2020. július 13. hétfő, Jenő napja
Kokdu, a lelki társ
Révay András
2013.12.05 11:02
Mit tudunk egy másik népről? Kultúrájáról, hagyományairól? Igencsak meglepő választ kaphatunk ezekre a kérdésekre a budapesti Koreai Kulturális Központban. Évezredes szokásokba ad betekintést az a kiállítás, mely New York, London és Lipcse után, most itt látható január 15-ig.

A kiállítás jelentősége elsősorban abban áll – emelete ki Pállfy Dóra, a Kulturális Központ szóvivője - hogy elénk hoz olyan szokásokat, megőriz olyan tárgyakat, melyek ma már letűnőfélben vannak. A 20. század modernizációja során a koreai társadalom temetkezési kultusza jelentősen megváltozott. A „kokdu” szó jelentése, szobrocska. Ezeket a fenyőfából készített kis szobrokat a ravatalhoz rögzítik, és hídként szolgálnak az evilág és a túlvilág között. Feladatuk az volt, hogy az evilági lét elhagyásakor elkísérjék a halottat a túlvilági utazásra, mutatassák az utat, védelmezzenek és vigaszt nyújtsanak.

A kiállítás most a késői Csoszon dinasztia korából származó ravatalt, koporsót és 76 darab kokdu emléktárgyat mutat be. A ravatal drága eszköz volt, ezért a falu összegyűjtötte a pénzt egynek az elkészítésére. Használat után szétszedték, úgy tárolták és csak a következő alkalommal rakták össze. A szobrocskák jelentősége abban áll, hogy bepillantást engednek az évszázadokkal korábban élt emberek gondolkodásmódjába, megmutatják, hogyan vélekedtek a túlvilágra való utazásról, valamint, hogy miként reagáltak a szeretett személy elvesztésére. A kokdu tehát kapcsolatban van a minket leginkább foglalkoztató alapvető és egyetemes kérdésekkel, azaz az élettel és halállal kapcsolatos gondolatokkal. A szertartás során a szomorú gyászt megérő hozzátartozók viselete a tradicionális fehér volt. A kokduk által viszont kifejezhették együttérzésüket, jó kívánságaikat az elhunytnak. Noha a kokduk néprajzi és történelmi leletként is értékesek, nehéz lenne figyelmen kívül hagyni egyéni művészi értéküket. Erőt gyengeséget, örömöt és fájdalmat, vidámságot és komolyságot fejeznek ki. Mindegyiket finom technikával faragták tökéletesre, követve azt az egyedi színezési módot, mely jól tükrözi a koreaiak törekvését a természettel való harmóniára. Festésükhöz Korea tradicionális színeit, a pirosat, kéket, sárgát, feketét és fehéret használták. Durva jellemvonásaik, kiegyensúlyozatlan arányaik és a rájuk jellemző egyszerűség vagy túlzás teszi egyedivé a kokdukat. Négy csoportra oszthatók attól függően, hogy milyen szerepet töltenek be az elhunyt túlvilági életében.

A „vezető” elkíséri az utazót a túlvilágra és segít, hogy ne térjen tévútra. A másvilágra vezető út ismeretlen és tele van veszéllyel. Az utazó lélek könnyen elveszhet az úton és ha egyszer elvész, váratlan események történhetnek vele. Ez a kokdu típus biztonságosan vezeti az utazókat a zűrzavarból és elkormányozza őket egy értelemmel teli világba. A főnixen lovagoló férfi különösen jó vezető. A főnix ugyanis mitikus és transzcendens madár, mely – a hiedelmek szerint - a szerencsét hozó állatok egyike. A túlvilágba tartó elhunyt lelkét vezető madár mindig a ravatal egyik dísze.

Az „őr” útja során megvédi a vándort a gonosz lelkektől. Az utazó már elhagyta szülővárosát, de még nem érkezett meg arra a helyre, ahol kényelem és biztonság várja. A „már” és a „még” közötti, rosszindulatú szellemekkel és gonosz energiákkal teli területen van. Az őr egész úton védi az utazót, amíg az el nem éri célját, óvja őt a bajtól. Ezért az ilyen kokdu arcvonásai és gesztusai agresszívak, sokszor fegyvere is van. A „gondviselő” kiszolgálja az utazót, ha bármire szüksége lenne; a „szórakoztató” figurák zenélnek, táncolnak és énekelnek, így mulattatják az elhunytat célja eléréséig.

A ravatalra illesztett faragott szobrocskák közül két figurának kiemelkedő jelentősége van. A főnixek a transzcendencia és a repülés szimbólumai. A felfelé szárnyalás erejét mutatják, könnyedén szakadnak el a Föld gravitációjától. Bizonyos értelemben a főnix és a tűz hasonló egymáshoz. A főnixek úgy szárnyalnak az ég felé, mint a lángok, amik felfelé csapnak. Az utazók pedig idegen földre tartanak és ezekkel a lángokkal vezetik őket. A ravatalra készített főnixek különböző formájúak, ezzel jelezve a remény tüzének különféle állapotát. A főnixnek általában csak a fejét ábrázolják. A négy főnixfej a ravatal négy sarkában helyezkedik el.

A leginkább figyelemre méltó kokdu a ravatalon a sárkány. A királyt szimbolizálja, a leghatalmasabb erőt, mely túllépi világunk határait. Az elhunyt testét ravatalon szállították otthonától a sírjáig, így nagyon fontos eleme a tradicionális halotti kultusznak. Társadalmi helyzetétől, vagyoni állapotától függetlenül mindenkit megilletett ez a szokás, mely azt mutatja, hogy a koreai társadalomban az elhunytakat rangtól függetlenül tisztelték és nagyra becsülték. Egy hagyományos koreai temetésen hónapok teltek el az egyén halála és eltemetése között, mivel ez idő alatt készítették el a kézművesek az igényes, szertartásos szerkezetet és a szobrocskákat.

A nemesség szimbólumai, mint a főnix és a sárkány a közemberek ravatalát is díszíthették. Ráadásul a kokduk többnyire díszesebbek voltak egy átlagember ravatalán, mint egy arisztokratáén. A ravatalon háromféle sárkány volt. Az elején és hátulján elhelyezett sárkányfej tábla feladata megvédeni a ravatalt és az elhunytat a gonosz szellemektől. A ravatal tetején vízszintesen elhelyezkedő, kék és sárga sárkányok farka összefonódott. Erre erősítik a vezetőket. Végül a függőleges, T alakú sárkányok teste az egymásrautaltságot, elválaszthatatlan voltukat és hízelgő természetüket mutatja. Az így felépített ravatal nehéz volt. Sokszor csak tíz – húsz ember volt képes megmozdítani, a temetőbe vinni. Jelképezte, hogy az embernek nemcsak az életében, de még a halála után is szüksége van barátokra.

www.koreaikultura.hu

Kapcsolódó témák

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A tizenkettedik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A jó hangulat nem csak ennek volt köszönhető. A borászok bizakodóak, a 2015-ös év jó évjáratnak ígérkezik. Az pedig köztudott, hogy a bor és a sajt egymásnak jó barátai. Ahol sűrűbben nyílik a palack, ott több fogy a sajtokból is.

A Gundel Művészeti Díjat az ezredforduló tavaszán alapította a Gundel Étterem vezetősége. Az első díjátadásra 2001 májusában került sor: eleinte 10, a későbbi években 14 kategóriában díjazták a különböző művészeti ágak legjobbjait. Idén a díjazottak csoportja átalakult, egyenként két tagból álló, hat szakmai kuratórium dönt és a sor egy hetedik. új kategóriával gazdagodott.

Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten az InterContinental Szálló báltermében, november 29-én, vasárnap, 10 és 16 óra között a Diplomata Vásárt. A rendezvény a Diplomata Házastársak Budapest, és a szálloda közös szervezése, melynek célja, hogy rászoruló magyar intézmények támogatására pénzalapot gyűjtsenek.

Tatabánya egy estére Budára költözött. Jó alkalma volt rá. A Tatabányán élő és alkotó művész, Jakobi Anna Mária kiállítása nyílt meg a XI. kerületi Tető Galériában. A tárlat - melynek megnyitó ünnepségén tatabányai előadóművészek is közreműködtek – december nyolcadikáig látogatható.

Blog ajánló
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Városlátogatások Nyíregyháza
Belvárosi sétaA város híres szülötte, Váci Mihály így jellemezte a belvárost: „…nem történelmi város. Nem fűződnek nevéhez csaták, békeszerződések, nincsenek nagy számmal történelmi nevezetességei, régi műemlékei királyi lábnyomokkal…”, de szépsége és hangulata magával ragadja az ide látogatót.A belváros neobarokk és eklektikus stílusú impozáns palotái között meg-megbúvó szocreál épületek sem rontják az összképet.A város főtere a Kossuth tér, melynek közepét uralja a Bethlen Gyula által készített Kossuth Lajos Emlékmű, a háttérben magasodó templommal.A dús-lombú gesztenyefákkal övezett, igényesen gondozott parkban láthatjuk az „Örökváltság-emlékoszlopot.” A város az 1900-as évek elején megváltotta jobbágyait, kifizette a földesurait, a Dessewffy és Károlyi családokat. „Nyíregyháza városa többé földesúri juss és hatalom alá nem tartozik”.A Korona Hotel:A város egyik leghíresebb épülete a több mint 120 éves múlttal rendelkező, Alpár Ignác által tervezett, Korona Hotel. A „boldog békeidőkben” az elegáns épület adott helyet a település társasági életének. A szálló bejárata fölött emléktábla hirdeti, hogy Bartók Béla nagysikerű hangversenyét és Kodály Zoltán népzenei előadását itt tartotta. Külön érdekesség, hogy az avatási bálon volt először villanyvilágítás a városban.A szálló szomszédságában láthatjuk a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház, római katolikus templom égbetörő tornyait.A tér díszei, a Naprendszert jelképező kör alakú mozaikok. Itt láthatjuk a Benkó Károly tervezte Városházát. Az árkádos bejáratú, reneszánsz hangulatú, eklektikus épület díszterme adott helyet a hírhedt „tiszaeszlári per”-nek.  A homlokzat szélein egy-egy Justitia-szobor látható.A tér egyik legszebb épülete a Hubert József tervei szerint 1912-ben épült eklektikus stílusú Takarékpalota.A Takarékpénztár épületével szemben találjuk a Városalapítók szobrát. Nagy Benedek alkotása Károlyi Ferenc grófot és Petrikovics János szarvasi csizmadiamestert ábrázolja, akik az elnéptelenedő város 1753-as újra telepítésének főszereplői voltak.A Zrínyi utca ékessége Borbás Tibor alkotása, a Három Grácia díszkútja.A Hősök terén található Megyeháza, szintén Alpár Ignác munkája. Az épület előtti parkot Kisfaludy Stróbl Zsigmond által készített I. világháborús emlékmű díszíti. Főalakja a sárkánnyal küzdő hős.A magyar huszár szobra a Kálvin téren látható.A tér szecessziós, turulmadaras saroképülete az egykori Nyírvíz palota.A Bessenyei téren épült a Móricz Zsigmond színház, az író szobrát a Könyvtár előtt láthatjuk.Nyíregyháza egy pezsgő életű, hangulatos város, kedves, udvarias és segítőkész emberekkel. A szépen gondozott zöldterületek és virágos parkok, az igényesen felújított modern és régi épületek meghitt hangulatot árasztanak. Érdemes ide ellátogatni!Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=YO8FyNKMXBA                                                                                                                vinpet
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Városlátogatások Firenze
FirenzeAz Arno folyó partján fekvő, történelmi emlékekben bővelkedő, reneszánsz várost egy blog keretei között bemutatni, lehetetlen vállalkozás. Az ókori rómaiak által alapított település műemlékeit megcsodálni több napot is igénybe vesz. A toszkán fővárost a „középkor Athénja”-ként is emlegetik.Nézzünk meg néhány érdekességet.Tudtátok, hogy a város felett egy titkos folyosó kanyarog, melyet Giorgio Vasari épített meg Cosimo de’ Medici toszkán nagyherceg megbízásából.  Ma Vasari folyosóként emlegetik. A közel egy km. hosszú járat egy-két emelet magasságban kanyarog a város felett. A Palazzo Vecchioból indul, ahol a Mediciek kormányzati hivatalai működtek, és az Uffizin át a folyó túloldalán álló pompás Pitti-palotáig vezet, ami a család otthona volt. A legenda szerint Cosimo nagyherceg a folyosót arra is használta, hogy személyesen kémlelje ki az utca hangulatát, illetve egyes házak belsejébe is betekinthessen onnan. A titkos járat elhalad a Santa Felicita-templom homlokzata előtt is. Egy innen nyíló erkélyen át a hercegi család az egyházi szertartásokon is részt vehetett, anélkül, hogy az alattvalókkal elvegyült volna.A folyosó, Firenze legöregebb hídja, a Ponte Vecchio (Öreg híd) fölött is áthalad. Ennek a láthatatlan folyosónak köszönhetjük a híd aranyműveseit. Korábban ugyanis mészárosok birtokolták, akik az állati hulladékot közvetlenül a folyóba dobták. Mikor azonban Cosimo megépíttette a folyosót, nem kívánta szagolni a rohadó hús bűzét. Kiadta a mészárosok útját, és a helyükre ékszer kereskedőket költöztetett. Az ékszerüzletek azóta is a híd jellegzetességei közé tartoznak.Firenze legismertebb műemlékei Uffizi képtárA Mediciek által alapított képtár nemcsak Olaszország, hanem az egész világ egyik legértékesebb és leggazdagabb gyűjteménye. Az elnevezés "irodákat", "hivatalokat" jelent, mivel a XVI század végén, amikor elkészült az U-alakú épület, a földszinten helyezkedtek el Toszkán Nagyhercegség hivatalai. Az első emeleten kaptak helyet a Mediciek udvari művészeinek a műhelyei, a legfelső szinten pedig a család gyűjteményei. Itt őrzik Botticelli két remekművét a Vénusz születését és a Tavaszt, itt láthatjuk Michelangelo festményét a Tondo Donit, Tizianótól az Urbinoi Vénuszt, Leonardo da Vincitől pedig a Három királyok imádását és az Angyali üdvözletet, hogy csak legismertebbeket említsem. A képtár valahol a turistaáradat mögött található.Piazza della SignoriaA Városháza tere, amelyen a legfontosabb események zajlottak a középkortól kezdve. Itt fogadták a város előkelő vendégeit, itt tartották évszázadokon keresztül Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent János tiszteletére rendezett látványosságokat és itt végezték ki 1498 májusában eretnekként Savonarolát. aki letartóztatásáig a perjeli tisztet is betöltötte. A teret díszítő gyönyörű szobrok közül a Neptun szobor és szökőkút nem nyerte el a firenzeiek tetszését, túlságosan aránytalannak, ormótlannak tekintették a város lakói a művet, s éppen ezért azonnal a "Biancone", névvel illették, amelyet talán  "Nagy fehér szörnyűségként" lehetne lefordítani. Nem aratott túlságosan nagy elismerést a Hercules szobor sem, Baccio Bandinelli alkotása. A Városháza homlokzatán oroszlánt ábrázoló szobrot láthatunk mivel Firenze címerállata az oroszlán. A neve Marzocco. Marsnak, a háború istenének a nevéből származik az elnevezés, s a középkorban a Városháza mögötti épületekben éppen ezért oroszlánokat őriztek.A Városháza mellett találjuk, a szabadtéri szoborgyűjteménnyel díszített, gótikus stílusú Loggia dei Lanzi-t a tér egyik legjellegzetesebb épületét. Itt láthatjuk Benvenuto Cellini bronzból készült Perseus szobrát és Giambologna remekművét, a Szabin nők elrablását.Santa Maria Novella-bazilikaSanta Maria Novella-bazilika Firenze első gótikus temploma és egyben első bazilikája. 1279-ben kezdték el építeni és valamikor a 14. század közepén készültek el vele. A fehér és zöld márvánnyal burkolt külső falak számos fontos műalkotást rejtenek.Itt látható „Keresztelő Szent János élete” freskók, melyek a város akkori polgárait és szokásaikat lehet felfedezni. A templom további híressége a Spanyol-kápolna freskói, melyen az agarakként ábrázolt dominikánusok terelik az „elveszett bárányokat”. A bazilikához szorosan kapcsolódik két irodalmi alak, Dante és Boccaccio. Míg a Strozzi-kápolna 14. századi freskóját Dante „Isteni színjátéka” ihlette, addig a Filippo Strozzi-kápolna maga szolgált Boccaccio „Dekameronjának” első színhelyéül.A firenzei Dóm                                                                                       A firenzei Dóm, vagy hivatalos nevén a Santa Maria del Fiore (“virágos” Szűz Mária templom), Firenze egyik legtöbbet fényképezett, s legismertebb műemléke. 1296 szeptember 8-án rakták le a katedrális alapkövét, de az építkezés hosszan elhúzódott, több mint százötven évig tart. Ma is az egyik legnagyobb templom az egész világon. Ma sincs ennél magasabb épület Firenzében, a kupola kilátóteraszáról  csodaszép körpanoráma nyílik a városra, s a Firenze környéki dombokra.Firenzei képek:Nézzünk meg egy videót a városról:https://www.youtube.com/watch?v=-gxBIzaNfIw                                                                                                     By vinpet /forrás: internet/
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!