan éleket -, valahol colorfield, de a színek sem annyira homogépek. Lévén a valóság tapintható színei. Néztem Sárát és kíváncsi voltam, milyen érzés lehet. Milyen érzés lehet, hogy hirtelen ott találod magad a stílusok és művészek tengerében, és kategóriát kapsz, és azt mondják, építész szemed van, az arányok, a formák úgy vannak felépítve, mint egy struktúra. Amikor a művészetedet a nagyokhoz hasonlítják, nem feltétlenül azt jelenti, hogy te is nagy vagy, de azt mindenképpen, hogy VAN MŰVÉSZETED. Ez a művésszé válás folyamata. Amikor elkezded, hobbinak tűnik, megmutatod a férjednek, a gyerekednek, játszol vele, szűrőket raksz rá. Minden alkotás művészet, persze, de amit magányosan csinálsz, és csak a szűk környezeted látja, csak ő ismeri el, az más. Olyankor béna dolog olyanokról beszélni, hogy ez hard edge, meg colorful. Önkényesen sosem kerülsz méltatásra a művészet világa által létrehozott kategóriákban, abba csak valaki más sorolhat be. Mi kell ahhoz, hogy ebből eljuss addig, hogy kiállítják ezeket a képeket? Akarod-e, hogy ez megtörténjen? Mit teszel érte. De ezt se feledjük: tényleg annyit ér-e, amit csinálsz, hogy ez megtörténjen? Ez utóbbiban sosem biztos az ember, ha alázattal csinálja, akkor még a csúcson sem. De én csak nézem Sárát, aki épp bontogatja a szárnyait, és megtörténik vele épp most az, hogy egyik nap még az utcán fotózott két helyszín között rohanva, hogy odaérjen időben, másnap meg Szöllősi-Nagy András professzor méltatja a munkáját, és a Fugában lógnak a képei, a kirakatban. Soha ne gondold azt, hogy amit csinálsz, azt kell csinálnod életed végéig. Mindig figyelj arra, mivel szeretnél foglalkozni inkább, mert ez mindig változik, és a középiskola végén feltett hülye kérdés, hogy mi akarsz lenni ha nagy leszel, sok embereknél értelmét veszti. Mikor mi. És nem leszel első nap magabiztos, a képességei birtokában lévő nagyság, vagy ha mégis így érzed, akkor már ott elcseszted. Én ezt gondolom. Én imádom, hogy mindig hatféle dologgal foglalkozom egyszerre, városi túrát szervezek céges csapatoknak, oktatok blogírást cégeknek, írok gasztronómiáról, művészetekről, nagy frekvencián történő adatátvitelről, segítek cégeknek saját blogot írni, egyengetem a belsőépítész és kivitelező csapat mindennapjait, tesztelek kütyüket, tanulok villanyszerelést, hogy krach esetén értsek valami kézzelfogható dologhoz. Ja, és írom az első sci-fimet, ami talán sosem jelenik meg, de egy regény azért minden kreatív ember asztalfiókjában ott lapul. Arról szól, hogyan tudunk kilábalni a mostani szorult helyzetünkből, és milyen szorult helyzet lesz a következő. De leginkább és mindenekelőtt nevelem a két kicsi gyerekemet, ez a legfontosabb. De ha nagyobbak lesznek, és felszabadul időm több munkára, akkor svédasztalról válogatok majd, és ez örömmel tölt el. Nem tudom, hogy jutottunk el odáig, hogy magamról beszélek. Ez egy kiállításról szóló anyag, azt hiszem legalábbis, nagyon erősen szubjektív szempontok szerint tálalva. Na tessék.
Egy nap a városban Boldog csirke sokáig fejlesztett panírban - Crunchy
Az USA-ban töretlenül népszerű a fried chicken, amiből nekünk csak a KFC jutott, meg a zsarus-kábszeres filmekben a gettós kosárpályán kézzel evős tévésképernyős látvány - ez a vonal sosem lett nagyon népszerű Európában. Vannak persze jó helyek, emlékszem, amikor Csabával Párizsban is meglátogattunk egy ilyen biocsirkézőt, és becsináltam a csirkemelltől, mert egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. Hanem jó. Mondjuk sokat dobott az élményen még az is, hogy papírpohárban adtak helyi asztali bort, ami annyira kellemes és őszinte volt, hogy feldobta az egész menüt. Ha csirkét sütsz panírban, akkor három dolog határozza meg a végeredményt: a csirke, a panír, meg az olaj. Ezzel nagy titkokat nem árultam el. Így amikor a Ring - Zingből ismert Susánszky Ádám (emlékeztek még, milyen burgere volt Ádámnak a Zing előtt? 2010-ben annyival állt mindenki más felett, hogy akkor és ott meglegyintett a későbbi street food forradalom szele) áll neki ilyet készíteni, akkor érdemes odafigyelni, mert tutira figyel a szentháromságra. A Crunchy egy kis talponálló az Allee és a szomszédos vásárcsarnok között, korábban a csapatnak egy kiváló szendvicsezője volt itt. Most a falon egy méretes táblán írják ki, mit tudnak azok a csirkék, amiket ők kapnak limitált mennyiségben a termelőtől: Tehát szabadon tartják őket, nincsenek antibiotikumok, jó a takarmány, kis állományban nevelkednek, és így tovább. Ennek vannak erkölcsi vonzatai (szívesebben választasz ilyet, mert nem kötődik rendszeresített állatkínzáshoz, hacsak nem vagy vegán, mert akkor szerinted de), és vannak minőségi vonzatai is. Egy ilyen csirkehús finomabb, magas minőségű vendéglátóhelyeken el lehet adni, magasabb áron. Ádám elmondta, hogy ez cél is: ha más gazdák látják, mennyit tud hozni egy ilyen tartás, talán átállnak. Bár nem is a “gazdák” adják ki a tenyésztés jelentős részét. A Crunchy-ban csirkét kapni tehát, változó körettel, szószokkal és előkészítéssel. Vannak szendvicsek, lehet kérni egy adag szárnyat (gyorsan elfogynak), illetve vannak boxok, amire a szárny, a mell és a comb közül lehet választani kettőt vagy hármat. Fontos kiegészítők még a szószok is, amikbe a csirkéket mártogatod. Ha egyébként nem lennél tiszta olaj a kézzel evős csirkéktől (leszel), akkor a szószokkal garantáltan tocsogsz a lében. A Nashville szendvicsben lévő csirkét például előzetesen egy mogyoróolajban áztatott cayenne borsos - barnacukros dipben áztatnak meg, és csak utána jön a panírozás. A folyadék picit a húsba is belesüt, picit a panír is felissza, de nem áztat, csak úgy jelzi, hogy ott van. A panír valóban ropogós, nem véletlenül hívják így a helyet. Mellette a csirkehús lágysága izgalmas egyveleget alkot. Fontos kiegészítőt jelent a hosszú kajálós pultra kihelyezett chilik, habanero szószok sokasága, amikkel szintén meglocsolhatjuk a csirkéket, hogy ne csak forró és finom legyen a cucc, de kíméletlen is. A csípősség fokát külön mutatóval próbálja érzékeltetni a hely. Ha ez úgy hangzana, mint valami fine dining, hát ez nem az: erőteljes, harsány street foodról beszélünk, nincsen kifinomultság, csak a kézzel zabálás boldogsága, a csontok foggal és nyelvvel kerülgetése, és így tovább. Ilyen élménynek viszont kiváló a Crunchy, ami a tálalással is jelzi, hogy nem akar több lenni, mint ami. És sokkal jobban lehet szeretni azt a helyet, ahol az egyszerű külső szokatlanul nagy belbecset hordoz, mint amikor fordítva ülnek a lóra. CrunchyCím: 1117 Budapest Kőrösy József u. 7.
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!