2019. szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina és Dorián napja
Hazavihető kiállítás
Révay András
2016.05.13 21:52
Ma már tudjuk, milliók haltak meg az első világháború csataterein. Mivel pedig akkor még nem sejtették, hogy majd követi egy második, nem is számmal jelezték. Úgy nevezték: a Nagy Háború! Személyi és tárgyi emlékek összegyűjtésével erről a háborúról nyílik rövidesen állandó kiállítás, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

 A múzeumban évek óta nem nyílt állandó kiállítás, most jött el az ideje egy nagyszabású, hosszú időszakot átfogó bemutató elkészítésének, mondta el dr. Sallay Gergely, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője, a kiállítás egyik rendezője. A részben még elhelyezésre váró tárgyak között sétálva a hét teremben, annyi már így, félkészen is megállapítható: ezúttal szakítani kívántak a hideg, racionális, mondhatni iskolás kiállítási stílussal. Kezdik a világháború kitöréséhez vezető úttal és Monarchiával foglalkozó részt, három termet el is választották a háborús emlékektől. Ez a három az első emeletre került, a földszinti hétben pedig csak a hadműveletekkel foglalkoznak. Ez utóbbiakban egy kronológiai ív vezeti a látogatót, egy megvilágított információs oszlop segítségével.

 Az első teremben a szarajevói merénylet és a mozgósítás áll a középpontban. A következő ötben 1914, -15, -16, -17 és -18 eseményeit, az utolsóban pedig a háború utáni emlékeket mutatják be. Minden oszlopon, vaktérképen jelölték be azokat a helyeket, ahol abban az évben a KuK hadsereg magyar katonája megfordult, jelentősebb harcokat vívott. Az információs oszlopokon látható az adott évből egy jellegzetes hadparancs is. Külön térképen mutatják, hogy Európán kívül hová jutott el magyar katona, hiszen kevesen tudják, hogy még japán hadifogságba is kerültek jó néhányan. Palesztinában – a török szövetségessel közösen – is harcoltak magyar katonák, ezt trópusi egyenruhájuk, török kitüntetésük jelzi, és a nyugati fronton is megfordultak tüzérek, akik a belga és a francia erődök támadásában vettek részt német oldalon.

Majdnem minden kiállító térben találnak a látogatók egy enteriőrt. Az elsőben a vasútállomáson sétálhatunk keresztül. Nincs kiállítás jellege, külön világot, a búcsúzkodás, a vonatra szállás pillanatát jeleníti meg. Máshol is a korszak atmoszféráját szívhatjuk magunkba általuk. Minden teremben vannak személyi vitrinek, kiemelkedő személyiségek vagy akár az egyszerű emberek személyes tárgyait, hagyatékát őrzik. Így, ilyen teljességükben ezeket még soha, sehol nem mutatták be. Nem hiányozhatnak a fegyvernemek, külön-külön a lovasság, tüzérség, haditengerészet, a „légjáró” csapatok, de a háborús újítások sem, úgy a fegyverzetben, mint más felszerelésekben egyaránt. A múzeumnak különlegesen gazdag az első világháborús tárgyi anyaga, így nagyon színvonalas válogatásra nyílt lehetőség.

 Minden teremben van „hátország” vitrin, melyben a hadi jótékonyság, a fémgyűjtés, a hátország és a front kapcsolatát bemutató emlékek láthatók. Lesz, ahol hadiipari munkásnők válogatnak lőszert, megemlékeznek az ápolónőkről, hadba vonult művészekről, a háború vasúti- és postaszolgálatairól és mindenhol ezek egy jellegzetes tárgya, tárgycsoportja is megtalálható. Ám az első világháború legfontosabb színtere mégis csak a lövészárok volt. Ott zajlott az állóháború – évekig. Egy enteriőr segítségével a látogató beléphet abba a nagyon zord világba, ahol rengetegen pusztultak el és természetesen nem maradhat ki a hadifogság témaköre sem. Ennek a hangulatát egy fogolytábor barakkjának belseje idézi fel, ahová szintén be lehet menni. Ki lehet próbálni a szalmazsákot, leülni az asztal mellé.

A látogatót komoly információs tartalon segíti. Több helyen érintőképernyős asztalon nyerhetnek bepillantást a Monarchia hadkiegészítési rendszerébe; kik voltak az egyes hadtestek parancsnokai, hol, mikor harcoltak a különböző csapatok. Külön képgalériában a múzeum gazdag tárgyi anyagának egy jelentős hányada tekinthető meg. Mindezek jól szolgálják az oktatást, az ismeretszerzést. A gyerekek számára pedig külön erre a kiállításra fejlesztett játékok is elérhetők. A szerepjátékban bárki - nyolc személy közül választva - belehelyezkedhet egy-egy háborús életpálya részleteibe, döntési helyzetbe kerülhet. Nagyon komoly hangsúlyt helyeztek arra, hogy a lehető legtöbb, személyhez köthető tárgy jelenjen meg a kiállításban. Bemutatják a tipikusat, a tömegeset, hiszen tömegek vívtak egymással, de mégis csak emberek harcoltak emberek ellen és ezt átélhetővé kívánják tenni. Szembesülhet a látogató azzal, hogy ez mindenki háborúja volt.

Az utolsó terem az emlékezésé, a hősi halottak képcsarnoka és a háború utáni emlékek is itt találhatók. Jelen ismereteink szerint mintegy 660 000 hősi halottja volt Magyarországnak. Őket a 12. Honvéd Gyalogezred tagjai által megfestetett és egységesen megjelenített arcképcsarnokból látható válogatás idézi fel. Jelzi, hogy mennyire fontos volt az alakulatoknak, a családoknak a halottak emlékének őrzése. Egy kis medált, benne a katona hamvaival - a család elbeszélése szerint - egy fiatalon elesett katona édesanyja hordta, haláláig a nyakában. Ebből a szobából a moziterembe léphet a látogató. Itt korabeli, eredeti – olykor harctéri - felvételekből készült összeállítást, illetve későbbi dokumentumfilmeket vetítenek. Látható lesz IV. Károly koronázása, valamint Ferenc Ferdinánd és feleségének temetése is. A kiállításhoz készül egy könyv, ami száz műtárgyon, illetve műtárgy csoporton keresztül mutatja be az első világháborút, segítségével nemcsak ez a kiállítás, de a mögötte álló szaktudás is hazavihető!

(www.militaria.hu

Kapcsolódó témák

A Koreai Köztársaságban az utolsó évtizedekben lezajló fejlődés a művészetben is jól nyomon követhető. Ez látható azon a tizenkét koreai kortárs képzőművész alkotásait felvonultató tárlaton is, a mi március 12-ig ingyenesen megtekinthető a budapesti Koreai Kulturális Központban.

Ez a látszólag feloldhatatlan ellentmondás egy készülő szenzációt takar. A Magyar Állami Operaház valódi sztárparádéval viszi színre Lee Hall és Elton John, „Billy Elliot – a Musical” című világhírű darabját az Erkel Színházban, július 29-én.

A tizennyolcadik esztendejébe lépett Valentin-napi Páros Teniszkupa a rendszerében és – részben – a versenyzők személyében is megújult. Szellemében nem. Továbbra is teljesíti régi célját, hogy közel hozzon egymáshoz embereket.

A XIII. kerületben élő fiatal festőművész-tanár, Esse Bánki Ákos, a RaM Colosseum fennállása óta már másodszor állít ki az épület aulájában. Nagy erejű, expresszív munkáinak az első alkalommal is sikere volt, most az elmúlt három évben született művekből látható válogatás.

Puccini, Bohémélet című operáját 1937 óta ugyanabban a rendezésben láthatja a magyar közönség. Február 19-én új felfogásban mutatja be az Erkel Színház. Az előadás érdekessége, hogy ez a modern változat egyáltalán nem idegen a mű eredeti, 1896-ban megfogalmazott szellemiségétől.

Blog ajánló
Városlátogatások A Neretva folyó völgyében
Egy nap a városban Milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?
Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek. Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is. Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült) De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát. Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten? P+Roller Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban. A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat. Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő. Gyorsaság Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani. Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet. Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk. Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen. 5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel. Súly és térfogat Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok. 12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele. Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől. A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni. Életérzés Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá. Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat. A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni. Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe. Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.
Egy nap a városban Tévedtem, EZ Budapest legfélelmetesebb aluljárója
Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet. Tévedtem. Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség. Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem. Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva: Egy nagyon hosszú lyukat: Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső. Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek. Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám. A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben. Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!