- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
2019. november 22. péntek, Cecília napja
2014.11.05 23:08
Egy hétig ingyen mehetünk moziba. Legalább is azok, akiket érdekel a koreai filmművészet. A koreai filmek igen magas színvonalúak, ezért hát érdemes lesz élni e nem mindennapi alkalommal.
Blog ajánló
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8 By vinpet
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8 By vinpet
Egy nap a városban Könyvek Budapestről: Bolla Zoltán végigjárta Újlipótvárost, megírta a Bibliáját
Bolla Zoltán egészen máshogy ír könyvet Újlipótvárosról, mint ahogy mondjuk én állnék neki. Korábban a blogon bemutatott, Magyar Art Deco Építészet I. és II. kötete kapcsán is megjegyeztük: nem építész, nem gyakorlott író, és nem is volt kimondottan szakértője a témának. Elkezd fotózni, utánajár a dolgoknak, és a végére egy könyv születik. De Zoltán nem CSAK ÚGY fényképez, és nem CSAK ÚGY jár utána a témáknak. Maximalista, és ha elkezdi, akkor végigtolja: minden kapcsolódó épületet felkeres, minden elérhető információt begyűjt, majd ezeket rendszerezve elénk tárja. Nem híve a “best of” pillanatoknak, sztoriknak. A mindenre hajt. Ezért amikor megjelent Újlipótváros építészete 1861-1945 című kötete, azonnal lehetett sejteni, hogy alapos munkát végzett ismét. És tényleg: végigjárta a városrészt, és végigfotózott minden házat. Nem akármikor: minden utcába akkor ment, amikor besütött a Nap, hogy a legjobb arcát kaphassa le. Ha egy épület túl nagy volt, az utca meg túl szűk - gyakorlatilag egy Újlipótváros egyik definíciója -, akkor több széles látószögű fotóból rakta össze az egyet. Soha nem láttam még így ezeket a házakat, perspektivikus torzulás nélkül. A könyv egy Bevezetővel indít: Zoltán ugyanis végigböngészte a korabeli újságokat, több évtizednyi digitalizált papíron keresett meg minden utalást a városrészre, és 1890-től 1957-ig válogatott néhány cikkrészletet. Ez két oldal a könyvből, sejthetjük, micsoda munka van a 310 oldalban. Egy 38 oldalas történelmi áttekintés következik, a rómaiaktól máig. Annyira nagy sűrűségű a leírás, hogy képes megemlíteni minden fontos eseményt nemcsak Újlipótváros, de Budapest történetével kapcsolatban is. Az 52. oldalon a színes térkép is egy kincs: a mai háztömböket kiszínezte Zoltán, aszerint, hogy melyik milyen építészeti stílusban épült. Ezen a térképen látszik, micsoda változatosság van itt: historizmus, szecesszió, art deco, modern. Külön jelöli az elpusztult épületeket is, a könyvben ezekről is keresett képet. A könyvhöz felhasznált irodalom: három oldal. Maga a könyv központi magja az ezt követő invertárium. Vagyis a szerző számba vette az épületeket, lefotózta, bement a lépcsőházakba, és ha értékes kincsekre talált, azokat a fotókat is betette a könyvbe. Minden épülethez küölön adatlap jár, amin a ház adatai, építtetője, építésének részletei, és egyéb megjegyzések állnak, itt a különleges történelmi információk is helyet kaptak. De a könyben találunk táblázatot arról, melyik évben hány épületet húztak fel, vagy hogy a mai Pozsonyi út egyes házszámainál milyen tulajdonosokat jegyeztek be az idők folyamán. Hagyja, hogy mi magunk elemezzük ki az adathalmazokat. Egyetlen hiányosság, hogy az invertárium jelleg miatt a fotók - a könyv nagy alakja ellenére - viszonylag aprók, a lépcsőház fotók nem élvezhetőek, ezért a blogon nemsokára sorban publikáljuk a legjobbakat - nagyban. Ez tehát nem csak egy könyv Újlipótvárosról. Egyszerűen megkerülhetetlen azoknak, akik érdeklődnek a városrész iránt, mert biztosak lehetünk benne, hogy Zoltán figyelmét nem kerülte el semmi. Ha egy épület érdekel minket, ez az első könyv, amit kinyitunk, és utána lehet specializált, színesebb, érdekfeszítőbb leírások után kutatni, más szerzőknél. Ezért lehet azt mondani: alapmű. Egyébk könyvek Budapestről itt.
Bolla Zoltán egészen máshogy ír könyvet Újlipótvárosról, mint ahogy mondjuk én állnék neki. Korábban a blogon bemutatott, Magyar Art Deco Építészet I. és II. kötete kapcsán is megjegyeztük: nem építész, nem gyakorlott író, és nem is volt kimondottan szakértője a témának. Elkezd fotózni, utánajár a dolgoknak, és a végére egy könyv születik. De Zoltán nem CSAK ÚGY fényképez, és nem CSAK ÚGY jár utána a témáknak. Maximalista, és ha elkezdi, akkor végigtolja: minden kapcsolódó épületet felkeres, minden elérhető információt begyűjt, majd ezeket rendszerezve elénk tárja. Nem híve a “best of” pillanatoknak, sztoriknak. A mindenre hajt. Ezért amikor megjelent Újlipótváros építészete 1861-1945 című kötete, azonnal lehetett sejteni, hogy alapos munkát végzett ismét. És tényleg: végigjárta a városrészt, és végigfotózott minden házat. Nem akármikor: minden utcába akkor ment, amikor besütött a Nap, hogy a legjobb arcát kaphassa le. Ha egy épület túl nagy volt, az utca meg túl szűk - gyakorlatilag egy Újlipótváros egyik definíciója -, akkor több széles látószögű fotóból rakta össze az egyet. Soha nem láttam még így ezeket a házakat, perspektivikus torzulás nélkül. A könyv egy Bevezetővel indít: Zoltán ugyanis végigböngészte a korabeli újságokat, több évtizednyi digitalizált papíron keresett meg minden utalást a városrészre, és 1890-től 1957-ig válogatott néhány cikkrészletet. Ez két oldal a könyvből, sejthetjük, micsoda munka van a 310 oldalban. Egy 38 oldalas történelmi áttekintés következik, a rómaiaktól máig. Annyira nagy sűrűségű a leírás, hogy képes megemlíteni minden fontos eseményt nemcsak Újlipótváros, de Budapest történetével kapcsolatban is. Az 52. oldalon a színes térkép is egy kincs: a mai háztömböket kiszínezte Zoltán, aszerint, hogy melyik milyen építészeti stílusban épült. Ezen a térképen látszik, micsoda változatosság van itt: historizmus, szecesszió, art deco, modern. Külön jelöli az elpusztult épületeket is, a könyvben ezekről is keresett képet. A könyvhöz felhasznált irodalom: három oldal. Maga a könyv központi magja az ezt követő invertárium. Vagyis a szerző számba vette az épületeket, lefotózta, bement a lépcsőházakba, és ha értékes kincsekre talált, azokat a fotókat is betette a könyvbe. Minden épülethez küölön adatlap jár, amin a ház adatai, építtetője, építésének részletei, és egyéb megjegyzések állnak, itt a különleges történelmi információk is helyet kaptak. De a könyben találunk táblázatot arról, melyik évben hány épületet húztak fel, vagy hogy a mai Pozsonyi út egyes házszámainál milyen tulajdonosokat jegyeztek be az idők folyamán. Hagyja, hogy mi magunk elemezzük ki az adathalmazokat. Egyetlen hiányosság, hogy az invertárium jelleg miatt a fotók - a könyv nagy alakja ellenére - viszonylag aprók, a lépcsőház fotók nem élvezhetőek, ezért a blogon nemsokára sorban publikáljuk a legjobbakat - nagyban. Ez tehát nem csak egy könyv Újlipótvárosról. Egyszerűen megkerülhetetlen azoknak, akik érdeklődnek a városrész iránt, mert biztosak lehetünk benne, hogy Zoltán figyelmét nem kerülte el semmi. Ha egy épület érdekel minket, ez az első könyv, amit kinyitunk, és utána lehet specializált, színesebb, érdekfeszítőbb leírások után kutatni, más szerzőknél. Ezért lehet azt mondani: alapmű. Egyébk könyvek Budapestről itt.
Egy nap a városban Házmesterek helyett éljenek a Közösségi Mesterek!
Ez a poszt két darab papírfecniről fog szólni, ennek ellenére ezt a két fecnit egy olyan bevezetővel fogom felvezetni, hogy azt gondolnátok, sokkal többről lesz végül szó. Nem lesz. Két fecni, amit az egyik lépcsőházban találtam, ahol a múlt héten jártam. Semmi több. De a papíron olvasott szövegek eszembe juttatták ezt a szót: házmester. A házmester szónak lett egy kellemetlen, büdös, sárgultbajszos csengése, és erről nyilván tehetnek a besavanyodott bácsik és nénik, akik ezzel a kitüntetéssel a zsebükben kiélvezték, hogy gyerekként beszélhetnek a lakókkal, függetlenül a köztük lévő nembeli, korbeli és taníttatásbeli különbségektől. Házmesternek lenni egyet jelentett a frusztráció kiélésével, azok részéről, akik mások vegzálásának lehetőségénél nagyobb kitüntetést életükben nem kaphattak volna. Aztán jöttek a közös képviselők, akik mindent tudtak, amit a házmesterek, kivéve hogy A. nem voltak elérhetőek a házban, és B. leszarták a csip-csup ügyeket. Sok helyen azonban továbbra is szükség volt egy olyan arcra, aki közel van, és foglalkozik a házzal, együtt él a lakókkal, és pontosan tudja, hogy Mari néni miért állítja azt, ami egyébként nem igaz, és mi benne az igazság, de mi az, ami meg már túlzás, és Mari néni, tessék lehiggadni. A házmestereknek kinőtt egy új generációja, akik szerveznek közös összejöveteleket, és esetleg a közösségre úgy tekintenek, mint lehetőségre. Oké, hogy össze vagyunk zárva - gondolják ők -, de ez nem egy börtön, nem elviselni kell egymást, hiszen mindannyian itt szeretnénk élni, és mindannyian jól szeretnénk élni. Ez közös bennünk. Induljunk ki ebből. És most következzen a két papírfecni. Lássuk: Láthatjuk, hogy a szöveg írója maga is érdeklődik a fizika iránt, sokkal inkább, mint mondjuk a neveléspszichológia vagy a szociálpszichológia iránt. Ennek meggyőző tanúbizonyságát adja: ahelyett, hogy a lakók viselkedését támadná (“anyád nem tanított meg…?”), vagy a szemetelés következményeit taglalná (“ki akar disznóólban élni…?”) rögtön egy váratlan ismeretterjesztéssel indít. Nevel, tanít: képzeljétek, van egy állandó G, nagyjából ugyanannyi, mint a bolygón bárhol. Ezen pedig mindenki elgondolkozik. A neveletlen disznók is, akik simán elsikkadnának a disznóól és a faragatlanság említése felett, mert számukra az ismerős terep. A másik üzenet még jobb. Csak a pozitív dolgokra koncentrál, dicsér, szeret, ölel. Valahol, mélyen, mégis érezzük, hogy ez nem a teljes történet. Érezzük, hogy valahol meg lettek említve a neveletlen disznók is, és ezt a neveletlen disznók is érzik, ahogy olvassák. Szeretnék, hogy őket is megdicsérné valaki, de valahol tisztában vannak azzal is, hogy ez nem ma történt meg. Én éltem olyan házban, ahol a házmester színes kiemelővel húzta ki - önkielégítés jelleggel - a pattogó, kioktató, sértő mondatait, amivel nyilván a neveletlen disznókat akarta megszólítani, ehelyett megszólított vele mindenkit, akik egyébként pedánsan viselkednek. Legyünk inkább ilyenek: szólítsuk meg azokat, akikkel közösséget akarunk vállalni, a többiek meg érezzék annak minden hátrányát, hogy nem e közösség részei. Elég büntetés lesz az, ha egyébként jó a csapat. Házmesterek és közös képviselők helyett - vagy mellett - nevezzünk ki Közösségi Mestereket! Ámen.
Ez a poszt két darab papírfecniről fog szólni, ennek ellenére ezt a két fecnit egy olyan bevezetővel fogom felvezetni, hogy azt gondolnátok, sokkal többről lesz végül szó. Nem lesz. Két fecni, amit az egyik lépcsőházban találtam, ahol a múlt héten jártam. Semmi több. De a papíron olvasott szövegek eszembe juttatták ezt a szót: házmester. A házmester szónak lett egy kellemetlen, büdös, sárgultbajszos csengése, és erről nyilván tehetnek a besavanyodott bácsik és nénik, akik ezzel a kitüntetéssel a zsebükben kiélvezték, hogy gyerekként beszélhetnek a lakókkal, függetlenül a köztük lévő nembeli, korbeli és taníttatásbeli különbségektől. Házmesternek lenni egyet jelentett a frusztráció kiélésével, azok részéről, akik mások vegzálásának lehetőségénél nagyobb kitüntetést életükben nem kaphattak volna. Aztán jöttek a közös képviselők, akik mindent tudtak, amit a házmesterek, kivéve hogy A. nem voltak elérhetőek a házban, és B. leszarták a csip-csup ügyeket. Sok helyen azonban továbbra is szükség volt egy olyan arcra, aki közel van, és foglalkozik a házzal, együtt él a lakókkal, és pontosan tudja, hogy Mari néni miért állítja azt, ami egyébként nem igaz, és mi benne az igazság, de mi az, ami meg már túlzás, és Mari néni, tessék lehiggadni. A házmestereknek kinőtt egy új generációja, akik szerveznek közös összejöveteleket, és esetleg a közösségre úgy tekintenek, mint lehetőségre. Oké, hogy össze vagyunk zárva - gondolják ők -, de ez nem egy börtön, nem elviselni kell egymást, hiszen mindannyian itt szeretnénk élni, és mindannyian jól szeretnénk élni. Ez közös bennünk. Induljunk ki ebből. És most következzen a két papírfecni. Lássuk: Láthatjuk, hogy a szöveg írója maga is érdeklődik a fizika iránt, sokkal inkább, mint mondjuk a neveléspszichológia vagy a szociálpszichológia iránt. Ennek meggyőző tanúbizonyságát adja: ahelyett, hogy a lakók viselkedését támadná (“anyád nem tanított meg…?”), vagy a szemetelés következményeit taglalná (“ki akar disznóólban élni…?”) rögtön egy váratlan ismeretterjesztéssel indít. Nevel, tanít: képzeljétek, van egy állandó G, nagyjából ugyanannyi, mint a bolygón bárhol. Ezen pedig mindenki elgondolkozik. A neveletlen disznók is, akik simán elsikkadnának a disznóól és a faragatlanság említése felett, mert számukra az ismerős terep. A másik üzenet még jobb. Csak a pozitív dolgokra koncentrál, dicsér, szeret, ölel. Valahol, mélyen, mégis érezzük, hogy ez nem a teljes történet. Érezzük, hogy valahol meg lettek említve a neveletlen disznók is, és ezt a neveletlen disznók is érzik, ahogy olvassák. Szeretnék, hogy őket is megdicsérné valaki, de valahol tisztában vannak azzal is, hogy ez nem ma történt meg. Én éltem olyan házban, ahol a házmester színes kiemelővel húzta ki - önkielégítés jelleggel - a pattogó, kioktató, sértő mondatait, amivel nyilván a neveletlen disznókat akarta megszólítani, ehelyett megszólított vele mindenkit, akik egyébként pedánsan viselkednek. Legyünk inkább ilyenek: szólítsuk meg azokat, akikkel közösséget akarunk vállalni, a többiek meg érezzék annak minden hátrányát, hogy nem e közösség részei. Elég büntetés lesz az, ha egyébként jó a csapat. Házmesterek és közös képviselők helyett - vagy mellett - nevezzünk ki Közösségi Mestereket! Ámen.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A Készítette: vinpet
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A Készítette: vinpet
Partnereink
Keress bennünket a Facebookon!