2020. május 30. szombat, Janka és Zsanett napja
Lassan siess!
Révay András
2016.03.02 23:53
Szokatlan, a nézőt elgondolkodásra késztető képekből nyílt kiállítás Budapesten, a második kerületi Vízivárosi Galériában. A külföldön és idehaza egyaránt jól ismert, Munkácsy- és Mednyánszky-díjas festőművész, Végh András alkotásai március 22-ig láthatók.

 „Pozitív alkat vagyok” – mondja magáról Végh András. „Festés során döntéseimre nincs mindig magyarázat. A racionális és a megérzések kifeszített kötelén egyensúlyozok. Munkám során biztos és bizonytalan érzések és elképzelések differenciálódnak, konkretizálódnak. Az addigi értékek átértékelődnek és gyakran meglepetésként nyerik el új minőségű képformájukat. Az alkotás folyamatában születik meg számomra az a festői biztonság, ahol a véletlenszerű elemek értelmet kapnak.” Egy művészettörténész pedig azt írta róla, hogy művészete stíluskényszer nélküli, az eseményeket magába szívó, feldolgozó és önmagát újrateremtő individuális kreativitás. Ő olyan festő, aki az érzelmek által felkavartakat próbálja áttekinthetővé tenni, képein harmóniaként kiegyensúlyozni.

 LASSAN SIESS! - szól a kiállítás címe. Micsoda felhívás! A szürke hónapok után habzsoljuk hát a tobzódó színek, nyüzsgő karakterek orgiáját, de csak óvatosan, el ne kábuljunk, mert megéri meg-megállni a képek előtt és az első benyomások után a dolgok mélyére tekinteni. A kiállított képeket segítségül hívva, egy szubjektív válogatás erejéig hagyjuk, hogy vezessék gondolataink fonalát! A hosszú tél után a tavasz ígéretének kapujában ismét megörvendeztet minket azzal sok vidám színnel, élménnyel, ízzel, hangulattal, melyek megteremtésének ő oly nagy mestere. Absztrakt, figurális, reális vagy szürreális expresszív? – kérdezhetnénk a művek láttán. A kérdés nem az, hogy hová soroljuk be. Inkább, hogy miként tudja tapasztalatait új formákba önteni.

 Végh András a festőművész. Végh András a játékos. Végh András az utazó. Végh András a filozófus. Végh András az ínyenc – állapította meg mindezeket róla a kiállítás megnyitásakor Bársony István. Festőművész, aki művészetét a legmagasabb minőségben és alázattal teremti meg, lehengerlő technikai bravúrral, szín és kompozíciós érzékkel. Játékos, aki egész pályafutása alatt, mind a mai napig lankadatlanul a játékos izgalmával, taktikus hozzáállásával, a játékba vetett gyermeki hitével kísérletezik technikák, formanyelvek, karakterek megteremtésén. Nagy utazó, aki szellemi muníciót gyűjt nap, mint nap a minket körülvevő leghétköznapibb jelenetekből, helyzetekből, aki évről évre nagy kalandokba kezdve járja Európa bohémebb felét.

Franciaországtól Itálián át Koppenhága bohémek lakta negyedéig, a megtapasztalt élményeket belső tájjá alakítva, azt különös teremtményeivel népesíti be és alkot egészen egyedi új világot, melyben aztán már mi is kedvünkre utazgathatunk. Filozófus, aki az alkotás folyamatát belső vívódásokkal telve, a teremtés erejéből táplálkozó, abba belevesző művészként folyamatosan tágítja a festészet szellemi paramétereit, megingathatatlan intellektuális bázisa mindig rendelkezésére áll, hogy a képek primer olvasatán túli rétegekbe ásva újabb üzeneteket küldjön nekünk. Ínyenc, aki bárkinél jobban képes vizualizálni megannyi ízt és illatot, újrakeverni őket, új arányokban elénk tárni a finoman adagolt esszenciákat.

A kiállítás egyik fókuszpontja a parabola-tondó, a mágikus HÍRTÁNYÉR. Sötétje elnyeli a tekintetet, mint fekete lyuk a haldokló égitesteket. Mélyére tekintve egy eltűnő eszme még hamvában is élénk foszlányai sejlenek fel benne. Ez a mű társadalmi reflexiójával tűnik ki az alkotások sorából. A festő, ki évtizedek óta gyűjti a szokatlan tárgyakat és helyezi őket művészi kontextusba, most a tárgy rendeltetését is a mű részévé teszi, igaz, a hírek befogása helyett már a színek és tekintetek komor begyűjtője lett. A következő képcsoportban a makro világot felváltja a mikroorganizmusok sűrűje. A kisebb formátumú arabeszkek a Végh-i univerzum legkisebb elemeiből kelnek életre. A darabok finom reflexiókból állnak össze, karakteres kollázs-technika és erős festőiség alkot kompakt részeket és egészet. A komponálás esszenciái ezek a kis remekek, melyek az idők során felhalmozott gesztus és karaktergyűjteményből gondosan válogatva és aztán egy spontán alkotói folyamat révén teremtődtek.

 Amíg a Tájfutó elszántan keresi a kitörési pontot a vibráló és színpompás tájban, addig a Szabadesés meseszerű figurái táncoló virgoncokként fittyet hánynak a gravitáció törvényeinek és a zuhanás félelme helyett a szabadság öröme sugárzik. Mily beszédes címek! Itt tényleg nem szabad kapkodni. Érdemes elveszni a színek és formák, a finom textúrák világában! A Végh-i égbolton lebegő furcsa figurák vagy a festői gondolatsor, mutatják az alkotás ritmusát, változó lendületét és az állandó törekvést, hogy létrejöjjön a végső harmónia. A harmónia, melyet a színek, a formák a gesztusok folyamatos irányításával hoz létre a művész. Szinte hallani a kis figurák csiripelését, a formák és színfoltok rianás-szerű hangjait a színszilánkok sercenését és vonalhúrok pendülését… a puhaságukkal érintésre csábító érzéki felületek és grafikus gesztusok interakcióját.

 A Kabala-Baba ránk nevet. Felindultan, kalodába zártan várja sorsát… de aztán ismét új helyszínen járunk, nem is akármilyenen! Provence! Merített papírokra vetett élmény-magvakból kicsírázott levendulamezők illata, ódon pincék borpárlatai csapják meg orrunk legnemesebb ingerületeire fenntartott szegleteit. A természet illatélményeit vizualizálta a művész, vezet minket a virágmezőkön, óvárosi sétányokon, fasorok árnyas melegében. Ősi városkák történelmi hangulatai váltakoznak a vidéki táj romantikájával. Az ízek és illatok után hat meglepő arc zökkent ki minket. Fiktív portrék, karakterek, szinte már allegóriák. Van itt pajkosság, irónia, álmodozás, tudás, melankólia és fájdalom - kinek épp milyen lelkiállapot jutott. Egymás mellett élnek, de nem egymással, hozzánk szólnak, talán meg is halljuk őket!

A kiállítás monumentális darabja az Örök játszótér. Mi is tudná legjobban összegezni a művész ars poeticáját, ha nem ez a cím, ez a mű. A játékos figurák örök körforgásban élő tánca, a vibráló színfoltok és finom vonalhálók karcolásszerű rajzolata a végtelenség és játékos öröm érzése kavarog a festői univerzum tágasságában. Az örök játszótér azt is jelenti: kéretik semmit nem komolyan venni! Csak a művészet van, a kifogástalan ízlés, a szűnni nem akaró vágy az alkotásra, annak öröme, amelyet Végh András oly nagyvonalúan velünk is megoszt! Lassan siess! Hajrá, engedjük be magunkat a képekbe, járjuk be őket és szívjuk magunkba az ízeket, színeket hallgassuk meg a rejtett kis üzeneteket! Használjuk ki a lehetőséget, hogy a hétköznapokból a felszabadultságba ablakként nyíló alkotások felrázzanak minket, merüljünk alá a galéria medenceterét a nyár életörömével megtöltő képek sűrűjébe!

Kapcsolódó témák

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A tizenkettedik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A jó hangulat nem csak ennek volt köszönhető. A borászok bizakodóak, a 2015-ös év jó évjáratnak ígérkezik. Az pedig köztudott, hogy a bor és a sajt egymásnak jó barátai. Ahol sűrűbben nyílik a palack, ott több fogy a sajtokból is.

A Gundel Művészeti Díjat az ezredforduló tavaszán alapította a Gundel Étterem vezetősége. Az első díjátadásra 2001 májusában került sor: eleinte 10, a későbbi években 14 kategóriában díjazták a különböző művészeti ágak legjobbjait. Idén a díjazottak csoportja átalakult, egyenként két tagból álló, hat szakmai kuratórium dönt és a sor egy hetedik. új kategóriával gazdagodott.

Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten az InterContinental Szálló báltermében, november 29-én, vasárnap, 10 és 16 óra között a Diplomata Vásárt. A rendezvény a Diplomata Házastársak Budapest, és a szálloda közös szervezése, melynek célja, hogy rászoruló magyar intézmények támogatására pénzalapot gyűjtsenek.

Blog ajánló
Városlátogatások Firenze
FirenzeAz Arno folyó partján fekvő, történelmi emlékekben bővelkedő, reneszánsz várost egy blog keretei között bemutatni, lehetetlen vállalkozás. Az ókori rómaiak által alapított település műemlékeit megcsodálni több napot is igénybe vesz. A toszkán fővárost a „középkor Athénja”-ként is emlegetik.Nézzünk meg néhány érdekességet.Tudtátok, hogy a város felett egy titkos folyosó kanyarog, melyet Giorgio Vasari épített meg Cosimo de’ Medici toszkán nagyherceg megbízásából.  Ma Vasari folyosóként emlegetik. A közel egy km. hosszú járat egy-két emelet magasságban kanyarog a város felett. A Palazzo Vecchioból indul, ahol a Mediciek kormányzati hivatalai működtek, és az Uffizin át a folyó túloldalán álló pompás Pitti-palotáig vezet, ami a család otthona volt. A legenda szerint Cosimo nagyherceg a folyosót arra is használta, hogy személyesen kémlelje ki az utca hangulatát, illetve egyes házak belsejébe is betekinthessen onnan. A titkos járat elhalad a Santa Felicita-templom homlokzata előtt is. Egy innen nyíló erkélyen át a hercegi család az egyházi szertartásokon is részt vehetett, anélkül, hogy az alattvalókkal elvegyült volna.A folyosó, Firenze legöregebb hídja, a Ponte Vecchio (Öreg híd) fölött is áthalad. Ennek a láthatatlan folyosónak köszönhetjük a híd aranyműveseit. Korábban ugyanis mészárosok birtokolták, akik az állati hulladékot közvetlenül a folyóba dobták. Mikor azonban Cosimo megépíttette a folyosót, nem kívánta szagolni a rohadó hús bűzét. Kiadta a mészárosok útját, és a helyükre ékszer kereskedőket költöztetett. Az ékszerüzletek azóta is a híd jellegzetességei közé tartoznak.Firenze legismertebb műemlékei Uffizi képtárA Mediciek által alapított képtár nemcsak Olaszország, hanem az egész világ egyik legértékesebb és leggazdagabb gyűjteménye. Az elnevezés "irodákat", "hivatalokat" jelent, mivel a XVI század végén, amikor elkészült az U-alakú épület, a földszinten helyezkedtek el Toszkán Nagyhercegség hivatalai. Az első emeleten kaptak helyet a Mediciek udvari művészeinek a műhelyei, a legfelső szinten pedig a család gyűjteményei. Itt őrzik Botticelli két remekművét a Vénusz születését és a Tavaszt, itt láthatjuk Michelangelo festményét a Tondo Donit, Tizianótól az Urbinoi Vénuszt, Leonardo da Vincitől pedig a Három királyok imádását és az Angyali üdvözletet, hogy csak legismertebbeket említsem. A képtár valahol a turistaáradat mögött található.Piazza della SignoriaA Városháza tere, amelyen a legfontosabb események zajlottak a középkortól kezdve. Itt fogadták a város előkelő vendégeit, itt tartották évszázadokon keresztül Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent János tiszteletére rendezett látványosságokat és itt végezték ki 1498 májusában eretnekként Savonarolát. aki letartóztatásáig a perjeli tisztet is betöltötte. A teret díszítő gyönyörű szobrok közül a Neptun szobor és szökőkút nem nyerte el a firenzeiek tetszését, túlságosan aránytalannak, ormótlannak tekintették a város lakói a művet, s éppen ezért azonnal a "Biancone", névvel illették, amelyet talán  "Nagy fehér szörnyűségként" lehetne lefordítani. Nem aratott túlságosan nagy elismerést a Hercules szobor sem, Baccio Bandinelli alkotása. A Városháza homlokzatán oroszlánt ábrázoló szobrot láthatunk mivel Firenze címerállata az oroszlán. A neve Marzocco. Marsnak, a háború istenének a nevéből származik az elnevezés, s a középkorban a Városháza mögötti épületekben éppen ezért oroszlánokat őriztek.A Városháza mellett találjuk, a szabadtéri szoborgyűjteménnyel díszített, gótikus stílusú Loggia dei Lanzi-t a tér egyik legjellegzetesebb épületét. Itt láthatjuk Benvenuto Cellini bronzból készült Perseus szobrát és Giambologna remekművét, a Szabin nők elrablását.Santa Maria Novella-bazilikaSanta Maria Novella-bazilika Firenze első gótikus temploma és egyben első bazilikája. 1279-ben kezdték el építeni és valamikor a 14. század közepén készültek el vele. A fehér és zöld márvánnyal burkolt külső falak számos fontos műalkotást rejtenek.Itt látható „Keresztelő Szent János élete” freskók, melyek a város akkori polgárait és szokásaikat lehet felfedezni. A templom további híressége a Spanyol-kápolna freskói, melyen az agarakként ábrázolt dominikánusok terelik az „elveszett bárányokat”. A bazilikához szorosan kapcsolódik két irodalmi alak, Dante és Boccaccio. Míg a Strozzi-kápolna 14. századi freskóját Dante „Isteni színjátéka” ihlette, addig a Filippo Strozzi-kápolna maga szolgált Boccaccio „Dekameronjának” első színhelyéül.A firenzei Dóm                                                                                       A firenzei Dóm, vagy hivatalos nevén a Santa Maria del Fiore (“virágos” Szűz Mária templom), Firenze egyik legtöbbet fényképezett, s legismertebb műemléke. 1296 szeptember 8-án rakták le a katedrális alapkövét, de az építkezés hosszan elhúzódott, több mint százötven évig tart. Ma is az egyik legnagyobb templom az egész világon. Ma sincs ennél magasabb épület Firenzében, a kupola kilátóteraszáról  csodaszép körpanoráma nyílik a városra, s a Firenze környéki dombokra.Firenzei képek:Nézzünk meg egy videót a városról:https://www.youtube.com/watch?v=-gxBIzaNfIw                                                                                                     By vinpet /forrás: internet/
Egy nap a városban Élet a járvány után - Önmaguktól függő mikroközösségek
Egyéni tragédiák ezrei zajlanak éppen ezekben a percekben, és szörnyű helyzetbe kerülnek emberek. És noha nagyon együttérzek velük, most mégis a vállalkozásokról szeretnék írni a járvány kapcsán, azoknak is csak egyetlen fajtájáról, ahol elég nagy a baj, pedig nem szabadna így lennie. És nem is kerülne sokba kimenteni őket. Definiáljuk a Pusztítás / Kieső Bevétel arányt: azt fejezi ki, hogy egységnyi pénzmegvonás mekkora negatív hatást képes kiváltani Budapesten, vagy méginkább a város kulturális szövetén. Az arány akkor nagy, ha a negatív hatás jelentős, már nagyon kis kieső bevétel esetén is. Vannak helyek, ahonnan hiányzó egymillió forintot meg sem érezni, máshol emiatt be kell zárni egy ikonikus térnek, ami a tulajdonosa személyes csődje miatt potenciálisan sosem nyithat meg újra. A két hely, amiről most írni szeretnék, mindenképp a legnagyobb Pusztítás / Kieső bevétel arányt felmutatni képes intézmények között van. 2020 márciusa előtt nem lehetett sejteni, hogy kétfelé lehet csoportosítani a vendégekkel dolgozó helyeket. Ma már annyira  tudjuk ezt, hogy csak ez látszik: az egyik csoportba tartozók átvészelhetik a kormány járványintézkedéseit, a másikuk nem. Egyikük meg tudja - vagy inkább: meg akarja - tartani a dolgozóit a veszteséges időkben is, a másikuk úgy hajítja ki őket egy perc alatt, mint a sicc. Kiugrott a nyúl a bokorból: akinek a profit az első, azoknak van tartaléka, nagy részük a dolgozókat is simán cserélgetik, ha kell. Hozzá is szoktak, tegyük hozzá. Akiknek a profit mindig is másodlagos volt, mert egyszerűen pontosan azt és úgy szerették csinálni, amit és ahogyan csináltak, és a bevételek csak fenntartották ezt a szeretetteljes tevékenységet - jó termék esetén meg még azért nyereséget is termeltek persze -, vagyis sokkal emberibb módon közelítették meg az egészet, azok most lehet, hogy végleg eltűnnek a városból. Most derül ki két dolog: az egyik, hogy mennyire hajszálon függnek Budapest legizgalmasabb helyei, a másik, hogy van-e értelme szoros kulturális közösségeket létrehozni. Mint írtam, két hely van, amik legjobban szíven ütöttek ebben az értelemben, amik nélkül Budapest nem lenne ugyanaz. Ha voltál már ott, tudod, ha nem voltál, hidd el. Olyan izgalmas pontjai a városnak, amikre ha véletlenül rábukkansz, nem hiszed el, hogyan lehet ilyen szenzációs szingularitás mellett csak úgy elsétálni, és miért nem voltál eddig itt. Nem a látvány, nem a hatszáz éves barikolt szesz, nem az élére vasalt profizmus, hanem valami egészen más. Az egyik ilyen szingularitás nekem a Jedermann. Hans Van Vliet, a Magyarországon élő holland zenész 2010-ben alapította azzal a céllal, hogy a nevéhez hűen - jeder Mann (oder Frau, teszem hozzá) - a város mindenféle embert bevonzó jazz-klubja legyen, ahol éjfélkor is lehet reggelit kérni, a hátszín meg kétezer forint akkor, amikor már mindenhol máshol hirtelenjében steak-szakértő pincérek kínálták kétszer ennyiért, és Wahorn András igyekszik szabályok nélküli zenét játszani. Mivel Hans gyakorlott klubmegálmodó - nevéhez köthető a budapesti Sixtus kápolna, a Pótkulcs, az Ötödik bejáró, a Castro, az Ellátó, a Jelen vagy a Most -, így pontosan tudta, mit akar, és hogy azt hogyan éri el. Tudta, hogyan lehet a város különös arcait egy helyre hívni. Egyébként 1990-ben jött Budapestre, három hétre, de megismerkedett a későbbi feleségével a másodikon. Azóta itt él, és azóta vendéglát. A Jedermann tényleg olyan hely, hogy ha koncert van, akkor minden asztalnál egymástól tökéletesen különböző ember ül. Életkorban 18-80, társadalmi státuszban anarchista programozótól öltönyös üzletemberig, mindenki. Ha sosem tudtad elképzelni, hogy valaha egyedül jársz majd kocsmába, és egyedül nézegeted az arcokat, és elegyedsz szóba velük, belépve erre a helyre akkor is azt mondod, hogy “ja, de, mégis el tudom”. Az egyik sarokban ülve, az asztali lámpa sárgás fényével az arcomon, a jazzt hallgatva a végtelenségig tudom fürkészni az embereket, akik éppolyan változatosak, amilyeneknek gyerekként elképzelted, csak épp elhitette veled a közélet meg a tévé, hogy nem így van. A másik nagyon különleges hely, ami egyike Budapest legfontosabb kulturális intézményeinek, és máris élő történelemnek számít: a Nyitott Műhely.  A Nyitott Műhely művészkörökben fogalom. Ha itt most elkezdeném bemutatni Finta Lacit, a hely gazdáját, akinek a pincéjének fenntartásához Esterházy Péter is utalt minden hónapban egy összeget, egy könyv telne be. Ennyire ismert személy ő az irodalmi, meg aztán a zenész, építész, film, képzőművész körökben. Egyszerűen azért, mert 2000-ben megnyitotta ezt az ideális helyen lévő befogadó teret. A Déli pályaudvar közel van, mégis, a pince annak szintjétől picit magasabban, eldugottabb helyen. Ha először mész be ide, nem igazán tudod, mi ez. Az illatok alapján, a kilincseket lenyomva, a régi deszkákból tákolt polcok között nagypapám műhelye ugrik be. Ott van a levegőben nem csak az eszközök, olajok, ottfelejtett tonnányi felhalmozat szaga, de hangulatában is, az ajtók közé benézve, a látványt befogadva is egyértelműen műhely-érzésünk van. Különös véletlen, hogy ez tényleg egy bőrös műhelynek nyitott, 20 évvel ezelőtt. Véletlen, mert  egyáltalán nem szolgált szinte egy percig sem bőrösműhelyként, lévén a barátokkal megült megnyitóbulin máris lefoglalták a képzőművész ismerősök, hogy itt bizony ők kiállítanak majd. Úgyhogy kiállítás lett, az első a több százból, ami azóta volt itt. De vannak itt koncertek, beszélgetések, filmklub és mindenféle kulturális esemény, minden héten több is. Én Török András új Budapest-könyvének elő-bemutatóján vettem itt részt, meghívott vendégként. Laci közben le is költözött ide. Reggel felkel, kinyitja az ajtót, és az nyitva van, amíg este le nem fekszik. Előfordul simán, hogy lemész, leülsz az egyik kávézóasztalhoz, de nem jön senki. Egyszerűen azért, mert nincs is ott senki! Laci elment valahová, és nem zárta be az ajtót, mert az nem illik a helyhez. Nyitott Műhely. Ha ott van, megkínál a levesből, amit főzött, ott hátul. Ha nincs, akkor megvárhatod. De a legkülönlegesebb a sarokban található, máig működőképes, és rendben tartott bőrösműhely (a lenti képen balra). A sarok, ami miatt az egész helyet megnyitották, hogy itt majd műhelymunka lesz, diákokkal, szabadon, beszélgetve. Ott lógnak a bőrök, és várják, hogy egy nap majd Lacinak megint lesz ideje bőrözni, kiállítani, ezzel foglalkozni. Mintha csak úgy alakult volna, tiszta véletlenségből, hogy Lacit istennek sem hagyják dolgozni a művészek, mert mindig újabb és újabb jelentkezik be, hogy itt adná elő magát. Persze azért nem ez a helyzet, Finta László élvezi a munkáját. Biztosan élvezi, hogy szeretik, hogy felfirkálnak róla valami frappáns mondatot a falra, hogy ez tölti ki az életét, annyira, hogy családot sem alapított, a hagyományos értelemben vett magánéletet sem alakított ki magának a Nyitott Műhelyben élve. Mindkét helyre igaz, a Nyitott Műhelyre és a Jedermannra is, hogy a bevételük zérusra esett vissza a járvány miatt. A kormány segítsége, ami abból állt, hogy bizonyos adóterheken valamennyit enyhített, nem sokat segített volna akkor sem, ha hiány nélkül megkaphatják, hiszen a számlák ugyanúgy jöttek, ahogy előtte. Egy nem változott, és ezt mi is észrevettük a saját háztartásunkban: a közüzemi, biztosítási számlák, tagdíjak, bérleti díjak megállíthatatlanul és változás nélkül jönnek, ezeknek a helyeknek pedig ez havi több százezer forint. A másik probléma, hogy egy ilyen családias helyen az alkalmazottak is szinte családtagok. Nem kérdés, hogy küzdenek értük, nem kérdés, hogy ki akarják bekkelni velük a járvány utánig, ez nem olyan “lecseréllek valaki másra, ha akarlak”, vagy “menj haza, éld túl, aztán legfeljebb visszajössz legatyásodva, hitelekkel” dolog. Csakhogy a kormány segítsége, a mi adónk segítsége erre a helyzetre előírta, hogy olyan helyeknek jár a bértámogatás, amik 15-50%-os visszaesést éltek meg a járvány miatt. 50%-nál nagyobb visszaesés felett nem segítenek, nem szállnak be az alkalmazottak bérébe, hogy ottmaradjanak, aki nem képes a korábbi bevétel felét előteremteni, az heroikusan ugyan megpróbálhatja ott tartani az embereket, de saját zsebből ez nem nagyon tartható sokáig. Miért nincs bevétel? Mert egy kulturális tér, ahol egyébként van vendéglátás, hogyan szállítana házhoz ételt? Persze, lehetne, és persze, van, aki igénybe is veszi a dolgot, szolidaritásból. De ki viszi házhoz a kiállítást, a koncertet? Anélkül mit ér egy rántotta, vagy egy tojásos nokedli? Nem enni járunk oda, és nem a szomszédból, hogy beugorjuk érte, ez nem megoldás. Voltak tartalékok, minimális tartalékok, amik mára elfogytak. Mondanom sem kell, ezek a helyek nem épp a maximális profitra hajtanak, inkább hasonlítanak a nonprofit helyekhez, mecenatúrákhoz: ha minden számla ki van fizetve, mindenki megkapta a pénzét, és a tulajdonosnak is maradt miből boltba menni, akkor az már jó. Most lehet azt mondani, hogy “ez egy kegyetlen világ, tessék beállni a sorba”, meg “úgy kell nekik”, de a helyzet az, hogy sem a Nyitott Műhely, sem a Jedermann nem lenne ilyen, ha a profit elsődleges lenne. Nem is léteznének. Nem csak azért, mert nagyobb profit esetén nem kapnánk olcsón steak-et a jazz-műsor mellé, vagy mert nem bírnánk ki egy magasabb belépődíjat az önkéntes adományok helyett, hanem mert minden megváltozna. Mélyen ott van a helyek genetikai kódjában az, hogy a közösség, ami a jelenlétével fenntartja, az család. És adnak pénzt, de nem azért, mert ez a gerince a kapcsolatnak. Ahogy a családtagunknak is adunk, úgy adunk ide is, és ezért cserébe egy családi vacsorán, családi beszélgetésen, családi koncerten ülünk, és így viszonyulunk mindenki másra is a helyszínen. Úgy adjuk a pénzt, mint ahogy a családi rendezvény előtt összedobjuk a rendezvény árát: igazából jólesik. Ez egy nyitott család, bárki bármikor csatlakozhat. És most az egyik családtag bajba került, és a családnak kell kihúzni a bajból, különben nincs több családi rendezvény. A Jedermannban most örökbe lehet fogadni helyeket, és terveznek valami webshop-szerűséget is. A Nyitott Műhely is a törzsvendégek segítségére számít, hogy kifizesse a számlákat. Ez most a teszt: elég erős-e ez a közösség ahhoz, hogy tényleg családnak lehessen nevezni? Vagy csak a jókedv, szórakozás, kulturális rendezvények iránti érdeklődés tartotta össze? Vagy valami mélyebb, emberek közötti erő, ami nem hagyja az intézményt eltűnni? Ha ezek a helyek most megmenekülnek, az mindennél erősebbé teszi őket. Akkor megmutatják, hogy érdemes családi közösségeket létrehozni, mert az erősebb háló, mint a nagy profit. Megmutatja, hogy ha itt ezentúl jönnek-mennek a járványok, akkor csak erre lehet számítani: a családra. Ha pedig elbuknak, akkor a nagyobb tőke köré gyűlő helyek erősödnek, valamint mindenkor a kormány segélycsomagjának kialakításától függ, hogy egy hely élhet-e, vagy nem. Képzeljétek el, milyen fontos kérdés ez. Ez dönti el, hogy milyen lesz Budapest a jövőben, hogy luxussátrakba térünk majd be minden sarkon, amiket egy perc alatt össze lehet pakolni, és máshol felverni, vagy megerősödnek a hagyományra, gyökerekre épülő közösségi terek, amiket fenntartják azok, akik szeretik, hogy vannak.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!