Fergeteges sörünnep köszönti a nyarat: kezdetét vette ugyanis az V. Jubileumi Sörfesztivál, mely kategóriájában az ország első számú sör- és gasztrofesztiválja. A rendezvény a lehető legszínesebb palettát kínálja a magyar és az egyre inkább növekvő létszámú külföldi sörkedvelő közönség számára, így cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök erősítik a nemzetközi ízkavalkádot. Idén is lesz Cider Liget, ahol az almaborok kedvelői immár 20 régi ismerős és izgalmas újdonság közül válogathatnak. Az ötödik jubileumra való tekintettel, meglepetések sora várható, így például egy rekordkísérlet is, melynek során Magyarország legnagyobb koktélja készülhet el.
A hazai kézműves sörfőzdék mellett − az előző évekhez hasonlóan − az ország vezető sörgyártói is képviseltetik magukat. A Borsodi Sörgyár többek között olyan népszerű, több száz éves múltra visszatekintő belga sörkülönlegességeket hoz el, mint a Stella Artois, Leffe és a Hoegaarden. A sajtóreggelin a Stella Artois Sörcsapoló Világbajnokság magyar nyertese, Horváth Eszter mutatkozott be, aki a június végén rendezendő londoni világversenyre készül, és aki megtanította a résztvevő fellépőknek, hogyan kell Stella Artois sört csapolni tökéletesen, 9 lépésben. A Dreher Sörgyár két újdonsággal, a Kingswood almaciderrel és a Dreher Hidegkomlóssal mutatkozik be. Az utóbbi a sörfogyasztók akaratából került a termékpalettára, a tavalyi DreherFeszten elért sikert követően. A sajtóreggelin feltűnt az ismert rádiós, Fittikém is, aki az első hordó Dreher Hidegkomlóssal érkezett meg a gyárból. Emellett a Pilsner Urquellel standján három különleges technikával csapolt sörből is választhatnak majd a látogatók, sőt, minden délután szűretlen, fahordós sört is csapra vernek Kasza Péter sör sommelier segítségével.
A HEINEKEN Sörgyár − az idén nemrég véget ért „Ez vagyok én” játék nyomán – a Sörfesztiválra Bud Spencer menüvel készül, amely a pofon gyáros kedvenc ételéből, hagymás babból és egy korsó Arany Fácánból áll. A legrátermettebb látogatók bokszgépen próbálhatják ki magukat, és, ha legalább akkora pofont tudnak adni, mint Bud Spencer, vendégül látjuk őket egy hagymás bab-Arany Fácán menüre. A Soproni pedig az „Együtt, még finomabb” ajánlattal jelentkezik. A délutáni órákban ingyenes sörkóstolót is tartanak igazi különlegességekkel, újdonságokkal.
Az V. Jubileumi Sörfesztivál nyitóeseményén Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója és Vásárhelyi István sörgasztronómus a „Sör mi több” sorozat keretében, olyan sör és sajt társításokat vonultatott fel, amelyek minden bizonnyal meghozzák a kóstolók kedvét a kísérletezéshez.
A fesztiválon idén kiemelt szerepet kap a gasztronómiai vonal, ezen belül is a streetfood, így 17 gasztronómiai kitelepülő közel 130 féle fogásának megismerésére nyílik lehetőség. A vendégország szerepét Belgium tölti be, így a résztvevők 30 fajta belga sört és többféle belga csokoládé is kipróbálhatnak a Belga Udvarban.
Az izgalmas sör- és gasztroélmények mellett hamisítatlan, hajnalba nyúló utcabál hangulat várja a szórakozni vágyókat. Csütörtökön a Magna Cum Laude adja meg a ritmust, valamint fellép Rakonczai Imre zongoravirtuóz, aki most először ad koncertet a Várban, a rekeszizmokról pedig a Dumaszínház oszlopos tagja, Hadházi László gondoskodik. A pénteki nap házigazdája a Total Dance Festival, így az igazi retro hangulatért Dr. Alban, a Kozmix, az UFO és a Groovehouse felelnek. Szombaton minden korosztály igényeinek megfelelő zenei kínálat várja a közönséget: színpadra lép a Neoton Família, Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Strikers. Vasárnap Kis Grofó és a Bohémian Betyárs koncertjeivel zárul a rendezvény.
A környezettudatosság jegyében a vendégek betétdíjas korsókból fogyaszthatják a minőségi söröket, a hölgyek kedvéért pedig idén először limitált számban kapható majd a 4 dl-es pohár is. A rendezvényre napijegy és teljes bérlet egyaránt váltható. A fesztivál csütörtökön és pénteken 15:00 és 03:00 között, szombaton és vasárnap 11:00 és 03:00 között látogatható.
„Büszkék vagyunk rá, hogy ötödik jubileumunk alkalmával olyan különlegességekkel és szórakoztató programokkal készülhetünk, melyekkel a magyar közönség nem minden nap találkozik. Bízunk benne, hogy nemcsak a hazai, hanem a külföldi résztvevők érdeklődését is sikerül felkeltenünk és a jövőben is ellátogatnak hozzánk ” – mondta Kurucz Dániel, az V. Jubileumi Sörfesztivál egyik főszervezője.
További információk, interjúszervezés:
Veres Katinka, katinka.veres@trinity.hu
Facebook: facebook.com/budavarisorfesztival
Honlap: www.sorfesztival.hu
A fesztiválra kitelepülők listája
· Streetfood és egyéb gasztro:
Császári Morzsa, Attaboy, KOLBice, Twist & Chips, BudDog, Csöppentő, Paneer, Pivo & More, Vitézi Kürtős, Faszaládé, Szarvaskolbász & Libatepertő, Kővári Grill, Montenegroi Gurman, Veranda, Cave Cafe
· Sörgyártók (*a lista nem teljes):
Borsodi, Dreher és Pilsner Urquell, HEINEKEN, Grimbergen, Lindemans, Stella Artois, Hoegaarden, Leffe, Belle-Vue, Delirium Tremens, Gallica Premium Pils, La Guillotine, Liefmans, Corsendonk, La Chouffe, Floris Kriek, La Trappe Dubbel, Satan Red stb.
· Cider-ek:
Carling, Somersby, Strongbow, Kingswood, Gaymers, Stowford Press, Henry Westons Vintage, Kopparberg, Magners, Czider
· Kézműves sörfőzdék:
Köleses Sörfőzde, Gyertyános Sörfőzde, Kárpi, Rotburger, Kapucinus, Bäder, Rizmajer, Szent András Sörfőzde, Horizont Sörfőzde, Fóti Sörfőzde, Szarvasi, Csupor, Főzdebusz, Hopfanatic, Lados, Mister, Zip’s, Róth, Hedon, Csíki, Kaltenecker
Hírnevéhez méltó érdeklődés mellett, családtagjai, sportvezetők, sok száz tisztelője jelenlétében avatták fel a sportlegenda, Papp László szobrát Budapesten a XIII. kerületben, azon a téren, ami rövidesen az ő nevét fogja viselni.
Már csak egy hét, és kezdetét veszi a 21. Magyar Borok Útja Rallye, melynek száz autóból álló mezőnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel. Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében – eltérően a korábbi évek gyakorlatától - a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat.
A bor és a kereszténység jól megfér egymás mellett, hiszen a bornak szakrális értelmezése is van. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a Fiatal Borászok Egyesülete és a DiVino borbár minden borkedvelőt egy közös ünnepre és találkozóra hív az ország egyik legszebb terén, Budapesten, a Bazilika elé.
Mostanában már nem számít szokatlan eseménynek, ha a Veritas Borkereskedésnél távoli vidékek különleges borait mutatják be. A kaliforniai borok ismertetése után, ezúttal Dél-Afrika néhány érdekességének kóstolójára hívták a szakembereket. Négy pincészet nyolc bora és egy pezsgő szerepelt a kínálati listán.
Ám az ügy kártya nélkül is nyerésre áll. Megvan a 21! Ebben az esztendőben ugyanis éppen 21. alkalommal rajtol el az autós Magyar Borok Útja Rallye, hogy augusztus utolsó hétvégéjén ezúttal a Balatoni Borrégiót fedezze fel.