2019. november 13. szerda, Szilvia napja
Halk, őszinte fohász
Révay András
2014.09.02 21:36
Van abban valami szimbolikus, hogy az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány - együttműködésben a Zsidó Nyári Fesztivállal - az erősen helyreállításra szoruló Rumbach utcai zsinagógában nyitotta meg az „Imák Auschwitz után” című kiállítást. Hiszen viszonyunk a Soá-val ugyancsak erősen helyreállításra szorul!

Megosztott társadalmunkban, a magyar Soá hetvenedik évfordulóján mind többen látják úgy, hogy szükségszerű megfogalmaznunk: a holokauszt tragédiája nem zsidó ügy, hanem keresztény és össztársadalmi trauma egyaránt. Ennek kifejezéseként rabbik, püspökök és egyházi gondolkodók írtak „Ima Auschwitz után” címmel imádságokat, melyeket kortárs képzőművészek kaptak meg és a művészet eszközeivel vizuális tartalommá formálva tettek egyetemes üzenetté. Az imák szerzőinek neve sokatmondó. A főrabbi mellé felsorakozott a pannonhalmi főapát, a református püspök, az evangélikus elnök-püspök, a baptista elnök – hogy a sorból csak néhányat említsünk. Az imákat a művészet nyelvére lefordítók között pedig három Kossuth-díjas és kilenc Munkácsy-díjas alkotót találunk.

Rendhagyó ez az esemény a Zsidó Nyári Fesztivál történetében – jelentette ki a megnyitón Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke. Rendhagyó azért, mert a fesztivál szervezői egészen mostanáig kínosan ügyeltek arra, hogy rendezvényeik ne a holokauszt élményével, hanem a zsidó és a nem zsidó közösség színes kultúrájával, értékeivel, a jövővel foglalkozzanak. Ez a kiállítás viszont a hetven évvel ezelőtti szörnyűségek kapcsán fogalmazódott meg. A II. Világháború kitörésének napján küld erős üzenetet a társadalomnak, hogy ebben a munkában számos felekezet és művész vesz részt. A megbékéléshez elsősorban őszinteségre van szükség. Az őszinte szembenézés, az őszinte szavak lehetnek a megosztottság helyett az összefogás jelei.

Az imádság, az alkotók meggyőződése szerint nem állásfoglalás. Nem embereknek szóló megfelelési kényszer, hanem a Mindenható felé forduló bocsánatkérés és megbocsátás hangja. Ezek az imádságok a számunkra leggyönyörűbb nyelven, Csokonai, Ady, Arany János, Petőfi, Radnóti, József Attila nyelvén szólnak. A nyelv viszont tele van kettősséggel. Az Ószövetségben a bölcs rámutat: dicsőség és gyalázat forrása lehet a beszéd, a nyelv végzetévé válhat az embernek. A Zsoltárokban pedig olvashatjuk: a nyelv eszköze lehet a boldogulásnak, de éppen úgy lehet veszedelem is. Szent Jakab azt írja: a nyelv az a tagunk, mely egész testünket beszennyezi és egész életünket lángba borítja ... vele áldjuk az urat és az atyát, vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. Akik a kiállítás imádságait megfogalmazták, mindnyájan a magyar nyelv szakavatott művelői. Felelősségük hatalmas, mert a nyelv hatalmában van az élet és a halál, mert szavaikkal képesek bennünket, hívőket elvarázsolni. Itt pedig a zsinagóga szakrális terében a művészek a maguk vizuális eszközeivel a megbocsátást és a bocsánatkérést segítik kiteljesedni, amit aztán a zene tesz számunkra teljessé. Ez a kiállítás a megbocsátás szimbóluma, szolgálhatja a nemzetek és a vallások közötti békét!

Galambos Ádám, evangélikus teológus, a kiállítás kurátora a rendezvényről szólva Radnóti Miklós, drámai Negyedik eclogáját idézte. „Az égre írj, ha minden összetört!” Tudjuk, 1944-ben ez történt: valóban minden összetört. Azóta új nyelvet kell kialakítani. Most, amikor a remény jegyében együtt vagyunk, rá kell döbbennünk; ahhoz, hogy közösen tudjunk előre tekinteni, szembe kell néznünk múltunkkal! A holokauszt hetvenedik évfordulójának meghatározó kérdése, hogy zsidóként, keresztényként, de legfőképpen emberként, mit kezdünk az ember, a testvér, a bocsánatkérés és megbocsátás fogalmával? Az alázat gyakorlásával? Többen úgy fogalmaznak, hogy a holokausztban a „zsidóság” halt meg. Ám egyre erőteljesebben előtérbe kerül a meggyőződés, hogy a „kereszténység” az „emberség” sérült.

Miként alakulhatott ki, hogy az ember saját hitével, a testvérszeretet kulcsfontosságú gyakorlásával fordult szembe? Sokféle magyarázatot, kibúvót ismerünk, de ha a leplezetlen valóságot keressük, egyik sem ad megnyugvást. A valóság alázatért és bocsánatkérésért kiált. Olyan emberségért, melyet képmutató, magukat igazoló emberek helyett igaz emberek halkan, sokszor név nélkül mutatnak. Olyan emberségért, ami meri vállalni saját cinkosságát, mulasztását, ami felvállalja múltját és ebből kiindulva és okulva saját etikájával, az ember, az emberszeretet, a másik, mint testvér fogalmát erősíti meg. Az ember ugyanis attól válik a szó igaz értelmében emberré, ha tudatosítja: saját embersége a másik emberségének és ezáltal szeretetének felismerésével és gyakorlásával kezdődik! Erre kívánja rávezetni nézőit ez a kiállítás.

A nyitó rendezvény befejezéseként a 2002-ben alakult Szent Efrém Férfikar énekelt egyházi dalokat. A kórus az utóbbi években Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesévé vált. Alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Az együttes tagjai kivételes hangi adottságokkal és zenei képzettséggel rendelkező énekesek. Fő céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése, a bizánci zene szépségének és misztériumának megismertetése elsősorban a magyar, valamint az európai közönséggel. Most mindezek mellett más egyházak dalait is megszólaltatták. Ilyen volt például a közismert „Mint a szép híves patakra…” kezdetű református zsoltár, de énekeltek héber és orosz szövegű dalokat is. A kar művészetének színvonalára jellemző, hogy a Nemzetközi Ortodox Egyházzenei Fesztiválon (Lengyelország) megnyerte a professzionális kamarakórus kategóriát. Először fordult elő a rangos fesztivál 25 éves történetében, hogy nem szláv kórus vitte el az első díjat.

http://zsidonyarifesztival.hu/imak-auschwitz-utan/?lang=hu

Kapcsolódó témák

Szokatlan, a nézőt elgondolkodásra késztető képekből nyílt kiállítás Budapesten, a második kerületi Vízivárosi Galériában. A külföldön és idehaza egyaránt jól ismert, Munkácsy- és Mednyánszky-díjas festőművész, Végh András alkotásai március 22-ig láthatók.

Nyáron sincs hangos diszkó, jól lehet pihenni, menekülni a város zajából a természet csodáihoz. Egy helyszín, mely olyan értékekkel bír, mint a közeli Kis-Balaton, a gyógyvíz, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, a nyugodt, virágos kisvárosi idill, a galamboki horgásztó, vagy a garabonci Garabonciás Farm. Ezt mindet, egyetlen szóval is ki lehet fejezni: Zalakaros.

A Koreai Köztársaságban az utolsó évtizedekben lezajló fejlődés a művészetben is jól nyomon követhető. Ez látható azon a tizenkét koreai kortárs képzőművész alkotásait felvonultató tárlaton is, a mi március 12-ig ingyenesen megtekinthető a budapesti Koreai Kulturális Központban.

Ez a látszólag feloldhatatlan ellentmondás egy készülő szenzációt takar. A Magyar Állami Operaház valódi sztárparádéval viszi színre Lee Hall és Elton John, „Billy Elliot – a Musical” című világhírű darabját az Erkel Színházban, július 29-én.

A tizennyolcadik esztendejébe lépett Valentin-napi Páros Teniszkupa a rendszerében és – részben – a versenyzők személyében is megújult. Szellemében nem. Továbbra is teljesíti régi célját, hogy közel hozzon egymáshoz embereket.

Blog ajánló
Egy nap a városban Hol lehet a legjobb hummuszt enni a zsidónegyedben?
Ki gondolta volna még pár éve, hogy ilyen címmel írok posztot? Én biztosan nem! A helyzet az, hogy a város multikulti gasztronómiai palettája folyamatosan bővül, egyre megszokottabbak lesznek idegen országok gulasch-ai, sőt már túl is haladunk azokon, a fejlődés következő szintjeit ostromolva. Ahogy a pho leves uncsivá vált abban a szent pillanatban, hogy elfogadható mennyiségű helyen lehetett belőle elfogadható minőséget enni (a szusi az egyetlen, ami azelőtt ment ki a divatból, hogy ehettünk volna belőle jókat ötnél több helyen), úgy jár ugyanerre a sorsra talán a hummusz is nemsokára. Pedig most kezdene beindulni. Izraeli ismerősünk például úgy húzza a száját a budapesti hummuszra, mintha Tel-Avivban minden sarkon lehetne első osztályú gulyást enni. Volt azonban egy hely, ami neki is megfelelt, sőt, oda jár minden alkalommal, amikor Budapesten időzik. “Olyan, mint Izraelben” - mondja. Úgyhogy kíváncsi voltam, hol ez a rejtélyes hely a zsidónegyedben. Először azt hittem, a Dobrumba lesz az. A helyen a megnyitása óta nagyon nehéz leülni evésidőkben, én a legjobb hummusz tálamat itt ettem például. A FEJEDELMI HUMMUSZ TÁL nevű költemény egy szem húst nem tartalmaz, de nem is hiányzik belőle. Van rajta tahinikrém, marinált csicseriborsó, bio hagyma saláta, savanyú uborka, zöld olivabogyó, tojás, koriander és sült édeskömény. Baromi izgalmas cucc, élmény, nem a hummusz miatt persze. Az egyszerűen csak rendben van, amilyen rendben csak egy hummusz lehet. Mint kiderült izraeli ismerősöm nem erre a helyre gondolt, bár ezt is próbálta. A Dobrumbát lelkes utazók alapították, összesen hat barát, akik bejárták a Közel-Keletet, és egyszerre szeretik az izraeli, az arab, az örmény, a török konyhát, mindezt pedig egyben mutatják meg, egy nagyvárosi food barban. Azt a helyet, amit mi keresünk, izraeli tulajdonos nyitotta, és első ránézésre semmilyen körülmények között nem mennél be. Már a neve is olyan, mint ami saját magát is unja: Falafel Bar. Pedig a Wesselényi utcában található hely tényleg ígéretes. A 2600 forintos dubrumbás fejedelmi tál helyett itt a maximum, amit kiadhatsz egy hummusz tálért, az 1990 forint, 1890-ért csirkehúsos verziót adnak, sok zöldséggel. A zöldségek frissek, ízletesek, de nem olyan izgalmasak, mint a másik helyen. Ami izgalmat adhat, az a csípős szósz, meg persze a hús is nagyon rendben van. Összességében viszont a tál jó, ízletes, öröm: De kóstoljátok meg magatok, ne bízzatok bennem. Mindkettő szuper élmény, jó hummusztál, mindenféle jósággal. A Falafel Bar inkább az "utcai verzió", helyi zöldségek, könnyű elkészítés, míg a Dobrumba a bisztrós verzió, különlegesebb, aprólékosabb cuccokkal. DobrumbaCím: 1074 Budapest, Dob u. 5 Falafel BarCím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 30.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Egy nap a városban Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár
Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze. Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre. Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll. Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe. Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa. – Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked. – De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is. Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul. A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen. Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is. Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé. Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg. Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi. Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.
Városlátogatások Santorini
Santorini az Égei-tenger gyöngyszemeA napfényben fürdő kék-fehér mesevilág a valóságban is olyan, mint a reklámokban, az utazási irodák prospektusaiban.A tenger felől közelítve a vízből kiemelkedő hatalmas sziklát látod, melyet a hegytetetőn épült hófehér házacskák mirtuszkoszorúként öveznek.A közel 300 méter magas meredek szikla tetejére három féle módon lehet feljutni: felvonóval, szamárháton és gyalog. A 600 lépcső megmászása ember és szamárpróbáló feladat, nézzünk csak az előző képen a cikk-cakkban felvezető útra. Tájékoztatásul csak annyi: az egyirányú szamár 5 € -ba kerül, de lehet retúrjegyet is venni.Egy kis történelem:Santorini a görög szárazföldtől dél-keletre fekvő a Kikládok szigetcsoport legnagyobb és legnépszerűbb szigete. Első lakói a minósziak. Konstantinápoly bukása után velencei uralom alá került, ekkor kapta mai nevét is, korábban Thirának hívták. A következő évszázadokban Naxos urai és az oszmánok irányították a szigetet, egészen addig, míg Görögországhoz nem csatolták. A bájos, idillikus sziget kialakulása meglehetősen drámai módon ment végbe. Mai félhold alakját az ie. 1500 körül bekövetkezett vulkánkitörés után nyerte el a korábban köralakú sziget. A kitörést követő szökőár elpusztította többek között a krétai civilizációt is. Egyes kellő fantáziával megáldott történészek szerint az elveszett Atlantisz legendája szervesen kapcsolódik Santorini történetéhez. Fira, Santorini fővárosa a tengerből kiemelkedő kalderára (vulkáni szikla tetejére), épült. A félhold alakú beomlott kráter meredek és sziklás hegyoldalára, szinte egymásba érve épültek a fehér-kék házak és templomok.A sziget Európa egyik legismertebb idegenforgalmi célpontja, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Az öbölben naponta kötnek ki az óriás, többezer utast szállító luxushajók, az érdeklődők mellett Santorini kedvenc helye a nászutasoknak is, sokan itt fogadnak örök hűséget. Fira luxusüdülőhely, drága szállodákkal és üzletekkel, sok filmcsillag és más celebritás is ellátogat ide. Csodálatos a kilátás innen a kalderára, különösen naplementekor.Fira leghangulatosabb, legszebb utcája a Plátia Firosztefáni, ahol az Ájiu Miná templom is található: a kék kupolás, fehér harangtoronnyal rendelkező templom Fira egyik jelképe.A vakító fehér házak és a kék kupolák mellett, a kis utcácskákat virágerdő övezi, ez tényleg a földi Paradicsom.A sziget teleülései közötti közlekedésre a legnépszerűbb járgány a quad, bár a meredek szerpentineken nem árt az óvatosság. Egy helyi monda szerint a legveszélyesebb kanyarokban még a buszvezetők is becsukják a szemüket.Sétáljunk egy kicsit a szigeten:Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y6YryG3rldw                                                                                                  Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!