2020. április 7. kedd, Herman napja
Kokdu, a lelki társ
Révay András
2013.12.05 11:02
Mit tudunk egy másik népről? Kultúrájáról, hagyományairól? Igencsak meglepő választ kaphatunk ezekre a kérdésekre a budapesti Koreai Kulturális Központban. Évezredes szokásokba ad betekintést az a kiállítás, mely New York, London és Lipcse után, most itt látható január 15-ig.

A kiállítás jelentősége elsősorban abban áll – emelete ki Pállfy Dóra, a Kulturális Központ szóvivője - hogy elénk hoz olyan szokásokat, megőriz olyan tárgyakat, melyek ma már letűnőfélben vannak. A 20. század modernizációja során a koreai társadalom temetkezési kultusza jelentősen megváltozott. A „kokdu” szó jelentése, szobrocska. Ezeket a fenyőfából készített kis szobrokat a ravatalhoz rögzítik, és hídként szolgálnak az evilág és a túlvilág között. Feladatuk az volt, hogy az evilági lét elhagyásakor elkísérjék a halottat a túlvilági utazásra, mutatassák az utat, védelmezzenek és vigaszt nyújtsanak.

A kiállítás most a késői Csoszon dinasztia korából származó ravatalt, koporsót és 76 darab kokdu emléktárgyat mutat be. A ravatal drága eszköz volt, ezért a falu összegyűjtötte a pénzt egynek az elkészítésére. Használat után szétszedték, úgy tárolták és csak a következő alkalommal rakták össze. A szobrocskák jelentősége abban áll, hogy bepillantást engednek az évszázadokkal korábban élt emberek gondolkodásmódjába, megmutatják, hogyan vélekedtek a túlvilágra való utazásról, valamint, hogy miként reagáltak a szeretett személy elvesztésére. A kokdu tehát kapcsolatban van a minket leginkább foglalkoztató alapvető és egyetemes kérdésekkel, azaz az élettel és halállal kapcsolatos gondolatokkal. A szertartás során a szomorú gyászt megérő hozzátartozók viselete a tradicionális fehér volt. A kokduk által viszont kifejezhették együttérzésüket, jó kívánságaikat az elhunytnak. Noha a kokduk néprajzi és történelmi leletként is értékesek, nehéz lenne figyelmen kívül hagyni egyéni művészi értéküket. Erőt gyengeséget, örömöt és fájdalmat, vidámságot és komolyságot fejeznek ki. Mindegyiket finom technikával faragták tökéletesre, követve azt az egyedi színezési módot, mely jól tükrözi a koreaiak törekvését a természettel való harmóniára. Festésükhöz Korea tradicionális színeit, a pirosat, kéket, sárgát, feketét és fehéret használták. Durva jellemvonásaik, kiegyensúlyozatlan arányaik és a rájuk jellemző egyszerűség vagy túlzás teszi egyedivé a kokdukat. Négy csoportra oszthatók attól függően, hogy milyen szerepet töltenek be az elhunyt túlvilági életében.

A „vezető” elkíséri az utazót a túlvilágra és segít, hogy ne térjen tévútra. A másvilágra vezető út ismeretlen és tele van veszéllyel. Az utazó lélek könnyen elveszhet az úton és ha egyszer elvész, váratlan események történhetnek vele. Ez a kokdu típus biztonságosan vezeti az utazókat a zűrzavarból és elkormányozza őket egy értelemmel teli világba. A főnixen lovagoló férfi különösen jó vezető. A főnix ugyanis mitikus és transzcendens madár, mely – a hiedelmek szerint - a szerencsét hozó állatok egyike. A túlvilágba tartó elhunyt lelkét vezető madár mindig a ravatal egyik dísze.

Az „őr” útja során megvédi a vándort a gonosz lelkektől. Az utazó már elhagyta szülővárosát, de még nem érkezett meg arra a helyre, ahol kényelem és biztonság várja. A „már” és a „még” közötti, rosszindulatú szellemekkel és gonosz energiákkal teli területen van. Az őr egész úton védi az utazót, amíg az el nem éri célját, óvja őt a bajtól. Ezért az ilyen kokdu arcvonásai és gesztusai agresszívak, sokszor fegyvere is van. A „gondviselő” kiszolgálja az utazót, ha bármire szüksége lenne; a „szórakoztató” figurák zenélnek, táncolnak és énekelnek, így mulattatják az elhunytat célja eléréséig.

A ravatalra illesztett faragott szobrocskák közül két figurának kiemelkedő jelentősége van. A főnixek a transzcendencia és a repülés szimbólumai. A felfelé szárnyalás erejét mutatják, könnyedén szakadnak el a Föld gravitációjától. Bizonyos értelemben a főnix és a tűz hasonló egymáshoz. A főnixek úgy szárnyalnak az ég felé, mint a lángok, amik felfelé csapnak. Az utazók pedig idegen földre tartanak és ezekkel a lángokkal vezetik őket. A ravatalra készített főnixek különböző formájúak, ezzel jelezve a remény tüzének különféle állapotát. A főnixnek általában csak a fejét ábrázolják. A négy főnixfej a ravatal négy sarkában helyezkedik el.

A leginkább figyelemre méltó kokdu a ravatalon a sárkány. A királyt szimbolizálja, a leghatalmasabb erőt, mely túllépi világunk határait. Az elhunyt testét ravatalon szállították otthonától a sírjáig, így nagyon fontos eleme a tradicionális halotti kultusznak. Társadalmi helyzetétől, vagyoni állapotától függetlenül mindenkit megilletett ez a szokás, mely azt mutatja, hogy a koreai társadalomban az elhunytakat rangtól függetlenül tisztelték és nagyra becsülték. Egy hagyományos koreai temetésen hónapok teltek el az egyén halála és eltemetése között, mivel ez idő alatt készítették el a kézművesek az igényes, szertartásos szerkezetet és a szobrocskákat.

A nemesség szimbólumai, mint a főnix és a sárkány a közemberek ravatalát is díszíthették. Ráadásul a kokduk többnyire díszesebbek voltak egy átlagember ravatalán, mint egy arisztokratáén. A ravatalon háromféle sárkány volt. Az elején és hátulján elhelyezett sárkányfej tábla feladata megvédeni a ravatalt és az elhunytat a gonosz szellemektől. A ravatal tetején vízszintesen elhelyezkedő, kék és sárga sárkányok farka összefonódott. Erre erősítik a vezetőket. Végül a függőleges, T alakú sárkányok teste az egymásrautaltságot, elválaszthatatlan voltukat és hízelgő természetüket mutatja. Az így felépített ravatal nehéz volt. Sokszor csak tíz – húsz ember volt képes megmozdítani, a temetőbe vinni. Jelképezte, hogy az embernek nemcsak az életében, de még a halála után is szüksége van barátokra.

www.koreaikultura.hu

Kapcsolódó témák

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A tizenkettedik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A jó hangulat nem csak ennek volt köszönhető. A borászok bizakodóak, a 2015-ös év jó évjáratnak ígérkezik. Az pedig köztudott, hogy a bor és a sajt egymásnak jó barátai. Ahol sűrűbben nyílik a palack, ott több fogy a sajtokból is.

A Gundel Művészeti Díjat az ezredforduló tavaszán alapította a Gundel Étterem vezetősége. Az első díjátadásra 2001 májusában került sor: eleinte 10, a későbbi években 14 kategóriában díjazták a különböző művészeti ágak legjobbjait. Idén a díjazottak csoportja átalakult, egyenként két tagból álló, hat szakmai kuratórium dönt és a sor egy hetedik. új kategóriával gazdagodott.

Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten az InterContinental Szálló báltermében, november 29-én, vasárnap, 10 és 16 óra között a Diplomata Vásárt. A rendezvény a Diplomata Házastársak Budapest, és a szálloda közös szervezése, melynek célja, hogy rászoruló magyar intézmények támogatására pénzalapot gyűjtsenek.

Tatabánya egy estére Budára költözött. Jó alkalma volt rá. A Tatabányán élő és alkotó művész, Jakobi Anna Mária kiállítása nyílt meg a XI. kerületi Tető Galériában. A tárlat - melynek megnyitó ünnepségén tatabányai előadóművészek is közreműködtek – december nyolcadikáig látogatható.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!