Szokatlan, a nézőt elgondolkodásra késztető képekből nyílt kiállítás Budapesten, a második kerületi Vízivárosi Galériában. A külföldön és idehaza egyaránt jól ismert, Munkácsy- és Mednyánszky-díjas festőművész, Végh András alkotásai március 22-ig láthatók.

 „Pozitív alkat vagyok” – mondja magáról Végh András. „Festés során döntéseimre nincs mindig magyarázat. A racionális és a megérzések kifeszített kötelén egyensúlyozok. Munkám során biztos és bizonytalan érzések és elképzelések differenciálódnak, konkretizálódnak. Az addigi értékek átértékelődnek és gyakran meglepetésként nyerik el új minőségű képformájukat. Az alkotás folyamatában születik meg számomra az a festői biztonság, ahol a véletlenszerű elemek értelmet kapnak.” Egy művészettörténész pedig azt írta róla, hogy művészete stíluskényszer nélküli, az eseményeket magába szívó, feldolgozó és önmagát újrateremtő individuális kreativitás. Ő olyan festő, aki az érzelmek által felkavartakat próbálja áttekinthetővé tenni, képein harmóniaként kiegyensúlyozni.

 LASSAN SIESS! - szól a kiállítás címe. Micsoda felhívás! A szürke hónapok után habzsoljuk hát a tobzódó színek, nyüzsgő karakterek orgiáját, de csak óvatosan, el ne kábuljunk, mert megéri meg-megállni a képek előtt és az első benyomások után a dolgok mélyére tekinteni. A kiállított képeket segítségül hívva, egy szubjektív válogatás erejéig hagyjuk, hogy vezessék gondolataink fonalát! A hosszú tél után a tavasz ígéretének kapujában ismét megörvendeztet minket azzal sok vidám színnel, élménnyel, ízzel, hangulattal, melyek megteremtésének ő oly nagy mestere. Absztrakt, figurális, reális vagy szürreális expresszív? – kérdezhetnénk a művek láttán. A kérdés nem az, hogy hová soroljuk be. Inkább, hogy miként tudja tapasztalatait új formákba önteni.

 Végh András a festőművész. Végh András a játékos. Végh András az utazó. Végh András a filozófus. Végh András az ínyenc – állapította meg mindezeket róla a kiállítás megnyitásakor Bársony István. Festőművész, aki művészetét a legmagasabb minőségben és alázattal teremti meg, lehengerlő technikai bravúrral, szín és kompozíciós érzékkel. Játékos, aki egész pályafutása alatt, mind a mai napig lankadatlanul a játékos izgalmával, taktikus hozzáállásával, a játékba vetett gyermeki hitével kísérletezik technikák, formanyelvek, karakterek megteremtésén. Nagy utazó, aki szellemi muníciót gyűjt nap, mint nap a minket körülvevő leghétköznapibb jelenetekből, helyzetekből, aki évről évre nagy kalandokba kezdve járja Európa bohémebb felét.

Franciaországtól Itálián át Koppenhága bohémek lakta negyedéig, a megtapasztalt élményeket belső tájjá alakítva, azt különös teremtményeivel népesíti be és alkot egészen egyedi új világot, melyben aztán már mi is kedvünkre utazgathatunk. Filozófus, aki az alkotás folyamatát belső vívódásokkal telve, a teremtés erejéből táplálkozó, abba belevesző művészként folyamatosan tágítja a festészet szellemi paramétereit, megingathatatlan intellektuális bázisa mindig rendelkezésére áll, hogy a képek primer olvasatán túli rétegekbe ásva újabb üzeneteket küldjön nekünk. Ínyenc, aki bárkinél jobban képes vizualizálni megannyi ízt és illatot, újrakeverni őket, új arányokban elénk tárni a finoman adagolt esszenciákat.

A kiállítás egyik fókuszpontja a parabola-tondó, a mágikus HÍRTÁNYÉR. Sötétje elnyeli a tekintetet, mint fekete lyuk a haldokló égitesteket. Mélyére tekintve egy eltűnő eszme még hamvában is élénk foszlányai sejlenek fel benne. Ez a mű társadalmi reflexiójával tűnik ki az alkotások sorából. A festő, ki évtizedek óta gyűjti a szokatlan tárgyakat és helyezi őket művészi kontextusba, most a tárgy rendeltetését is a mű részévé teszi, igaz, a hírek befogása helyett már a színek és tekintetek komor begyűjtője lett. A következő képcsoportban a makro világot felváltja a mikroorganizmusok sűrűje. A kisebb formátumú arabeszkek a Végh-i univerzum legkisebb elemeiből kelnek életre. A darabok finom reflexiókból állnak össze, karakteres kollázs-technika és erős festőiség alkot kompakt részeket és egészet. A komponálás esszenciái ezek a kis remekek, melyek az idők során felhalmozott gesztus és karaktergyűjteményből gondosan válogatva és aztán egy spontán alkotói folyamat révén teremtődtek.

 Amíg a Tájfutó elszántan keresi a kitörési pontot a vibráló és színpompás tájban, addig a Szabadesés meseszerű figurái táncoló virgoncokként fittyet hánynak a gravitáció törvényeinek és a zuhanás félelme helyett a szabadság öröme sugárzik. Mily beszédes címek! Itt tényleg nem szabad kapkodni. Érdemes elveszni a színek és formák, a finom textúrák világában! A Végh-i égbolton lebegő furcsa figurák vagy a festői gondolatsor, mutatják az alkotás ritmusát, változó lendületét és az állandó törekvést, hogy létrejöjjön a végső harmónia. A harmónia, melyet a színek, a formák a gesztusok folyamatos irányításával hoz létre a művész. Szinte hallani a kis figurák csiripelését, a formák és színfoltok rianás-szerű hangjait a színszilánkok sercenését és vonalhúrok pendülését… a puhaságukkal érintésre csábító érzéki felületek és grafikus gesztusok interakcióját.

 A Kabala-Baba ránk nevet. Felindultan, kalodába zártan várja sorsát… de aztán ismét új helyszínen járunk, nem is akármilyenen! Provence! Merített papírokra vetett élmény-magvakból kicsírázott levendulamezők illata, ódon pincék borpárlatai csapják meg orrunk legnemesebb ingerületeire fenntartott szegleteit. A természet illatélményeit vizualizálta a művész, vezet minket a virágmezőkön, óvárosi sétányokon, fasorok árnyas melegében. Ősi városkák történelmi hangulatai váltakoznak a vidéki táj romantikájával. Az ízek és illatok után hat meglepő arc zökkent ki minket. Fiktív portrék, karakterek, szinte már allegóriák. Van itt pajkosság, irónia, álmodozás, tudás, melankólia és fájdalom - kinek épp milyen lelkiállapot jutott. Egymás mellett élnek, de nem egymással, hozzánk szólnak, talán meg is halljuk őket!

A kiállítás monumentális darabja az Örök játszótér. Mi is tudná legjobban összegezni a művész ars poeticáját, ha nem ez a cím, ez a mű. A játékos figurák örök körforgásban élő tánca, a vibráló színfoltok és finom vonalhálók karcolásszerű rajzolata a végtelenség és játékos öröm érzése kavarog a festői univerzum tágasságában. Az örök játszótér azt is jelenti: kéretik semmit nem komolyan venni! Csak a művészet van, a kifogástalan ízlés, a szűnni nem akaró vágy az alkotásra, annak öröme, amelyet Végh András oly nagyvonalúan velünk is megoszt! Lassan siess! Hajrá, engedjük be magunkat a képekbe, járjuk be őket és szívjuk magunkba az ízeket, színeket hallgassuk meg a rejtett kis üzeneteket! Használjuk ki a lehetőséget, hogy a hétköznapokból a felszabadultságba ablakként nyíló alkotások felrázzanak minket, merüljünk alá a galéria medenceterét a nyár életörömével megtöltő képek sűrűjébe!