2019. április 25. csütörtök, Márk, Márkó és Márkus napja

A Távol-Kelet konyhaművészetéről sokáig csak a kínai és a japán ételek jutottak a magyar emberek eszébe, ám a figyelem néhány év óta mindinkább a koreai ételekre irányul. Az érdeklődés kielégítésére most koreai élelmiszerek, fűszerek, főzéshez való alapanyagok boltja nyílt meg Budapesten az Asia Centerben.

Az utóbbi években folyamatosan emelkedik a Dél-Koreából hazánkba érkező turisták száma. Egyre többen jönnek, de jöhetnének még sokkal többen is. Ennek elősegítéséről szervezett szakmai konferenciát a Magyar Turizmus Zrt. a Koreai Kulturális Központban.

Különleges kiállítás nyílt meg – és látható augusztus 7-ig – Budapesten, a Koreai Kulturális Központban. Egy ősi művészet nálunk teljesen ismeretlen ága, a koreai papírkészítés és megmunkálás ritka darabjaival ismerkedhet meg a látogató.

A Koreai Köztársaságban az utolsó évtizedekben lezajló fejlődés a művészetben is jól nyomon követhető. Ez látható azon a tizenkét koreai kortárs képzőművész alkotásait felvonultató tárlaton is, a mi március 12-ig ingyenesen megtekinthető a budapesti Koreai Kulturális Központban.

Nehéz feladatra vállalkozott a Koreai Idegenforgalmi Hivatal (KTO), a JTB Hungary, a Lotte Hotels & Resorts és a Turkish Airlines, amikor a Koreai Kulturális Központba meghívott idegenforgalmi szakembereknek megpróbálták egy estére idevarázsolni Koreát.

Az állam megalapításának ünnepe alkalmából több mint egy héten át tartó, látványos kulturális fesztivált szervez a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetsége. A programsorozat kertében vásár, divatbemutató, zenés-táncos előadások várják az érdeklődőket.

Blog ajánló
Városlátogatások Ismerkedés Linz városával
Ismerkedés Linz városávalA település említésére azonnal a nálunk is kedvelt sütemény jut eszembe. Próbáljuk jobban megismerni ezt a Duna festői ölelésében fekvő szép várost.A történelme a kelta időkre nyúlik vissza, akik Lentos néven alapították a mai Linz elődjét. Később a rómaiak Lentia (Csónak) névre keresztelték a települést, mely a 19. századig csupán néhány háztömbből és a várból állt.Linz ausztriai iparváros, ma is fontos gazdasági központ, a felső-ausztriai tartomány székhelyeként a harmadik legnépesebb osztrák város, mely az elmúlt évtizedekben látványos átalakuláson ment keresztül.Linz a változások városa, ahol azonos hangsúlyt kap a tudomány, a művészet és a fejlődés. 2014-ben a város elnyerte az UNESCO-tól a Médiaművészetek városa címet is. A számos érdekesség mellett Európa egyik legmodernebb technológiai központja is itt található. Linznek saját hegye is van, az 537 méter magas Pöstlingberg. A hegytetőn emelt búcsújáró templom egyik nagy bástyájában mesevasutat rendeztek be a gyerekeknek.Kedvező időben érdemes a város felülnézetben is megtekinteni, de ehhez nem kell sárkány-repülni vagy helikopterrel körözni, elegendő csupán felsétálni a Passage bevásárlóközpont lépcsőjén, és máris a város háztetőin vezető sétaúton találjuk magunkat. A kémények magasságából pazar a kilátás az óvárosra. A belvárosban gyönyörű, barokk épületeket láthatunk. A főtér (Hauptplatz) Európa egyik legnagyobb tere. A tér középpontjában az 1716-ban felállított, 26 méter magas Szentháromság-szobor áll, a tetején aranyozott alakokkal, melyet pestisoszlopként is emlegetnek a szörnyű járvány mementójaként.Az Alter Dom Linz legnagyobb temploma. A barokk székesegyház a 17.-ik században épült.  Robusztus, égbenyúló tornyai között Szent Ignatius szobrát láthatjuk. A templombelső fából faragott szószéke és orgonája fantasztikus látvány.A püspöki templom, a Neuer Dom Ausztria második legmagasabb temploma, neogótikus tornya 134 méterre nyúlik az ég felé. Csodálatosan díszített, festett üvegablakainak egy része a második világháború alatt megsemmisült, ezeket kortárs művészek renoválták nagyszerűen.Linzben járva, feltétlenül kóstoljuk meg a város egyik jelképét, a hagyományos linzer tortát. A sütemény egy kicsit más, mint az itthoni linzerek, a töltelékben többek között mandula és dió is található. A mai gyerekek már a kor szellemének megfelelően "lézer tortának" hívják.Érdekesség, hogy egész Felső-Ausztriában tilos a városokban füvet nyírni, a méhek érdekében. A városban számtalan méhkaptár található, többnyire a házak tetején, és a különleges becsben tartott méhek érdekében vágják ritkábban a vadvirágokkal teli közterületek zöldjét.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=waP41ecrG70                                                                                                   By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!