Nem túl hivalkodó, a tartalmához képest talán túlságosan is szerény a Pallas Athéné Kiadó legújabb könyvének borítója. „A közjó gazdasága” olyan kérdéseket feszeget – és választ is próbál adni rájuk – melyek napjainkban már égetően aktuálisak, sokakban fel is merülnek, de a legtöbben úgy gondolják, hogy ebben ők tehetetlenek. Megoldásuknak az egyén, magában, képtelen aktív részese lenni. A könyv ezt cáfolja.

A szerző, Christian Felber, a bécsi Közgazdaságtudományi és Üzleti Egyetem tanára szerint a gazdaságnak emberibbnek, szociálisabbnak, az elosztásban igazságosabbnak, fenntarthatóbbnak, demokratikusabbnak – összességében etikusabbnak kell lennie, azaz nagyobb hangsúlyt kell fektetni a közjóra. Könyvében egy teljesen új, alternatív modellt mutat be a gazdaság működésére, amelyhez gyakorlatias és részletes útmutatót is ad. A helyenként merésznek és radikálisnak tűnő, ugyanakkor a realitásokat is maximálisan figyelembe vevő vízió nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megváltoztassa a gazdaság működéséről alkotott képünket. Nemcsak elméleti tanácsokat osztogat, a megvalósításban maga is tevékenyen részt vállal. Politikai aktivista, a „Közös javak bankja” kezdeményezője, előadó és mellette még kortárs táncos. Az Attac Austria társalapítója, számos bestseller szerzője, mint például az „50 javaslat a tisztességesebb világhoz”.

 Ez a könyv azoknak az embereknek szól, akiket foglalkoztatnak a gazdaság szolidáris, demokratikus, humánus és fenntartható formái, vitatkoznak róluk vagy példát mutatnak rá a saját életükben. Még 2010-ben elkezdődött egy mozgalom, melyet napjainkban már közel 3000 vállalkozás támogat, Svédországtól Chiléig. Egyetértenek abban, hogy a reform már nem elég. Új látásmódra van szükség. Létre kell hozni a „Közjó gazdaságát” (KJG). Az ötlet nem új. Arisztotelész is megkülönböztette a gazdaság gyakorlásának két formáját. Az oikonomia célja a jó élet megteremtése, mindenki számára. A pénz itt kizárólag eszközként szolgált. Azt, melyben a pénzszerzés öncélú, chrematistiké-nek nevezte és természetellenesnek minősítette. A mai, profitra törekvő gazdaság tehát nem ökonómia!

 A tudomány tévútjának legjobb példája a közgazdasági Nobel-díj. A svéd Birodalmi Bank kifejezetten Nobel Alfréd örököseinek akarata ellenére hozta létre és a krematisztikusokat jutalmazza. A KJG olyan demokráciaértelmezésen alapul, mely több bizalmat ad az embereknek annál, amit a 4-5 évente valamilyen pártra leadott szavazat jelenthet. A társadalmat ugyanis a bizalom tartja össze, nem a hatékonyság. Nem a verseny a leghatékonyabb módszer, hanem az együttműködés. Ebből pedig egyenesen következik egy sor megdöbbentő állítás: a kapitalizmus tíz hibája, melyek közül az első a hatalom koncentrációja és a visszaélés a hatalommal. A kapitalizmusnak nem az alapvető szükségletek kielégítése a célja, hanem a profitmaximalizálás. Ahol az alapvető szükségletek mellé nem társul megfelelő vásárlóerő, ott azokat nem is csillapítják. Ilyenek az élelmezés, orvosi ellátás, lakhatás, oktatás. Ezzel a ténnyel nehéz vitatkozni! Különösen súlyos az a megállapítás, hogy manapság a legantiszociálisabb emberek érvényesülnek legkönnyebben, mert csak a pénzügyi célok elérése számít. A globális vállalkozások, bankok a pártfinanszírozás eszközeivel parlamenteket és kormányokat tudnak érdekeik szolgálatába állítani, így lesz a demokrácia a szabad piacgazdaság legfontosabb áldozata!

 A problémák összefoglalása után a szerző rátér a javasolt megoldásra. Ismerteti, mi KJG modell lényege. Megvizsgálja számos ország alkotmányát, a némettől az olaszon át az USA-ig és valamennyiben megtalálja, hogy a cél a közjó! A Felber által kidolgozott modell azt javasolja, hogy az alkotmányos célok a valós gazdaság rendjében is érvényesüljenek. Igen ám, de hogyan? Ehhez a piacgazdaságot a nyereséghajhászás helyett a közjóra való törekvés, az együttműködés irányába kell elmozdítani. Csakhogy a célnak mérhetőnek kell lenni, a gazdaság minden – makro, mezo és mikro szintjén is. Ma viszont az eredményt mindhárom szinten pénzügyi mutatókkal mérjük, ez a fő probléma. A pénz csupán eszköz, csereérték, az embereknek viszont használati értékre, élelemre, ruhára, gyógyításra van szükségük és erről a GDP meg a vállalati nyereség számai semmit nem mondanak.

Fontos kérdés, hogy egyáltalán mi a közjó? Elsőként Aquinói Szent Tamás mondta ki pontosan: „A közjó jobb, mint az egyén jóléte.” A szerző leszögezi: a közjó alapjainak lefektetése a „közjóközösségekben” történhet és bár a megvalósítástól messze vagyunk, ilyenek már 45 államban léteznek. Róluk pontos tájékoztatást található a https://www.ecogood.org oldalon, egyelőre csak angol nyelven. Felber bemutat egy viszonylag könnyen felépíthető, jól áttekinthető „közjómérleg”-et, ami képet adhat egy vállalkozás tevékenységéről. Ha sikerülne ezt általánosan bevezetni, minden vevő azonnal látná a kiválasztott termékért vagy szolgáltatásért felelős cég közjóteljesítményét. Már ma is léteznek olyan gazdasági eszközök (pályázat-elbírálás, hitelképesség megállapítása), melyekkel a vállalkozásokat ösztönözni lehetne ennek használatára. Meglepő elemzést talál az olvasó arról, hogyan jutalmazza ma a gazdaságpolitika a nem etikus vállalkozásokat, pedig a dolog fordítva is működhetne. A KJG nem irányul a nyereség csökkentésére, sőt hasznosítására is több jó ötletet kínál. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a tulajdonszerzéssel járó hatalomnövekedés veszélyeire.

 Javaslatai nem nélkülöznek utópisztikus elemeket sem, de bízik abban, hogy az emberi természet hibáit a „mérleg” segítségével csökkenthetjük. Egyik javaslata például bizonyára nagy népszerűségnek örvendene. A tudományos és üzleti világban (no meg a Bibliában) ismert fogalom a szabad hetedik év, a „sabbatical”, a kutatóév, mely segít a kiégés elkerülésében. Ha a KJG működik, a dolgozók minden tízedik év után egy év (fizetett) szünetet tarthatnának, melyet bármire, a családra, pihenésre, továbbképzésre fordíthatnánk. Roppant érdekes elgondolás a „demokratikus bank”, ennek kapcsán megkülönbözteti a készpénz, elektronikus pénz, teljes pénz fogalmát. A kereskedelmi bankokról lesújtó véleménye van. Az iparszintű adóelkerüléstől az öregkori elszegényedés ellen védelmet keresők átveréséig, bűncselekmények sorozatának lehetnek részesei. Állítását alátámasztja, hogy világszerte kezdenek megjelenni az etikus bankok és tőzsdék. A tulajdonról szóló fejezetet nagyon kemény kijelentéssel kezdi: „A mai gazdasági életben a magántulajdon sérthetetlensége jelenti a legnagyobb veszélyt a demokráciára.” Később persze ezt árnyalja, de bizonyítja is, hiszen így vásárolt George W. Bush olajbirodalmat, Berlusconi médiabirodalmat, Trump államelnökséget.

 Majd jönnek az ellenpéldák, a Svájctól Brazíliáig különböző formákban létrejött „demokratikus közvagyon”. A KJG-ban való részvételre az embereknek motivációra van szükségük, és erről is találunk részletes elemzést. A „boldogságkutatás” széles körben elfogadott tudományág, mely kimutatta, hogy a magas jövedelemtől – egy szint fölött – már nem leszünk boldogabbak. Vannak más tényezők, melyekkel az embert a pénznél sokkal jobban lehet motiválni és ez már egyenesen átvezet a gyermeknevelés területére! Azok a gyerekek, akik nem tanulták meg felismerni saját érzéseiket, engedelmességért kaptak jutalmat, később pedig pénzt a teljesítményeikért, végül csak pénz ellenében fognak bármit is megtenni. Így a belül legszegényebbek számára a pénz lesz a legfontosabb érték. A rendkívül gazdag emberek sokasága ezért belül kifejezetten szegény! Az oktatás – nevelés kérdésének a könyv egész fejezetet szentel és az abban foglaltak igazsága kétségbevonhatatlan. A feltétel nélküli szeretet és az erőszakmentes kommunikáció tanulható, ezért tanítani is kell! Mindemellett szükség van a demokrácia kiteljesítésére, reneszánszának elsődleges és alapvető feltétele a szuverén nép tudatosságának fejlesztése! Példákkal igazolja, hogy ahol mostanában a szuverén nép dönthetett, ott okosabban cselekedett a kormánynál. Elgondolkodtató a javasolt „hárompilléres demokrácia” modellje.

Amikor az olvasó eljut idáig, egyre határozottabbá válik benne az érzés: mindez nem más, mint szép ábránd. Az emberi természet nem változott az elmúlt tízezer évben, mitől változna most? Ekkor jön a meglepetés. A szerző működő példák sokaságát sorolja, alátámasztva, hogy a KJG nem utópia. Felber nem marad adós a megvalósítási stratégia kidolgozásával sem. Igyekszik megválaszolni a kételkedők egy sor jogosan felvetődő kérdését, mint például a KJG viszonya a feltétel nélküli alapjövedelemhez. Végül érdemes szót ejteni még egy szempontról, ami igencsak a KJG megvalósítása mellett szól. A cégvezetők, menedzserek nem dobják el a klaviatúrát délután ötkor és rohannak haza a családjukkal lenni, tévézni. Éppen ellenkezőleg, a munkájuk nagyon komoly és folyamatos jelenlétet, koncentrációt igényel, hiszen az üzleti élet kegyetlen világ. Egyik pillanatban fenn van az ember a csúcson, a másikban akár mindent elveszítve bukhat hatalmasat. Nagyon stresszes életről van szó, ami magával hoz igen sok, sorsszerűen kialakuló betegséget is. Ennek pedig már most is, minden nap tanúi vagyunk.